Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream

▲ Let Me Dream ▲ seth ▲

You And Me

A házban kellemes hangulat él, ahogy a klasszikusok egyszerűen csodálatos légkört teremtenek e késői órákban is. Még a résnyire nyitva hagyott fürdőszoba ajtaján is bejut a muzsika, hogy mindenki élvezhesse őt. A zuhanyzáson már túl vagyok, hajam még vizes. A tükör előtt állva óvatosan használok egy picit az arcszeszből. Csak annyit, ami még éppen nem ront az összképen majd, de mégis ad a férfias megjelenéshez. Talán kissé komolyan veszem e találkát, de ha már megismerem, adok a pillanatra.
Ő talált rám, ehhez kétség sem fér, de én engedtem, hogy megismerhessen, ha nem is teljes valóm. Ezt azért tettem, mert Ő is felkeltette érdeklődésem. Nem áldozatként, mind inkább egy lehetséges jó barátként tekintek Shazan O'berinre. Beszélgetéseink alatt közelebbinek éreztem magamhoz, mint bárki mást, s ez egyfajta ösztönző ok volt, hogy jobban megismerjem valódi énjét. Személyisége a kezdetektől fogva őszinte volt és kellemes. Hamar szimpatikussá vált stílusa, melynek nevet nehéz lenne adnom. Különlegessé tette munkája, ha nem különlegesebbé, de emellett rengeteg olyan érdekes dolgot ismerhettem meg, mely által én is közelebb engedtem magamhoz. Ha eleinte szánalmasnak is találtam ezt az internet által nyújtott mocskot, azt hiszem, ezúttal szemet hunyhatok felette, mert aligha találkozhattam volna Ő vele.
Hajamat hamar megszárítom, s egy kevéske kis zselével fél oldalra igazítom. Szeretem, ha egy aprócska hajszál sem rakoncátlankodik, ha csak nem adtam okát. Ezt követően megszabadultam a nedves, derekamon pihenő törölközőtől, s átsétáltam a hálóba, ahol az ágyamon már a korábban általam kikészített öltöny várt. Nem hordok mindig ennyire elegáns darabokat, de könnyebben viselem magamon, mint akár egy sötét farmert, valami nevetséges vagy bugyuta feliratos pólóval.

Nagy reményeket fűzök ehhez a találkához. Általában távol állnak tőlem az effajta külön ismerkedések, s nem csak férfiakkal, de nőkkel is, ám Shazan kivételes személy. Nincsenek kételyeim, hogy az a kisugárzása, mely a monitoron keresztül is megfogott, a valóságban is figyelemreméltó, szinte már-már csalogató. A mai napot kivételesen nem is tervezem el előre. Azt akarom, hogy Ő vezessen vagy épp a sors. Természetesen az itallal majd igyekszem csínján bánni, ugyanis manapság túl sokszor kapom magam rajta, hogy egynél jóval több üveg bor fogy el, vagy esetenként gyakrabban töltöm meg a whiskys poharam. Vannak problémáim, de küzdök ellene. Nem lenne jó, ha e hibám miatt oda volna a kellemesnek ígérkező találkozás.
Az utolsó simítások a tükör előtt, még egy kis szorítás a vörös nyakkendőn, de a zakót nem gombolom be. Órámra pillantok, időm van, de ideje lassan elindulni. Nem szeretek sietni, a kényelmes tempó a nekem való. S bár talán elég meggondolatlan, de úgy döntöttem autóval megyek. Egyrészről, mert gyalog kissé távol volna a megbeszélt hely, taxival pedig nem szeretek járni a sokszor unszimpatikus sofőr végett. A túlzsúfolt buszokról nem is beszélve. Na meg... öltönyben, egy buszon? Ugyan. Így hát a fekete bmw-mel indulok el.
Az első piros lámpánál kezd el zümmögni a telefonom, ami a műszerfalon pihen, s a képernyője is világít. Hirtelen aggodalom tölt el. Abban biztos vagyok, hogy ő az, no de miért most? Korán van még. Valahogy nem rá vallana, ha lemondaná. Kipillantva gyorsan a még piros lámpára fölöttem, kissé kapkodva nyúlok a telefon után, hogy gyorsan megnézhessem. Nagy megkönnyebbülés látni a végén a nevetős sárga kis fejet. Én ugyan nem szívesen használom ezeket az apróbb jelzéseket, de bizony sokat elárulhat a szöveg hangulatából. Megnyugodva olvasom el a rövidke üzenetet, hogy ne hagyjam kétségek közt, visszaírtam:
"Tudtam én, hogy nem bírsz magaddal. Na se baj, csak ne idd le magad, míg oda nem érek. "
Bevallom nem voltam biztos a pont utáni dologban, de mégsem hagyhattam le. Ha ritkábban is  de használom, s miért is fosztanám meg ilyesmitől akár Shazant.
Szerencsém, hogy egy kevésbé forgalmas úton voltam, mert az üzenetváltás végett lemaradtam a zöld lámpáról, a sárgánál meg nem szívesen taposok már a gázra. S bár a megbeszéltek alapján nem voltam késésben, a tudat, mi szerint Ő már ott van, arra ösztönzött, hogy igyekezzek. Amikor pedig megérkeztem, s leparkoltam, egy utolsót igazítva magamon, kiléptem az utcára. Jó döntés volt ez a bár. Nem szeretem a tömeget. Bár meg lehet ez egy kivételes alkalom, s ezúttal a szerencse nekünk kedvez. Izgatott mosollyal léptem be a nem kissé kihalt bárba. Nem járok gyakran ilyen helyekre, de furcsa volt, hogy belépésem nem követte a már jól ismert csilingelő hang. Egy gyors terepszemle a pultnál, s már indulok is a kiszemeltem felé talán még szélesebb mosollyal, mint előzőleg, ahogy beléptem. Öltözékéből ítélve ő sem hány fittyet az illemre, noha látott képein is leginkább ezt a stílust részesíti előnybe. Enyhít az izgatottság a komolyságomon, így odalépve majdnem mögé, egy röpke mozdulattal leloptam kalapját kobakjáról, s óvatosan a sajátoméra helyeztem, miközben beültem mellé a bár székre. Végig felé fordulva vigyorodtam el, ha csak le nem csapott rám előbb, s gonosz tervem így csupán fejben vázolódott fel.
- Üdv! A nevem Bond! James Bond! - viccelődtem, s ha ő nem lopta vissza, úgy én szolgáltattam vissza kalapját, vissza a helyére.
- Jó végre találkozni. Egy percig sem kételkedtem, hogy pontosan olyan leszel, mint amilyennek ott megismertelek. - mosolyogtam, nehéz volt megállni, hogy ne tegyem. Még el sem kezdtük igazán, de már most remekül érzem magam, mert tudom, mit várhatok ettől az estétől. Persze, hogy legyen mivel nyitni, nem feledkeztem meg a bár lételeméről sem.
- Két Whisky Sourt! - intettem a pultosnak. Csak így kezdőnek, aztán majd belejövünk. Igen, látom, hogy Ő most sem szomjazik, de csak nem zavarja az utánpótlás.

| music: Don't Stop The Devil |Imádom a reagod   | seth

▲ Let Me Dream ▲ seth ▲

You And Me

Őszintén szólva megmerném kockáztatni, hogy jobban vártam ezt a találkozást, mint Shazan. Bár beszélgetéseink alatt, amikor is a találkozót tervezgettük, éreztem rajta a kíváncsiságot, s egy fajta különös izgalmat. A kíváncsiság meg lehet puszta szakmai ártalom is, ó, Ő ezt nem is titkolta előttem, már a kezdetekben közölt minden számára, számunkra fontos dolgot. De az a furcsa izgatottság az én elmémben is megült. Nem tartom magam az elme orvosának, de Ő rettentően elkezdte izgatni a fantáziám, egy szóval kölcsönös volt a "vonzalom". Mikor pedig végre elérkezett a várva várt pillanat, már a beléptemkor szorongatta mellkasom a mérhetetlen öröm, hát még mikor megláttam. Szokásom társaságban lenni, de manapság ismerőseim is túlzott sznobizmus jeleit mutatják, üres beszélgetéseik képtelenek voltak már elvonni figyelmem, s az egész oly hamar szürkévé s unalmassá vált, hogyha lett is volna merszem az effajta szemtelenségre, ott hagytam volna őket. Ám Ő szinte bevonzott. Kisugárzásáról már a képernyőn keresztül leli, hogy mindenki szívesen ismerné meg. Nem tudta letörni lelkesedésem az a tudat sem, ha végig az elemzése lenne egyetlen célja, ha rútul múltamba próbálna taposni. Sőt! Állok elébe, s magam szolgálom fel életem bármelyik részletét. Mert ő kíváncsi a válaszaimra, én pedig az erre adott visszajelzéseire, ami lehet akár egy szemrebbenés, egy aprócska, ám de annál inkább figyelemre méltóbb vonás arcán. Hamar leolvasnám ajkairól, mire gondol, noha Ő koránt sem az az egyszerű férfi, érzem én. Nem véletlen, hogy ekkora lelkesedéssel vártam már a mai estét. Nem is gondolná, mennyire várom már, hogy beszéljen magáról, a szakmája alatt szerzett tapasztalatairól, mindenről, amit épp a fejébe vesz. Legyen szó esetleg már kibeszélt témáról vagy teljesen újról.
Mikor odalépek, s játékosságra invitálom, mosolyogva fogadom viszont válaszát. Nem akarom ezt egyhamar túl fűszerezni, mert nem tartanám helyénvalónak. Ám akaratlanul is feltűnik tekintete alapos vizslatása, ami alól, ha akarnám se lenne kibúvó, mosolyom csak szélesedik, tekintetem az övéit követi. Ám egy röpke pillanatra mégis csak megfagynak vonásaim, talán csak a játék végett vagy épp valóban sikerült megijesztenie. Pedig tudhatnám már, akár a ezernyi szóval tiltakozó barnán csillogó lélektükrei, melyek elárulják gazdái pajkos énjét. De lássuk be, remekül adja a komoly ifjút, így helyén való, ha néha rám ijeszt. Megbocsájtható, mert mi sem szórakoztatóbb egy csintalan mégis szívből őszinte személynél? Ritkaságnak számít, akár az amuri leopárd, azt hiszem leginkább hozzájuk tudnám hasonlítani. Pillanatnyi bizonytalanságom kárpótolja minden egyes szava. Bolond lennék, ha nem venném magamra, noha mindezt akár én is mondhattam volna részére.

 - Hasonlóképp, nem is, pontosan így érzek. Nem bántam meg, hogy végül, a regisztrációra adtam fejem. - somolyogtam, egy röpke pillanatra sem levéve tekintetem az Ő étcsokoládé árnyalatú ékköveiről. Vajon édesszájú? Meg lehet...
Közben végre valahára ránk is szakított időt a százszor letörölt pult mellett a pultos, aki minden bizonnyal nem az elegánsakra neheztel, csupán a bárjában lévő nagy pangásra. Örömmel emelem poharam magunk tiszteletére avagy örömére a mai estét tekintve. Tréfálkozása ellenére, kiérzem hangjából, hogy maga is alig hinné, hogy ez akár még komoly kinyilvánitás is lehet részéről. Ezen gondolaton, majd nem elnevetem magam, ám ez meg marad egy halk és rövidke nevetéshez hasonlatos hümmentésnek, na meg a széles vigyornak, amit most biztosan nem lehetne levakarni rólam. Sőt, ha most lehetne, még szélesebbé válna.
 - Ne szabadkozz, Shazan. Egy jó pszichológus nem enged szakmaiságából, ha csak a helyzet meg nem kívánja. De ez nem az a helyzet. Sőt örömmel hallgatlak, ha így teszel. Még szép, más ember, ezért még fizetne is. Én jobbára csak közelebbi megismerésedre fogok törekedni, amihez jó alapot ad, a rólam alkotott véleményed. Már csak abból a szempontból is, mert tudom, hogy őszinte vagy. Ha bántó is lesz, te akkor sem rejted véka alá. Persze, ha mind ezt megakarnád tartani magadnak, azért sem bántódom meg, de készülj fel, hogy meg lehet én is faggatni foglak. - somolygok, majd jelezvén teljes őszinteségem, a következő korty közben egy pillanatra megemelem egyik szemöldököm újabb huncut jelzést küldve felé. Természetesen, ha nem is köt a titoktartás, semmiképp sem élek vissza ily módon a megszerzett információkkal. Maximum, ha nagyon szükségessé válik. Nem bántam meg, hogy másik helyet kerestünk. Talán jobb is, mert kissé intimebb így a beszélgetés, na meg nyilván más nem kíváncsi a beszélgetéseink témáira, avagy ránk. Nem vagyok paranoiás, de akárhogy tagadhatjuk, a legtöbb ember, ha helyesli, ha nem, zavarba jön, ha két azonos nemű személyt lát olyan szituációban, mely nem megszokott számukra. Azért reméltem a pultos sem lesz rest a szép borravaló reményében néha észrevenni, ha kifogytunk az italokból.
Újabb vallomása ismét csak mosolyra fakasztott. Enyhén oldalra döntött fejjel, lassan szélesedő mosollyal hallgattam kincset érő szavait, s zavarbaejtő bókjait. Valahol nagyon is édesnek találom, hogy ezt hozta fel elsőként, már ami az azonos neműek ismerkedésére vonatkozik. Legszívesebben már most egy teszt alá vetném. Az őszinte vállomásába taposva hajolnék közelebb egy ajkait édesgető csókra. Nem ez volna az első, de reakciójára roppant kíváncsi volnék. Megszeppenne? Elhúzódna? Talán egyhamar tönkre tenném az estét? Vagy puszta kíváncsiságból visszacsókolna? Félreértené? Ki tudja... Ehhez még nem ismerhettem meg eléggé. Szavaiból meríteni lehet, mennyire odáig van a különös, új dolgokért. Szinte kimeríthetetlenül keresi az újabbnál újabb kalandokat, örömöket, ezidáig ismeretlen tapasztalásokat.
 - Le sem tagadhatnád, hogy komoly szerelmet érzel e különös tudomány iránt. - jegyeztem meg finoman elnevetve magam, de tény, hogy mondatainak minden cseppjéből érezni lehet a szakmaiság iránti kötődést, annak megbecsülését.
 - Eddig nem éreztem vallomásnak, ám most úgy érzem, helyesebb, ha így nevezem mostani őszinteségem, így nem is tagadom, én már belekóstoltam egy s másba, bár az elektronikai kütyüket ezidáig igyekeztem mellőzni. Szeretek felfedezni új és jó dolgokat. Ne is tagadd, a szemeid rajongó csillogásából bizton állíthatom, hogy te sem érzel másképp. Örülök, hogy szebbé tetted számomra ezt az amúgy igen abszurd ötletet. Kezdetektől fogva, minden beszélgetésünkor tudtam, hogy jó döntés volt. Minden, amit mondtál, mutattál magadból, a tiszta őszinteséget tükrözi. Ez pedig szent dolog ebben a világban. Ha akartam volna sem tudtam volna meggyőzni magam, hogy hagyjam ott az ismerkedésünk bizonyitékait, hogy engedjelek el. - mosolyogtam ezúttal nem oly szélesen, mint egy tréfánál, inkább őszintén boldogan, hogy ezt élő szavakba öntve is elmondhattam neki. Óriási hiba lett volna, ha nem adok eme gyümölcsöző kapcsolatnak esélyt.

| music: Don't Stop The Devil |Még mindig nagyon-nagyon    | seth

▲ Let Me Dream ▲ seth ▲

You And Me

Elhallgatva mondandóját, melyben a pszichológiát és az őszinteséget ötvözi, minden szavában ott van, mennyire szenvedélyesen is űzi eme tudományt, avagy számára művészetet. Bár megannyi hozzá hasonló munkáját szerelemmel végző, őszinte ember élne e földön. Egészen más világban élnénk. Nem csupán a jutalom bezsebelésén múlna minden. Persze ki mit ért a jutalom szó alatt, ám manapság ez sokszor egyenlő a pénzzel s hatalommal. Az sem elhagyható, amiképp feltárja előttem rólam alkotott képét. Aprócska, ám de annál huncutabb mosoly ül ki ajkaimra. Ha úgy veszük, e jellem, egy pszichopatáé is lehetett volna. Persze csak szélsőségesen foglalkozva vele. De nem pont ezt látják áldozatai is? Minden bizonnyal nem véletlen, hogy így érez, hogy ennyire vakon ragaszkodik hozzám. Ám ez valahol kölcsönös, mégha kissé különös is ez így. Vágyom a megismerésére, a kiismerésére, hogy élete része lehessek, ha csak egy-egy alkalom adtán is. Tudom, mit várhatok tőle, és élvezni akarom mind ezt. Ahogy teszem most is. Azt hiszem szerencsésen kiszúrtuk egymást. Ő is hasonlóképp vonzódhat hozzám, mint jómagam Ő hozzá.

