Elise & Seth ~ I'll eat your pain up

sőcseppek halk kopogása hallatszik a ház ablakain, valamint az öreg ház által kiadott csendes padlórecsegés. A ruháinkról csöpög le a parkettára a víz, valamint a bakancsommal sáros nyomokat hagyok magam után. A vizes ruha rátapadt a bőrömre, a hajam pedig a homlokomhoz hazafelé úton.
Nem nehéz a lány, így nem kell sok erőt belefeszítenem, hogy a vállamon átvetve cipeljem. A kloroformos kendő segítségével egész út alatt alvásba küldtem, így mást nem lehet tőle hallani, csak a halk szuszogást.
Előveszem a hátsó zsebemből a pince ajtó kulcsát, aminek segítségéve csilingelve kinyitom az ajtót. A kulcsot a zárban hagyom, az ajtót nem csukom be magam mögött, úgy sétálok le a beton lépcsőkön. Nehéz léptekkel haladok a szoba leghátsó pontjára, ahol egy alvadt vérfoltokkal teli matrac található a földön.
Meglepő gyengédséggel fektetem le rá a lányt, majd egyik bokáját a falba épített lánchoz bilincselem.
Micsoda szerencse!- gondolom közben. Hiszen a legtöbb ember után vadászni kell, fegyverük van és készek mindenre. De nem ő! Nála nem volt fegyver, nincs is megharapva és nincs megfertőződve. Az ilyen ritka egy dolog a mostani világban.
Olyan egyszerű volt elfogni, hogy az már mesébe illő. Persze, leszámítva a kloroformot, meg az ember rablást és leláncolást, de hé! Ennél biztos akadnak durvább mesék is!
Leellenőrzöm a bilincset egy-két erősebb rántással a láncon, hogy jól csináltam e a dolgot. Na nem mintha nem lenne már tapasztalatom, de jobb az elővigyázatosság.
A lány arcába lógó, vizes hajtincset a füle mögé tűzöm, majd kissé oldalra döntött fejjel megfigyelem az arcát. Mióta elkaptam nem figyeltem meg az arcvonásait és most, lámpafényben be kell látnom milyen gyönyörű is. Nem kisfiús rajongásban gyönyörű, hanem tipikus olyan szépség, akinek nem kell tíz kiló sminket magára kennie, hogy jól nézzen ki.
- Kár lesz ezért a szép arcért...- dünnyögöm magamban, majd felállok a lány mellől és leülök a gurulós székembe, szembe vele.
Legtöbbször ezt csinálom. Megvárom, míg felébrednek az emberek, aztán kedvem szerint elmondom nekik, mi vár rájuk. Ez általában azt jelenti, hogy ragu, sült comb vagy egyéb finom húsos étellé alakulnak majd át.
Magamban mosolyogva tervezem már előre, hogy milyen étket tudnék belőle csinálni, szinte zakatolnak a gondolataim. Mondjuk mindig is ilyen voltam, még a vírus kitörése előtt és a "Pál fordulásom" előtt is, hogy úgy mondjam. Gondolatok cikázó kavalkádja, amiben gyakran én magam is elveszek.
Túl sovány, szóval valami kevés húsos ételt kéne csinálnom.... Lehet levest kéne belőle főznöm?... Neeem, az nem tartana ki sokáig... Valami egyszerűbb saláta lenne a jó?
Megigazítom az orromon a szemüvegem, mintha csak egy könyvet tanulmányoznék, miközben a lányt figyelem. Felhúzom a könyökömig az ingujjaim szárát, miután a zakómat a közeli asztalra dobom. Majd elrendezem, miután megszáradt.
A térdeimen halkan dobolva várom, hogy a vendégem végre kinyissa szemeit.

乂 kezdőm    乂 I torture you 乂 447 szó 乂 seth 乂

Az útpatkán ülve próbáltam erőt gyűjteni. Tüdőm megtelt párás, fojtó levegővel, ahogy az élet következő lépését vártam. Nem is értem miért akartam annyira kijutni. Nem lett volna elég ennek az egész elbaszott játéknak véget vetni? Valószínűleg az empátia és egyéb más érzelem és érzékelés mellett az életért való küzdés nem halt ki belőlem. Még mindig a kórházi hálóing volt rajtam, ahogy mindig is. Odalent nem számított ki mit visel, vagy hogyan hordja a haját. Az egyetlen, ami némely alanynak számított, hogy ne dobja ki a taccsot minden injekció alkalmával. Én már hozzászoktam a rosszullétekhez és most, hogy eldobtak, mint egy selejtes árut, ami kiesett a teherautó hátuljából nem tudom, hogy sértse önérzetem, vagy adjak hálát érte. Nincs időm tovább gondolkodni a szúrós szag árasztja el az orrom és a torkom. Képtelen vagyok levegőt venni és nem kell sok, hogy elsötétedjen körülöttem minden. Mikor végre magamhoz térek hamarabb hallom meg a hangokat, mint, hogy kinyitnám a szemem.  

"Túl sovány, szóval valami kevés húsos ételt kéne csinálnom.... Lehet levest kéne belőle főznöm?... Neeem, az nem tartana ki sokáig... Valami egyszerűbb saláta lenne a jó?"

Felhümmögök az oldalamra fordulva és kinyitom ijesztően jégkék szemem, ami szinte az emberek lelkébe lát. Legalább is Elliott így írta le mikor először meglátta. Ami azt illeti nem is emlékszem milyen volt a szemem mielőtt megkaptam volna az "adottságom".  

Mondanám, hogy köszönöm a bókot, de nem igazán bóknak hangzott.  

Megmozgatom a lábam mire megcsörren a bilincs, amit most már, hogy hallok meg is érzem jéghideg szorítását a bokámon.  

Mellesleg salátát ugyan honnan szereznél ilyenkor? - Hagyok hatásszünetet a mondandóm közt. - Nincs is szezonja.  

Felkönyökölök az ágyon végig merve a szobát és a véres környezetet megpillantva a késeket és egyéb konyha eszközöket.  

Igazán éhes lehettél, ha elfelejtettél feltakarítani magad után. C-c-c … Bár ugyan kinek lenne mersze beleszólni abba, hogyan főzz nem igaz?  

halk hümmögést és a lány mozdulását meglátva rögtön széles mosoly jelenik meg az arcomon, mintha éppen egy rég látott ismerőst készülnék üdvözölni. Amint kinyitja jég kék szemeit és rám tekint már kezdeném mondani, hogy "Jó reggelt Csipkerózsika" vagy valami hasonló köszönő szöveget, de még ki se nyitom a számat, amikor megszólal.
Még mindig mosolyogva, de értetlenül, összevont szemöldökkel nézek rá. Bókot, milyen bókot?
Le is legyintem magamban, amolyan "biztosan a kloroform hatása" címszóval.
Követem tekintetemmel, ahogyan megmozgatja a lábát, amit a lánc zörgése kísér. Már nyitom a számat, hogy mondjak valamit, de megint ő szólal meg és amit következőnek mond csak még jobban ledöbbent.
Hogy a halálomba tudta, hogy salátát csinálnék belőle? Kimondtam hangosan?
Halkan felnevetek, amolyan "fogalmam sincs mi történik itt, a legcsodásabb módon".
- Van fagyasztóm...- mondom én röviden.
Nem ehhez szoktam hozzá. Hol a sírás, a jajveszékelés és a könyörgés? "Kérlek, ne egyél meg" vagy "Kérlek, engedj el!" Általában én irányítom ezeket a helyzeteket: elkapok valakit, aztán én mondom a kis monológjaimat. Én vagyok irányításban, míg a vendégeim szenvednek és könyörögnek.
Akkor ez most miért nem így van? Miért érzem úgy magam, mintha éppen az időjárást vitatnám meg valakivel az egész járvány előtt.
A lány tekintetét követve én is körbenézek a helyiségen. Persze, nem éppen a leggondosabb, de nem volt időm feltakarítani magam után a legutolsó vacsorám óta. A fickó az egész helységet szinte bevérezte, nekem pedig nem volt kedvem feltakarítani, hiszen a fenti konyhában szoktam enni. Itt csak a vágások és szelések folyamata szokott lefolyni.
Mintha csak egy új fajjal néznék szembe kíváncsian meglendítem a székem, majd amikor kéztávolságon kívül maradok megállítom a gurulást a lány előtt. Előrébb hajolok, majd a legfontosabb kérdést felteszem:
- Mondd csak... Nem is fogsz sírni? Semmi.... " Könyörgök, engedj el! "- utánozok egy női sírós hangot.- Semmi?
Végigmérem a lány arcát, bármilyen kétségbeesés jele után kutatva.
Hirtelen felállok a székből és próbálom összeszedni magam, és visszavenni a helyzet irányítását, majd játékosan körbemutatok:
- Persze... Én kérek elnézést, de a múltkori vendégem... Hogy is mondjam. Nem hagyta tisztán a helyiséget.
Szedd össze magad, Seth!-mondom magamban. Valami fura van ezen a lánnyal, mondom ÉN, de ez nem jelenti azt, hogy ne csináld a dolgaidat úgy, ahogy szoktad.

乂     乂 I torture you 乂 361 szó 乂 seth 乂

Felhümmögök a fagyasztóláda felé pillantva és bólintva.

Eléggé jól, jön a fagyasztó a mai világban.

Helyeslek és visszakényelmesedem az ágyra, ahogy ő közelebb gurul. Érzelem mentes arckifejezéssel bámulok rá és megtölti agyamat gondolatainak áradata. Legszívesebben lehurrognám, hogy nyugodjon meg nem lesz semmi baj, és ha úgy jobban tetszik neki akkor elkezdek sikítozni, de helyette csak ennyit mondok.

Nem igazán szoktam félni, vagy örülni. Ha jobban belegondolok nem szoktam érezni semmit.

Felsóhajtok a hasamon dobolva várva a következő lépését, de kezd szörnyen idegesíteni a gondolatvihara. Ha egyszer megtöltenek a gondolatok képtelen vagyok koncentrálni.

Mi lenne ha lecsillapítanád a gondolataid? Valóban van valami furcsa velem, de az nem azt jelenti, hogy ne szedhetnéd össze magad, elvégre még mindig én vagyok megbilincselve és nem te.

Magam mellé rakom a kezem mikor megfogok egy véres cafatot a kanapé párnái között. Kiemelem és megpillantom rajta az apró szőrszálakat. Valószínűleg valamelyik áldozatról lenyesett bőrdarab lehet. Oldalra fordítom a fejem majd felé nyújtom.

Azt hiszem ezt valaki itt hagyta.

Lifegtetem meg előtte ugyan olyan kifejezéstelen már-már unott arccal a kezébe ejtve majd kezem a hálóingembe törlöm.

Ha engem kérdezel, bár nem kérdeztél, de én a combommal kezdeném. Meglehet, hogy itt ott inas és lehet a borda ízletesebb lenne de akkor rögtön belehalnék nem mellesleg be kéne raknod a fagyasztóba. Lássuk be a mirelit hús a friss közelébe sem érhet. De ez csak az én véleményem.

Teszem fel a kezem védelmezőleg, hogy nem kell megfogadnia a tanácsom.

 

em szokott érezni semmit. Se félni, se örülni. Nem is tudom mit kezdjek ezzel az információval, de leginkább kihívásnak tekintem. Egy olyan ember, aki nem fél. Mennyire lehet ez igaz? Ha levágnám a lábát, akkor se sírna? Nem rettegne a haláltól, ami rá vár?
Aztán kimondja azt, ami végképp ledöbbent és le is huppanok miatta a székre. Nézek rá egy darabig, nem szólva semmit. Csillapítsam le a gondolataimat? Most vagy azt jelenti, hogy valami nagyon tehetséges mentalista, vagy ami már kevésbé lehetséges, hogy gondolatolvasó. Gondolat olvasó lenne?
Nézem, ahogy felvesz egy valószínűleg bőr darabot, majd a kezembe ejti. Továbbra is megrökönyödve nézek, majd elnevetem magam és úgy tekintek a lányra.
- Nálad érdekesebb emberrel még nem találkoztam.- jelentem ki vigyorogva és minden ételről való gondolat kimegy a fejemből, helyében több ezer kérdés merül fel bennem.
- Mondd csak... Hogy csinálod? Mármint ez valami trükk, mint a hipnózis, meg ilyenek? Vagy... nem is tudom. Mutáció?- nevetek fel, ahogy eszembe jutnak az Xmen filmek és abban a kopasz professzor, aki az emberek fejébe látott.
Ennyire már régen kötött le valaki. Ha azt mondják nekem, hogy lesz egy lány, akit elrabolok és nem hogy nem fog sírni és rettegni, de még a gondolataimban olvas. Valószínűleg az lett volna a válaszom az illetőnek, hogy még nálam is jobban elment az esze.
Aztán amikor azt veti fel, hogy a combjával kéne kezdenem csak mosolyogva megrázom a fejem. Ezek után? Hogy ehetném meg. Mármint előbb válaszok kellenek. Meg gondoljunk csak bele! Egy olyan ember, aki nem érez semmit. Micsoda kihívás ez számomra, aki irányításmániás. Valami érzelmet bizony ki fogok belőle csikarni. Aztán amikor meguntam eszem majd meg. Még úgy is maradt a fagyasztóban egy kevés a múltkori fickóból.
- Hogyan működik ez? Minden gondolatomat hallod? Vagy csak mondat foszlányokat? Úgy érzékeled mintha hangosan beszélnék? Vaaaaagy talán képeket látsz, mintha valami vetítőn néznél egy filmet?- kérdezem, mint egy izgatott tinédzser, aki most hallott először egy jó kis pletykát és alig várja, hogy tovább adja az információt, amit kap.
Amit következőnek kérdezek pedig hivatalossá teszi a döntésemet, még nem fogom megölni:
- Hogy hívnak?- kérdezem mosolyogva, ami már kedvesnek is hangzik, eltekintve az egész szituációtól.

乂     乂 I torture you 乂 353 szó 乂 seth 乂

Összehúzom a szemöldököm, ahogyan azt állítja nálam érdekesebb emberrel még nem találkozott. Felhümmögök mivel be kell vallanom én sem találkoztam nála érdekesebbel. Mármint nyilván pszichopaták, skizofrének és egyéb mentális betegséggel rendelkezők léteznek széles-e világon, na de kannibálok még hozzá Amerikában? Kíváncsi vagyok vajon ez előtt mi volt a foglalkozása? Olyan dolgokra gondolok, mint még soha ez előtt. Lehet szakács volt... az megmagyarázná az étel iránti szenvedélyét.  

Örülök, hogy jól szórakozol.  

Próbálok kényelmesen elhelyezkedni, de a jéghideg bilincs, ami most is olyan birtoklón markol a bokámra nem enged tovább mozogni, mint amennyire kellene.

Nem is tudom, talán mutáció vagy génmanipuláció. Sosem voltam jobb kémiából, de mindezt ugyan az okozta, mint azt odakint.  

Biccentek a fejemmel a kijárat felé, amit most, hogy jobban megnézek nem lenne egyszerű áttörni. Ilyenkor elgondolkodom mennyire jobb lett volna, ha valami hasznosabb erőt kapok. Lézerszem, vagy ilyesmi, de nem nekem mások gondolatait kell a vállamon hordanom.  

Még sosem kellett elmagyaráznom senkinek. Inkább olyan mintha a gondolataid az enyémek lennének. Én kezdek el rajtuk gondolkodni párhuzamban veled. Pl ha arra gondolsz éhes vagy, akkor én is arra fogok független attól, hogy éhes vagyok-e. Ugye érted, hogy értem? Vagy ha eszedbe jut egy film jelenete az az én fejemben is megjelenik pedig sosem láttam.  

Egészen belelendülök a magyarázásba egyre kijjebb és kijjebb csúszva a kanapé széléig.  

Elise vagyok … te pedig Seth. Nem volt nehéz kitalálni tekintve, hogy be sem állt a szád odabent.

Érintem meg az ujjammal a halántékát "megkocogtatva" már-már olyan közel, hogy érzem arcomon a leheletét. Ez idáig sosem érintettem meg egy embert sem. Mióta a képességem megvan elzártan éltem a saját kis üvegkalitkámban és ha bárki hozzám is ért azt is csak gumikesztyűben, így most mikor meztelen ujjbegyeimmel érintem az ő halántékát régi emlékképek cikáznak végig rajtam, és összefut a nyál a számban.  

Érdekes, nagyon érdekes.  

Mondom röviden összeráncolt homlokkal a szemébe nézve.  

lgondolkodom, ahogy az ajtó felé mutat. A fertőzés? Ugyanaz okozta, mint az erejét? Nem tudom pontosan mit jelent ez, de van egy halvány teóriám. A sok okostojás laboráns biztosan kitalált valami genetikailag manipulált kísérletet és bumm! Hallottak eszik az élőket és szuper erővel rendelkező emberek járkálnak a földön. Világos, csak a szokásos baromság, amit az emberi társadalom ismét elronthatott. Valahogy örülök is neki, hogy otthagytam a biológia szakot az első egyetemi évem után.
Kíváncsian hallgatom a magyarázatát és egyre jobban bevonz a téma. Milyen érdekes!
Persze egyértelműen rögtön elkezdek koncentrálni a kedvenc filmjelenetemre és szinte ismételgetem a sorokat magamban, csak úgy próba képen. De közben úgy nézhetek ki, mint aki agysebészetet végez éppen, úgy koncentrálok: "Az élet olyan, mint egy doboz csokibonbon, nem tudhatod, hogy mit veszel ki belőle....Az élet olyan, mint egy doboz csokibonbon, nem tudhatod, hogy mit veszel ki belőle.....Az élet olyan, mint egy doboz csokibonbon, nem tudhatod, hogy mit veszel ki belőle....Az élet olyan, mint egy doboz csokibonbon, nem tudhatod, hogy mit veszel ki belőle...."
Ismételgetem magamban a Forrest Gump jelenetet.
Hányszor láttam azt a filmet, még a vírus előtt. Most őszintén hiányzik is kicsit az a korszak, amikor a nyári szünetben leültem a tévé elé, hogy újra meg újra megnézzem azt a filmet. Bár nem minden hiányzik. Nem hiányzik a munkám, hiszen az apokalipszis is jobb, mint hogy idegesítő tinédzsereket tanítson az ember. Főként, amikor a tinik nagy része nem is érdeklődött a tantárgyam iránt. A művészetek csak egy "töltelék óra" volt számukra, és míg én hosszú monológokat szavaltam a tárgy anyagáról, ők csak bambultak ki a fejükből. Körülbelül úgy néztek ki, mint a fertőzöttek, akiket távolról megfigyelünk. Ha nincs közelben élő hús, akkor csak vannak és bambulnak ki az ostoba fejükből, egyetlen céljuk a létezés, semmi más.
Visszatérek a jelenbe, hogy azt vegyem észre Elise, aki most mondta meg a nevét, sokkal közelebb ül hozzám, mint öt perccel ezelőtt. Feltörne bennem a gyanú, hogy mindjárt előrecsap és megpróbál megszökni, de leláncolt bokával nem jutna messzire.
- Nos, akkor én be sem mutatkozom.- mondom vigyorogva, hogyha már úgy is tudja a nevemet.
Amint megérinti a homlokomat azonban lehervad a vigyorom, mintha átlépte volna azt a határt, amit nem szabadott volna. De nem erről van szó, inkább megrémít, sőt feldühít, ahogyan rám tekint.
- Mi olyan érdekes?- kérdezem gyanakvóan, elkapva a csuklóját.
Hangom nyersebb, mint ahogyan szántam. De az ember kissé paranoiás lesz, amikor egy gondolatolvasó azt mondja a nagy semmire " érdekes, nagyon érdekes ".
Vannak olyan dolgok a fejemben, amiket nem akarom, hogy más lásson vagy érzékeljen vagy tudom is én.
Olyan dolgok, amikre én nem akarok emlékezni, főként a családdal kapcsolatban. De nem! Nem engedhetem meg, hogy eszembe jussanak most azok a dolgok! Amennyire ezt lehetséges, már ha lehetséges, próbálom elzárni azokat a gondolatokat mélyre. Olyan emlékek, amik gyengévé, sőt szánalmassá tettek az évek során. Ami megadta az önbizalom löketet, miközben felnőttem.
Most pedig nincs szükségem arra, hogy gyengének tűnjek, főként nem akkor, ha életben tartom a lányt. Már pedig nem fogom megölni, és ezt már eldöntöttem. Ahhoz túl érdekes és nem vagyok rákényszerülve, hogy embert öljek. Ameddig még van a pacákból a ládában maradék.
Kajáról jut eszembe!
Felállok a helyemről, elengedve a csuklóját, amit eddig szorítottam, és újult mosollyal az arcomon megszólalok:
- Milyen udvariatlan vagyok! Kérsz valamit enni? Biztosan régen ettél már, nincs igazam?- lépek a fagyasztóláda mellé.
Kinyitom a hűvös ládát, amitől a fényben fehér füst száll fel, majd beletekintek a tartalmába:
- Vaaaan... hús, bár nem tudom. Lehet még nem állnál készen rá.- fordulok félig hátra egy pajkos mosolyt vetve rá, miközben arrébb tolom az emberi lábat a fagyasztóban.- Van egy csomó zöldség, az mindig jól jön.... Áh! Van egy nyulam is! Szóval, mit ennél szívesen?
Fordulok vissza Elise felé, várva, hogy leadja a rendelését.

乂     ez Seth xd    乂 I torture you 乂 613 szó 乂 seth 乂

Most komolyan egy Forest Gump idézettel akarod letesztelni a képességem Seth? Akarod, hogy folytassam talán az idézetet?

Döntöm oldalra a fejem épp olyan érdeklődőn vizslatva, mint ő az előbb. Rápillanok amolyan ezt nem mondod komolyan tekintettel majd, mikor elkapja a kezemet egyik szemöldökömet felhúzva nézek rá. Nem is tudom, hogy mit kellene mondanom erre mikor én magam sem tudom a választ a kérdésére.

Nem tudom, csak úgy mondtam. Még sosem érintettem meg senkit azóta, hogy belelátok mások fejébe. Nem láttam semmit csak ... nem is tudom összefutott a nyál a számban.

Megrázom a fejem mivel hasonlót sem éreztem korábban. Nem tudom mi van velem mostanság. Eddig sosem éreztem éhséget és csak azért ettem mert ennem kellett. Nem jelentett élvezetet az étel íze, vagy illata egyszerűen egy szükségszerű muszáj volt, különben szó szerint éhen halok. A hangulatváltozásain még én is megdöbbenek, és haloványat bólintok az ételkínálatára. Mikor azt mondja, hogy nem állok még készen rá azonnal megrohamoznak az emberhúsról szőtt emlékei és nem állok ellen, hiszen sosem tettem.

Te mondtad, nem én.

Értem arra, hogy valóban udvariatlan volt de végül is kinek lenne mersze ilyet mondani egy olyan embernek aki megbilincselte.

Nagyra értékelném, ha levennéd rólam a bilincset. Hidd el nem vagyok egy menekülős fajta főleg nem az után, hogy kiszabadultam a föld alól és végre nem kísérleteznek rajtam.

Pillantok a szemébe próbálva "megbízhatsz bennem" érzelmeket sugározni. Kár, hogy ezt nem fejlesztették ki bennem odalent, mert most nagy hasznát venném.

Már ha persze nem akarsz megenni, mert akkor ellen kell álljak.

ikor elmagyarázza, mi olyan érdekes megnyugszom, sőt! Ismét érdeklődve elgondolkozom ezen. Egyrészt az a része tölt el kíváncsisággal, hogy amióta a kísérletek folytak rajta, azóta nem érintett senkit. Azt gondolná az ember, hogy ápolók, tudósok vagy más orvosi mukik hozzá érnek az emberhez. Míg benyugtatózzák őket, vagy valami. Mert szerintem nem önként jelentkező volt Elise, hogy az ember gondolataiban olvasson.
Másrészről az is érdekes, hogy összefutott a nyál a szájában. Jelenleg nem vagyok éhes, tehát nem tudom mihez kapcsolni a dolgot. Vagy mégis éhes lennék? Nyeh, nem hinném.
Látom a zavarodottságot az arcán, szóval biztos ő sem tudja mire vélni a dolgot. Mármint... ha nem érez semmit, akkor zavarodott se tud lenni? Még mindig homályos nekem ez az egész, de egyszerűen élvezem minden egyes pillanatát.
Becsukom a ládát, hogy ne hagyjam nyitva, ameddig nem dönt mit enne. Bár gondolom, hogy nem az ember hús a választása.
Karba tett kézzel nekidőlök a fagyasztóládának, majd kissé oldalra döntve nézek a lányra.
- Feljöhetsz velem a konyhába, ameddig kaját csinálok neked. Ha megpróbálsz elszökni, akármennyire is érdekesnek tartalak, akkor is meg foglak ölni. A bejárat zárva, a kulcs nálam van. Erősebb vagyok nálad és bla bla bla...- kezdem komolyan a beszédem aztán egyre kevésbé figyelek oda mit is beszélek.
Gondolom egyértelmű, hogy nem fogom kiengedni a házból. Akármennyire is a "vendégemnek" nevezem, nincs döntése, hogy mikor távozhat. Már ha távozhat, amit egyértelműen nem fogok megengedni neki.
Előveszem a hátsó zsebemből a bilincs kulcsát, majd játékosan megpörgetem az ujjamon a kulcstartó karikát. Odasétálok a lány elé, majd kinyitom a bokáján lévő lánc zárját. A nyitáskor kattan egyet, mire visszarakom a zsebembe a kulcsot.
- Szóval? Mit kérsz enni?- kérdezem mosolyogva.

乂 kezdőm    乂 I torture you 乂 274 szó 乂 seth 乂

Végighallgatom a belső monológját és felsóhajtok miközben azt várom, hogy kiengedjen a bilincséből.

Nem szándékozom menekülni ne aggódj. De ha mégis megengedem, hogy megölj nem mintha lenne választásom.

És megeresztem azt a mosolyt amit akkor szoktam, ha a tükör előtt állva próbálom utánozni az embereket. Persze semmilyen érzelem nincs mögötte. Egyesek azt mondják ijesztő... én nem tartom annak, na nem mintha tudnám milyen az az ijesztő. Mikor végre kioldja a bilincset megmozgatom a bokám és végre lábra állok.

Nyulat szeretnék.

Lépek oda az ajtóhoz megrángatva a kilincset. Felfelé menet újból megszólalok csak úgy a semmiből jött beszélgetőtémával.

Te megkóstolnád a saját húsod?

Végighallgatom a belső monológját és felsóhajtok miközben azt várom, hogy kiengedjen a bilincséből.

Nem szándékozom menekülni ne aggódj. De ha mégis megengedem, hogy megölj nem mintha lenne választásom.

És megeresztem azt a mosolyt amit akkor szoktam, ha a tükör előtt állva próbálom utánozni az embereket. Persze semmilyen érzelem nincs mögötte. Egyesek azt mondják ijesztő... én nem tartom annak, na nem mintha tudnám milyen az az ijesztő. Mikor végre kioldja a bilincset megmozgatom a bokám és végre lábra állok.

Nyulat szeretnék.

Lépek oda az ajtóhoz megrángatva a kilincset. Felfelé menet újból megszólalok csak úgy a semmiből jött beszélgetőtémával.

Te megkóstolnád a saját húsod?

mosolyáról rögtön az Addams family filmből Wednesday jut eszembe. Bár gondolatolvasó, ezt a mondatot hangosan is megismétlem, hiszen nem egyszerű hozzászokni ahhoz, hogy valaki hallja amit gondolok:
- Úgy mosolyogsz, mint Wednesday az Addams familyből.- jegyzem meg mosolyogva, szinte úgy, mintha csak egy aranyos babát láttam volna meg az utcán.
Nyugtázom magamban, hogy nem próbál meg megszökni. Reméltem is, hiszen sokkal több móka származik abból, ha életben tartom. Feleslegesen nem akarnám elvenni az életét.
Míg ő lábra áll, én kiveszem a fagyasztóból a nyulat és megfordulok az ajtó felé. Majd később ráérek feltakarítani a sarat, amit behoztam a bakancsommal. Az embernek az apokalipszis idején nincs sok dolga, ráér szinte mindennel. Legalábbis nekem eddig így volt. Nem nehéz életben maradni. Vagy csak nem veszem észre, hogy próbálkoznék.
Amint megrángatja a kilincset, persze az ajtó nem nyílik odalépek mellé, kinyitom a kulccsal az ajtót, majd mint úriembernek szokás előre engedem.
Követem őt a lépcsőn, majd mikor ajkait elhagyja a kérdés felnevetek. A rövid lépcsős folyosón visszhangzik a nevetésem. Szinte rögtön rá is vágom a választ, gondolkodás nélkül.
- Hát még szép!
Jó kedvűen elgondolkozok ezen még egy rövid ideig. Magamnak kéne levágnom a testrészemet, hogy megegyem? Vagy valami hozzám hasonló szadista lenne olyan kedves, hogy leszeljen belőlem egy darabot.
Felérve a házba becsukom magunk mögött a pince ajtaját, majd elindulok a konyhába. Természetesen elvárom Elisetől, hogy kövessen, de ezt a kívánságom nem öntöm szavakba. Úgy vélem egyértelmű.
Az összes ablak be van deszkázva. Egyes helyeken dupla vastagságban.
Ezt azért is tettem, hogy biztonságosabbá tegyem az otthonom, másrészt azért, ha egy vendégem valamilyen módon megszökne a pincéből, nehezebb legyen kiszöknie.
Mivel napenergiával működik az egész ház, így elég nagy luxusban élek. Tudtam, hogy még egyszer jól jön a napenergia, még ha drágább is volt felszerelni, a világ vége előtt.
Most mindenki áram nélkül van, én meg élvezhetem az elektromos tűzhelyet, valamint a villannyal világított szobákat.
A ház rusztikus stílusban készült és így is lett berendezve. És nem, nem mediterrán vagy skandináv stílus. Fúúú, mennyire idegesített, amikor a diákjaim ezeket összetévesztették!
Előkészítem a vörösboros nyúlhoz a hozzávalókat, majd ritmusosan felvagdalom a nyulat és a köretet hozzá. A főzés volt az egyik kedvenc hobbim, még mindezek előtt. Mostanra persze sokkal kevesebb esélyem van remek ételeket elkészíteni. Nincsen szupermarket, ahol megvehetem a hozzávalókat.
- Tudod e, hogy mi a tökéletes vörösboros nyúl elkészítésének a titka?- kérdezem lelkesen a lánytól, számon szokás szerint széles mosoly látható.
Félig persze költői kérdésnek szánom.

乂     乂 Wednesday smiles 乂 402 szó 乂 seth 乂