Az oldal kinézete és tartalma az adminok önálló szellemi értékét képviselik. Az oldal design-ját a specto kódok közreműködésével készítették el. Mivel rengeteg időbe és erőfeszítésbe került létrehozni az oldalt kérjük ne lopj el semmi. Ha mégis megtetszene valami vedd fel a kapcsolatot az oldal adminjaival.
Mikor kezdtem el ilyen negatív gondolkodású ember lenni? Mióta vagyok az a tipikus emberfajta, akiket ezelőtt mindig is gyűlöltem? Mióta vagyok ilyen érdektelen? Mondataim nagy része miért tükröz sötét humort és miért fejezek be minden vitát azzal, hogy "nekem aztán édes mindegy"? A válasz egyszerű: a vírus. A fertőzés, a kór, a járvány vagy ahogyan néhányan emlegetik, teszem hozzá joggal, a világvége. Ez az oka annak, hogy a kedves és törődöm énemből mostanra már olyan személy keletkezett, akire rá sem ismerek a tükörbe tekintve.
A gőztől homályba fordult tükröt a kezemmel elsimítom, hogy láthatóvá váljon az arcom benne. Tényleg alig ismerem már meg önmagamat. A fáradt karikák a szemem alatt most nem a munkától és a túlórázástól, esetleg egy nehéz ügy miatt vannak. Most inkább a belső fáradtságom és folyamatos aggódásom tükröződik a nagy szürke táskákon. Borotvát is rég látott már az arcom, pedig a fertőzés előtt sosem növesztettem szakállat. De az olyan tárgyak, mint a borotva a mostani világban már nevetségesen luxusnak hangzik. Mármint a túlélés mellett ki gondolna arra, hogy "hmmm rám férne egy borotválkozás". A rusztikus lakberendezésű házamban, ami egy erdő szélén helyezkedik el van egy kandalló. Bár nem a hideg miatt gyújtok be mostanság, hanem hogy ott forraljak fel vizet fürdéshez vagy főzéshez. Nem tisztálkodok minden nap, mert a vizet nem fogom erre pazarolni. Nem a legkellemesebb koszosan, gyakran véresen lenni napokig, de sokkal fontosabb ivóvízként használni a közeli patak vizét. Közeli alatt értendő az, hogy nem messze található Lewisburgtől, a várostól amiben letelepedtem.
Nyomozó voltam a michingani Detroitban, gyilkosságok ügyét oldottam meg, mindaddig, míg át nem helyeztek a Nyugat-Virginiában lévő kisvárosba, Lewisburgbe. Nem történt gyilkosság a városban, nem azért lettem áthelyezve. Hanem azért, mert bepörköltem az FBI orra alá és ezt nem nézték jó szemmel az őrsön. Így a főnök azt mondta vagy leadom a jelvényem, vagy megyek dolgozni a kisvárosi sheriff irodájába. Való igaz, gyakran nem törődtem a feletteseim parancsaival és saját kényem-kedvem szerint cselekedtem, de mindezt a jó érdekében. Mindent csak azért, hogy előrébb jussak a nyomozással. Lewisburg lakói kedvesek és nyugalmasak. A legnagyobb bűn, amit a helyi tinik csináltak az a graffitizés volt. Micsoda izgalom, nem igaz?
Szolgálunk és védünk... Amikor kitört a fertőzés a házamban voltam, éppen papírokat töltöttem ki a helyi "bandák" cselekvéseiről. Azokat a papírokat mostanra már rég elhasználtam gyújtósnak. Emlékszem, hogy követtük az állam által kiküldött katonák parancsait, hogy deszkázzuk be az ablakokat, építsünk falakat a város körül. Ott lett volna a helyem nekem is, de én el voltam foglalva a szomszédommal. Az erdő szélén lévő utcában, ahol az én házam is van, csak pár épület helyezkedik el. Nevezhetjük a gazdagabbik városrésznek, de a kertvárosi pénzviszony eléggé más egy nagyvároséhoz képest. A szomszédaim elég rendes emberek, de annyira sosem mélyült el a kapcsolatunk. Mindig úton voltak, gondolom a munkájuk miatt. A lányukat többször láttam, bár nem eredtem szóba vele se olyan sokszor. Amikor kitört a vírus azonban ő kopogtatott az ajtómon. Érthető: egyedül volt, én egy rendőr vagyok és az egész város a feje tetején állt.
Nagyot sóhajtva megtörülközöm, majd kilépek a fürdőből a szobámba, magamra öltve a ruhámat. Ma el kéne menni vadászni: nem magam miatt, úgy őszintén nem érdekel mi történik velem, de Rá kell vigyáznom. Talán csak miatta, de még él bennem a régi énem egy apró töredéke. Úgy érzem kötelességem rá vigyázni és azt nem lehet élelem nélkül. Kilépek a nappaliba, majd a lányra tekintek: - Hamarosan jövök, hozok valami kaját, ha tudok... Addig ne nyiss ajtót senkinek!- szólalok meg, majd elveszem a vadászpuskámat a kandallóról, majd kilépek az ajtón a mára már teljesen megváltozott világba.
Már akkor is elfogadtalak volna, ha csak elém állsz és felvillantod a jelvényed, na de így. Tetszett a kiégett zsaru szerep és az, hogy egy tini jánykát istápolsz még inkább. Örülök, hogy előjött a férfi vadász ösztönöd, és az, hogy még nem halt ki belőled a régi éned még inkább. Jó szórakozást.