- Ki kell, hogy ábrándítsalak, én sem vagyok tökéletes. Meg lehet idővel, ahogy lehull a ködfátyol, kevésbé lesz szép a látnivaló. Ugyanakkor annak is meg kell adni az esélyt, hogy ami nekem talán csúf bűn, te alig-alig élnéd meg negatív dologként. S ebben bízom a legjobban. Rettentő sokat veszítenék az életben, ha egy kicsit is alább hagyna érdeklődésed irántam, s már nem élveznéd olyan őszintén és fesztelenül jól magad beszélgetéseink pillanatában, előtte s utána is. - kortyoltam az italba.
Ám ez nem holmi önsajnálat áradat vagy siránkozás felé, valóban a mélybe zuhanék egy időre, ha hirtelen elillana ez a remekül alakuló kapcsolat, melynek légköre azt hiszem már most is ízzik körülöttünk. De tudom, hogy csak miattam sem maradhatna. Ő egy szabadlelkű madár, kit nem lehet rabul ejteni, különben ki tudja mivé válik, meddig létezik. Ki veszne belőle e fantasztikus életmód, a felfedezők kíváncsisága, a boldogság szabadsága, mely jelenthet számára akár egy szép reggelt, egy virágot vagy dalt. Tönkretenné az aranykalitka.
Most azonban élek a pillanattal, hogy közelebbről is megismerhessem. A pulttól kissé távolabb foglalunk helyett, kevésbé vagyunk szemelőtt, senkit sem zavar már talán jelenlétünk.
 - Ugyan... - válaszoltam minek után én is elhelyezkedtem az ülésen. Nincs okom tiltani, jómagam is dohányzom, ha nagy ritkán is. Úgy vallom, amit csak lehet, ki kell próbálni, mert ezek teszik izgalmassá az életet. S bár nem terveztem füst szagúvá tenni öltönyöm, ez egy ilyen helyen amúgyis szinte lehetetlen, így elfogadok egy szálat, amit meg is köszönök, úgy ahogy illendő. Mikor elveszem még nem is sejtem, milyen ínyencséggel állok szemben, de amint a lángok megperzselik az illatra is különleges cigaretta végét, rá kell döbbenem, hogy ez is vele jár. Nem is tudom, ez is olyan, dolog, amit kinézhetek belőle. Hogy vannak még trükkök a tarsolyában, titkok a zsebeiben. Csodálom, hogy nem keresik folyton a társalgását. Még egy férfinek is kész főnyeremény, de egy nőnek meg pláne. Én is szívesen kisajátítanám magamnak.
 - Ó, Shazan, te túl jól ismersz. Lassan már nem lesz mit lepleznem. De nem is akarok. Szeretem a jó társaságot, ám manapság abból már aligha jut egy magamfajtának. Éppen ezért, nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy én kellő tempóban haladhatok melletted, nehogy a végén én is a mögötted kullogók csoportját bővítsem.  - egyszerűem képtelen vagyok ellenállni a szépségnek, s meg kell hagyni Shazan férfiasan bájos félmosolyától végigfut a hideg a hátamon, természetesen a szó legeslegjobb értelmében. Egy pillanatra akaratlan is elképzelem, ahogy ajkaink óvatosan ismerkedve súrolják egymást, ám forró csókban nem olvadnak, ellenben hajt a vágy, hogy finoman fogaim közé foghassam alsó ajkát, óvatosan harapva rá, miközben vágyakozva tekintünk egymásra, magunkévá téve a másikat. Mindössze néhány pillanat, míg ez a szép kép lefut a lelkiszemeim előtt, harapni és csókolni való ajkait figyelve. Mosolyom szüntelen, s e fantáziálgatás is csak fokozza örömöm és vágyaim iránta. Ajkairól lassan ismét felkalandoznak szemeim övéihez.
Hallgatva őt, nem győzöm ismételgetni, mennyire boldog vagyok, hogy magaménak tudhatom Őt, figyelmét, reakcióit, mindenét. Egyre inkább erősödik bennem a késztetés, hogy akarjam Őt, hogy önző módon valamiképp magamhoz láncolhassam. Mikor megérint, akaratlan is nyelek egy nagyot, követve kézfejének minden mozdulatát, majd mikor elhúzza, már-már egy tetszetőségemet, nagyon is kifejező vigyorral és huncut szemekkel pillantok fel ismét érdekes íriszeibe. Mintha csak játékot kezdeményezne, én pedig alig látok az örömtől. Ezt a játékot sokan játszák, ám elég változatos kimenetele szokott lenni, ami talán még különlegesebbé teszi. Őszintén szólva noha én romantikus személynem tarto magam, nem vagyok az a sokat randizós típus. Ha akarok valamit, azt bizony jó előre a másik tudtára adom, többnyire jelekkel. Ezeket a jeleket pedig - ahogy Shazan nem is olyan apró játékát tekintve - félreérthetetlenek. Nem tehetek róla, egyszerűen imádom az efféle kis játékokat, s a sietős korty is alá támasztani látszik, hogy Shazan is épp annyira élvezi. Hát még, hogy ez az első, hogy így ismerkedhet, férfival. Szeretném, ha nem bánná meg döntését, sőt jó emlékek fűznék majd hozzá, mikor hasonló helyzetbe kerül.
 - Nem? Igaz, erre én sem emlékszem már. Nos a városi zsivaj sosem állt közel hozzám, így egy csendesebb s talán kevésbé lakott részen lakom, a város végén. Nagyon szép hely, s annyira ismeretlen rész, hogy egy részén már csak földút visz hazáig. Ha gondolod, eljöhetnél. Már csak a táj képe miatt is. Nem számít milyen évszak van, az erdő, a mező, a nap, de még a folyó is lélegzetelállító. És ne aggódj, szívesen tárom fel előtted, bármilyen nemű kérdéssel is állíts szembe. Cserébe én sem leszek rest olykor ezt azt megérdeklődni. Meg lehet semmiségeknek tűnnek majd, de ahogy neked én, úgy nekem te is épp annyit számítasz. Nem hiszem, hogy egy alkalommal megtudlak teljesen ismerni, de egy igazán jó könyvet sem tud az ember egy nap alatt kiolvasni, hiszen át kell élnie minden percét, élveznie oldalait. Nem szabad elsietni, így jobb ha nem is tesszük. - szívok bele újfent a cigarettába, s csak most érzem, hogy nem csupán zamatában van a rejtély, de a hatása is lassan ellepi amúgyis már túlon-túl ködös elmém. Igaz, így a whiskyt kissé elhanyagoltam, de igyekszem behozni lemaradásom.
 - Ismerős zamat, de nem tudom hová tenni. Meg kell valljam, a dohány fajtáknak nem vagyok nagy ismerője, de bizton állíthatom hogy ez nem itteni darab, nemde? Mi volt eddig a legcsodálatosabb dolog, amit a világon láthattál utazásaid alkalmával? - csillantak fel szemeim, várva, hogy egy még egy kissé közelebb érezhessem magamat hozzá, a válasza által. Cserébe - s persze örömmel - válaszolok én is minden kérdésére.
 - Nem, nem. Egyedül. Barátaim, melyek sokkalta inkább csupán ismerőseim, nem illenének bele az én világomba, se én az övéjükbe. Szívesen hívom meg őket alkalom adtán vacsorára vagy egy-egy különleges alkalomra, de hogy túl sokáig elviseljen a fáradalmasan sznob jelenlétüket... nem. Ami a családom illeti, egy kis család voltunk, szokatlan életformával.  - beszélgetéseink során talán most először hanyatlik jó kedvem, mely a család szó kiejtése közben eddigis játékos mosolyomnak is végett vet. Nem haragszom, nem tudhatta, sőt én erről is szívesen beszélek neki, csak épp nehezebb a múlt eme sötét oldalát is pozitívként említeni.
 - Apámnak súlyos pszichés problémái voltak, amik miatt édesanyám és én igen korlátolt életet élhetünk. Ő mind ezt nem is igazán tudta megemészteni sohasem, súlyos terheket cipelt a hátán, amiket idősen már képtelen volt egymaga feldolgozni, néhány évvel ezelőtt hunyt el. Apám... nos ő rá gyerekkorom óta idegenként nézek, nem is tudnék másképp. Nem tudom él-e még egyáltalán. - lötyögtettem a maradék whiskyt a poharamban, amit a mondat végén le is húztam a cigaretta mellett. Tudom, hogy kíváncsi, s nem is fosztanám meg a múltam ezen részétől sem, ám egy pillanatra elkapott az érzés, hogy ez talán korai. Nem nekem, neki. Talán tönkretenném a köztünk lévő csodálatos kapcsolatot, amit most mindennél jobban féltek. De hogy félre ne értsen, megadom a lehetőséget, ha hallani szeretné, szívesen mesélek.
 - Nem a titkolózás a szándékom, csupán az örömteli légkört nem rontanám csúnya emlékek feltárásával. Én túl jutottam rajta, de tartok tőle, hogy neked még friss lenne. De ha megígéred, hogy a történet nem is olyan szörnyű végén, ugyanilyen mosollyal folytatjuk tovább az estét, mint amilyet eddig ki csalhattam belőled, nem akadékoskodom.  - mosolyodtam el immáron újfent jókedvűen. Nem tudok nem boldog lenni, mikor elmosolyodik, olyankor elkap egy kellemesen melengető érzés, ami által valahogy a szürke napjaim is csodálatosabbá válnak.

| music: Don't Stop The Devil |Még mindig nagyon-nagyon    | seth

▲ Kill4Me ▲ Ejj, te kis huncut ▲seth ▲

You And Me

Újabb széles mosoly kúszik arcomra. Fárasztónak gondolnánk, de ha egyszer okot ad rá, nehéz megállni. Nem tudom nem észrevenni, ahogy mintha már zavarában kapná el tekintetét olykor-olykor. Nagyon aranyosnak s egyben roppant érdekesnek találom ezt a megnyilvánulását. Mintha csupán rejtegetné előlem gyermeteg énjét, pedig tudom, hogy nem. Vajon valóban a zavar a közelségem oka mind ez? Vagy ennél sokkalta mélyebb félelem tán oka? Nem látom rajta a félelem legapróbb jeleit sem, de pszichológusként talán még jobban képes elrejteni mind ezt. Még ha emiatt orroltak is rá más elmegyógyászok. Nehéz nem eljátszani a tudattal, milyenné is válhat ez a pajkos, ám de nagyon is komoly kapcsolat köztünk. Azt hiszem már most ezerévnyire távol vagyunk a barátság szótól, ez annál sokkal mélyebb, s mélyebbé fog válni a későbbiek folyamán. Egy nap majd annyira egymásra hangolódik testünk s lelkünk, hogy nem lesz olyan, mit ne tudnánk a másikról. Ez némileg akár aggaszthatna is tudván, mit tudok, de valahogy mégsem érzem hátránynak megosztani Shazannal, s tudom, hogy Ő is így fog tenni.

 - Ha hiszed, ha nem, te vagy az első, aki ilyen szép bókkal illet. Ám még ebben is hasonlóak vagyunk, ugyanis még ha tudok is egy s mást rólad, még mindig kész rejtély vagy a számomra. És ez annyira felcsigáz, hogy nehezemre esne, nem érdeklődni irántad, ha most finomkodva is teszem. Szóval a későbbiekben se orrolj meg rám. – mosolyogtam rá, még mindig dagadó májjal, hogy ilyen szép szavakkal illet. Ő bizony tudja, hogyan vegyen le a lábamról.
Tökéletes leírása valós önmagának. Szabad elvű mégis törődő. Ilyen ember nem sok létezik a földön, sőt, van egy olyan sejtésem, hogy Ő az egyetlen. Sokan azon a véleményén sem osztoznának, mi szerint nem csupán a jó, de a rossz is jó tanítója lehet az embernek. Épp úgy szükségünk van rá is, mint ellentettjére. Hisz ezek a dolgok formálnak minket igazán emberré, ez különböztet meg minket. Elmosolyodva figyelem, tekintetem egy pillanatra sem veszem le róla. Nem is tudnám. Szinte sóvárgok, hogy ismét megszólaljon, hogy figyelmem újabb érdekességekkel foglalja le, hogy elmém csak rá koncentrálhasson. Nem érthet véget ez az éjszaka, az nem lehet. Én már-már el is feledkeztem az asztalon pihenő rám váró italról, noha egyszerűen nem is tudtam most az ivászatra gondolni.
Mosolyom csak hamar széles vigyorrá válik, olykor nem tudom megállni, hogy a félreérthető szavait, ne értsem félre játékosságból.
- Nem is hinnéd mifélékre vagyok képes alkalomadtán... - emelem ajkaimhoz végül poharam, s továbbra is fent tartva a jókedvű pillantásom felé, belekortyolok, hogy azért ne maradjak le, míg már-már vágyom rá, hogy megjegyzéseimmel zavarba hozhassam. Nem tudom miért, bár nem is ártó a szándék, egyszerűen élvezném ezt a játékot vele.
- Reméltem, hogy vannak hibáid, bűneid, hiszen ettől vagyunk mi emberek, olyan érdekesek. Kiben több kiben kevesebb a rossz s a jó. - somolyogtam még mindig immáron a pohárral az asztalon, de még a kezeim közt tartva.
Noha őszinte embernek ismerem, tudom, s érzem, hogy valóban van benne hajlam az "édes hazugságokra", de kinek nincs? S valahogy emiatt sem tudnám elítélni. Szükség van erre az aprócska ecsetvonásra is a festményen, hogy teljes lehessen.
- A "közönség" a maga formájára szereti alkotni az embert, ezt követelik ebben a világban. Sajnálom, hogy ennyire kötve vannak a törvények, maguk szabályai által, s kicsit sem vagy tán aligha nyitottak új dolgokra, még ha ismeretlen is. - fejtettem ki meglátásom, nem szándékosan, ám kiemelve kiemelkedő meglátásait. A világunk manapság talán még inkább a pénz után sóvárog, éppen ezért ezek a "rezgések" már nem az emberek jólétét szolgálják. Már csak emiatt is kiemelkedik a pszichológusok közül. Számára teljesen más értékek az értékek. Csodálom, hogy eme társadalomban így elnyomták, pedig ha híre menne milyen remek ember is, csak hamar világhírűvé válna, s bizony a talán nem vágyott jutalom is az ölébe pottyanna. De pont emiatt megeshet, nem is hiányzik neki ez a hamis fény.
Újabb játéka, újabb pajkos mosolyt csal arcomra, s jól esik felőle, hogy nem engedné lemaradásom. Ez kölcsönös, sőt, azt hiszem nagyon is ragaszkodóvá válok a közelében.
- Vigyázz, hajlamos vagyok túlontúl feszegetni azokat a bizonyos határokat. Ha bár ez ugyanúgy vonatkozik arra is, hogy én sem hagynálak csak úgy "elfutni". A számomra nagyon is különlegességekhez nagyon tudok ragaszkodni. - mélyítek a szemkontaktusban, miközben sunyi széles mosollyal tetézve az ő szédítően játékos szemöldök felvonását, jómagam néhányszor mindkettőt felvonogatom. Ezek az aprócska kis jelezései talán még izgalmasabbá és forróbbá teszik az egészet, mintha nyilvánvalóan utalna eme dologra. Nem kell hozzá egy csepp alkohol sem, hogy már most érezzem, ahogy nem csupán a körülöttünk levegő izzott fel, de a bensőmben is érzem azt kellemesen bizsergető meleg érzést s hátamon a izgalom és vágyakozás által nyújtott cirógatást, mely talán már az első percektől fogva bennem volt. Nem is talán, biztos. Noha be kell valljam e különleges dohány is adhat némi okot, de sosem tartottam magam túlzottan visszafogott embernek.
Még azelőtt letudom az utolsó nagy kortyot, hogy megjelenne a pultos, aki minden bizonnyal előbb ítélkezne semmint örülne a majd szép borravalónak.
- Ez minden bizonnyal az én bűnöm is. Nem tudok, s nem is akarok túlzottan alkalmazkodni. Nem érezném őszintének s ez kényelmetlenséget okozna. Nem csupán nekem, de mindenkinek. Veled azonban úgy érzem, s tudom is, hogy nincsenek korlátok, szabályok, ostoba törvények. Egyikünk se várja el a másiktól, hogy ne önmaga legyen, még tudat alatt sem. Sőt, követeljük a másiktól, hogy legyen az aki... Ó, igen, azt hiszem van okod aggódni a zaklatásaimat illetően. - nevetem el magam a végére, s ezt követően szívok csak újra a cigibe, hogy annak füstjét lassan engedjem csak ki.
Lassan kitértünk a lakhelyemre, aminél nem féltem felvetni az ötletet, hogy eljöjjön és maga is láthassa milyen festői táj az, ahol élek.
Ó, igen. Nagyon is. Persze jöhetsz bármikor is, dee... ahhoz előbb ma mindenképp meg kell ismertetnem veled az odavezető utat, ha netán egyszer csak úgy meglepnél. - forgatom meg szemeim mintha nem épp ki követelném, hogy már pedig a mai este folyamán bizony elvárom, hogy együtt menjünk haza. Nem félek eljátszani a gondolattal, miféléket művelhetnénk abban a házban, távol mindentől. Ha nem is azonnal, de beengedné az igazi sötétségbe, hogy érintkezhessen mind azzal, ami valójában vagyok, s hogy ezáltal én is megismerhessem őt. Eme gondolat menet által még a pultos se zökkent ki, észre sem veszem jelenlétét, ellenben Shazanét nagyon is. Minden más valahogy teljesen elveszik. Hallom sóhaját, ami csak fokozza bennem a vágyaktól túl fűtött gondolatokat. Csak egy kis idő elteltével, s a pultos távoztával térek vissza a jelenbe.
- Na és te? A városban laksz? Vagy az utazás végett csak kisebb időkre szállsz meg valahol? - érdeklődtem meg, noha még annál is jobban érdekelt. Nem azért, mert szándékomban áll betörni hozzá, bár képes lennék ily módon "meglepni", de az elképzeléseim róla sokkal inkább beigazolódnak, ha ismerhetem környezetét.
- Noha jómagam nem szoktam ilyesmikkel megbékéltetni testem s lelkem, valójában igazad van. Nagyon is jó módja az elménk ellazításához. Sajnálom, hogy sokakban felmerül a függőség, vagy épp azzá válnak, mert remek gyógyszer lehet nehezebb időszakokban, ha az ember mértékkel fogyasztja. Esküszöm, megfogadom meglátásod. - nevetem el magam, már talán másodjára vagy harmadjára. A cigaretta, igen biztosan annak hatása, hogy ennyit poénkodok, de a jó társaság sem utolsó és hát maga Shazan. Azonban komolyra fordítva a szót, tényleg ki kell próbálnom. Ezidáig másféle módszerekkel csitítgattam olykor túlságosan is háborgó lelkem, s bevallom csúnya dolgokat tettem, amikre ugyan büszke vagyok, tudom, elítélnék. Jobban is, mint a kábítószereket.
Kérdésemre adott kérdése újfent elvigyorodtam. Nem, ezúttal nem fogok megtagadni magunktól, amit egyértelműen mindketten vágyunk. A legelső adandó alkalomkor lépni fogok. Az ujjai közt táncoló olívabogyóra pillantok néhány momentum erejéig, majd vissza tekintek fel rá.
Élőben még sosem láttam a hegycsúcsot, ám ahogy elmeséli, teljesen beleborzongok, s magam elé képzelem az éghajlat adta kemény hideget, a szelet és azt a lélekemelő érzést, ahogy eltekintet a mindenségre. Irigykedve s mégis örömmel hallgatom, ahogy beszél róla. Annyira lefoglal a havas táj képe, hogy nehezen szabadulok meg tőle, s kérdését hallva be kell lássam, aligha akadhatna ehhez fogható. Noha tudom, ez nem verseny.
- Nos... ami azt illeti, az a pillanat még nem ért véget. - somolygok, ó nagyon is sokat mondóan, miközben ezúttal én rejtőzöm pár pillanat erejéig a martinis pohár mögé. Ezúttal azonban gyorsabban ürül a pohár, mint előtte a másik. És nem, nem hagyom figyelmen kívül az asztal alatti kísérletet sem. Azt hiszem több jelzés nem is kell. Biztos vagyok benne, hogy hasonlóan csintalan gondolatok képeit látja ő is lelki szemei előtt. Amikor pedig elpillant, már nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam ismét, noha eleinte azt is csukott szájjal teszem annak érdekében, hogy megpróbáljam elrejteni mosolyommal, de a fenébe is! A végére kicsit hátra hajtott fejjel nevetem el magam, nem hangosan, de immáron nem rejtegetve, sőt talán még utalva is, mire fel ez a hirtelen kacaj. S bár ez sem megy könnyen, azért egy idő után sikerül megállni.
- Mire felébredek, már a világom közepén leszel, néhány milliméterre tőlem. - húzom le az utolsó nagy kortyot is, most már minden szavammal egyre jobban utalva egy s másra. Ami talán egy csöppet ront az összhangon az a családom, avagy a múltam kevésbé szebb része. De ő biztosít róla, hogy mind ez nem ronthatja el az estét. Hát nem is. Mondatai alatt lepillantok kezére, mely az enyémen pihen, s ujjaira, ahogy rajta táncolnak, finoman érintve bőröm. Visszapillantok lélektükreibe, melyek ezúttal is teljesen megbabonáznak. Nyelek egy nagyot, ezzel megerősítve magamban, hogy nem állok ellent annak, minek nem lehet. A csikk már fel nem használható részét elnyomom, majd kissé fájó szívvel, de annál inkább izgatottan, húzom ki kezem az övé alól, hogy felkelhessek, s így mielőbb mellé léphessek. Kezem felé nyújtom, hogy akár a hirtelen felkelésben is segíthessem, ha netán gondjai lennének az egyensúlyérzékével, bár talán még nem ittunk annyit, hogy ez ténylegesen hátráltató legyen.
- Gyere... - szólaltam meg, de csak ezt követően vigyorodtam el szélesen. Azt hiszem elérkezett ez a pillanat is...

