dr. Charles Erskin

Észrevették, hogy a legtöbb dráma filmet mindig a történet végével kezdik? Kapunk homályos képeket a tragédia bekövetkeztéről, de nem tudjuk pontosan mi történik. Megfog minket a történet, kíváncsiak vagyunk hogyan jutott el a cselekmény ide, mik voltak a kiváltó okok. Közben zenei háttér kíséri ezeket a képeket, majd kiírják a film címét. A film elkezdődik valahol, és bár a néző tudja előre, hogy a tragédia be fog következni, a történet közben elfeledkezik erről. A karakterek megismerésével, hozzájuk való kötődéssel pedig sajátjaként éli meg a drámai jelenet elérkezését.
Hasonló volt a feleségem betegsége is. Tudtuk, hogy rákos volt, de közben mindig meggyőztük magunkat, hogy ő a kivételbe tartozik és ő túl fogja élni a betegséget. Persze ez nem így történt.
Az orvosok mindent megtettek, hogy meggyógyítsák, még én magam is megvizsgáltam őt. Bár őssejt kutató vagyok, a nejem betegségén nem tudtam segíteni.
Házasságunkban volt már egy nehéz szakasz: amikor kiderült, hogy Karennek nem lehet gyereke. Pedig annyira terveztük, hogy majd egy csöppség fog fel alá járkálni a házunkban. De a gyerek talpak hangja helyett az ápolók rohanása, valamint a szívhang kísérteties pittyegése hallatszott a lakásban.
Bár tudtam, hogy innen már nincs visszaút, csakis mosollyal az arcomon mentem be a betegszobájába, hogy felvidítsam Karent. De ő tudta, hányszor mondta nekem, hogy rettenetesen hazudok. Ő azonban remekül titkolta a terveit előlem. Bár értem, mik voltak a szándékai. Azt szerette volna, hogy az utolsó emlékeim róla ne a halál és a szenvedés legyen. Hogy lassan elhagyja az élet a testét és én nem tehetek ellene semmit.
Túladagolás végzett vele. Míg az orvosok nem figyeltek és míg én valószínűleg a munkahelyemen dolgoztam ő beadott magának egy halálos dózist.
Így a ház még üresebb lett, mint előtte. Most már nem csak gyerekhangok, de az ápolók hangja is eltűnt. Egyedül maradtam egy hatalmas házban.
Mivel nem maradt semmim a munkámon kívül, ezért abba menekültem. Agyon dolgoztattam önmagam, új célokat tűztem ki magam elé.
Karen halála viszont megváltoztatott. Az előtte lévő viszályok dr. Burtonnel is átváltoztak: már csak hallgattam a nő bajait és nyugodtan lereagáltam őt, ha kellett. Mintha belém költözött volna egy örökös nyugalom. De nem azért, mert nem érdekelt többé a világ. Sőt, ellenkezőleg! Érdekelt a világ, érdekelt minden egyes apró élet ezen a sárgolyón, amit Földnek nevezünk.
Az összes alanyommal törődtem, bár ha jobban meggondolom az ő szemükben én lehettem az Ördög fehér köpenyben.

A Clair de Lune-t hallgatva ülök az irodámban.
Észrevették, hogy a legtöbb filmben a gonosztevők nagy rajongói a klasszikus zenének? Hogy a gonosz társul a fehér színnel? Hogy minden egyes filmben a kutatók rosszabbak, mint a sima gyilkosok?
Hányszor gondoltam én már erre... Persze relatív. A metamorfok szemében tényleg én vagyok a rossz fiú. Sőt, még egyes Horizon dolgozók szemében is. Valamint megesik, amikor a tükörbe nézek, hogy én magamat is annak tartom.
Áltathatom magam azzal a gondolattal, hogy érdekelnek a metamorfok életei? Vagy nem érdemlem meg ezt a luxust.
Pedig érdekelnek, minden egyes páciensem. Ezért akarom őket visszahozatni a Horizonba a szökés óta. A világ odakint káoszba fulladt, nincsenek biztonságban. De mégis: szökésnek nevezem a menekülésüket, nem jönnek vissza önként. Tehát jobban félnek tőlem, mint a fertőzöttektől odakint.
Az apjukként tekintek önmagamra, hiszen többségüknek már nincs családja, és a mostani életüket én adtam nekik. Bár közülük igen kevesen tekintenek rám úgy, mint óvó atyjukként.
Lenézek a dokumentumokra amik előttem vannak szétszórva az asztalon. Metamorfokról készült képek a laborban. Mindegyikőjüknek tudom a nevét. Legtöbbjüket ismerem is, tudom miken mentek keresztül, míg a Horizonban nem kötöttek ki. Mégis olyan messzinek érzem őket, olyan távol állnak tőlem, pedig én sosem akartam nekik rosszat. Hiszen nekem ők a családom, bármilyen szánalmas kis gondolat ez, de nekem ők a legfontosabbak. Kivétel nélkül.

Ó te jóóóó ég. Nem tudom szavakba önteni a tetszésemet és imádatomat. Taníts mester *-* . Tökéletesen írtad le Dr. Erskin jellemét és előtörténetét. Alig várom, hogy befoglaljam veled a játékteret.