Sean Miller

A golyó süvítve suhan végig a fák közt miközben én mindvégig a célponton tartom a szemem. Mikor pontosan egy fertőzött fejébe landol széles mosolyra húzom a szám felkiáltva.

Huhú ez aztán a célba lövészet rohadékok.

Kiáltom hangosan egy tölgyfa magasabb ágáról és az egyik mókus odúba dugom az üveg whiskym, amit még idefele találtam egy benzinkúton egy doboz cigivel együtt. Bevallom nem a kedvencem a nőies, mentolos bagó, de senki sem válogathat ezekben az ínséges időkben. Részeg kiáltásom még több fertőzöttet vonz ide és némelyik elkezd felkapaszkodni a fán, de rothadó kezük képtelenek ténylegesen megemelni testük súlyát. Rájuk locsolok egy pár korty whiskyt majd meggyújtok egy szál cigit beleszívva egy két slukkot majd ledobom nekik.

Életetekben nem volt még ilyen jó bulitok mi?

Figyelem, ahogy égnek és látom, ahogy a nap lassan búcsúzik az ég felszínétől, hogy átvegye a helyét a hold. Pontosan ez volt a tervem. Sosem voltam szentimentális, de ha megválaszthatom a halálom napját és idejét akkor az legyen egy naplementében úszó narancssárga égbolt alatt. Kicsapom a revolverem tárát és mélyet sóhajtva veszem észre, hogy már csak három töltényem van. Úgy terveztem, hogy lövöldözöm még egy párat mielőtt feladom az utolsó kenetet saját magamnak.

Remélem valamelyikőtök pap volt mert, ha mégsem, akkor nem tudom, hogy kerülök majd a mennybe ezek után.

Nevetek majd fejbe lövök egy újabb fertőzöttet, aki épp fél testével húzza magát a földön. Száraz földes belei kígyókként csúsznak utána ő pedig felém nyúl mintha csak meg akarna akadályozni tettemben. Elvigyorodom majd az utolsó előtti golyó is gazdát talál.

Hát akkor ennyi volt nagyfiú.

Pillantok fel az égre mintha legalább is hinnék abban a bizonyos nagyfiúban. A hajamba túrok átfésülve belőle a zselét elvégre igen is számít, hogyan zabálják fel az embert az élőhalottak. A fegyveremre tekintek és odaforgatom a tárát az utolsó golyóhoz majd számba teszem, hogy még véletlen se hibázzam el. Fejben elkezdek vissza számolni mikor reccsenést hallok elveszem a számból fegyvert lepillantva kedves kis barátaimra.

Most komolyan nem bírtok csendbe maradni, hogy meredjetek meg.

De rájövök a fele társaság elégett a mentás cigaretta és whisky kombinációtól, amitől valljuk be én és elégnék. De akkor mi a fene volt az, ami reccsent? Rápillantok az ágra, amin ülök, de akkor már késő nagy robajjal a földre érkezem. Sajog mindenem és arról nem is beszélek, hogy az összes helyszínen tartózkodó fertőzött most nagy lelkesedéssel megindul felém. Nincs más választás és mivel nem tudok elmenekülni meg kell tennem, meg kell ölnöm magam vagy ők teszik meg. Ezúttal a halántékomhoz emelem a fegyvert.

Áááááá.... AZ ISTENIT.

Őrjöngöm és lelövöm az egyiket akinek csak centik kellettek volna, hogy elérjen engem.

Küzdjetek meg értem mocskok.

Küldöm a fegyverem az egyik fejének, de persze semmilyen hatást nem gyakorol rá, de egyik percről a másikra égni kezd. Körbe tekintek az égre vihar nyomait keresve, mintha csak elszalasztottam volna a villámlást, de az égen egy szikra felhő sincs. Egyre több fertőzött kap lángra én pedig összehúzom magam, nehogy engem is elérjen a tűz, de pár másodperc múlva már csak rángatózó testük maradt körülöttem. Egy alak áll előttem kezében még feléled a tűz én pedig hunyorogva próbálom kivenni ki az.

Te vagy az ménkű pocok?

Kiveszem az alak arcát és ekkor veszem csak észre, hogy egy lányról van szó, akinek keze még lángra kap mielőtt teljesen kihunyna. Szeretnék megszólalni, megkérdezni ki ő, de képtelen vagyok a döbbenettől. Előkapom a késem eldobva és habár úgy látszik mintha a lány felé venné az irányt az elsuhan mellette, és a háta mögé lopózott fertőzöttben találja meg végső helyét.

Úgy néz ki ma mégsem halok meg.

Állok fel leporolva a formás fenekem kezet nyújtva, de válasz helyett a lány a karjaimba esik...... és azóta elválaszthatatlanok vagyunk …. káromra.