| music: Don't Stop The Devil |Bocsánat a lassúságomért     | seth

▲ Kill4Me ▲ Shammiel    ▲seth ▲

You And Me

Teljesen odáig vagyok érte, ahogy olyasmiket is feltár előttem, amit egyébként magamtól nem valószínű, hogy észreveszek. Tehát külső szemmel látja azt, amit én belülről nem igazán. Legközelebb pedig erre is oda figyelhetek.
- Hm, én meg még azt hittem a frizurám az oka mindennek. Komolyra fordítva a szót, megvallom, nem gondoltam volna, hogy ekkora mértékben képes volnék változtatni mások hangulatán pusztán a kisugárzásommal. Érdekes, hogy ha bár a te kisugárzásod is felettébb különös, mégsem ugyanaz, s mégis... nem is tudom... Nos élő példa rá, hogy még az interneten keresztül is ilyen mértékben vonzasz. Mondanám, hogy az ellentétek már pedig vonzzák egymást, de az olyan csúnyán hangzana. Ráadásul... bizton állítom, hogy te akárkit képes vagy bevonzani. Te ebben a világban az a személy vagy, akit az emberek jó nagy része szeretne maga mellé. Aki mellett a gyenge erősnek érezheti magát, az erős pedig gyengédnek. Csupán azok fordítanának hátat neked, akik képtelenek megérteni, hogy ők nem lehetnek Te. Féltékenyek lesznek és ez az, ami feszültséget szít. Nagyon szerencsés vagyok, hogy most itt lehetek veled, hogy kaptam lehetőséget erre a pillanatra. - biccentettem oldalra fejem kissé, ahogy mosolyra fakadok a mondat végével, mivel ezalatt az őszinteségem megkövetelte, hogy komoly hangszínnel közöljem a valóságot. Roppant kíváncsivá tett, miképp is képes erre. Honnan jön mind ez?

Legszívesebben szaván fognám, de nem tehetem. itt nem, s így nem. Megkérdezném tett e vagy tenni fog e olyasmit, mit nem csinálhat vissza, mi komoly változást hoz mások életében? S ha nem, vajon ítélkezne e azok fölött, akik így tesznek? Ítélkezne e fölöttem, az eddigiek tudatában is, hogy a sötétség nem csupán egy fátyol, mely különlegességet ad, de bizony nehéz teher vagy épp megbélyegzés is akár, mit én valamiért képtelen vagyok negatívként megélni. Cseppet sem tartom magam rossznak, noha a társadalom mélyen elítélne. De bár a kérdést most nem teszem fel, valahogy... megbízom benne. Úgy érzem Ő az, aki nem tenné, egy cseppet sem, akiben megtalálnám azt, amit mindig is kerestem. Nem fordulna ellenem, nem csalódna, meg sem próbálna megváltoztatni, talán csak megérteni, és Ő értené. Megértene. Jaj Shazan, bolond lennék, ha hagynám, hogy elmenj. Az arany lánc, mely köztünk van, s összeköt, talán már a kezdetektől fogva erősödik. A cigaretta füstje már letelepedett elmémen, érzem, hogy miként fejti ki hatását, de nem ez az, s nem is a martini, ami ragaszkodóbbá tesz. Az Ő maga. És erre nincs kijózanító szer. De nem is kell.
Megjegyzése és széles mosolya visszatérít és szinte átragad rám az ő csintalansága. Lelkesen vetem majd bele magam azokba a bizonyos tesztekbe. Ó, panaszra nem lesz oka. Talán azért is ez a nagy ragaszkodás, mert tudom, hogy Ő jóval fölöttem áll, s ennek módját magaménak akarom tudni. Hm, de nem csupán a tudását, de ő magát is, mindenféle értelemben. Ha tehetném, már most önző mód kisajátítanám magamnak.
Kérdésére újfent elvigyorodok. Nem tagadnám meg előtte valódi énem.
- Nem is tudom. Azt hiszem, erre még jómagam sem találtam meg az igaz választ. Talán elfogult is volnék, akárki szavára pedig nem adnék. Sőt, az igazat megvallva, Dr.O'berinnén kívül senki máséra... - mosolyodtam el, ennek tetejébe pedig újabb kortyot tudok le ajkaim mögött. Nem, nem kerülte el figyelmem, hogy miképp küzd a dolog ellen, mit egyenlőre én is próbálok elnyomni magamban. Még ha csak arcának legapróbb mozzanatiban is vagy mellkasának olykor szaporább emelkedése, még mindig mókásnak és kedvesnek találom.
- Adj valami támpontot, kérlek. Te miképp érzel a benned élő jó és rossz iránt? - kérdezek vissza, még ha kissé burkoltan is. Tudom, Ő nem túlozna, így amit mond, az teljesen valós. És így magaménak tudhatnám egy kis részét.
- Pontosan így van. - értek egyet, ezzel elfogadva a játék szabályokat, amik valójában nem léteznek. Jó lesz végre igazán élni.
Újfent csak egyet tudok érteni. Ha nem is ismerjük valós okát, én sem hiszen, hogy a véletlen egybeesések eredménye, hogy itt vagyunk. Nem, biztosan nem. Már csak azért sem, mert a napokban terveztem jelentkezni egy még számomra is különös projektre. Eddig kissé unalmas életem, s múltam szándékoztam vele lezárni, s ha lehet újat kezdeni. A levélben nem tájékoztattak kellően, sok kérdésem lenne, de ezáltal is szépen feltárják, hogy amiről szó esik a levél tartalmában, vagy nem legális vagy túlon-túl veszélyes. Nincsenek fenntartásaim ilyen téren, így már majdnem bele is vágtam volna, s akkor... akkor lépett elő Shazan. Mint egy lehetőség, egy cél, egy út, mely számomra még ismeretlen, de nagyon is kedvemre való. Mintha a sors, nem is a projektre szánt volna, vagy csupán újabb tapasztalatokkal próbálna meg érvelni, mintha a halálos ítéletem felett agyalnék. Talán van benne valami. Talán a projekt halálos kimenetelű is lehet, s előtte mindenképp szeretném magaménak tudni Őt. Sőt általa talán, le is mondanék mind erről, még ha roppant mód piszkálja is a tudatom, miféle program ez.
Széles mosollyal, már-már ábrándozgatva hallgatom, a negatív részét egyenlőre figyelmen kívül hagyva.
- Egy percig sem agyalnék, már maga az oda út is bizonyosan óriási élmény lenne Veled, hát még az ott lét. Ami azt illeti eltudnálak képzelni kalandor ruhában, hát még a nélkül... - vigyorodtam el szélesen végére.
- De tényleg. Nagyon is szép volna. Éppen ezért, el is várom, hogy minden élményt megossz majd velem, hogy nekem is jusson a jóból. - somolygok.
Annak ellenére, hogy egyre jobban küzd, s ő sem rest kétértelmű mondatokkal forrósítani a helyzetet, én sem tudom megállni, hogy ne játsszak vele. A meghívásom ezek után már nem is tűnik olyan tolakodónak.
- Ó, milyen figyelmes! Ha én ezt tudom, még rá is játszok a rosszullétre, hogy az ágyig kísérhess...S aztán ki tudja... - emelem poharam, hogy közben angyali tekintettel - mint aki nem tett volna elég egyértelmű utalást a virgonckodásra - beleihassak.
- Texasból? Sejthettem volna... Nem véletlen, hogy ilyen piszkosul jól áll rajtad az ing, és a kalap... figyelmetlen voltam, pedig nagyon is árulkodó jel. - csóváltam meg kissé fejem még mindig mosolyogva. Egyedül a következő téma kapcsán halványult el kissé, bár úgy tűnt valamilyen szinten már képes volt feldolgozni szülei elvesztését, ám az mindig mély pontja az embereknek. Legalábbis sokuknak.
- Részvétem a szüleid miatt. Szavaidból úgy veszem ki, nagyon is közel állták hozzájuk. Talán... pont emiatt mentél el onnan? - kérdem, s bár talán ez most nagyon nem ide vágó és személyes, de figyelmeztettem, illetve hát, valóban tudnom kell minden apróságot róla. Meg lehet teljesen alaptalan a felvetésem, csupán így hozta az élet és mennie kellett, ám akadhat e mögött valami sokkal mélyebb történet is. Megértően hozzá tenném, hogy ha nem akar ne beszéljen róla, de a lelkem mélyén így is követelem tőle, hogy beszéljen.
Még ha el is vicceli, átérzem szavaiból, hogy ez valóban nem egy kellemes érzés. Mindenkinek kell egy biztos pont, egy hely, ahová bármikor visszamehet, ahol tudja mi vár rá, s ahol igazán biztonságban érezheti magát.
- Tudod... Bár még nem láttad hol élek, de én szívesen lennék biztos pont az életedben. Ugyan nem cipelhetnél zsebben, még ha legszívesebben minden percben melletted is lennék, de tudd, hogy ha elmész majd, akár a világ végére is, én várni fogok rád. Ha bármikor úgy érzed, én szívesen látlak.Ha segítségre lesz szükséged, én akarok lenni az első, aki felé a kezed nyújtod. - néztem egyenesen a szemeibe, egy percig sem kételkedve abban, amit mondtam.Egyből lepillantok ajkára, mire finoman ráharap, s egy huncut mosoly jelenik meg arcomon, ahogy visszatekintek sokkalta vágyakozóbb íriszeibe. Na jó, talán mégsem téptem fel vele túl nagy sebet. Jól láthatóan nagyon nem a szülei járnak a fejében. Bár belelátnék a fejébe. Na akkor játszanék csak rá még inkább.
- Igen? Nos, akkor mindenképp meg kell ejtenünk egy ilyen alkalmat is. - válaszolom, mert bár ha nem Shazan ajánlotta volna föl, nyilván nem mennék bele, de előtte úgy érzem, bármi bűnöm is vallanám, nem járnék rosszul. Túlságosan bízom benne.
S hogy innentől miképp is alakultak a dolgok... Azt hiszem mindkettőnkön úrrá lettek a vágyak és ösztönök, amiknek már nem tudtunk határt szabni.
Sajnáltam, hogy én vetek véget - ha csak egy pillanatra is - az ilyen közeli érintkezésnek, de nem bántam meg, mert tudtam, hogy messze nincs vége, ó és ennél jóval többet kapunk majd egymástól. Tekintete megragad, ajkai vonzanak, az idő immáron megállt, más sem létezik körülöttünk. Nem hittem, hogy Ő lesz az, aki meglépi ezt a lépést, de megtette. Nem eresztett, s én sem vágytam, hogy elengedjen. Végig csillogó íriszeiben kalandoztam, s ahogy közelebb lépett a szívem szaporábban kezdett verni. Ajkaim résnyire nyíltak, hirtelenjében talán ki is száradtak, ahogy szuszogtam, de csak halkan, nehogy elriasszam magamtól. Egy pillanatra elveszítem Őt, ajkaim összecsukom, kizökkenve a kellemesen izzasztó helyzetből, hogy jómagam is elpillanthassak. Szinte már gyűlölködöm, hogy itt vannak, de tudom, hogy türelmesnek kell lennem, s meg lesz a jutalmam, a jutalmunk. Én előbb tekintek vissza rá, szinte már követelve a figyelmét. Éppen megnyalnám alsó ajkaim, ezzel is kissé benedvesítve őket, de ő megelőz. Eddig szapora szívem most majd kiugrik helyéről. Lehunyom arra a kevéske kis időre szemeim, mert így talán még inkább kiélvezhetem. Érzem forró leheletét, ajkai puha cirógatását, de csak éppen, mintha csak szándékosan kínozna vele. Szabad kezem éppen csak eléri derekát, hogy óvatosan rá simíthassam, ám bár közben véget is ér. Némileg csalódottan nyitom fel szemeim, mert többet akarok, sokkal többet. De megértem. Kellemetlenségeket okoznának a körülöttünk lévők, ezért itt az ideje, hogy a zsenge kis nászunk füllesztő éjszakába torkolljon. Derekáról lassan lehúzom kezem, hogy zsebembe nyúlhassak, kifizetve szép kis borravalóval az elfogyasztott italokat. A pénzt a poharak közé az asztalon hagyom. A pultos is láthatja, hogy nem e nélkül távozunk. Másik kezemmel ezúttal finoman ráfogok az övére, nehogy eleressze. Még elhajolok a kalapjáért, hogy szerelemittas mosollyal a fejére tehessem, majd elindulok vele a kijárat felé. Általában nem, most azonban mégis úgy érzem, majd kiugrok a bőrömből. Izgatott vagyok, pedig nem ez az első. Leakarom nyűgözni Shazant, nem csupán a szeretkezéssel, de minden mással is, de közben magamat akarom adni. Kilépve már sietősebben lépkedek vele a kocsimhoz, ahol aztán meg is állok, hogy szembe fordulhassak vele. Ha vannak is az utcán, elvétve, észre sem venni őket, ezért is adom át magam a fellobbant tűznek, mely kiérve csapott csak fel hatalmas lángokba. Szabad kezemmel finoman álla alányúlok gyengéden megtartva, s talán egy csöppet emelve rajta, hogy aztán odahajolhassak és kissé oldalra döntve fejem megcsókolhassam. Rövid, finomkodó, amolyan ismerkedő csóknak szántam, tiszteletben tartva, hogy valószínűleg neki ez lesz az első, amit férfitól kaphat, de mint mondtam a lángok megfékezhetetlenné váltak, így a kezdetben finoman ízlelgető csók enyhén vaddá vált és pár pillanatig csak mohón faltam ajkait. A levegő mennyiséggel én sem számoltam, így aztán volt is egy-két nagy szusszanás közben, de a világért sem eresztettem volna. Ha azonban számára már érezhetően nehezebb volt, nem erőszakoskodtam sokáig. Ráadásul észben kell tartanom, hogy még haza is kell érnünk. Így tetszik vagy sem, nagy szív fájdalommal de végül csak elengedtem, kelletlenül, de kezét is.
- Kösd be magad... Reméljük minden rendőr a meccsen van... - duruzsolom ajkainak, amibe legszívesebben beleharapnék, de akkor már tutira nem tudnék megálljt parancsolni, és a kocsiban, itt helyben magamévá teszem. Ha még az ő elméjét sem ködösítette el túlzottan a rózsaszín sűrű köd fátyol, kinyitottam az ajtót neki, hogy beülhessen, majd hamar én is beszálltam. Nem, nem szokásom a gyors hajtás, noha kevésbé túl zsúfolt utakon remekül kerülgetem ki az akadályokat, azonban ez most... vészhelyzet. Ha úgy érezném, hogy fejbe vághatott az ital, nem tenném, egy pillanatig sem kockáztatnám, hogy baja essen. de most teljesen biztos vagyok benne. Szóval a gázra léptem és lehetőleg hazáig meg sem álltam. Esetleg a kissé zötyögős föld úton lassítottam le, hogy azért még se ott ragadjunk el. Bár sötétben talán még sem mutathatja meg magát az amúgy szép táj, a hold így is mesésen világít odafent. Zene nem szól, lehalkítottam mikor odaértem. A házhoz érve leparkoltam. Talán nem egy kastély, de úgy igazából sosem akartam fényűző kastélyt. Ebben a házban pedig akad minden, amire szükségem lehet, még egy plusz helyiség is a bűnös élvezeteimnek. Leállítva a motort, kihúzom a kulcsot és az övem is kikapcsolom, aztán rá nézek.
- Nos, készen állsz? - mosolyodtam el szélesen, egyik szemöldököm felvonva.

| music: Don't Stop The Devil |Shazzy     | seth

▲ Kill4Me ▲ Forrósodik a hangulat!    ▲seth ▲

You And Me

Bókja figyelmes s őszinte, mely széles mosolyt csal arcomra. Túl sokat bókol, túl kedvesen, esküszöm lassan, de biztosan zavarba hozza arrogáns énem. Ugyanakkor én sem tudnám megállni mindig, hogy ne fejezzem ki mennyire csodálom. Kezdve azoktól a titokzatos mély kávé barna íriszeitől, melyekből nem csupán a sok bölcsesség és élet útján szerzett tapasztalat kavarog, de egyfajta különös titokzatosságot is ad teljes egészének. És akkor csókra termett ajkairól nem is beszélve, melyektől a hideg futkos a hátamon, ahogy félmosolyra húzza őket. Nehéz ellenállni, hogy ne nyaljam meg ilyenkor az ajkaim arra gondolva, hogy bizony-bizony, már másképp is megismerkednék vele. Mikor az egyensúly néhai kibillenéséről és az egyenlőre nem részletezett bűneiről beszél, nagyon is felkelti érdeklődésem válasza. Érdekelne mit rejt múltjában még. Tudni akarom mitől is mocskos a keze, mi az, miről másnak tán sosem beszélt. Éppen csak megállom, hogy ne kíváncsiskodjak. Mindkettőnk érdekében. Mert ha valóban olyan negatív, jobb ha más nem lesz fül tanúja. Semmiképp nem hoznám kellemetlen helyzetbe. Már csak emiatt is örülnék, ha egyszer kettesben beszélgethetnénk.
- Akkor én kapnék az alkalmon, s szívesen megismerném bűnös gondolataidat. - mosolygom huncutul, s roppant mód vágyva azokat a gondolatokat. S az a szavaihoz társuló tekintet... meg lehet, ez a rejtett sötétség az, ami igazán vonz. Tudni akarom, ismerni akarom ezen oldalát is. Igazságtalannak érzem, hogy a körülöttünk lévők miatt megálljt kell parancsolnom kíváncsiságomnak s vágyaimnak is. S látom olykor Ő is ábrándokba menekül, mely csak az övé, senki másé, hiába is akarnám magamnak.
- Ezek a törzsek szigorú szabályok szerint élnek, még ha mi nem is látjuk ezt. Törvényeiket velünk ellentétben sosem szegik meg, mert a büntetés ott súlyosabb némi pénzbírságnál. Bár arról én sem tudok, hogy az azonos neműek létesíthetnek e szexuális kapcsolatot. Vagy egyáltalán akarnak e... Maximum meggyalázásból. - állapítom meg, noha tudom, Ő ebben sokkal szakavatottabb. Utolsó megjegyzését sem tudom figyelmen kívül hagyni, s nem is akarom. Mosolyom széles vigyorrá válik, ami csak akkor válik viszont mosollyá, mikor szemeim lesiklanak arra a döglesztő mosolyára. Szándékosan csinálja, tudom én. Nyelek is egyet, noha az italomért nem nyúlok, túlzottan lefoglal mosolyával. Egy kicsit fészkelődöm is miatta. Nem szokásom, de úgy érzem kényszerítenem kell magam, hogy csináljak valamit, amivel egy parányit is képes vagyok elterelni figyelmem. De nem tudom. Zavartan vallom, még sosem hozott senki ilyen helyzetbe, hát még a puszta mosolyával, most pedig alig bírok szilárd állapotú maradni.

Boldogan emlékeznék vissza arra a pillanatra, mikor ily módon is kiélveznénk egymás társaságát. - tettem hozzá valahol a mosolyától való melengető érzés és a lassan lenyugodott szapora szívverésem között. Nem nehéz észrevenni, hogy már Ő benne is rég felébredtek a vágyak az ismeretlen tapasztalások iránt. Minden vágyakkal teli mondata után, egy újabb pillangó száll alá bensőmben, hogy fokozzák bennem az érzést, melyet ez idáig senki és semmi iránt nem éreztem ilyen mértékben. Kérdése egyszerre ér meglepetésként és jóleső, ám talán kissé keserűséges kérdésképp. Szívesen láncolnám magam Ő hozzá, míg csak élek, ám tudom, hogy nem lehet. Most talán még nem, de tudom, hogy eljön majd az az idő, mikor már nem számít ez a világ és az igazságtalan törvényei.
- Bár mehetnék veled... Még egy aprócska üres sziget is maga lenne a Menny, ha kettesben lennénk, távol mind ettől. Én lennék a legboldogabb ember... - sóhajtottam egyet fájó szívvel, hiába háborog a lelkem, hogy elutasítom. Ám következő kijelentése visszahozza jó kedvem, mert a jelent övezi.
- Miért ne jutnánk...? Rajtam ne múljon... - vigyorogtam halkabban elnevetve magam türelmetlenségén, ezzel is talán kissé véka alá rejtve, hogy bizony én sem érzem magam már olyan türelmesnek. Talán előbb meg is török, mint Ő.
Irigylem Őt és családját. El sem tudom képzelni, milyen érzés is lehet ilyen közegben felnőni. De az elvesztés fájdalma is ezerszer mélyebb lehet. Most mégis úgy érzem, már megbékélt vele, elfogadta és nincsenek tüskék benne vagy feldolgozatlan pillanatai, melyek ehhez köthetőek. Mégis... megsajnálom... vagy talán a kisajátítása és önzőségem játszik közre, hogy végül őszinte gondolataim iránta ismét felszínre törnek. Válasza pedig utat enged vágyaimnak. Mennünk kell.
Kilépve a levegőre elszabadulnak vágyaink. Alig érünk el a kocsihoz, én már ajkainak esek. Nem akarok túl vad lenni, de nem bírom sokáig megállni, hogy csak finom ízlelgetésbe bonyolódjunk. Épp elég hergelő volt az odabenti játéka. Mikor elengedi kezem, s a hajamba túr, halk ám de férfias morgással jelzem, hogy kedvemre van az érzés. Felszabadult kezemmel nem kell már vigyáznom, hozzásimulva simítom kezem előbb derekára, majd onnan hamarosan hátrébb a hátsójára, amit nem félek megmarkolni, ha nem is túl erősen. Alig várom már, hogy meztelenül is játszhassak már vele, hogy hatalmam alá kényszerítsem minden porcikáját, s közben vágyja, sőt könyörögjön minél többért. Odáig azonban nem jutunk el, hogy nyelvét igazán táncra hívhassam. Legalábbis még nem. Volt egy pinduri maradék akarat erőm, hogy beszálljak a kocsiba, minek után elengedtem, ám most Ő volt képtelen megálljt parancsolni. És én egy percig sem bántam. Legszívesebben ráfektettem volna a kocsi motorháztetőjére, hogy ott tehessem magamévá. Így azonban nem féltem bevetni magam, hogy átvándorolhassak ajkai mögé, már ha engedte, de miért ne tette volna? Ám ez a pillanat sokkal rövidebb volt, mint az előző. Mikor elhajolt, én még utána hajoltam. Talán sikerült még egy aprócska csókot lopnom, talán már nem. Mindenképp fájt utána a szívem. De tudtam, hamarosan eggyé válhatunk, s nem csupán hamis képzelgés lesz a jutalmunk, hanem az igazi gyönyör. Így hát nehezen elszakadva tőle - még ha csak pár pillanat erejéig is, beszálltunk a kocsiba. Ha akartam volna sem tudtam volna lassabban menni, nem volt mi megállítson. De figyeltem, nagyon figyeltem, hogy Ő se érezze magát veszélyben mellettem. Széles mosoly kúszott arcomra, mikor kezemre simította övét, s az egyik stoptáblánál rá is tudtam pillantani. Az út során szinte végig magamon éreztem tekintetét, ami csak szította bennem a vágyakat. Mikor pedig odaértünk végre, leparkoltam a ház mellett, nagyjából a fészer előtt, mely lakatra volt zárva, hogy senkit se kísértsen meg a lopás vagy esetleg a kíváncsiság. Az nagyon nagy hiba volna, még a tolvaj részéről is. A Hold ugyan adott némi fényt, a ház nagy része mégis sötétben aludt. A motort leállítom, az övem kikapcsolom és rápillantok.
- Zavarba hozol... - nevettem el magam finoman s éppen csak befejezem rövidke mondatom, mikor váratlan lépésre szánja el magát. Ajkaim már résnyire nyílnak, hogy a kocsit is felavathassuk ily mód, ám nagy meglepetésemre Shazan megáll. Akkor tudatosul bennem, hogy újfent pajkos játékra adta fejét. Játszon csak, tetszik, amit csinál, legfőképp azért, mert tudom, hogy nem sokára rajtam a sor. Egy pillanatra lélegzetem visszafojtva, s epekedve ajkai után nézek fel megbabonázó íriszeibe ajkairól, ahogy megérzem kezét egy érzékenyebb részen.
 - Ne is... Nagyobb s becsesebb jutalom, amiért küzdeni kell. - búgom halkan ajkainak, nem tudva megállni, hogy gyakorta le ne nézzek rájuk, s ne kívánjam további felfedező útra kezét. Most nem kapok utána, nem, ám amint belép a biradalmam kapuján, csak is a sajátoménak kiáltom ki. Önző vagyok? Meg lehet... De Shazanról sosem fogok lemondani. Némán nézek utána a kocsiból ugyanabban a kissé felé közel hajolt pózban, de hamar követem én is a házhoz, melynek szegleteiben pihen egy-két fa, bokor, s melynek teraszra lépésekor automatikusan felkapcsol a villanykörtéje. Nem egy biztonsági rendszer, de észreveszi, ha betolakodó ólálkodik az elülső vagy akár a hátsó ajtónál. A terasz részen jelenleg nincs semmi, néhány apró fűszernövényen kívűl. A kert rengeteg munka, s túl sok hely lenne, de szeretem, ha az én kezem által terem, amit később felhasználhatok. Az ablakokon pusztán a sötétség miatt nem látni be teljesen, bár olykor a függönyt is behúzom. Az ajtóhoz lépve már kezemben a kulcs, ajtót nyitok, hogy aztán előre engedhessem. A belépésekor pedig meg lehet valamivel alább hagy szexuális éhségem, de csak egy cseppet, ugyanis hirtelen ismét megszáll a kíváncsiság, vajon miképp vélekedik. Jobbra számított e? Vagy érte e egyáltalán meglepetés? Belépve, nem sokkal a bejárati ajtó mellett bal oldalt, néhány méterre arrább akad egy újabb zárt ajtó, mely rengeteg mindent rejt a kíváncsi szemek elől, ám épp úgy létszüksége a háznak, mint akármelyik része. Eggyel odébb egy újabb ajtó, egy a vendégek számára is érthető rövidített felírással, misszerint emögött az ajtó mögött rejlik a földszinti fürdőszoba. Jobb oldalt nincs fal, a nappali egybe van kötve az előszobával. Semmi különös, tévé, egy kisebb rádió, kanapé és fotelek ízlésesen elhelyezve a nappali közepén, egy szélesebb könyves polc, melyen sokféle könyv sorakozik a pszichológiától elkezdve a művészeteket magába foglaló könyveket át az orvosi, anatómiai könyvekig. Illetve akad még egy kisebb kandalló is. A falakon ismeretlen, vagy épp ismerős festmények, családi fotó egy sincs, hisz honnan is lenne. A kávézó asztalon pihenget néhány szikével hegyezett graffit ceruza, pár üres lap, s egy elkezdett női akt. Kissé rendetlen, de mentségemre szolgáljon, ezeket az apróságokat gyakorta hagyom elő, mintha attól tartanék, hogy eltevésükkor odaveszne az ihlet is. A nappalit követi a konyha, mely egyben az étkező is. Nem egy nagy ház, ez külsőre is látszik, s bár ízlésemnek megfelelne egy hatalmas kastély, túl nagy volna, s túl nyüzsgő. Már pedig egymagam biztos nem végeznék sosem a rendberakásával. A konyha számomra külön szentélyt foglal magába. Itt külön kis szekrénye van a jobbnál jobb receptkönyveknek, szakácskönyveknek. Van egy magasított pultom is két bár székkel az amúgy nappalihoz képest modern konyhában, de akad egy kisebb étkezőasztal is négy székkel. Szeretek főzni, s ami azt illeti enni is, ám szinte sosem fogadok vendégeket, ezért sem láttam szükségét kétszer ekkora konyhának. Apropó, a lakattal elzárt ajtó mögötti titok is a konyhához köthető, de ezzel most nem rontanám el az izgalmas esténk. A ház hátsó részében van egy lejáró a pincébe, s egy lépcső ami felvezet az emeletre. Az emeleten van a hálószobám, külön fürdőszobával, s egy vendégszoba hasonlóan. A vendég szobával szemben pedig egy egykoron dolgozó szobának nevezett mára festőszobává alakított helyiség, mely elsőre talán kissé szétszórt s rendezetlen, ugyanakkor egy festő számára nem is létezik katonás rend a festményei közt. Az újabb alkotásom, még elkészületlenül pihen letakarva az állványon, míg az üres vászonok egy erre készített tartóban pihennek, várva végzetük beteljesülését. Ugyanígy a már elkészült remekek is egy külön erre fenntartott tartóban száradnak már hetek óta... Feleslegesnek találtam volna tapétázni, a fehér fal, a plafon és a régi fapadlón is felelelhetőek a napokban festet művek nyomai. Ha bár a falakon akadnak vázlat szerű rajzok illetve kész portrék, csendéletek. A hálóm ajtaja csukva, ám mögötte már inkább a piros és arany színek uralkodnak, akár egy királyi hálószobában, ízlésesen, rendezetten elhelyezve benne mindennel, ami egy hálóban megtalálható.
Nem vezetem, hagyom, hogy Ő ismerkedjen meg mindennel, amivel csak szeretne, maximum árnyékaként követtem, hogyha már készenáll, akár fent, akár idelent de egymásnak eshessünk. Vagy ha későbbre tartogatná nézelődését, az sem zavar, felmehetünk egyenesen a hálóba is, hogy végre ledönthessem és korlátok nélkül egymáséi lehessünk.

| music: Can't Help Falling In Love | | seth

▲ Extravaganza ▲    ▲seth ▲

You And Me

Megvallom életem során még sosem találkoztam hozzá hasonló emberrel. Különös s egyben roppant vonzó kisugárzása olyasmi érzéseket keltett bennem, mint amiket ez idáig nem éreztem soha, bár létezésükről tudtam. Aggódtam is, hogy eme érzések elsajátítása majd nehéz tanulmány lesz, s tessék, elém lépett, rám szegezte igéző gyémántjátjait, ajkaival, mosolyával megmérgezte elmémet, és láss csodát, fellángoltak bennem az eddig ismeretlen érzések tengere. Ő nem is ember, tán egy égifény, mely bármelyik halandót képes megvezetni. Vagy tán maga az Ördög ki elegánsan, s mind ezt vágyakkal gazdagítva ejt rabul, s én megyek, önszántamból engedem, hogy vérem, lelkem ontsa, s taszítsa a mélybe. Ajkain minden lecsorduló szó többet ér az aranynál, elméletei igazabbak az igaznál. Gyűlölöm magam, hogy ennyire sebezhetővé tettem magam, de képtelen vagyok ezeket a lelkemet perzselő érzéseket elfojtani iránta. Eddig tán semmit sem éreztem gyengémnek, céljaim érdekében nem is engedhettem meg. Most azonban elkap a rettegés. Félév... semmi idő, már holnap eljő. Itt fog hagyni, én pedig sóvárogni fogok utána minduntalan, szenvedni fogok, mert tudom, hogy Ő létezik, s még sem velem van. Aljas gondolatok uralkodnak el elmém sötét szegletében, noha tudom, képtelenségekről fantáziálok. Féltékeny vagyok, bár én magam sem tudom mire is pontosan, ám olyan erősen mardossa a lelkem, hogy sebezhetőbbé nem is válhatnék. Halálos kór melyben most szenvedek, a szerelem, s nincs ellene szer, mert csak Ő az, aki kell nekem.

Az autóból kiszállva úgy követem, mintha csak Ő volna ki csalogatna.
 - Lássuk be, itt valóban egymagam lehetek, nem úgy, mint egy agyon hajszolt férj, aki hol a munkájába menekül a hangos család elől, hol a nyüzsgő lakásába a kiállhatatlan főnöke és hamis képet mutató, sznob munkatársak elől. Az nem magány, ha tudom, nem vagyok teljesen egyedül, hogy a városi zajok az ablakon keresztül is a nyomomban vannak. - válaszoltam mosolyogva, ahogy mellé léptem a teraszhoz érve. S ez a mosolyom szélesedni látszik, ahogy rápillantok, de a kulcs is elfordul a zárban egy időben.
 - Már most alig várom, hogy hallhassam, milyen is vagy akkor...  - nyalom meg lassan szám szélét, belökve az ajtót, s ezáltal a kulcsot is kihúzva, s odébb állva, ám a szemkontaktussal nem hagyok fel egy percig sem. Sötét kíváncsisággal és forró vágyakkal teli íriszeim végig követik óvatos mozdulatait, lassú lépteit, s nem utolsó sorban a házzal ismerkedő tekintetét. Magam mögött lassan becsukom az ajtót, be is zárom biztosítva magunk mögött a világ kint tartását. Ő visszapillant rám azzal a mindent elsöprő, játékos félmosolyával, én pedig ajkaim résnyire sem nyitva váltok huncut vigyorra.
Ahogy lehunyja szemeit, alább hagy az én vigyorom is, helyette vágyakozva figyelem tovább. Óvatos, már-már macska lépésekkel közelebb megyek kicsit, mert ugyan nem szakítanám félbe a fészkem megismerkedésével, de immáron nincs senki és semmi, ami megálljt parancsolhatna. Éppen ezért kihasználva, hogy háta mögött lehetek, kezeimmel lassan átkarolom derék tájban, hogy ha nem is szorosan, de hozzá simulhassak. Válla fölé hajolok, egyenesen a füléhez, hogy nem is olyan komolytalan tréfájára válaszolhassak.
 - Ne légy türelmetlen, még a macska is kiélvezi a játékot, mielőtt felfalja az áldozatát. Hadd játszhassak veled én is. Hadd ízlelhesselek meg. Hadd uralkodhassak egy kicsit a tested felett.  - búgtam fülébe, miközben hasán melegedő egyik kezemmel elindulok lejjeb. Csupán néhány centivel, s csak az övéig, hogy hergelhessem, s talán akaratlan is sietessem vele. S ha tudná, ó ha tudná, mennyire közel járt az előbb. Na nem pont a boszorkányos résszel, de nagyon is rá tappintott arra, miféle helyként funkcionál a mellettünk lévő zárt ajtó mögötti kis helyiség. De nem kérdi, s én sem világosítom fel. Félek, hogy rontana a mai estén. Esetleg majd máskor... De semmiképp sem titkolnám előle, még szörnyetegnek tartott oldalam se. Végül aztán elengedem, hogy tovább járhassa felfedező útját, mert nekem se lenne jó, ha fenntartanám. Sose érnénk fel, én pedig már majd meghalok, hogy végre leteperhessem. Somolyogva figyelem, ahogy lábbelijét az én cipőim mellé teszi az arra szánt kis szőnyegre az ajtó mellett, s kalapját a falba szerelt kis fogasok egyikére. Talán csak nálam fél ennyire a rendetlenségtől, de belőle kifejezetten kinézem, hogy mondjuk egy fárasztó nap után, minden ruhájától megválva egy helyre szórja őket. Ó, igen, minden ruhájától megválva...
 - Örülök, hogy tetszik. Bevallom kissé tartottam tőle, hogy tán mégsem leszel elragadtatva, igaz, ez még csak a nappali, de akkor... mostmár cseppet sem aggódom afelől, hogy itt jól éreznéd magad.  - mosolyodtam el, s bár talán egyesek korainak tartanák, én már az együttélésről fantáziálgatok. Más társasága roppant mód zavarna, éppen ezért sincs még állatom se, de Shazant... őszintén mondhatom a tenyeremen hordoznám, akár egy ifjú herceget.
Kérdését követő megjegyzésén felnevettem, még a fejem is kissé hátra döntve.
 - Nem, semmi ilyesmi. Mármint nem tudom róla. A ház valójában már itt állt, s ha hiszed, ha nem nagyon jó áron. Gondolom a várostól való távolság és a föld út végett, de akkor is. Én mondjuk örülök neki, de másrészről szomorú, hogy a gyönyörű táj még másodrangú szereplője sem volt a leírásnak. - csóváltam fejem mosolyogva, így belegondolva nagyon is szerencsésnek tartva magam. Persze nem csak a táj szépsége volt az első cél, mert jó, ha egy magamfajta ilyen lakatlan helyen él, akár a horror filmekben, de természetesen jobb hely aligha eshetett volna az ölembe ilyen nevetséges áron.
 - Nem csupán az emberi elme, de a test működése is igazán érdekfeszítő dolog tud lenni. Jó pár évvel ezelőtt orvosnak tanultam, de félbehagytam a gyakorlatot. Valahogy nem éreztem magaménak ezt az egészet. Vagy inkább az egész egészségügy sötét oldala váltott ki belőlem undort. Nem tudom. - válaszolom a végén enyhe vállvonással s kicsit oldalra biccentett fejjel, hisz ez a múlt, ami már jóval mögöttem van. Az ajtó félfának dőlve figyeltem lassú lépteit, kezeinek finom mozdulatát. Nem tagadom, közben eljátszottam a gondolattal, hogy a kanapéra teperem, vagy épp a kandalló előtt szeretkezünk, amiben akkor már vad táncot lejtenének a lángok. Kérésére aprót bólintok, miközben zsebre teszem kezeim, s úgy figyelem tovább. Ő az, aki tudatalatt manipulálja gondolataim.
 - Egyszer... szívesen papírra vetnélek Téged, mondjuk egy szép akt formájában. Az ágyon... - somolygok magam előtt már egészben felvázolna a képet. Ám kérdése újabb remek ötletet ad.
 - Rajzolni, festeni és manapság a szobrászat egy tán igen egyedi fajtájával próbálkozom. De most, hogy így említed, egy portrét is eltudnék képzelni. Egy korábbi korból. Nem tagadom, nem csupán a kalap, de egy arany korona is pompásan állna rajtad. Ki tudja, meg lehet előző életedben valóban egy szabadelvű király voltál. És a különös, ám nagyon is erős egymásiránti vonzalmunkat tekintve, szerintem én lehettem a titkos szeretőd.  - vigyorodtam el, egyik szemöldököm egyszer felvonva. Muszájnak éreztem, ha ki is zökkentem vele a gondolatait. A nappaliból a konyhába követem, bár onnan is csak az ajtóig.
 - Ha tehetem mindig főzök magamra. Szeretek figyelni arra mit eszek, így arra is már-már kényesen ügyelek, honnan szerzem. Ha nem lennék rest, s nem kéne belerondítanom a táj festőiségébe, lenne kertem is, ám mivel erre felé ha ember nem is, de állat jócskán akad, így kénytelen vagyok piacon beszerezni mindent.  - válaszoltam ismét mosolyogva. Mindent, a húson kívül. Persze nincs ellenemre az állati eredetű, de ha tehetem okkal választok másikat.
 - Szerintem a szakács is van akkora művész, mint egy festő. Csak az ő vászna a tányér. És csak úgy mellékesen megjegyzem, van hozzá érzékem, szóval ha esetleg... talán... nem csak éjszakára maradnál...  - tettem ezúttal karba kezeim a félfának dőlve, lassan forgatva szemeim, erősen célozva arra, hogy nem lenne ellenemre, ha nem szökne meg reggel. Tekintetem végül újfent rajta állapodik meg, szinte látva azokban a szemekben, hogy tervez valamit. Leengedem karjaim, s kiegyenesedve figyelem, ahogy hozzám lép. Mikor kézen ragad szívem szaporábban kezd verni, s én lélegzet visszafojtva figyelem milyen szándék vezérli. Hagyom neki, mindent hagyok. Éppen csak saját lábaimon állok, de minden más tettem rá van bízva. A bőre puha érintése ismét forró ám inkább romantikusabb pillanatokat ébreszt elmémben. Lassú csókokat, finom vonaglást, ujjbegyeim siklását csupasz bőrén. Bedobnék egy vicces mondatot, ám jelenleg képtelen vagyok ilyesmikre gondolni. Képtelen vagyok akár a szemkontaktust megállni, hogy kalandozó kezemre pillanthassak, mely érzem, egyre vadabb vizekre evez. Csupán egy vékony anyag választ el felsőtestétől, s mégsem hagyja, hogy kibontsam azokat a fránya gombokat. Ám ahogy egyre lejjebb és lejjebb haladunk, nem érzem akkora csalódásnak. Az öve tájékán már tudom, hogy mit vett a fejébe, legalábbis akkor abban a pillanatban meggyőződésem volt. Nagyot nyeltem, ahogy saját kezemmel érezhettem, mire is képesek ezek az őrült vágyak. Nem tagadom az én nadrágom is kezd kényelmetlenné válni, hát még ettől a finom ismerkedéstől. Már ígyis épp eléggé éhezem rá, Ő pedig még tetézi is. Behunyom szemeim, ahogy megérzem nyelvét ajkamon, s érzem, ahogy újfent egy különös bizsergés fut végig minden porcikámon. És ismét ugratott. El se hiszem, hogy képes ilyen arcátlanságra. Na de megállj, az ágyban már nem lesz merszed kiállni ellenem. Erre bizony el is mosolyodom.
 - Úgy érzem lassan kijár neked a bünti. Csak érjünk fel s meglásd, megkapod a magadét. - somolyogtam egy percig sem megszakítva a szemkontaktust.

| music: Toxic | | seth

▲ Enjoy the Silence ▲ ▲seth ▲

You And Me

  Én is éppen így érzek. Minden ember életében vannak fel-felbukkanó jelek, melyek azért vannak, hogy letérítsenek egy megkezdett rossz útról, vagy éppen, hogy a jóra vigyenek rá.   - mosolyodtam el szélesen egy apró bölcseletet idézve. Valóban hiszem, hogy ez nem a véletlen, s hogy Shazannal egy új kapu nyílik meg előttem, melynek nem vagyok rest átlépni küszöbét nagyon is csalogató szavaira. Bár megvallom, nem is tudnám elképzelni, hogy ennyiben hagynám életem ezidáig titkolt "hobbijaim", noha érte azt hiszem mindenről lemondanék.
  - S nem utolsó sorban egy újabb ok, miért is tölthetnéd itt napjaid, velem.   - somolyogtam nem sokkal később még hozzáfűzve. Igaz, a teljes csendet nem garantálnám a számára, nehéz lenne nyugton maradni a közelében, ám a városi léthez képest egészen csendes közegben élhetne. Ugyan már Shazan, kell ennél több?
Kérdésére ha tudnék még szélesebben mosolyognék.
- Akkor most hazudjak? Élvezném a világod, ezt biztosan tudom. Bár minden bizonnyal gyakorta féltékenykednék, mikor épp a betegeiddel múlatod az időd, de vigaszul szolgálna, hogy este jól elfenekelhetnélek. - vigyorodtam el.
- Valóban messze van, de nagyobb értéke van ennek az egész tájnak és a csendnek, mint sem, hogy a városban éljek, feláldozva mind ezt. Nincs problémám a korán keléssel. - adtam végül tényleges választ.

Képtelen vagyok, hogy nem arról fantáziáljak milyen izgalmas közös jövőnk lenne, lesz. Rengeteg közös időtöltésünk volna, akár kint, akár idebent. Modellt állhatna, együtt főznénk, a kandalló előtt drága borokat fogyaszthatnánk és persze... minden este, olykor napközben is szeretkezhetnénk. Igen, tökéletes életünk lenne, míg más csak epekedhetne e fajta szerelem után. Megérdemelnénk mindketten. Alig egy-két méter, mely távolságban tart tőle, mégis eme gondolatokra hiány érzetem van. Szerencsére ezúttal nincsenek kíváncsi vagy lesújtó tekintetek, így nem félek odalépni, hogy magamhoz ölelhessem, s alaposan beszívhassam illatát. S Ő ennél jóval tovább megy. Meg kell mondjam nem kicsit érint izgatóan hátsófele finom ringása az én ágyékomnál. Le is hunyom szemeim egy pillanatra, ahogy elmerülök az érzésben, a kezei óvatos érintésében, finom illatában, és kellemes hangjában. Éppen csak felnyitom szemeim, s már újból csukom is vissza őket, ahogy finom csókkal ajándékoz, s ajkaink lassú, s igencsak rövid táncba kezdenek. Ezúttal azonban én adok sakkot a számára, borzolva kedélyeket, melyet jobbára én is megszenvedek, míg késlekedünk.
- Nos akkor ez nem is kérdés. Ott leszek, ahová Te mész. Ki vagyok én, hogy a boldogságunk útjába álljak? - mosolyogtam figyelve, ahogy tovább ismerkedik a helyiségekkel. Én sem hagyom magam lehagyni, valahol mindig ott vagyok a közelében, ha csak mögötte is.
- Jó néhány éve... De még annál is több lenne, ha korábban bukkanok eme festői tájra. - somolygok, szinte kiéhezve figyelve minden aprócska mozdulatát.
- Valóban magamra maradnék. De úgy gondolom inkább válok egy vadonélő állat áldozatává, semmint egy máját nem féltő alkoholistáévá. Ha a sors lesújtana, azt úgysem tudom kivédeni. De úgy érzem... Ó, nagyon is érzem, hogy még messze nincs vége, tervei vannak, ahogy Veled is. - dőltem a falnak karbatett kezekkel figyelve, lassan beharapva alsó ajkam. Meglepő megjegyzésére azonban elnevettem magam. Ó, ha tudná! Vajon miképp állna hozzám, ha tudná? Nem ítélne el, ezt biztosan tudom, de vajon, vajon elfogadná vagy lelkemélyén megpróbálna menekülni tőlem? Valójában egyiket sem nézném ki belőle. De mást sem. Érdekelne miképp tenne, ám úgy érzem ezzel bőven ráérünk. Előbb magamnak akarok.
A nappaliba érve úgy éreztem ha lassan is, közeledünk a cél felé. Legszívesebben sürgettem volna, vagy karjaimba vettem volna és az ágyba kényszerítettem volna. De csak volna... Egyenlőre a türelem, aztán majd letépem azt a rózsát magam.
- A sebészet állt hozzám legközelebb, ám bár a plasztikai sebészet sosem vonzott igazán. - dőltem ugye az ajtófélfának nyomon követve minden mozdulatát. Érintéseit már-már a bőrömön éreztem. Valahol pedig a sebészetet is művészetinek érzem. A precíz mozdulatok, melyekkel vágást ejtünk, az odafigyelés, mivel elvégezhetjük azt, mire csak mi lehetünk képesek. Nem bántam meg a gyakorlatot, mit ott tanultam, de nem kívántam már tovább ily mód menteni az embereket, hát még ha rá se szolgált.
- Se baj, a látvány és az általa nyújtott érzések a fontos a festő számára, és abban pedig igazán nincs hiány. Nincs mit rejtegetnem előled, de tudd, a háló közelebb van a lépcsőhöz, mint a "műtermem". Ha már odafent leszünk, már nem biztos, hogy el is jutunk odáig. - vigyorodtam el megemelve egy pillanatra szemöldökeim, utalva rá finoman, hogy kevés rá az esély, hogy ne essünk egymásnak a háló közelében. Már felébresztette az oroszlánt, küzdjön csak vele. Széles vigyorom pedig csak sötétebbé vált a következő kérdést hallva.
- Hát hogy a fenébe ne? De nem ma. Messzebb van, egy külön helyszínre volt rá szükségem. Szóval tetszik vagy sem, itt kell töltened a holnapi napodat is. De ígérem a mű, mégha nem is teljes, biztosan... megérint majd. - döntöttem fejem a fának és úgy mosolyogtam vissza rá. Fel ismerem ezt a tekintetet, ó, de még mennyire. Pontosan így érzek iránta én is. Vajon... ki adja be előbb derekát? Kitartó és ez nagyon fel tud hergelni a szó legpozitívabb értelmében.
S milyen igaza van! Ifjú fáraóként én is eltudom képzelni. Egyiptom leféltettebb kincse, egy istenség lenne. Testét alig takarná valami, éppen csak a fejdísz, korona, mely hatalmát mutatná mindenek felett. Senki sem merne ellenszegülni, hisz súlyos veszedelmet uszítana a pornépre.
- Valóban? Nos... odafent megmutathatod majd elképzelésed, csak vigyázz... nehogy a szolgád aljasul becsapjom és kemény mód elvegye az ifjú herceg ártatlanságát... - villantom meg huncut szemeim, de én sem bírom megállni, hogy ne nyeljek közben nagyot, majd a mondat végén, ne nyaljam meg felső ajkam izgatóan lassú tempóban. Szeretném megismerni ezt az oldalát is, noha mindig is hatalom éhesnek gondoltam magam, de most felizgatta fantáziám, milyen lenne, ha hagynám irányítani, persze csak... utánam. Ah, nem tudom meddig vagyok képes megállni. Talán az előbbi izgató kis fantázia jelenet is közre játszik, de most legszívesebben nekiesnék és akár az étkezőn magamévá tenném. Nem tudnék uralkodni magam, nem finomkodnék, jó pár helyen megízlelném, harapnám bőrét. És Ő még most is játszik és tartja magát.
Kérdésére finoman ismét felnevetek, bár ezt leginkább aprócska színjátékának köszönheti.
- Ki tudja... Meg lehet több van, mint hinnéd. - mosolyogtam tartva a szemkontaktust, míg lehet.
- Ó, dehogy, hát hová gondolsz? Kihasználom itt léted, és az a reggel sem ágyban pihengetéssel fog telni, hanem ott folytatjuk, ahol a ma éjszakát félbehagyjuk. Már ha így lesz, de remélem bírni fogod szusszal. - jelenik meg egy pajkos vigyor arcomon, s hogy tetézzem ördögi pillantásom, még kacsintok is mellé. Ám hiába a csalogatásom, olyannyira nem válik be, hogy még én esem kísértésbe, Ő pedig szépen féken tartja vágyait. Hogy csinálja? Mivel parancsol ösztöneinek? Noha azt hiszem innentől vége a játéknak, a vadász halk léptekkel indul a prédája felé. A fa lépcsők deszkái vágyakozva nyikorogtak lépteink után, melyek közt alig volt egy kis távolság. Mint egy ragadozó, úgy kapom fel fejem az inge hátra szállására, mely előtte hullik földre feláldozva magát. De pillantásom nem tart tovább rajta néhány momentum erejéig, ismét visszaszegezem az előttem lépkedőre. Szemöldökeim összevonva tapasztalom, mikor nem vár látvány tárulkozik elém. Hogy érdekel e ezeknek a hegeknek történetei? Hát hogy a fenébe ne? Ki tette ezt vele s milyen okból? Vajon beszélne róla, ha cserébe eljutatnám a gyönyörkapujába? Vagy túlon-túl illetlen lenne. Ha az is lenne, minden bizonnyal hatásos. Noha vágyaim erőteljesek maradnak, gondolataim lefoglalják a bőrébe vésett múlt sebei, ezért is kapom tekintetem váratlan a kezembe nyomott övre, mely egyből perverz gomdolatokat ébreszt bennem. Mosolyát látva pedig úgy érzem, hasonló gondolatok lebegnek szemei előtt. Ahogy felérek megragadja öltönyöm, s vele együtt a már fékezhetetlen vágyaim. Hagyom neki, ellenben mindkét kezemmel - igen az övvel az egyikben - átkarolom derekát, óvatosam lépkedve arra, amerre irányít. Szívem szaporábban dübörög mellkasom mélyén. És ami a lenti dolgokat illeti, nos... azt hiszem mindenre készenállnék. Ajkaim folyton folyvást kiszáradtak, többre vágytam, mégsem akartam neki segíteni.
 - Csóhkolj meg... - suttogom kiéhezve ajkaira, forrót lehelve. Ha csókot nem is kapok, azt hiszem megbocsájtható azok után, amit kapok. Halkan felsóhajtok, és mint valami kényeztetésre váró kis macska, oldalra döntöm fejem, hogy Shazannak adhassam magam. A nyelve csiklandós érzete és a fogai finom karcolgatása teljesen megőrjít. Telhetetlenül nyögök fel, ahogy bőröm a kényeztetés mentén libabőrössé válik. Kezeim újfent hátrébb kalandoznak és mindkét oldalt belemarkolok hátsójába, hogy aztán finoman játszhassam velük. Már most a paradicsomban érzem magam, s hallva s érezve miként lassan megszabadít az övemtől mindezt tetézi. Ajkaim már-már lemondtak az élvezetről, melyet kaphattak volna, mikor végre beteljesülni látszik a vágy. Nincs is pikánsabb íz a fájdalom és gyönyör érzetének keverékénél. Nem vagyok rest viszonozni a vad játékot, ha behunyt szemmek is falom ajkait, nyelvét. Hevességét egy pillanatra sem tartom vissza, amint meghallom, hogy kezeivel odalent játszik, lepillantok ha tudok, hogy lássam miként türelmetlenül szabadul meg a nadrágjától. Nekem is tennem kéne, tudom, de képtelen vagyok elengedni. Hát hogy mostmár már egy alsónadrág mi elválaszt tőle. Ugyan szemrevételezni most nincs lehetőségem, azért körmeim hegyével végig siklok oldalán, hátán, míg megszabadul a nadrágtól, majd visszahelyezem őket a vágyott helyre és újfent rámarkolok. Az ingem a soros, de nem siet vele, mégsincs rossz előérzetem, túlon-túl heves. A játék immáron vadabbá vált, s érzem, hogy Ő sem bírja már. Mégis, mégis képes tőrbe csalni! Teljesen megőrjít. Nem kicsit vágyakozva hajolok utána ajkaimmal, ám Ő távolságot akar tartani. Ezúttal nem hagyom ezt annyiban. Most én közeledem hozzá, s ha nem menekül elé is lépek, hogy ajkaira forrót leheljek, teljesen a vágyak hatalmába kerülve.
 - Ezéhrt... jár...ah... büntetés... - búgtam neki, majd egy könnyed mozdulattal - ha csak ki nem tért belőle - átkarolva nyakát, beletettem az övet, melyből pórázt csináltam a nyaka köré, lerövidítve menekülési lehetőségeit.
 - Sajnálom, Hercegem. Az első kör az enyém.  - mosolyodtam el az égő vágyaktól tán kissé kipirulva, s ha nem állt ellent, finoman húzni kezdtem a háló felé, ügyelve rá, hogy sose szoruljon túlzottan a nyakára. Meglepően jól áll neki a bőrnyakörv is, de meg lehet hamarosan a csuklóira szorul, hogy biztosan képtelen legyen ellenkezni.

| music: Toxic | | seth

▲ Extravaganza ▲     ▲seth ▲

You And Me

Őszintén bevallom, féltékennyé tett a tudat, hogy másra is kénytelen időt szakítani, még ha munkája révén is történik mind ez. Magamnak akarom, s nem szívesen osztanám meg mással lényét, de semmijét sem. Nem tennék neki rosszat, de megeshet, hogy holnap nem ébreszti majd időben az óra, s remélhetőleg a mai éjszaka kifulladásig szól a hajnalba nyúlva, hogy esze ágában se legyen korán kelni. Amivel csak lehet visszafogom tartani. Ez egy idővel biztosan érezhető lesz, de talán így is maradásra bírom majd. Eddig mindig türtőztettem magam, ám a közelében nehéz megállni, hogy ne érezzek borzasztó féltékenységet egy harmadik iránt vagy kellemetlen feszültséget, hogy mondjuk holnap a nap egy kis részében, ha csak pár órára is, de nélküle kell lennem. Túlzottan ragaszkodóvá váltam, s erről csak is ő tehet.
 - Ó, nos akkor majd kénytelen leszek bűntudatot ébreszteni benned, hogy marasztalhassalak, hogy az a néhány óra ne csak nekem legyen kínszenvedés, míg távol leszel. - vontam fel egy pillanatra az egyik szemöldököm, majd széles mosollyal zártam mondatom. Ugyanakkor ide féltékenység, oda bosszantás, Shazannak sikerült ismét felkeltenie figyelmem, pedig most egy harmadik kívülállóról vagyon szó.

- Valóban? Szóval veszélyes emberekkel veszed körbe magad. Nem mondom, tényleg érdekesen és izgalmasan hangzik. Esetleg, amennyiben mondjuk ha a páciens is beleegyezik, megfigyelhetnék egy ilyen terápiát? Nem pusztán maga a páciens és annak romlott elméje izgatja a fantáziám, de szívesen megismerném, azon oldaladat is, mikor orvosként vagy jelen, és csak is akként. Hogy vajon egy igazán veszélyes alakkal miképp bánsz? - lépek közelebb, kihívóan fúrva sötét titkokat rejtő zöld tekintetem övébe. Szívesen megízlelném milyen is egy átlagos pácienseként, de semmi pénzért nem adnám fel a mostani kivételes helyzetem.
Széles mosollyal hallgatom a meg nem történt terápiánk eseményeinek végét.
 - Én biztosan kihasználtam volna, hogy csupán egy páciensed vagyok. Nem kellet volna fantáziálgatnod. Ha mást nem, erőszakosan vettelek volna rá, hogy később azt mondhasd majd, te végig ellenkeztél, ám mind hiába. - somolyogtam részletbemenően elképzelve azon pillanatokat, mikor kezeit hátra feszítem, hogy egy övvel kordában tarthassam mocorgását, és ahogy behatolás előtt, lassan sötét fürtjei közé fúrom ujjaim, hogy aztán rámarkolhassak és hátra húzva, átkarolhassam kívánatos testét. Mélyről jövő sóhajjal ébredek ábrándjaimból, sajnálva kissé, hogy még nem jött el ez az idő, bár élvezem a türelem játékunk.
 - Önszántamból nem, mert még nem kerültem olyan mélyre, amiből egymagam ne tudnék kimászni. - válaszoltam. Avagy még mindig zuhanok, s valahogy nem is akarok kikerülni belőle. Nem tudom. Nem érzem, hogy "beteg" lennék. Az, hogy sok dolgot másképp látok, mint sokan mások, egy dolog, hisz mind különbözünk.
 - Kíváncsivá tettél. Ha jól tudom, egy pszichiáternek is lehet saját pszichiátere, nemde? Neked van, akihez manapság is visszajársz? - kérdeztem vissza, noha nem tudnám elképzelni róla. Túlságosan más, túlságosan különbözik a többi orvostól. Félő, ha megmutatná valóját, csak egy pillanatra is, a korlátolt nép elvenné nehezen megszerzett gyümölcsét. Azonban ha a saját pszichiáteréhez sem őszinte, mi értelme a terápiának?
A sorsunkat illetően sem voltak kétségeim afelől, hogy mondhatni egymásnak teremtettek minket. Én legalábbis tökéletes társként tekintek rá, nem véletlen a túlzott ragaszkodásom iránta. Tekintetem követi Őt teljesen megbabonázva, mintha csupán tündérporral édesgetne magához. Felnevetek.
 - Még mit nem! Ha bár azon részét roppant mód élvezném, ahogy meztelenül, kiszolgáltatva feküdnél előttem. Azt hiszem, lenne merszem ezt kihasználni. - vonogattam fel szemöldökeim kacéran. Ó de még hogy! Persze nem pótolná, ha ébrenlétekor játszhatnék vele, de nem tudnám megállni, hogy ne akarjam magamnak, ha alszik is.
 - Meg ám... Szóval Doktor kérem, csipkedje magát, mert a páciense már nehezen bír magával. Súlyos önkontroll zavara van. Ne várassa meg és ígérem, nem fog ráunni. - fordultam ki a helyiségből egyre inkább türelmetlenkedve.
Akaratlan is megnyalom ajkaim, mikor az ártatlanságáról beszél. Szinte biztos, hogy én adom meg magam előbb, képtelen vagyok tovább játszani. A lépcsőnél pedig már úgy érzem nincs is megállj. Ha lehet még fokozni a vágyaim, akkor neki sikerült. Sóvárogva követem és türelmetlenül figyelem, ahogy lassan megszabadul néhány ruhadarabtól. A játéknak vége, s korlátok sem szabnak nekünk határt. Odafent immáron csak a forró vad szenvedélyeknek élünk, ami egyre inkább kibontakozik, ahogy közeledünk a háló felé.Nem félek kicsit a falhoz nyomni, s Ő sem rest közelebb vonni magához, mire én engedelmesen simulok hozzá, többet akarva, ajkait folyamatosan ostromolva, mikor csak tehetem. Nem kerüli el figyelmem az újabb heg sem, melyet akkor érzek meg, mikor kezeimmel a forró csók közepette végig simítok meztelen combjának belső részén. Nem hunyok szemet felette, ki fogom faggatni és tudtára fogom adni, hogy érdekel, miképp jutott ezekhez a bélyegekhez.
Hirtelen ötlettől vezérelve teszem nyakába az övet, játékosan vezetve rajta. Arra azonban nem számítok, hogy Ő fogja szorosabbra venni, de be kell lássam, ez roppant mód fel tud izgatni. Eddig sem hittem, hogy a fájdalom ellen lenne, de hogy még szeresse is azt. Nos, akkor én nem fogok az öröme útjába állni, tőlem sem áll távol az effajta izgalmi játék.
Éppen csak átlépjük a háló ajtaját, s Ő támadásba lendül. Én akartam váratlan támadást indítani, de ismét megtudott előzni. A szíjat nem eresztem, ellenben morranok egy hallhatóbbat, mikor megérzem nyakamon forró leheletét és bőrömbe mélyedt fogait. Az utána következő csóktól pedig egyből libabőrössé válok. S aztán ismét kezdődik elölről. Az öv kicsúszik a kezemből, ahogy lehunyt szemmel fel hümmentek az újabb harapásra, helyette azonban felnyúlok hozzá és ujjaimat a sötét tincseibe fúrva markolom meg finoman húzva rajta, mint egy követelve a továbbiakat.A simításra olykor behúzom hasam, élvezve kezeinek gyengéd érintéseit. Mikor azonban kezei újabb útra indulnak, elengedtem és kezeim rá simítottam övéire. Na nem azért, hogy leállítsam, hanem, hogy így is követhessem. Éreztem, ahogy játszott mögöttem, ahogy hergelt odalent, ahogy éreztette velem, hogy Ő már készenáll. Nem tudtam megállni, hogy ne nyúljak hátra egyik kezemmel. Keresnem nem kellett, tudtam hova nyúljak, óvatosan és lassan, eleinte csak ujjaimmal cirógattam meg merevségét, de késő volt már játszani, körbe táncolva, lassan meg is markoltam. Éppen csak belekezdhettem az ismerkedésbe, mikor ismét fordulnom kellett. Elengedtem, s bár ezen részét bántam, a hosszas, szenvedélyes csók kárpótolt. Boldoggá tett, mert tudtam, addig tart a keringő, míg mi akarjuk. Ha éppen nem Ő, én táncoltattam át nyelvem, egy percig sem hagyva pihenni övét. Néhány apróbb szusszanás, semmi több, nem akartam, hogy vége szakadjon ennek a forróságnak. Mikor végre megérezhetem odalent csupasz bőrömön kezét, halk, morgó hangott hallatok, türelmetleségem jelezve. Pillanatokon belül pedig megszabadít az alsótól, én pedig lassan megállok a csókban. Elhajolok ajkaitól, s ismét ráfogok ideiglenes nyakörvére, mellyel az ágyig vezetem, ott pedig egy finomabb lökéssel rá utasítom. Időt sem hagyva mászok fölé, de már a két lába közé fészkelődve, hajolok újfent ajkaihoz, hogy egy nedvesebb csókot nyomhassak talán már kipirult ajkaira. Nem tart ez tovább néhány másodpercnél, s ezúttal én indulok kalandútra, ha csak nem áll ellent. Az első pár csókocskát kulcscsontjai közé kapja, onnan pedig haladok lejjebb. Nem állok meg míg el nem érek az egyik mellbimbójához, amire kezdetben szintén nyomok egy aprócska csókot, majd fogaim közé veszem, kisebb nyomást fejtve ki rá, ami érezhető, talán kissé fájdalmas is, de ebben az állapotban talán pont, hogy így az izgatóbb. Ahogy pedig finoman rá harapok, meghúzom, majd kicsit meg is szivogatom. S hogy enyhìtsek az eddigi durvaságon, lassan elengedem és nyelvemmel körkörösen majd párszor kereszte is végig szántok rajta.

| music: Toxic | | seth

▲ Extravaganza ▲  ▲seth ▲

You And Me

Általában nem találom örömöm, az ilyesfajta kínzásokban, de nálad kifejezetten élvezem. Mert tudom, hogy cseppet sem alaptalan. De hidd el, a távolságod épp úgy megszenvedem én is, szóval ne érezd egyedülinek magad ebben. - somolyogtam egy percig sem elképzelve, milyen is lesz a holnapi nap ezen része, hiszen úgyis csak mélységesen letörne, ha csak egy rövidke pillanatig is. Nem az a fontos, mi lesz holnap, hanem amit ma teszünk. Holnapi dolgok végett, elég lesz csak holnap aggódni. Noha eljátszok a gondolattal, hogy valamiképp belopom magam a páciensei közé, ezzel is kisajátítva néhány órácskát magunknak.
Célzó megjegyzésére széles mosoly ül ki arcomra ismét. Tetszenek ezen gondolatai.
- Igen? Akkor mindenképp intézkedem, de tudnod kell, nagyon heves természetű a sofőr, lehet még célba se értek, lekanyarodik egy sötét és elhagyatott helyre és ott magáévá tesz. Még így is vállalod a kockázatot? - búgtam oda neki halkabban, mintha ez olyan váratlan nagy titok lenne. Persze eszem ágában sincs lebeszélni. Sőt, ha valami elképzelhetetlen történés végett vissza is mondaná, elképzelhető, hogy akkor is odamennék és elrabolnám, nem törődve a következményekkel. Nem mintha, amúgy nagyon törődnék ilyesmivel. A következmények a túlon-túl szabályevő személyek hátráltató sorompója. Ám aztán bevillan egy kép, nem tudom figyelmen kívül hagyni, valóban Horizontot mondott volna. Rosszul emlékszem, vagy tényleg ez a név áll az íróasztalon lévő borítékon is? Véletlen volna vagy mégsem? Ez is a sors keze, hogy végülis együtt maradhassunk? Kellemes melegség tölt el örömömben, de úgy érzem, nem szabadna még lelepleznem előtte miképp is látom a helyzetet. Talán gonoszság, hogy így teszem, de annál nagyobb öröm lesz, ha ott találkozunk. Most már egy percig sem kételkedem, hogy jelentkezzem e az amúgy kétes leírású kísérletekre. Ha Ő ott lesz, nekem az is a Mennyek lesz.

Ó, ebben nem kételkedem. - emeltem magasba szemöldökeim lassan rátekintve egy lassú pislantás végett, természetesen mosolyogva. Egyet kell értsek vele. Olyan szinten bevonzott, hogy képtelen vagyok lemondani róla. Pedig volt már áldozatom, aki akarata ellenére vonzott be, ám szinte abban a pillanatba alább is hagyott érdeklődésem, míg nem a műveim részeivé nem vált, de Ő más. Nála az élete az, amit minél tovább magaménak akarnék, s ha egy haja szála is görbülne, nos az nem csupán az én fizikai fájdalmamat jelentené, de azét is, akit bántani próbálta. Pedig sosem tartottam magam hűséges őrző-védőnek, előtte mégis térdre ereszkedem, és egy pillanatra sem vonnám kétségbe Őt.
- Nem, ez... szerintem nagyon is csodálatos dolog. Te a rejtelmek mögé láthatsz ezáltal, míg mások csak a lefestett szörnyeteget maszkját figyelhetik meg. Te akár a gyógymódot adhatod neki, míg mások csak kezelni próbálják őket, vagy még rosszabb, elzárni a világ elől. - ráztam meg kissé a fejem eme  gondolatra, de valahol ismét csak mérhetetlen boldogság lesz úrrá rajtam, hiszen tudom, s most már teljesen biztossá vált, hogy Ő nem tenne kárt a szemléletemben, nem okozna csalódást. Talán még... megépíteni is segítene. Pillanatról pillanatra jobban ragaszkodom hozzá, s ez nem feltétlen jó az Ő számára. Tudom, hogy a túlzott ragaszkodás vége nagy veszteségekkel jár, de ha egyszer ennyire körbe ölel különlegessége, amitől nem tudok s nem is akarok szabadulni.
- Nos, nem tagadom, szándékosan tennélek próbára a háttérből. És roppant mód élvezném, ahogy kényelmetlen helyzetbe hoználak, bár... tudom, Te erősen küzdenél ellenem. De talán pont emiatt válna igazán izgalmassá... - nyalom meg lassan ajkaim tekintetemmel egy pillanatra sem eresztve a mondat végéig, s még kicsit utána sem.
- Biztosíthatlak róla, hogy ez teljességgel nem képtelenség. Ugyan zsákot nem tudtam volna a fejedre húzni, de mindenképp beerőszakoltalak volna az autómba. Maximum félúton megálltunk volna, hogy a sötétben tapogatózva ismerhesselek meg, mielőtt idehoználak, hogy Te ismerj meg előbb engem. Kissé ugyan kényelmetlenül lettünk volna a kocsiban, de... ott is megtaláltam volna a módját, hogy kikötözhesselek és magamévá tehesselek. - somolyogtam hosszasan, ismét csak elveszve lélektükreiben, melyekben már sokkalta inkább a sötét vágyak domináltak, semmint a szelídség. S nem tagadom, ez igazán lázba hozott.
Meglátása az "átlagos" emberekről megnevettetett, hiába igaz. Az bizonyos, hogy különös egy lények vagyunk. Csak azt látjuk rossznak, melyek nem vagyunk, s mi magunk sem tudjuk, mi is az igazán rossz. Ellentétben, Shazan képes erre a különleges látásra, s talán pont emiatt fordítják el fejüket az emberek tőle - mert úgy hiszem így lehet - félnek tőle, szégyellik magukat, hogy belássák, nincs igazuk.
Hallgatva miképp küzdi le a kellemetlenségeket más orvosokkal, ismét mosolyt csal arcomra, alsó ajkam kissé be is harapom, milyen könnyedséggel beszél olyasmiről, amit másnak biztosan nem mondana el. Mondanám, hogy talán az alkohol okozta könnyedség, de nem, tudat alatt nem érezte veszélyként, ha elmondja.
- Valahogy nem is ért meglepetésként. Odafigyelsz a részletekre, ha kell, ez is teljesen Téged tükröz. Vajon előttem is gyakoroltál tükör előtt? Csak mert... akkor csúnyán elbuktál. Ha bár... ki tudja... Lehet ez is csak a színjáték része. De... ezt is csak egy féleképp tudhatom meg... Ha végre teljes egészében enyém lehetsz. - ejtettem felé egy kacér mosolyt, nem tagadva, hogy bizony-bizony alaposan kifogom faggatni, amint lehetőségem lesz rá. Sok minden van a mélyben, mit még nem tudok róla, s azt hiszem ez is egy jó alkalom a faggatásra. Az ember a túl fűtött érzések végett amúgy is nehezebben tartja magát, akármilyen erős is legyen érzelmileg. Élni fogok a lehetőséggel.
Aljas játékára hasonló mosoly ül arcomra, nehéz megállni, hogy ne mutassam ki, mennyire kedvemre van a csibészsége.
- Akkor? Nos akkor, a páciens... megtagadja az együttműködést és saját szabályai szerint jár el. Még az orvosa felett is... - csillannak meg szemeim, nem tagadva elmémben a forróbbnál forróbb pillanatképeket, ahol Shazan, mint pszichiáter a páciense uralma alá kerül, az ágyhoz kötve, meztelenül, kiszolgáltatottan és nagyon vágyva rá.
Az érintése nyomán libabőrössé válok, s közben mintha forrón perzselné végig testem harapásaival, csókjaival. Nehéz ilyenkor szemkontaktust tartani, nem egyszer lehunyom szemeim, ahogy a bizsergető érzés, tetőtől talpig átjárja testem, nem kis hangsúlyt fektetve ágyékomra. Fájdalmas harapásait is kényeztetésnek élem, még ha egy aprócska grimasz is jelenik meg arcomon, de semmiképp sem nevezném negatívnak. Alig bírjuk megvárni a másikat, mindig belepofátlankodunk egymás játékába. A türelmetlenségünk a tetőfokára lép, a vad tánccá válik. Nem tagadom a bőr póráz is piszkosul jól állt rajta, eszem ágában sem volt levenni róla, míg ténylegesen nem okoz kényelmetlenséget. Felváltva uralkodunk, de mindvégig küzdve a hatalomért. Az ágyra kerülve sem hagyom egy pillanatig sem, hogy nyugta lehessen, nem is akarhatja. Nem kímélem testét, ahol tudom, ostromlom. S a hajam markolásából tudom, hogy jó helyen járok. Húzni akarom kicsit, de nem tudom, már vége a türelmi játéknak. Túl messzire mégsem jutok, ugyanis újfent maga alá kényszerít - bár meg kell hagyni, egy pillanatig sem ellenkezem. Érezni akarom mire képes, ha egy kis ideig is, de kezében érezheti az irányítást. Teljesen feltüzel, már a látvány is, mennyire kibírhatatlan számára is, hogy a boxer még útban volt. El is mosolyodom, de csak pár pillanatra, míg ismét vissza nem térünk az igazán forró szenvedélyekhez. Halk sóhaj szökik ki ajkaim közül, még mielőtt aztán vad táncba kezd övéivel. Akaratlan is nagyot kell nyelnem, mikor megérzem két ujját nyakamon, s onnan felfelé indulva. Ha tehetem, nem félek fogaimmal olykor ujjaira harapni, hol akár erősebben is, illetve nyelvével incselkedni. Olykor halkan belenyögök, szuszogok, behunyt szemmel élvezem a szerelmes háborút, melyet mi magunk szítottunk. Mikor eltávolodik némi űrt hagyva maga után pillantok fel rá, szám szélét megnyalva, még inkább vágyva az ajkaira. Csókjai függőséget okoznak. Körmei útját újfent libabőr kíséri, s a csiklandós, mégis kellemes érzésre férfiasan hümmentek fel. Vagy talán morgás volt? Ki tudja, lehet mindezeknek keveréke. Ám szinte bennem akad a vége, mikor váratlan fordulat veszi kezdetét, s megérzem ez idáig kíváncsiskodó markát merev részemen. Csak a határozott markolása ad okot a meglepettségre, aztán újfent ellazulok és követelve a csókokat, ismét pórázára fogok, hogy közelebb húzhassam. A csókig azonban nem jutunk el, főleg ha nem is enged a húzásnak, s inkább hagyja, hogy lassan nyakára feszüljön kicsit a szíj. Ugyanis perzselő kényeztetése végett már csak annyi lélekjelenlétem marad, hogyha el is érem, alsó ajkát nyaljam meg, illetve sajátomét simíthassam hozzá. Ezt is meg meg akad, ahogy a lassú mozgatásnál, elnyújtva nyögök bele olykor, máskor a gyorsabbnál, egy jóval kéjesebbet, ahogy fokozza odalent az élvezeteket. Hát még mikor megérzem sajátját. Erőlködésemmel is felhagyok, eleresztem pórázát és kissé hátra hajtott fejjel, a párnába nyomva kobakom, nyögök újabbat a plafon felé. Nehéz is lenne nem észrevenni, ahogy mind ez megszűnik, s kinyitva szemeim nézek le rá, mert hallom, hogy még mindig játszik. Nem mondom, a látvány is fel ér az izgatással, ahogy a saját keze által tüzeli magát. Újfent beharapom ajkaim, ahogy legfőképp a kezének heves mozdulatát és az épp megmunkálandó merevségét figyelem. Fontos a szemkontaktus, de egy ilyet, sose hagynék ki, főleg annak reményében, hogy majd megcsillannak rajta az első cseppek. Vágyakozó tekintettel pillantok fel rá, nyelvem is talán éppen, de kilóg, mert valahol az ajkaim végignyalásának közepénél elakadtam a cselekedetben. Csak akkor pillantok le rá ismételten, mikor újfent belelendül, és keménységnek minden útját végig követem, már amennyire így fekvő helyzetben tudom. Mellkasom nagyokat emelkedik, a bizsergető érzés sokkal intenzívebb, mint ezidáig. A tudat, hogy ő akar hatalmába keríteni, teljesen megőrjít, de persze a szó legjobb értelmében. izgalmamban talán kissé remegőssé is válik a levegő kifújása, vagy épp beszívása, de félreértés ne essék, nem félelemből. Kiéhezve figyelem, ahogy ujjai végig táncolnak a nyakában lógó bőr szíjon. Tudja mivel kell hergelni a másikat. Túlságosan könnyen tereli el most már a figyelmem. Még észbe sem kapok igazán, s már a csuklóimat ejti csapdába. Erre pedig igazán számíthattam volna. Ezúttal azonban olyan közel van, hogy lehetőségem van ismét csak vad barna szemeit fürkészni, bár jelenleg annyira ködös az elmém, hogy képtelen vagyok kiolvasni következő lépését. Felvetése nyomán hunyom le ismét szemeim, ahogy kiélvezem eme röpke pillanatot, mikor benedvesíti ajkaim.
- Csak az egér akarna alkut kötni a macskával. A macska mindvégig tisztában van vele, hogy akárhogy is tesznek, ő lesz a győztes. - nyitottam fel lassan újból szemeim, hogy ránézhessek. Jelenleg talán nem tudom mozgatni kezeim, de tudom, hogy Ő sincs teljesen olyan helyzetben. Kihasználva arcának közelségét finoman állába harapok, majd ha elérek odáig, lassan a nyakába mélyesztem a fogaim.

| music: It's a Sin | | seth

▲ Devil's Gonna Come ▲    ▲seth ▲

You And Me

Széles mosollyal hallgattam meglátását a jelenlétemről, őszinte áradozását, mit jelent ez neki. Hasonlóképp érzem magam a közelében, illetve mégsem. A múlt elég mély nyomott hagyott, ezt nehéz lenne elfeledni, de általa egy teljesen új világ nyílt a szemem elé. Egy olyan világ mely eltér az eddigitől, egy világ, ahol nagyon is van helye mindkettőnknek, s ez az, ami csábít, akár a méhet a virág mező.
 - Elég legyen, kezdesz zavarba hozni, túlzottan szép bókjaidtól. Még a végén elérzékenyülök miattad. - somolyogtam, ám már sokkalta, mint egy cserkésző szörnyeteg, ki alig bíra türelemmel, hogy aztán az áldozatába marhasson. De kétségtelen, hogy most is dagad a májam, hogy egy ilyen különleges emberrel gyakorolhattam hatást. Egy olyasvalakire, aki kölcsönösen tesz rabjává, akárhogy is küzdenék ellen. Csak épp nem akarok.
 - Tedd csak, s meglátod a jussod. Odafent is ellenkezhetsz, csak rajta, de akkor... a következményekkel is számolnod kell. - vigyorodtam el, nem tudva megállni magam elé képzelve, ahogy szándékosan játszanék lassan bőrén, édesgetném számmal centiről centire, míg Ő ki van kötve s ezzel szolgáltatva nekem, amiért megpróbált ellenszegülni. Szép ábrándok... melyek akár valósággá is válhatna.

 - Egy romlott elmét? Ki szerint mi a romlás... Egy orvos, aki szemet huny betegei valós problémái felett, csak mert a zsebe pénztől dagad, nem romlott? Ezek az elmék, csodákat rejtenek, és Te... Te vagy, aki megváltásban részesítheti őket. Szükségük is van Rád, csak éppen, én most magaménak akarlak. - emeltem meg csöppet fejem, elmosolyodva, kissé talán alfa pozícióm előrébb helyezve. Nem tagadom, van bennem egy fajta féltékenység, és ténylegesen akarom minden figyelmét.
 - Tudod mit? Holnap, esetleg holnap után, meghívom egy barátom, hogy te is megismerhesd. Csak néhány órára, de garantálom, hogy nem fog untatni. Nyugodtan vizsgálgasd majd, elemezd, ahogy majd az intézményben tennéd. Nem lesz hivatalos és én is láthatlak munka közben. Persze... csak ha neked is megfelel. Utána ismét csak az enyém leszel s éna tied. - mosolyodtam el felajánlva egy jó lehetőséget, egy ajándékot a részemről, melyet nem biztos, hogy a munkájában meglelhet, ugyanis az ilyen ritka és értékes darabok sosem jutnak szakemberek kezére. Ám ha amellett döntene, hogy elutasítja ajándékom, akkor sem leszek csalódott, hisz akárhogy is nézem, számomra minden Vele töltött pillanat maga a Mennyország. Darren, a mondhatni fiatal ember egy igen különleges adottsággal rendelkezik, olyas valamivel, amivel, ha a világ tudná is befogadóan tudná kezelni, nem kizárt, hogy sokak előnyére, értékére válhatna. Ám meg nem értettsége ezidáig a mélybe taszította, s menekülőre fogta. Nem mondom, hogy a szárnyaim alá vettem, mert sajnos ezt nem tehetem, ugyanakkor meghallgatom, ha szüksége van rá, hogy saját értékemmé tehessem.
 - Már csak emiatt sem fogom vissza magam akkor... sőt, szándékosan hergellek, hogy mielőbb átad magad nekem. - húztam fél mosolyra ajkaim, végig táncolva tekintetem rajta oda vissza, míg végül ismét csak tekintetébe nem fúrhattam sajátomét.
 - Nos ennek örülök, noha élvezettel próbáltalak volna sarokba szorítani, akár fizikailag is. - emeltem meg egy parányit egyik szemöldököm, nyomatékosítva szavaim egy lépést is felé téve.
Az édes érzések, a vad táncunk, a vágyott fájdalmak erősen hullámzó tengerébe veszünk, s süllyedünk egyre távolab a felszíntől. Bőrének illata, csókjainak íze és testének minden apró porcikája is éppen elég ahhoz, hogy teljesen megőrüljek. Nem kegyelmezve a másiknak, egymás után kényszerítjük a másikat az ágyra, vad játékba kezdve, mintha éppen csak egy állatias élet-halál játszmát folytatnánk le. Néha lustaságra kényszerülök, hogy teljességében átadhassam magamnak a már oly régóta vágyott szenvedélynek. Tekintetem, hol övébe fúrom, hol halkan szuszogva, néha belenyögve figyelem játékát, mellyel engem, késő aztán magát kényezteti. Mohón vágyom vissza kezét a merevségemre, de csak egy kérlelő pillantást vetek fel rá, semmi több. Az áldozatból hamar válok ragadozóvá, mit talán a nyakán feszülő bőrszíj szít bennem, illetve a maga, türelmetlen és forró mozdulatai. Mikor csuklóimra fog, egyszerre érzem magam kiszolgáltatottnak és egy sarokba szorított kutyának, kiben a csapdába esés által ébrednek a vad ösztönök. Nem kímélem állát s nyakát, amiképp elérem, akár csókokkal is kínzom. Mikor megérzem odalent türelmetlenségét, halk morgással jelzem, hogy már én is készenállok. Az már csupán részlet kérdés, hogy pontosan mire is. Vad és lassú kalandozása által, mellkasom szaporán jár fel és le, talán az első izzadság cseppek is megjelennek. Keménységem immáron érezhetőbben lüktet, bőröm ajkai nyomán egyszerre ég és válik libabőrössé. Túlfűtött testemen az erősebb harapásoknak enyhe, piros kis nyoma marad, karcolása végetg apró kis csíkokat hagyva. Beharapott ajakkal figyelem, már amennyire ilyenkor tudom. Felszabadult kezemmel újfent hajába marok, hogy tincsei közt játszhassak közben, néhol kicsit erősebben húzva. Ahogy pedig halad lefelé, elengedésére kényszerülök, ám eme érzékny részemet ért kényeztetés kárpótol. Hátra nyomon a fejem a párnába, behunyt szemekkel, beharapott alsó ajakkal, miközben jól esőt nyögök, majd sóhajtok egyet. Akár egy harapás, akár a nyelve csiklandós érintése, sokszor megremeg a hasam, vagy épp feszülnek meg izmaim. Mit mondhatnék, gyengeponton ért vele... Ezt már csak fokozza, mikor forró ajkaival megérinti férfiasságom. Nem tagadom, egész testemen átfut a egy különös érzés, fejem oldalra döntöm, szemeim még mimdig becsukva, ajkam erősebben harapom. Nem időzik, s ettől talán egy pillanatra a szívem is kihagy egy ütemet. Hallhatóbb nyögés hagyja el ajkaim, kezeimmel a lepedőbe marok, izmaim megfeszűlnek, ahogy érzem elmerülni magam benne. Egyszerre forró, puha és nedves, ugyanakkor csiklandoz.
 - Ahh... Shahz... - nyögtem elhalkulva, mert ez idáig bent tartottam a levegőt, de a nevét így sem sikerült kiejtenem. Újból felnyögök ajkain finom szorító mozdulataira, nyelve és fogai játékára. Meg is lesz az eredménye, a vad előjáték előcsal belőlem némi jutalmat, pár cseppet, de az igazi vége még remélhetőleg messze van. Komoly űrt is hagy magaután, mikor megválik merevségemtől, mikor már olyan jól elmerülhettem benne. Csak lassan sikerült felé fordítanom fejem, melyben ő is segédkezett. Szemeim kinyitottam, de csak pár pillanatra, ugyanis a csók hevében ismét visszahunytam. Elmerültem a csókban, később talán nyelvem is betudtam vetni, attól függően meddig húztuk. Egyik kezemmel hátát kezdtem cirógatni, később körmeimmel finoman végig is szántottam rajta. Míg másikkal vad a hátsójába markoltam. Míg tehetem, nem is szívesen engedném el, még akkor sem mikor ujjai elmerülnek ajkaim mögött. Újfent csak finoman rájuk harapok, majd figyelem, ahogy Ő veszi a szájába. Még azt is nagyot nyelve figyelem, ahogy nedves ujjai végigszántanak merevségén, amit már én is szívesen megkóstolnék. Hagyom, hogy játszon, ám az utolsó pillanatban, széles mosolyra húzom ajkaim, megcsillan egy pillanatra a szemem, s felülve sorompóként teszem útjába kezem az ágyra, végig éhes lélektükreit kémlelve felváltva.
 - Sajnálom, ifjú fáraóm, de itt az ideje, hogy átvegyem hatalmát. - somolyogtam talán túlságosan is sötétségbe burkolva szavaim. Szabad kezemmel, mellyel nem épp lábaim közt támaszkodtam, megfogta a szíjat a nyakán, ezúttal közel a csathoz, hogy én magam szoríthassak rá, éppen csak annyira, hogy nehezebbé tegyem a nyelést. Lenti kezem lassan immáron nedves lüktetésére simítottam, akár a saját kezére, akár elterelve onnan övét, majd finom kényeztetésbe kezdtem. Ha nem volt ellenvetése - de még ha volt is - elengedtem és egyszerűen átfordulva vele, vadul az ágyra küldtem, lehetőleg háttal. Én már nem éreztem elég türelmesnek magam, hogy csókkal indítsak. Egyből a lábai közé vetettem magam. Először határozottan markomba vettem Őt, majd nyelvemmel körkörös cirógatásba kezdtem makkján, míg végül csiga vonalban nem értem el a kis rést. Nyomtam rá egy hosszú csókot, majd ismét bevetve nyelvem, a kis lyukat megcélozva kezdtem ostromolni, néha finoman behatolva, amennyire tudtam. Egy időre aztán felhagytam vele és felnéztem rá.
 - Előre szólók, csak a könyörgésed hat rám... - vigyorodtam el, s csak eztán ostromoltam tovább egy pillanatig sem kémlelve. Előbb a kínzás, s utána jöhet a vallatás. Ismét csókkal hintettem be az izgatott kis barlangot, majd finoman rá haraptam makkjára. Legszívesebben alaposabban megkínoztam volna, de egyenlőre nem mertem bevetni akár ujjam, bár minden bizonnyal remekül tűrné a fájdalmat. A harapdálás után, lassan teljes egészében ajkaim mögé tudtam, melyekkel közre fogtam és kényeztetni kezdtem, esetekben meg is szivogattam, míg immáron felszabadult kezemmel kissé alányúltam, hogy ne csupán merevségével játszhassak, de gyémánt ékszereit is kezembe vehessem egy kis masszázsra, cirógatásra.

| music: It's a Sin | | seth

▲ Extravaganza ▲    ▲seth ▲

You And Me

Eddig még soha, de soha nem éreztem kényszert, vágyat, hogy megismertessem bárkivel is életem legsötétebb momentumait, ám Shazannak sikerült előcsalogatnia belőlem a vörös sárkányt, és bevallom már alig várom, hogy az eddig magányos élményeimet mostantól együtt végezhessük. Nem csupán a titkokat rejtő ajtók mögött, de a konyha színterén vagy akár a városban. Szeretném ha valóban részem lehetne, ha az eddigi magányos emlékeim felváltanák a közösen eltöltöttek. Ha visszaemlékezve, őt láthatom magam mellett, s nem hol mi délibáb, hanem Őt.
Ha én vagyok az éhes démon Ő a bekebelezni való immáron tisztátalan lélek, melyet saját ízlésemre érlelek, formálok, s bár tovább tart, végül mennyei ét lesz belőle.

Kincset érő, bölcs szavait már-már kiéhezve figyelem le ajkairól vagy épp őszinte tekintetéről. Hiába is, ebbe nem tudok belekötni. Teljes mértékben igazat kell adjak. Kissé talán el is szomorít őszintesége nyomán. Az olyanoknak, mint neki, az olyanoknak, mint én, nekünk, bújkálnunk kell, álcázni valódi kilétünk, mert a világ írtózik tőlünk.
 - Sosem... - ismétlem el halkan, noha megvillan egy aprócska lelkesedés, hogy valamiképp ellenkezőjét bizonygassam, ám lássuk be, erőlködhetünk, de ez is csak megerősítene abban, hogy a lyuk már túl mély, falai túl simák, nem jutunk ki többé.
Következő megjegyzése azonban engem is vigyorra fakaszt. Elképzelve miként előtör belőle a ritkán látott fekete párduc.
 - Azt sem bánnám... S bár nem az ő védelmére, de meg lehet kapnék az alkalmon, hogy megfékezhesselek és a hálóban... khm... folytassuk a küzdelmet. Hátha ilyen módon is megismerhetem a benned lakozó szörnyeteget, hogy aztán őt is... uralmam alá hajtsam. - suttogom végét ajkaira, mintha csupán neki szánnám e tervet, s nem annak a sötétségnek ki még alszik benne. Ám e parázsló válaszok végett vigyorom mosollyá alakul.
 - Nem kell félned. Én sem gondoltam másképp. Még akár a főzéshez is befoglak, hogy addigis a konyhában hergelhesselek, mire eljön az éjszaka és a vendégünk odébb áll, ne félj mindent bevetni a megtorlásra. - haraptam be alsó ajkam, itt még koránt sem befejezve.
 - Ó, nos olyan sok bemutatnivaló ismerősöm nincs. De vajon... az mit árul el, hogy téged ért az igazán nagy megtiszteltetés, hogy magaménak tudhatlak immáron, míg csak élsz? Az nem kérdéses, hogy egy igazán izgalmas kaland egy kezdete, és nem kevés kihívásé sem. De talán... akad egyéb oka is? Vajon melyikünk az igazi showman ebben a történetben? - kérdem én, s közben mindvégig sötét íriszében keresem a választ széles mosollyal az arcomon. Ajkaimmal is közelebb hajolok, de csak annyira, hogy még éppen ne érjen összeajkunk. Aztán visszább léptem kissé.
 - Nos... talán csak annyit, hogy ez az ember egy igazán... hogy is mondjam, színes egyéniség, sokoldalú, nem is hinnéd mennyire. - somolyogtam sejtelmesen, ám remélve, hogy nem árultam el őt, meghagyom a többit meglepetésnek.
Bekell lássam, őszintén bevallott tapasztalatlanságából semmit sem érzek. Nagyon is tudja, mivel okozzon örömöt. Ez érthető is lenne, hiszen férfi, ám ha kiábrándító is, bizony-bizony sokuk ígyis tapasztalatlanabb, mint egy szűz lány.
Még mindig tart a küzdelem, pedig már rég egymásé lehetünk. Itt már azonban a dominancia a fő tét, amit nem adhatok elsőként kezébe. Rossz szokásom másokon uralkodni, de főleg ilyen pillanatokban, képtelen vagyok megállni. Egy pillanatra sem álltam meg hezitálni, magaménak akartam. Kényeztetésem minden apró cseppjét kiélveztem, mintha ezek volnának az utolsók, amit érezhetek. Nem bántam, sőt még jobban feltüzelt, mikor hajamba markolt. A csóknál sem ellenkeztem, egy pár percre jómagam is elengedtem Őt, hogy egyik kezemmel a nyakára foghassak, másikkal a hajába túrhassak, viszonozva ezt a váratlan ám nagyon is vágyott csókot. Haját nem engedtem, éppen csak követtem kezemmel Őt, mikre gyakorta felnyögtem, sóhajtottam, volt, hogy fájdalmam kimutatván, enyhe grimaszt vágtam, de roppant mód élveztem, fájdalom ide vagy oda. Nem kímélt és ettől én is majd megőrültem.
Feltérdelve kissé fölé hajolva, karját megfogva hasra fordítottam, majd úgy deréktájban alá nyúlva felhúztam, hogyha lábait maga aláhúzza, tökéletesen hozzáférhessek a kincses barlanghoz. Ha ez így történt, nem haboztam két oldalt rámarkolni és széthúzni, hogy végignyalhassak a rózsaszín egyenlőre szűk barlangján, de arra már nem volt türelmem, hogy ujjaimmal játszhassak benne. Majd kiengesztelem, ha nagyony fájna. Saját nyálammal még benedvesítettem magam is, ezzel is könnyítve a dolgon majd, aztán egyik kezem a derekára simítottam, míg másikkal fogtam lüktető merevségem és egyenlőre finom nyomásokat fejtve makkommal, megpróbáltam legalább egy centire bejutni. Csak az első mozdulatok nehezek, utána már könnyen megy. Mikor már nem kellett hozzá a kezem, a felszabadulttal előrébb nyúltam, hogy vállába kapaszkodhassak, majd biztosítva így, hogy ne menekülhessen, egy lendületes mozdulattal ha nem is pillanatok alatt, de beléhatoltam. Talán még vállánál fogva is hátra húztam kicsit, hogy teljesen elmerülhessek benne. A váratlan szűkös, nedves és forró hely jóleső hangos nyögést csalt ki belőle. Behunytam szemeim és hátradöntött fejjel, beharapott ajakkal lazítottam benne kicsit. Addigra vállát is elengedtem, szép lassan végigsimítva gerince mentén, míg fenekére nem ért kezem, amire aztán rácsaptam és egyből meg is markoltam.
 - Már most mehnnyei vahgy... - nyögtem elnyújtva a kellemes érzések tengerén ringva. Ám nem akartam őt sem megváratni, illetve elég időt kapott, hogy megszokja a bizonyára nem kicsit feszülő érzést. Fenekéről visszasiklott kezem, cirógatva bőrét derekáig, majd mindkét oldalt magabiztosan fogva elkezdtem a testét ostromló mozgás. Az első pár lökés meg lehet kissé lassúra sikerült, kellett a tapasztalás, miképp tudok majd gyorsabban mozogni benne, de minek után magabiztossá váltam ebben is, nem kímélve a szapora tempótól mozogtam benne, kezeimmel is hátra-hátra húzkodva, hogy erőlteljesebben mozoghassak benne. Nyögéseim most váltak csak igazán hangossá és erőteljesebbé, talán vele együtt engedtük szabadjára hangunk. Előfordult, hogy türelmetlenségemben túl hátra húzódtam, emiatt kicsúsztam belőle, de minden gond nélkül hatoltam belé újra s újra.

| music: It's a Sin | | seth

▲ Nem kell más ▲    ▲seth ▲