Natalie & Mikhail - So long






Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Oldalunk videója





Multi kapcsoló:





Walkie Talkie


Statisztika
Fajok
Túlélők
7
5
Tudósok
3
1
Metamorfok
1
6
Katonák
2
0
Fertőzöttek /Inaktívak/
0
0



Fontosabb hírek
Oldalunk 2018 június első napján megnyitotta kapuit.




Itt tartózkodnak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Dexter Barnes






A legtöbb felhasználó (12 fő) Vas. Jún. 03, 2018 11:07 pm-kor volt itt.



Utolsó bejegyzések
Írta  Vendég
Today at 3:59 pm

Írta  Nathan Crane
Today at 3:28 pm

Írta  Callum Devereux
Today at 3:15 pm

Írta  Dommiel Robert Tillman
Yesterday at 10:46 pm

Írta  Asha Devereux
Yesterday at 8:39 pm

Írta  Mavis Pepper
Yesterday at 1:11 am

Írta  Skylar Brooks
Yesterday at 12:18 am

Írta  Skylar Brooks
Yesterday at 12:07 am

Írta  Prof. Arthur Collins
Szomb. Jún. 23, 2018 11:03 pm

Az oldal kinézete és tartalma az adminok önálló szellemi értékét képviselik. Az oldal design-ját a specto kódok közreműködésével készítették el. Mivel rengeteg időbe és erőfeszítésbe került létrehozni az oldalt kérjük ne lopj el semmi. Ha mégis megtetszene valami vedd fel a kapcsolatot az oldal adminjaival.

Natalie & Mikhail - So long

Témanyitás₰ Tárgy: Natalie & Mikhail - So long   ₰ Csüt. Jún. 14, 2018 9:09 pm
Már két éve követte a lány nyomait. Érzelmektől mentes talán sosem volt igazán, de képes volt bármit elzárni magában, csámcsogni szavakon, hogy minél később kelljen a rágós falatot lenyelni, vagy éppen érzésein, amiket sosem tudott igazán megérteni. Sokáig élt gépként, mozgását is robot jellegűnek vallották, talán csak hitték, hiszen mindig is fürge volt, akár a nyúl.

A fehér nyúl.

Szerette volna, ha múltja nem kísérti többé, de ha ez így lett volna, nem környékezi most meg a várost. Nem lép ki a Horizon biztonságosnak vélt kis bástyájának kapuján, nem vet kalasnyikovot hátára, nem köt kés nadrágjának oldalára és nem öli a fertőzötteket, akik épp útjába kerülnek. Vissza-visszatért a bástya védelmébe, csak azért, hogy feldolgozza az információkat és néha napján hasznos tagja lehessen a csapatnak. De gondolatai szétszórtak voltak, már ő sem tudta követni őket és a kedvesnek soha nem vélt fehér nyúl átvedlett vadállattá. Mániákussá. Agresszívvá. Utóbbi mondjuk mindig is jellemző volt rá.

Két éve volt rá, hogy elgondolkozzon, mit mondana a lánynak. Nevét néha nem egészen tudta felidézni, és mikor már Elenaként gondolt rá, akkor is visszatért a Horizon kapui mögé, mielőtt elvesztené a józan eszét. Két év viszonylag hosszú idő, de őt lassú vadászatra nevelték és bár a türelmetlenség messze áll tőle, néha már felütötte baljós fejét, rágta elméjét, megmaradt idegszálain kecses táncot lejtett, igyekezve az őrületbe kergetni őt. Volt egy fotó nála a lányról, zsebében nyugodott, két év alatt azonban ráncok vetültek a papírra, a színei elkoptak és valamiért azt is sajnálta, hogy a mosoly, amit néha látott Natalien, az a fotóról nem köszönt vissza.
Igen. A lány neve Natalie.

A városba vezető úton szembetalálkozott néhány fertőzöttel, így a hátán nyugvó puska csöve már üres. Filmbe illő jelenet is lehetne, ahogy csapzottan, fáradtan megérkezik most. Egyetlen árva lélek sem járkál az utcákon, senki sem köszönti őt, bár talán vannak itt más metamorfok is, akik arca láttán nem biztos, hogy kiugranának bőrükből. Ráncai senkiben sem keltenének amúgy sem együttérzést, Mikhail azonban tudja, nem fogható csak a korára minden barázda. Azon a napon teste biztosan öregedett húsz évet, míg lelke megragadt azokban a percekben, mikor felesége még hallatta hangját, kérdezte őt. Most, hogy lassan ötven éves lesz, már hihetnék azt mások, kezdi utolérni magát, de valójában csak egy kilátástalan jövő felé szalad, amit vesztének merne nevezni.

A város közepéhez érve egy régi szökőkútnál áll meg, amiben vizet talál. Biztosan nem ivóvíz, nem tud itt helyiekről, akik errefelé bujkálnának, de tisztának tűnik. Zsebéből egy kis papírt vesz elő, a vastag anyagnak furcsa, poros érzete van ujjai alatt. Beledobja a vízbe, a papír fekszik annak felszínén, a finom nyári szél ringatja egy irányba, a férfi pedig követi szemével, míg az el nem sárgul. A víz fertőzött, ezért ellép tőle. Szeretné lemosni kezéről a mocskot, ezért lassú fejmozgással néz körbe, mígnem a főtéren álló óratoronyban kattogás hangja nem hallatszik. Delet üt az óra.
Felhasználó profiljának megtekintése
Ugrás: