Asha Devereux

Azt, hogy miképp kerültem a kísérleti programba, nem szívesen beszélek. Hibákat követtem el, de úgy hiszem mindenkinek meg van a maga keresztje. Ugyanakkor hálás vagyok, mert nem csupán egy remek ajándékot, de új esélyt kaptam, azzal, hogy olyasmivel ruháztak fel, amit úgy hittem csak képregény írók agyszüleményei lehetnek. Azt hiszem hálás vagyok a tudósoknak, még mind ezt biológiai fegyvernek is szánták, s én nem szeretnék a katonájukká válni. Az idők során, ha nehezen is, de volt időm megismerni, s hellyel-közzel kitapasztalni képességem szélsőséges határait. Olykor féltem, szenvedtem, s úgy éreztem belehalok, máskor viszont szabadabb voltam, mint előtte, s határtalanul boldog. Ez mondjuk nagyban függött az időjárástól, az élőhalottak számától, s attól, hogy a föld anya ölében lehettem. Tudniillik, a természet nélkül, én is elhervadok. Ez az egyik nagy hátránya második életemnek. S ugyan előtte alig fordítottam figyelmet a környezetvédelemre, most mondhatni, egy elszánt ökoterrorista vagyok.
Az érintetlen anya természet méhében lelem meg az igazi biztonságot. Egy magas fa, sűrű lombjai közt, ami nem csupán a holtaktól rejt el, de az élőktől is. A bizalom ma már az őrültek fogalma. Ahol a túlélés a cél, ott nincs helye érzelmeknek. Már pedig én ezekhez a túlzottan is elfajzott szabályokhoz nem tudok alkalmazkodni. Egyszerűen képtelen vagyok nem érezni. A vastag ágon ülve, a fa törzsnek döntve hátam dúdolok halkan, éppen csak annyira, hogy én halljam. Ruhám nagy része már oda lett. Aligha nevezhető öltözéknek egy szakadt, éppen csak mellet takaró, sáros trikó, és egy bugyi. Nem sok lehetőségem volt öltözködni minek után elszabadultam a Pokolból. Hajamban néhány zöld fa levél, egy-két virág. Lábaim csupaszak. Szinte láthatatlan vagyok. Annyira, hogy a néha erre kószáló kannibál banda sem vesz észre. Képességem különlegessége, hogy különös feromonom nem észlelik az amúgy orrukra igen érzékeny agyevők. Felhúzott lábaimon pihentetem kinyújtott karjaim. Valahogy nem zavar, hogy csupa föld és sár vagyok. Sőt, még nyugodtabbá is tesz. Olykor persze megmártózom az erdő adta forrásokban, de olyankor nagyon résen kell lennem.
Kellemes az idő idefent, nem is akarok lejönni. Nincs is rá semmi okom. Míg nem éles, ág reccsenés nem üti meg fülem. A hang irányába kapom a fejem, nagyjából alattam, ám a sűrű lombtól mit sem látok. Érzem, hogy szívem egyre hevesebben kalapál. Nem tudom, minek örülnék a jobban: Egy élő hullának vagy egy fosztogató, gyilkosnak?. Inkább egy őzikének. Félek, mégis kinyújtom lábaim, hogy átkarolva velük a fa ágat, biztonságban elterelhessem a lombot a kezemmel. Nagy ledöbbenésem se nem hulla, se nem fosztogató, mind inkább egy kisfiú az. Kikerekedett szemekkel, mozdulatlanul s döbbenten szemezünk percekig. Szólni szeretnék, de egyszerűen nem tudok. Épp úgy félek tőle, mintha 20 évvel idősebb lenne, machetével a kezében, sebhelyekkel az arcán. De ez az egész különös dolog sem tart sokáig. Egyszerűen fogja magát és elszalad. Ügyesen szökdécsel az ágas-bogas erdőben, hamar el is vesztem szemeimmel. S bár csak irányát sejtem, merre haladt, mégis lemászom az esőtől nedves talajra és elindulok utána.
Sokat kell barangolnom, de e két év alatt megtanultam a nyomolvasás csínyját bínyját, ezért fele annyi idő alatt jutok ki az erdőből, mint amúgy. De hamar be is ugrom egy közeli szikla mögé. A kisfiút látom, de nincs egyedül. Sőt, egy egész horda van vele. Férfiak s nők, sátrakkal meg fegyverekkel. Néhány órája már itt lehetnek, mert majdnem végeztek a kipakolással. Egy részem kíváncsi és tettrekész, hogy megismerjem, ám olyan régóta vagyok egymagam, hogy félek csak bajom lenne belőle. Talán torzszülöttnek tartanának, bezárnának, kínoznának és megölnének. Pedig milyen jó lenne végre nem a bokrokhoz beszélni...

Üdv az oldalunkon Asha!
Először is szeretném megköszönni, hogy ennyi nehézség árán is, de nem adtad fel az oldalt és megírtad az előtörténeted!
Kifejezetten szeretem a növénymanipulációs képességed, igen egyedi és érdekes volt olvasni, hogyan változtatta meg a személyiségedet ez a különleges erő.
Bizony amikor az apokalipszishez hasonló világban kiismered magad a természetben és biztonságban tart, miért lennél veszélyes emberek között. Azonban az embernek szüksége van a társaságra is, hiszen akármennyire is metamorf vagy, közben ember is. Az ember, pedig társas lény.
Kíváncsi leszek, hogy ismét csatlakozol a civilizációnak nevezhető táborokhoz, vagy a természet lágy ölén maradsz.
A lapodat elfogadtam, szóval futás, foglald le az arcodat és a képességedet, a képesség foglalóban, majd irány a játéktér!