Ambriel Portwood






Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Oldalunk videója





Multi kapcsoló:





Walkie Talkie


Statisztika
Fajok
Túlélők
6
4
Tudósok
3
1
Metamorfok
1
7
Katonák
1
0
Fertőzöttek /Inaktívak/
5
2



Fontosabb hírek
Oldalunk 2018 június első napján megnyitotta kapuit.




Itt tartózkodnak

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (12 fő) Vas. Jún. 03, 2018 11:07 pm-kor volt itt.



Utolsó bejegyzések
Írta  Vendég
Hétf. Szept. 10, 2018 9:20 pm

Írta  Dr. Shazan O'Berin
Szomb. Szept. 08, 2018 3:49 pm

Írta  Skylar Brooks
Pént. Aug. 24, 2018 10:59 pm

Írta  Vendég
Szer. Júl. 11, 2018 12:21 pm

Írta  Seth O'Brien
Hétf. Júl. 09, 2018 8:27 pm

Írta  Vendég
Hétf. Júl. 09, 2018 9:19 am

Írta  Ethan Palmer
Vas. Júl. 08, 2018 10:02 pm

Írta  Asha Devereux
Vas. Júl. 08, 2018 9:17 pm

Írta  Nathan Crane
Vas. Júl. 08, 2018 8:07 pm

Az oldal kinézete és tartalma az adminok önálló szellemi értékét képviselik. Az oldal design-ját a specto kódok közreműködésével készítették el. Mivel rengeteg időbe és erőfeszítésbe került létrehozni az oldalt kérjük ne lopj el semmi. Ha mégis megtetszene valami vedd fel a kapcsolatot az oldal adminjaival.

Ambriel Portwood

Fertőzött
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Ambriel Portwood   ₰ Szomb. Jún. 02, 2018 9:08 pm


Ambriel Portwood


Csoport:  Túlélők  Kor: 29   Képesség: -  Pb alany: Celina Jade




Csend van. Olyan igazi, amilyet soha nem tapasztalhattunk azelőtt. A világ zaja befészkelte magát a mindennapjainkba, és akkor is monoton, ütemes zsibongás vett körül bennünket, amikor azt gondoltuk, hogy a némaságban fürdőzünk.
Sötét van. Olyan igazi, amilyet soha nem tapasztalhattunk azelőtt. A fények között éltünk, hozzánk tartozott az örök világosság. Most csupán az ég ajándéka van: a vaksin pislákoló csillagok, meg a fukar Hold mely ezüstjét szűkmarkúan méri.
Itt fekszem egy fa tövében és nyakam alatt pihentetve karomat bámulok bele az éjszakába.Tudod, egy ideje már nem számít, hogy azelőtt az efféle cselekedet állt volna a legtávolabb tőlem. Már nem számít ki voltam azelőtt, vagy ki lehettem volna. Már nem számít, hogy olyan környezetben nőttem fel, ahol a pénznek azért nem volt igazán értéke, mert annyi volt, hogy talán soha nem tudtuk volna elkölteni. Már nem számít, hogy soha nem volt gondom a napi betevőre, ami nem ritkán olyan ételekből állt, amit más leírni sem tudott volna, nemhogy valaha megkóstolni. Mulattató, hogy ma már egy sült mókus fejedelmi lakomának számít időnként.Nem számít, hogy elit iskolákba jártam, hogy több nyelven beszéltem, hogy a ruhatáram egy kisebb lakásnyi helységből állt, és az sem számít, hogy a szobám falát értékes festmények díszítették, többek között Monet egy csendélete. Vajon vannak még akik emlékeznek Monet-ra? Vagy a kultúrára, a zenére, arra, hogy milyen érzés volt úgy élni, hogy soha nem kellett a másnapra gondolni….a másnapra ami egyszer elérkezett és mi álltunk, és nem értettük mi történik.
Portwood-ban voltam, amikor az egész elkezdődött. Egy vidéki városkában, ami azért volt számunkra fontos, mert apa itt pihente ki az egész éves fáradalmakat egy erdő melletti birtokon, ahova természetesen mi is vele tartottunk. Akkor még nem Ambriel volt a nevem, és gondolom rájöttél, hogy a Portwood sem az eredeti családnevem. Magam mögött hagytam, ahogyan azt a múltat is, ami után már sírni is kár. A könnyeimet amúgy is elhullajtottam az utolsó cseppig abban a városban, a főutcák melletti kis zegzugos sikátorokban, ahol egymás után veszítettem el a családom tagjait. Végignéztem hogyan marják meg őket, hogyan ragadják el mindegyiket, miközben én a birtok gondozójának a kezét szorítva menekültem. Azt a kezet, amelyet órákkal korábban még magamon és magamban éreztem. Ostoba bolond voltam, aki mindent odavetett bárkinek, aki hedonistaként dőzsölt, akinek nem számított kit kell odább seperni, mert megvolt hozzá a hátszelem és a pénzem. Ma már egyik sincs, csak az ösztön az életben maradásra, és egy tökéletesen megváltozott nő, aki még nyomokban sem hasonlít az egykori önmagára.
Emlékszel még milyen volt akkoriban embernek lenni, és emlékszel milyen most? Mintha kifordultunk volna magunkból. Olyanok vagyunk mint a kabát, amelynek mindkét oldala hordható, és most a rondábbik felét mutatjuk a világnak. Futunk önmagunk elől is, miközben azt harsogjuk legbelül, talán nyugtatásul magunknak, hogy valahol meg kellene állnunk pihenni.
Sok ideig fogtam azt a bizonyos kezet, amely megmentette az életemet, hogy aztán egy hajnalon arra ébredjek, hogy egyedül vagyok és fogalmam sincs merre tovább. Mindenki, akit ismertem, vagy egy kicsit is a bizalmamba fogadtam hamarosan vagy meglépett, vagy megfertőződött, miközben én újabb kapaszkodókat találtam, és az élet képzeletbeli lépcsőjén haladtam felfelé, ki tudja hová.
Hajnalpír festette bizalmatlan vörösre az eget, amikor Russelville városához értem. A férfinak mélyen ülő sötét szemei voltak, és annyi ránc, hogy szinte elvesztek a vonásai az időtlenségben. Célt adott nekem, új hitet, helyet, ahol végre nem pusztán az életben maradás a cél, hanem az, hogy minél többen legyünk, akik még hiszen az egész megfordíthatóságában. Idealista lennék? Na és, valakinek annak is kell lennie. Az idealisták álmodják újjá a világot, az optimisták mozdítják előre és a realisták építik majd fel.
Ambriel. A tudás és a bölcsesség angyala, akinek nevét rám aggatta “Az Öreg”, és már annyira megszoktam, hogy a régi nevem szépen kikopott a köztudatból. Már szinte én sem emlékszem rá.
Három hónapja vagyok itt. Eleinte kisebb feladatokkal bíztak meg, amíg fel nem fedezték, hogy remek céllövő vagyok.(kamasz korom óta versenyszerűen űztem az íjászatot, a korosztályom többszörös bajnoka voltam egészen huszonkét éves koromig...de ugyebár ma már ez sem lényeges információ), kiveszem a részem minden munkából, de a legjobban kint szeretek járni, portyákon, ahol hasznosnak érezhetem magam.
Magánéletem nem igazán van, az érzelmi életem nagyjából egy földigilisztáéval vetekszik. Időnként futó kapcsolatokba bonyolódtam a csapat tagjai közül némelyekkel, de igazából inkább csak feszültség levezetés volt.
Tulajdonképpen majdnem átlagosnak és szinte már unalmasan egyformának lett volna mondható ez az új életem, amíg egy napon meg nem jelent Russelville-ben John. John Walker. Nagydumás, igazi világcsavargó, akinek minden mondatát kettővel kell osztani.És itt kezdődtek a problémák, mert elvileg másnap tovább kellett volna állnia. Elvileg. Helyette itt maradt. És az ok? Én.



Felhasználó profiljának megtekintése
Metamorf
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Ambriel Portwood   ₰ Vas. Jún. 03, 2018 2:41 pm


Gratulálok



Nagyon tetszett az ET-d leginkább azért mert színes volt. Nem egy mindennapi karakterről van szó sokkal inkább mert egy más szemszögből mutatja meg a világvégét. Elvégre itt már nincs gazdagság vagy szegénység itt már az egyetlen ami lényeges az a túlélés, na meg persze, hogy néha "kiadjuk" a feszültséget. Remélem, hogy megtaláltad a társadat akivel túléled a túlélhetetlent *-*. Nyomás foglalózni ne is lássalak Razz.






Skylar and Nathan

Nem tudom, hogy mi vár ránk a jövőben, csak azt tudom, hogy annyi időt szeretnék veled tölteni, amennyit csak tudok. Te vagy az első, amit látni szeretnék, amikor felébredek.
Felhasználó profiljának megtekintése http://infected.hungarianforum.com
Ugrás: