Some Kind of Heaven

Mikhail mindig is tudta, ha valamit nem ért, azt meg kell ismernie. A "nem tudom", vagy "nem értem" szókapcsolatok csak nagyon ritkán hagyták el élete során ajkait.
Figyelme sosem volt szétszórt, mindig is remekül fókuszált. És bár semmilyen különösebb indoka nem kellett volna, hogy legyen, ám a program során erre a lányra különösen odafigyelt. Nem úgy, mint egy apa, nem is úgy, akár egy báty. Nem tudta azonban, hogy férfiként figyeli-e a lányt.
Nem értette, miért akar valaki részt venni benne, aki szép és okos. Akinek látszólag a világon mindene megvan és az utolsó, amire aurájának csodásan arany fénye szüksége lehet, az a világot megváltoztatni készülő program, aminek kivitelezésében részt vett.
Tudatalattijának legsötétebb bugyra tudta az igazságot. Ha nem fojtaná el pontosan húsz éve feleségének elvesztését, ha valaha egy percig is képes lett volna szembenézni vele, akkor tudná és látná. Ez a lány akár egy klónja is lehetne annak a nőnek, aki meg akarta váltani a lelkét, aki ki akarta kaparni a mocsokból, csak éppen nem volt rá elég ideje. Megölték, megölték mert nem lépett időben.
És mire észbe kapott, már túlságosan is figyelt erre a lányra. Gondolatai finoman forogtak körülötte, hogy sunyi módon, váratlan pillanatokban törjenek a felszínre és minden másról elvonják a figyelmét. Ez a szépség, akár a mágnes, úgy vonzotta magához, de őt vasfegyelemmel nevelték, hiszen húsz éve még bérgyilkos volt, nem pedig tudós.
És sötét múltja, akár egy fekete massza, magába fojtotta annak idején és sosem eresztette. Ez a leányzó azonban újraélesztette benne azokat az érzéseket, amiket elnyomott magában.
Most is elnyomja.
Mikor pedig a fertőzés útjára indult és a lány a képességeihez jutva megszökött a többiekkel, akkor Mikhail már tudta, hogy vissza kell vedlenie azzá, aki régen volt, ki kell lépnie a Horizon takarásából és meg kell őt keresnie. Meg kell őt védenie. Össze kell zavarnia, ahogyan őt zavarta össze. Szavak nélkül. Indokok nélkül. Mert csak.