Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream

You And Me

Tetszetős megnyilvánulása, mi szerint valóban egy sötét démon lappang törékenynek tűnő testében, széles mosolyt csal arcomra.
 - Még mit nem. Eszemágában sincs közbelépni. Kényelembe helyezve élvezni a látványt, hogy olyasmit láthatok belőled, mit talán csak az, ki általad lehelli lelkét. Bolond lennék megnyugtatni. Ha a lélek feszeng, perszeli a düh égető lángja, hagyni kell, hogy elpusztítson mindent, hogy aztán a hátrahagyott hamu békét hozhasson. - mosolyogtam szélesen, bár be kell valljam, nem tudom elképzelni miképp lehetne kihozni sodrából, s miképp viselkedne akkor. Ez épp eléggé felcsigáz, hogy egyszer kipróbáljam, meddig mehetek el. Visszafogom magam, pedig szívesen cirógatnám meg nyelvemmel csókra született, kívánatos ajkait. Most még nem engedek a kísértésnek, mert tudom, hamarosan beérik a piros gyümölcsünk, s akkor aztán nem lesz menekvés, nem lesz megállj.

 - Ez azt hiszem még számomra is teljesen ismeretlen terep, ám tartok tőle, hogyha egyszer bekövetkezik, az csak is általad következhet be. Mondjuk köszönés nélkül megszöksz, vagy lemondod egy kellemes programunk. Azt hiszem akkor igazán mély nyomott hagynál bennem, s bár biztosan erős haragot fogok érezni, talán meg is sértődöm, de tudd, hogy a büntetést követőem, mindig szemet hunyok majd az ilyen bűntetteid felett. - somolyogtam, mert ugyan remélem, hogy ilyesmire sosem lesz alkalom, előszeretettel játszom majd vele és ismerkedem meg fájdalom küszöbe határaival, ha csak szexről is legyen szó. Legszívesebben már most is kipróbálnék rajta egy s mást, de nem teszem. Nem tehetem. Hiszen Ő számomra most is egy felbecsülhetetlen kincs, amiből nincs több a világon, s amit, akit, csak magamnak akarok, míg élek.
 - Nos, minden bizonnyal meghoznánk az étvágyát. De eltudnám képzelni azt is, hogy míg ő zavartan fordulna sarkon, én rajtad szolgálnám fel az ételt. Mindig is érdekelt milyen lehet, így étkezni, s most végre alanyom is lesz a kísérlethez jómagad személyében. - pillantok ajkairól sötét, fénylő íriszeibe vágyakozva, mind arra, mi benne rejlik.
Szakmaiság egyből megcsillan huncut szemeiben, ahogy állát aprón megemeli s belekezd az elemzésem kifejtésébe. Újfent széles mosoly ül ki arcomra, tagadhatatlan mesteri logikája, meglátásai, különlegessége. Előtte nem titkolhatom igazvalóm, és ez borzasztóan izgalmasan hat az egészre.
 - Lesz mit ajándékba kapsz, s lesz, amiért keményen kell küzdened. De ugyanakkor, ügyelek majd rá, hogy kíváncsiságod sosem lankadjon, sosem érezzem rajtad, hogy már nem érdekellek. Én úgy szintén küzdeni fogok érted. - válaszolom sejtelmes mosollyal, már alig bírva a bőrömben, hogy megismerhessük egymás igazán sötét oldalát.
Kissé gyermeteg izgatottsága valamelyest rám is átszáll, s hasonló izgalommal válaszolok.
 - Biztos vagyok benne! Már csak miattad is. Szerintem Ő épp úgy lelkes érdeklődést mutat majd irántad, mint Te iránta. Csak ne tegyetek majd féltékennyé. - válaszolom egy huncutabb mosoly kíséretében. Nem mintha bármilyen eshetőséget adnék ilyesmire, ha fejükbe vennék is, ha Shazan fejébe is venné, csakhogy kihozzon a sodromból. Biztos vagyok benne, hogy kifogja játszani eme kártyáját is, pusztán kíváncsiságból. Erre azért majd nem árt felkészülnöm.
Forró játékunkban végre elérkezik az igazi harc, a testünk akaratlan remegése, izmainak gyakori megfeszülése. Mikor beléhatolok, mélyre szándékozom jutni, s ezzel elég tételt véve rajta, magaménak tudva egészét. Egyik kezem legalább egyszer, ha nem többször, végig siklik óvatosan gerince mentén, míg másikkal derekát markolom, el ne szökhessen. Nem küzdök ellene, átadom magam ennek a bódító s egyszerre izgató érzésnek, ahogy mozgásba lendülök, s minden mozzanatnál végigfut a hideg a hátamon. Érzem eleinte milyen szűken vagyok odabenn és ennél aligha lehetne jobb. A hangja mégis fokozza mindezt. Alsó ajkam beharapva élvezem nyögésének mély dallamát, mely zene füleimnek. Kezem lassan végig vándorol rajta, ismét derekán megállapodva, hogy keményebb lökésekkel váltsam fel az eddigieket. Olyan erősen, hogy testünk hangos csattogása hallatszik, ahányszor csak "döfök" rajta. Parancsára vagy épp halk kérlelésére, belemélyesztem körmeim bőrébe, éppen csak annyira, hogy jobban foghassam, míg a tempón nem is gyorsítok, de fokozom a lökések erejét, annyira, hogy az ágy is halk nyikorgásba kezdjen. Érzem, ahogy a többszöri mozdulatokban kezdett kissé tágulni, de még messze volt tőle, igazán messze. Nagyobb lökéseimmel azonban ismét fel kellett hagynom, hogy finomabb, hullámzóbb mozdulatokkal járhassak benne, mikor fejébe veszi, hogy hátra fordul. Cseppet sem bánom, ajkaim épp úgy éhezik övéit, mint lüktető férfiasságom a szűk, forró barlangját. Kellene, de már meg sem lep merészsége. Éppen csak megrezzen arcizmom, ahogy elvadultságával vérem veszi, s bevallom ez még bennem is fokozza a már fokozhatatlant. Nem hagyom ki eme alkalmat sem, hogy egyik kezemmel körmei cirógató kalandútra keljen köldöke aljától, egészen a kulccsontjáit, élvezve a legapróbb vonalait, izmainak keménységét, bőrének finom tapintását. Ám ezúttal másik kezem is bevetem, mi rá siklik férfiasságára és alapos kényeztetésben részesíti, legalábbis, míg el nem érünk a csókig. Az előzőktől hangosan szuszogva, türelmetlenül esek ajkainak, nem félve, hogy összekenem. Vadul falom őket, olykor bele-bele harapva, de sosem annyira, hogy vérét vegyem. Vörös ködben úszkáló tekintettel nézem, ahogy elválik tőlem és ezúttal meg is fordul, aminek következtében még őt vágyó merevségem egyszerűen kicsúszik belőle. Rabjának érzem magam, noha minden pillanatban neki esnék.
Ismét hergelésre adja fejét, s ezúttal sem finomkodik a módszereivel. Alsó ajkam sarkában még mindig ott az elkent friss vérem. Még csuklóm erős szorítását is szexuális élvezetnek tulajdonítom, ami jelenleg teljesen az elmémre ült. Egy pár pillanatra megadóan döntöm hátra ismét fejem, hogy behunyt szemekkel, nyitott ajkakkal és mélyről jövő, dorombolásszerű nyögésekkel adjam tudtára, mennyire a hatalmába kerített. Ettől aztán ajkaim csakhamar kiszáradnak, ahogy torkom is, így lassan visszahajtom fejem, s egyúttal szemeim is felnyitom, hogy rá nézhessek. Nem bánnám, ha nem hagyna fel a jelenlegi játékával, de nem állom meg, hogy ne essek a nyakának, mint egy vérre éhes vámpír. Szabad kezemmel hamar meglazítom nyakörvét arra az időre, míg puha bőrének esek. Nagyokat harapok, néha még fel is morranok, mintha pusztán a megfelelő helyet keresném, hogy belemélyeszthessem fogaim. Nem sokkal a füle alatti részen vetem rá magam a nyakára, hogy belemélyesztve fogaim bőrébe, felületi sérülést okozzak. Nem nagyot, éppen csak elmerülnek fogaim és hogy elősegítsem azokat a cseppeket, meg is szivogatom kicsit, ettől aztán az állam is összekenem, és amint vérének íze megmérgezi elmém, felelevenítve a nyers emberi hús sajátos zamatát, ismét ráharapok, apró marcangolásba kezdve, de csak annyira, mintha kissé felhorzsolná a térdét egy esés következtében. Nehéz megállni, nehéz nem átadni magam eme vágyott élvezetnek. De sosem bocsájtanám meg magamnak, ha emiatt baja esne neki. Mire észheztérek, szabad kezemmel már a haját tépem, hogy ne emelhesse vissza fejét, és nekem is kényelmes lakomát okozhasson vele. Ritkán engedhetem meg magamnak ezt az állatiasságot, mert noha földöntúli élvezeteket rejt, túl mocskos, túl sok vele a munka, túl kockázatos. Nem szívom el az összes életerejét, jó, ha egy evőkanálnyit tudhatok magaménak, többségében azt is az arcomon, még az orrom is olyan lett kissé. Ha csak nem vérzékeny aggodalom nincs ok. Legalábbis az elvérzését illetően. Nem tudom kaptam e lehetőséget rá, de ha igen, kiszabadítottam szorításából csuklóm, és ha még nem engedte el, úgy levettem magamról másik kezét, hogy hanyatt lökhessek rajta, jómagam pedig lábai közé fúrva, türelmetlenül keressem a jussom az ő lábai közt. Ráfogva magamra, nem is kellett annyit nyomozni, egy kis előzetes simogatás után vissza is hatoltam belé, hogy aztán egy megkönnyebbült sóhajjal egyik kezem dereka alá csúsztathassam és finom vonaglásba kezdhessek, míg arcához hajolva újabb csókokat lophassak, mint aki attól fél, hamarosan itt a vége és utána örökké búcsút kell mondani minden örömnek, amit eddig kapott. Mocskos csókokkal ajándékoztam immáron a vérünk keverékével színezve az ő ajkait, olykor belenyögve. De nem álltam meg, hogy néha ne furakodjak szemtelenül a nyaka fémes illatót árasztó oldalához és ne szivogassam meg újra s újra. A vére akár a kábítószer, s én a rabjává váltam. Hogy ne akarjon elszakítani tőle vagy épp eltereljem figyelmét mohóságom, szabad kezemmel az Ő merevségére fogtam és kezdtem erős kényeztetésébe. Nem tudtam megállni, hogy néha ne harapjak újabbat bőrébe, de immáron már nem okoztam több vérontó sérülést. Ha percekkel később mégis leakart szedni, vagy láttam mozdulni kezét, elvettem kezem a dereka alól, hogy összekulcsolhassam övével az ágyra szegezve ezzel is.
Ám mind ez sem tartott sokáig, mert éreztem, hogy nem bírom tovább, nem tudtam hova tartani magam, így egy utolsó gyors tempót diktálva, végül homlokom az övének döntve, összeszorított szemekkel, egy erőteljesebb nyögés kíséretében, s persze megfeszült izmokkal adtam meg magam és töltöttem meg magommal. Annyira a vére bódító hatása alá kerültem hosszas percekre, hogy a kimaradt idő alatt nem is tudtam, ő közben már elment e - ha csak nem most velem együtt egy időben - vagy még szüksége van némi löketre.

| music: Or Nah |    | seth

▲ Sweet Dreams ▲ ▲seth ▲

You And Me

Elhitettem magammal, hogy a rabszolgámmá teszem, hogy olyan mértékben az életére török, hogy ne legyen képes ártani nekem, megakartam mérgezni elméjét a vörös köddel, s miképp történt, ugyanebbe a csapdába estem. Nem is estem, én magam választottam a fogságom, s vágyaimat követve, vakon hagytam magam zuhanni, s zuhanok még mélyebbre, a sárkány igazi barlangjába. Ezek az érzések, a szorongató vágyak megkaparintása és kisajátítása iránt újak és még felfedezetlenek. Valami olyasmit szított bennem, amit eddig nem ismerhettem.

Ajkaira most is úgy szomjúzom, akár egy sivatagban tengődő haldokló. Testére úgy vágyakozom, akár a éhes falka a vadra. Nehéz megállni ebből fakadó tüzességem, de nem engedhetek neki, mert félő, még oly kárt teszek benne, mi visszafordíthatatlan s mi elveszi tőlem Őt. A kockázat persze mindenütt ott lapul, a veszély ismerős illata, mely óvva int eme érzelmi tengertől, de nem, most nem követem parancsait, nem engedek a halovány aggodalomnak. Bizalmam minden porcikája immáron csak az övé, tudva, hogyha elárul, életem megszűnik.
 - Ó, igen. Hogy felhergelj. Nagyon is kinézem belőled. - mosolyodtam el szélesen, ahogy mondatom nyomán tekintetéből kiolvasom, hogy bizony egy dologra gondoltunk. Lelki szemeim előtt pedig le is pereg néhány apróbb jelenet, ahogy a hajam markolja, s én a nyakát, ahogy vérünk eggyé válik, s ahogy örömünk végül mindent beterít. Naív álmok lennének? Nem hinném.
 - Azt hiszem az menni fog... már most is menne... - mosolyom lassan vigyorrá kúszik, fogaim kilátszódnak, de csak néhány pillanatra, míg tekintetem akaratlan is egy másodpercre lejjebb nem süllyesztem a kellemes érzés, miben részesít. Még nadrágon keresztül is érzem tenyere melegét, és ez kellemes bizsergést kölcsönöz, nem csak odalent. Bár már ne takarna minket ennyi textil, ne kellene még mind ezzel is vessződni.
Halk sóhaj szökik ki ajkaim mögül, ahogy helyzetet vált, s feneke immáron az ágyékom ajándékául szolgál, kezem pedig lassan hasára simíthatom, mit magam szorítok át jobban, hogy még közelebb tudhassam magamhoz.
 - Ez így is van... Megajándékoztál magaddal, én pedig magaménak akarlak. Kényszerítenélek, ám erre úgy érzem semmi szükség. Ugyanakkor akarva-akaratlan én is áldozatul estem, és bevallom, pokolian élvezem... - simítottam állam a vállára, hogy fülébe búghassam e utolsó mondatot. Nem félek hagyni, hadd tereljen lejjebb, s mikor elérem ágyékát vagy akár belső combját, finoman belemarkolok, majd lassú masszírozásba kezdek.
 - Egy nap, mikor már függővé tettelek, minden légyottunk előtt sóvárogva fogsz könyörögni, hogy magamévá tegyelek. S én, mint jótétt lélek, engedni fogok szenvedéseidnek és olyan keményen magamévá foglak tenni, hogy mástól többēnem is kívánod majd mind ezt. - búgtam még tovább fülébe, alaposan átmaszírozva odalent, mert már nehezen bírtam megállni, hogy ne valósítsam meg az elmomdottakat.
Szerelmünk játéka - mert úgy érzem igazán megért erre a kifejezésre, mégha csupán néhány órácskája is ismerhettük meg egymást személyesen - vad táncba kezdett, s egyre inkább elharapódzott. Ez pedig nem csupán őt, de engem is felhergelt jó értelemben. A fájdalom egy pihe toll volt az élvezetek súlyához képest, mely ha örökké valósággá lett volna, azt hiszem a világ legboldogabb emberének érezném magam, bár így sincs panaszra okom, míg ő az enyém. Saját vérem íze nem volt szokatlan, ám az ő ízével keveredve igazán különlegessé tette. Mohón faltuk egymás ajkát, vágyaktól ködös pillantásokkal ostormoltuk egymást. Vérének íze, akár a mennyek nektárja, éppen ezért óvatosan is élvezkedem rajta, bár mohóságom nehezen fékezem. Körmei erőteljessége azonban arra sarkall, hogy tovább fokozzam mohóságom, s kitoljam határaim, ami a megtartóztatottságom illeti. Mégis mélyebbet harapok, s immáron nem csupán a számat színezem be a vörös élettel, de testén is végig fut néhány csík. Ágyékom akaratlan mozdul bele szorongatásába, sóvárogva utána. A végszó mindkettőnké. Nedvességtől csillogó ajkakkal és szerelem ittás tekintettel állok meg s nézek végig ajándékán kezeim közt, mit nem félek számhoz emelni, hogy megkóstolhassam. Tenyeremen végignyalva teszem, őt figyelve, mint aki puszta próbatétel elé állította volna. Majd mielőtt le telt volna az a pár perc, tőle kapott ajándékom megosztom vele, s mutató, illetve középső ujjam az ajkaira simítom, majd lehetőség szerint lassan a szájába süllyesztem őket.
 - Finom, ugye? - mosolyodtam el, eztán boldogan hagyva, hogy magához ölelhessen, noha örömmel lenyaltam volna hasáról az utolsó cseppig. Megbabonázva figyelem sötét lélektükreit, míg ajkaim cirógatja nyelvével. Megjegyzése mégis váratlanul ér, pedig számíthattam volna rá, ám csak hamar én is mosolyra fakadok. Szólni akarok, de nincs időm. Se baj, a csók mindent elfelejtett. Immáron lassan, minden pillanatát kiélvezve viszonzom behunyt szemekkel, melyeket csak végén nyitok fel.
 - Úgy legyen... szavad ne feledd... - mosolyodom el, bár leszállni róla nehéz, tartok tőle, hogy egyszerűen eltűnne, ha elszakadnék tőle egy pillanatra is. Szemeim lassan nyakára tévedt kezére kalandoznak, majd onnan a sebhelyre, mit okoztam.
 - Sajnálom... De valójában te vagy a hibás. Finom vagy és felkínáltad magad, én csupán éltem a lehetőséggel. És fogok is mindig. - somolygom, csak eztán követően vagyok hajlandó leszállni róla, de a mondat után is el kell telnie pár percnek, mire ráerőszakolom magam.

| music: Lullabies |    | seth

▲ Disturbia ▲ ▲seth ▲

You And Me

Nem tartom sokra az emberi fajt, tulajdonképp csak kellemetlenségként tekintek rájuk, melyek azért vannak, hogy megkeserítsék az életem, s azért, hogy az asztalról sose hiányozzon a gondosan elkészített fogás. Ha nem volnék kannibál, disznónak sem tekinteném őket, arra érdemesnek sem, hogy asztalra kerüljenek valami jobb célt szolgálva. Sosem hittem volna, hogy akadhat akár csak egy kivétel is, noha Őt nem is sorolnám közéjük. Annál sokkalta emelkedettebb, magasabb a rangja, akár egy angyalé, hogy is ne egy istené, kinek lábai előtt heverhetne a világ, éppen csak megijeszti őt megjelenésével, bölcsességével. Ám ha maradnánk az angyaloknál, azt hiszem Asmodeushoz hasonlítanám. A vágyak és szerencsejáték bukottja. Az, ki nem fél játszani mással vagy épp életét kockáztatni. Egyszerűen képtelenség neki ellenállni, bűv ereje oly hatalmas, hogy bárkit térdre kényszerít. Akár egy olyas valakit is, ki ez idáig csak álarcként hordta az érzelmek egyvelegét, s most bizony kelletlenül éli meg, a bentről égető érzést, mit ez az ében fekete tollú, sötét lény keltett életre benne.
Mást sem tennék egész nap, csak ölelném, csókolnám és kényeztetném mindkettőnk örömére.
 - Makacs vagy, és ez borzasztóan beindít. Ne aggódj, nagyon fogok igyekezni, csalódni nem fogsz. - simítom hátra szelíden tincseit, majd aztán arca vonalát követve cirógatom végig.

Szerelmünk gyümölcse mimdkettőnkből egyszerre tör fel s mocskolja be vagy épp teszi még szebbé a környezetet. Nem is vagyok rest elsőként belekóstolni eme élvezetekbe, majd újabb kóstolóra nyújtom neki is és vágyakozóan nézem, ahogy Ő is így tesz. Mikor látom, hogy van rá lehetőség, türelmetlenülhajolok ajkaihoz, hogy megcsókolhassam. Ha rövid se baj, tudom, hogy több alkalmam is lesz, s kisajátítva Őt, annyit erőszakolok ki belőle, amennyi csak jól esik. Forró lehellete ajkaimnak csapódik, szavai mosolyra fakasztanak, s én is hasonlóan teszek. Tekintetem egy percig sem tudja ereszteni övét, mintha csupán az egyetlen dolog lenne, melybe kapaszkodhatok, mely kiszakít ebből a mocskos világból. Még mindig mosolygok, ahogy eltávolodik, noha én még lusta vagyok kikelni az ágyból, maximum az ágy támlájának való nekidőlésig jutok.
 - Szavadon foglak, úgy hogy adj pár percet magunknak, s a bemelegítés után jöhet egy újabb tánc. - somolygok, le sem véve róla tekintetem. Éppen csak eltereli figyelmem, mely már korábban is, azok a hegek hátán. A forró szeretkezés teljesen elködösítette az elmém, meg is feledkeztem megérdeklődni, ki bánt vele így, mit vétet, hogy örökké viselnie kelljen a bélyegét. S noha ezúttal feltenném a kérdést, ahogy tekintetem tovább siklik ismét elterel a látvány, az arca, ahogy lepillant magára, s teste, ahogy a vér és a gyönyöre különlegessé keveredik. Nehéz megállni, hogy ne nyeljek egy nagyot, nem is tudom. Még a számon is végig nyalok lassan. Az újra fellobbanó vágyak által kelek fel végül én is, ám Ő előbb ér hozzám, mint én hozzá.
 - Ne is csillapodjanak... Irántam soha. A vágyak az öröm eléréséhez való legfontosabb útmutató. Ezeket pedig el kell érni. - simítok végig kezén, mellyel épp mellkasomon pihen. S akkor új fent bevillant a kérdés, mely jó ideje nem hagy nyugodni. Ám mielőtt feltenném, Ő megelőz valami mással.
 - Pedig büszke lehetnél. De legyen, ha nem szöksz meg olyan korán, kerítek neked valamit. - fogok rá finoman kézfejére mielőtt elereszteném. Ezúttal viszont vigyorrá alakul huncut mosolyom.
 - Shazan, amíg én benned lehetek, azt hagyok neked, amit csak akarsz. - bökök oda egy szándékosan két értelmű mondatot, természetesen a mocskosabb részre utalva.
Szemeimmel követem, ahogy el lép tőlem, majd lassan az ablakhoz lép, kitárja, hogy rágyújthasson. Apró puszija helyét még mimdig magamon érzem, s ez mosolyra fakaszt. Mégsem bírom a nagy távolságot köztünk, így odalépek, pontosabban mögé, csak hogy hátát cirógathassam, olykor ujjaimmal a hegeken végig szaladva.
 - Elárulom... Elárulom, egy feltétellel. Ha előbb te mesélsz ezekről a rejtélyes hegekről. - alkudoztam, igen, mert megtehetem.
Annyira, hogy mondatára ismét széles mosoly kúszik arcomra. Nem tudom miért, ám apróságokat is gyakran elrejtek mások elől. Talán pont amiatt, hogyha nehezen meg is szerzik eme információt, abba a tudatba ringassák magukat, hogy ez a legféltettebb kincsem. Na persze, a foglalkozás aligha tartozik ezek közé, mégis alkudozós játékot csinálnék belőle, hogy megszerezzem, amit akarok.

| music: Lullabies |    | seth

▲ Horns ▲    ▲seth ▲

You And Me

Csak rajta, próbáld meg... - somolygom, szavaimmal előre tudatva vele, hogy nem adom át olyan könnyen a gyeplőt. Nem bizony. De úgy hiszem nem lenne ellenére egy újabb macska-egér játék, s ami azt illeti részemről sem, nem véletlen a sorok közt elrejtett hergelés. Szeretem mikor fitogtatja fölényét, ahogy próbálja elmarni tőlem a dominanciát, mégis mindig vissza zuhan, s nem azért, mert gyenge, ó nem, azért mert ő is ezt élvezi. Jómagam pedig szívesen fürdetem a sötétségben, kényeztetem, hogy rabjává tehessem. Ugyanakkor - talán nem is sejti - mégis oly könnyedén uralhatná mindenem, éppen csak egy szavába kerülne, egy parancsoló mozdulatba, s én úgy omlanék össze előtte, képtelennek érezve a harcot részemről, hiszen túlságosan is megvakít ezekkel az átkozott, s mégis édes érzésekkel. Mostmár tudom, létezik megszelídithető szörnyeteg, s míly magas intelligenciára utal, ki mind erre képes. Az aljas és tudatos manipulálásról nem is ejtve szót, mit kölcsönösen használunk fegyverként egymás ellen, s kölcsönösen is élvezzük eme "sebeket". Számomra ő a tökéletes áldozat, ki vérét adja nekem, aki az általam okozott fájdalmat élvezetté formálja, s mégis szenved tőle. Egyszerre kívánom bőre finom ízét, s bűntudatot kelt bennem látványa, ha arra gondolok hány-féle hibát ejthetek szépségén csupán telhetetlenségem végett.
 - Még mit nem. Hogy aztán az irodádban fellelkesülve, tőlem távol, másra kényszerülve elégítsd ki magad? Valaki más tehessen téged magáévá helyettem az iroda asztalon? Hallatlan. Ilyesmi nem fordulhat elő. Inkább beszököm hozzád, mint sem ilyen képzelgésekkel rémísztgessem magam. - játszom a saját magam által kreált történet végett megsértődötett, kit csak is egy dolog engesztelhet ki. Még az orron is felhúzom, hogy lassan mennyire komolytalanul gondolom. Ám másik mondatát hallva, némileg enyhül mind ez, s széles mosollyal tekintek vissza rá.

 - Ugyan... a boszorkák nem tesznek ilyesmit. Vagy mégis? Hoppá... Minden bizonnyal a mogorva tekintetű pultost is lefizettem, hogy mind ez működhessen. És lássuk be, remekül belesétáltál a csapdámba. Már csak az üstöt kell előkerítenem, vagy ajánljalak fel inkább a minden elsöprő sötét erőknek, melyek túlon-túli élvezetekben részesítenek, hogy örökké rabjukká válj? - emelgetem szemöldökeim, nem is tudván hirtelen, honnan szedem ezeket a sátáni szavakat, de az bizonyos, hogy minden mondatom után magam elé képzelem őket. Egy hideg pince, melyet csupán a gyertya lángok fénye világít s melegít valamicskét. A fekete gyertyák egy.egy pontot képviselve egy vérrel megrajzolt pentagramma alakot formál, melynek közepén ott vagyunk mi, szintén emberi vértől mocskosan, átadva magunk a sötétségnek, engedve elménk legmélyebb mocskainak. A pince a nyögéseinktől teli, izmaink megfeszülnek olykor. Azt hiszem... meg van miképp tesszük majd izgalmasabbá a Halloweent.
Mosolyogva nézek utána, nem sokkal később pedig már én is mögötte állok. Mint mondottam már, rabjává tett, képtelenséggé vált a távolság köztünk. Hogy fogom én kibírni azt a néhány órát holnap...? Vajon lesznek e elvonási tüneteim? Bizonyosan, s azt nem fogja megköszönni senki sem. Félúton egy apró pillantást teszek a tükör felé, ahol egy sátáni lény néz vissza rám vértől mocskos szájjal. Utána azonban meg sem állok míg el nem érek hozzá, s rá nem vethetem magam. Bőrén zongoráztatva ujjbegyeim, figyelem, ahogy a semmibe mered, s körbe lengi ez a különös illat, aroma, füst. De nem tudom megállni, hogy ne zaklassam kérdéseimmel újfent, melyek már egy ideje foglalkoztatnak, noha valahol sejtem a válaszokat. Mikor megfordul, háta s oldala helyett immáron a köldöke körül kezdem cirógatni bőrét, várva a választ s élvezve addigis ezt a kis sejtelmes hatás szünetet, mellyel megajándékoz. Mozdulatai váratlanul érnek, szavai inkább lekötik figyelmem, így lazán hagyom, hogy rendelkezhessen felettük. Combjához érve ujjaim akaratlan is cirógatásba kezdenek, ismét csak megismerkedve a bőrén éktelenkedő heggel. Másik kezem pedig, ha csak nem a kézfejem szorítaná, én szorítanék nyakára, éppen csak annyira, hogy okozzak vele egy fajta különös érzést, mégse fojtsam meg. Ajkaim résnyire nyílnak egymástól, ahogy hozzá ér nyelvével. Mikor azonban elereszti kezeim, csak a nyakáról veszem le, hogy átkarolhassam vele és ha lehet még közelebb tudhassam magamhoz, saját kezei megállapodására pedig halkan szusszanok egyet, érzem én, hogy újfent a dominancia a főcél. Engedjek neki? Nem is tudom, nehéz volna. Suttogása mégis libabőrössé tesz, hát még saját szájából hallva az igazságot. Szemeibe felváltva tekintek, teljesen megbabonáz. Hiába is próbálkozom, egy szó sem jön ajkaimra, pedig kifejezném tetszésem mind eziránt a vágya iránt. Ám csókja el is tereli mind erről figyelmem, ahogy elmélyülhetnék benne. De nem, ebbe ő nem megy bele. Helyette másfelé kényeztet, s be kell valljam nincs ellenemre. Lassan lehunyom szemeim, s élvezem, ahogy csupán néhány pillanatig is, de végig bizsergeti bőröm. Talán ilyen állapotban engednék is neki. Mit engednék, küzdenem sem lenne erőm. Egy hangosabb hümmentés hagyja el torkom, majd mély levegőt veszek, szinte felszabadító érzém, a körmei okozta enyhén csiklandós érzett mellkasomon. Bánatomra azonban mind ez véget ér, s én vágyakozva mind ez után nyitom fel lassan zöld szemeim, hogy rá nézhessek. Mellé pedig hamar társul mosolyom is, ahogy hasam tájékán megérzem készenlétét a következő táncunkra.
Heves kényeztetése ugyan meglep, s majdnem nevetésre bír, ugyanakkor kellően beindít. Játékos pillantással fogadom nyelvét ajkaimon. Nem tagadom, kényeztetése alatt istennek érzem magam. Combját cirógató kezem lassan felcsúszik hátára válla fölött, finoman karcolgatva bőrét, ahogy ő lassan lejjebb ér.
Az első csókját egy hangosabb hümmentéssel ajándékozom és egyből le is pillantok, hogy láthassam miképp játszadozik. E nélkül is bőven izgató, de ha láthatom is hogy teszi, nos... az maga a mennyország. Fogait érezvén jól esően fel is szisszenek, ekkor egyik kezemmel finoman fúrok hajába, másikat pedig egyenlőre céltalanul csípőre teszem. S ekkor végre találkozik tekintetünk, noha nem sokáig tudom megtörés nélkül csak sötét, megbabonázó íríszeit figyelni, ugyanis kívánatos játéka egyszerűen nem engedi pillantásom, ahogy lassan, de teljesen elmerülhetek a szájában. Hajában pihenő kezem akaratlan is jobban markolja tincseit, hasam finoman behúzom, ahogy körbe ölel ajkaival, mmm, mint valaki forró gyümölcsös kosár, alsó ajkam sem kímélem, ráharapok, ahogy a kellemes érzés többször is végig szalad egész testemben, minden kis porcikámon.
 - Ahh igehn... ehz jóh... - suttogom, csak eztán ismét visszafúrva tekintetem az övébe. Itt azonban még nem ér véget, sőt... csak most kezd igazán beindulni a játékunk. Rá sem kell segítenem a mozgásra, ő mind ahányszor mélyre megy, és az a sóhaj, az a forró, vágyakkal teli sóhaj. Nagyot kell nyelnem, szám is megnyalom, s ahogy újfent s újfent elmerülhetek benne, nem tudom megállni, mindnél fel kell nyögnöm, ha nem hangosabban hümmentenem. Eddig csípőmön pihenő kezem most a mellkasomon kínzó csuklójára simul, finoman rászorítok, jelezvén, hogy többét kívánok. Képtelen vagyok engedni neki, vágyom az efajta játékaira, amit úgy hiszem nem domináló személyként nem kapnék meg. Hamarosan elég keménnyé válok, érzem, hogy hevesebben lüktetek, de a tekintete nem ereszt, s én sem őt. Úgy érzem már most, legszívesebben széttépném. Bárhol bárhogy magamévá tenném. Akár a fürdőszobában is, csak jussunk el odáig s egy perc nyugtot sem hagynék neki. Noha bevallom, roppant kellemetlen érzés volna, ha abbahagyná. Túlságosan forró és vad.

| music: Infected | | seth

▲ Flesh & Blood ▲ ▲seth ▲

You And Me

Vége láthatatlan játéknak nézünk elébe, melyben mindketten a saját hatalmunk akarjuk érvényesíteni, noha cseppet sem a másik kárára. Úgy érzem itt szósincs az ellentétek vonzalmáról, egyszerűen egymásnak lettünk teremtve. Pedig ezt magam sem hinném, ha nem lennénk most itt.
Szavai nyomán akaratlan is elképzelem mind azt, mit lehet. Igen, csábító képek lebegnek amúgy is kissé még elködösült tekintetem előtt. Ahogy az iroda asztalára hajolva, szorosan hátra kötött kezekkel, melyben a telefon vagy épp az asztali lámpának zsinórja szolgál segítségül. Lábai nagy terpeszben, a nadrág és alsó ruhák már ki tudja merre szórva. A sál nyújt némi menedéket vagy épp félelmet, ahogy eltakarja szemeit, elrejtve előle mindent. Kiszolgáltatottan vágyja, mi büntetésül szolgál a számára. Egyik kezemben pálca, mellyel anno éppen az orvosok próbálták megnevelni a betegeit, vagy épp a tanító a csemetét, most pedig mind ez visszájára fordítva, nagyot csattan a bőrén, mire ő a csípős érzésre és az ezzel egy ütemben okozott váratlan ütésre összerezzen, de nyögése inkább kéjes, semmint fájdalmas. Röpke, pillanatnyi kép mind ez, de tudom, hogy hamarost meg kell majd valósítani. Megakarom bélyegezni, több jelet hagyni rajta, hogy senki se merészelje elbirtokolni tőlem. Szólni nem tudok, s nem is akarok. Forró lehelletem ajkainak csapódik, tekintetem az övéinek rabja. A levegő innentől kezdve forrósodik körülöttünk, szinte lángok csapnak fel a szobában. Alig telt el néhány perc, de ismét farkas éhes vagyok, vágyok rá. Libabőr kísér ujjai érintésének nyomán, levegő vételem enyhén meg-megremeg. Csak egy pillanatra akad meg, mikor rám markol. Tudom mit akar, s bár lelkem mélyén játékos küzdésbe kezdenék, elmém vörösködben ül, tekintete teljesen megbabonáz.

 - Doktor úr kérem, ne rám vetítse ki valódi kilétét. Mindketten tudjuk, hogy az igazi hunyó ön, kérem. Talán a megtestesült Gonosz is. Akár maga a démon, Asmodeus, a szenvedély, a bujálkodás, a fényűzés és az érzékiség patrónusa, ki mérgező vágyaz ébreszt a halandókban, s elveszi, mit kíván. De tagadja csak... - somolyogtam hosszasan, majd lassan végignyalva ajkamon, melyet nem régiben megkóstolt. Még mindig érzem rajta vére bódító ízét. Legszívesebben ismét belémarnék, akár a Tudás fájának almájába az első.
Képtelen vagyok távol maradni tőle, még egy cigi szünetnyi idő is kellemetlenséget okoz a távolsággal. S ha már mögötte vagyok, miért ne érinthetném meg? Miért ne csábítgassam visssza. S nem is kell mind ezzel sokat várnom, ajándéka noha valahol váratlanul ér, borzasztóan jó. Igaz, ilyen helyzetben jómagam csak "elszenvedője" lehetek, sok mindent nem tehetnék közben, de nem tagadom, ígyis levett a lábamról. A halk, nyáltól cuppanó hangok, a forró levegő, az ajkai nedves érintése. Ettől bárki fejét vesztené. Nem tudom megállni, ha tartanám magam sem, hogy ne szökjön ki belőlem néhány nyögés, hümmögés és elismerő szó. Azt hiszem ezt minden alkalommal el tudnám viselni némi farkas szemezést követően, egész nap, éjjel s nappal. Sajnálatos mikor mind ez alább hagy, de nem bánom, hiszen tudom, hogy bármi is következzen, elfeledteti velem azt a néhány pillanatnyi kellemetlen érzetet. A csalódás is messze elkerül, ahogy tekintetem végig követi, miképp halad felfelé. Addigra ismét kiszáradt ajkaimon végignyalok, s tovább figyelem. Már csak az is felperzsel, ahogy férfiasságommal végigszánthatok forró bőrén. Be kell valljam valami eszméletlenül jó nézni, ahogy két játékszerrel is könnyedén elbír. Hát még maga az érzés, s tudat, hogy hozzám dörgöli magát. E művészi látványba bele sem rondítok kezemmel, éppen csak felkarját cirógatom, esetleg körmeimmel felsőtestét karcolgatom. Nehéz megállni, hogy ne pillantgassak le, főleg amiként érzem, hogy lassacskán ismét beteljesül a érzés, ám a tekintetének is sikerül rabul ejtenie csak hamar, s nem nehéz kiszúrnom, még így a ködben sem, hogy már megint pimaszkodni akar. S mégsem teszek ellene, egy pillanatig sem. Hipnotizált áldozatként követem, sokszor fenekére sikló tekintettel, dehát ha egyszer szándékosan teszi! Akár a mézes madzag, úgy lóbálja előttem, én pedig vakon rohanok a vesztembe. Mert bizony oda sietek... Éppen csak annyi reakcióm van, hogy a váratlan - de valamelyest kijózanító - hirtelen mozdulatára felkapom a fejem, tenni azonban már nem tudok... Na jó, nem is akarok.
Általában ebben a helyzetben én vagyok, aki a vadászt játsza, de tagadhatatlan, hogy a jelen helyzetükben az áldozat szerepe sem lelombozóbb. Nem is nagyon volt alkalmam ilyesmihez, igazából soha. Másnak sosem engedtem volna ehhez hasonlót, nála viszont csak izgatóbb mind ez. Képtelenség nem eljátszanom a gondolattal, pedig sosem hajaztam igazán az egyenruhás játékokra, de ez... Behunynom sem kell szemeim, lepereg előttem néhány rövidke jelenet, melyet nem is olyan nehéz elképzelni, hisz én amúgy sem az ártatlanok közé tartozom, s bár van egy olyan sejtésem, hogy valójában ő sem, bizony-bizony bárki bármit mondjon is, piszkosul jól állna neki a rendőri egyenruha. Még mit nem, egy nyomozói! Hiába az erős szorítás, csak kéjt vált ki belőlem, amibe lassam belefulladok, túl sokat pimaszkodik. Kérdésére lassan mosoly ül ki arcomra.
 - Egyszer fent, egyszer lent, nemde? Kérlek... adj okot, hogy megkínozhassalak. - kérlelem egy újabb mosoly kíséretében, s ha tudok rá is nézek. Azt hittem emiatt majd kissé feszültté válok, de egy percig sem ellenkezem, noha talán látni nem is, de hallom, ahogy ujjaim elvesznek ajkai mögött, mire akaratlan is alsó ajkamba harapok. Szemeim csak eztán hunyom le, ahogy végigjár gerincem mentén velük és el nem ér a célig. Csak akkor nyitom fel őket újra, mikor kisebb terpeszre kényszerít. Még megállíthatnám, még visszájára fordíthatnám, de nem teszem, inkább kivárok. Furcsán kellemes érzést keltenek ujjai ismerkedése a hátsómmal, bár a kegyetlen döfés tesz róla, hogy ne ringassam magam túl nagy kényelembe. Szemöldökeim is összevonom, talán egy halkat hümmentek is a váratlan kissé tágító érzéstől, ám hamar átveszi mind ezt egy kellemesen bizsergető érzés, ezúttal odalent, kicsit beljebb. Halkan sóhajtozom, ahogy az eddig ismeretlen érzéssel ismerkedem, esetenként egy apróbb nyögés is elhagyja ajkaim. De mind ez nem tart sokáig, pedig kezdtem megszokni ezt az apró örömöt okozó finomságot. Ám az ismeretlennel való ismeretségnek még nincs vége. A falmenti bútorok egyikét figyelve összpontosítok arra, amit épp csinál. Ajkam újfent beharapom, ahogy a finom cirógatások lassan átalakulnak erőszakosabb simogatássá. Nem állítom le pedig tudom mi következik. Mikor először hatol be, egy már kicsit fájdalmasabbat nyögve nyomom magam a falhoz, noha ez talán a jelen helyzetemben már lehetetlen. Illetve szabadon lógó kezemmel hátra kapva nyúlok közelebbi kezéért, amivel épp nem szorít. A csuklóját sikerül megszorítanom, de mindössze néhány pillanatra. Nem akarom megállítani, csak éppen... váratlanul ért az ízelítő. Nagyot szuszanok, ha megáll, ha nem. Majd megszorongatott kezét a derekamra csúsztaom, s hagyom, hogy ezúttal ő érezhesse nyeregben magát. Mégha az első mozdulat némileg kellemetlenebb is, ahogy méretéhez igazodom lassan, érzem, hogy újfent kellemes és ez idáig nem érzet különösen jó érzések lesznek úrrá rajtam. Messze van a dominánsként érzettektől, de nem rossz értelemben. Sőt mondhatjuk, hogy inkább ellentetjében izgató. Egyszerre furcsa és izgató ilyen mélyen magamban érezve őt.

| music: Devil's Gonna Git You | | seth

▲ Hold me, Thrill me, Kiss Me, Kill me ▲ ▲seth ▲