"Ha leomlanak a falak, a szerelem mindent eláraszt, és nincs többé lehetséges és lehetetlen, nem számít, hogy meg tudjuk-e tartani a szeretett lényt: szeretni annyit jelent, mint elveszíteni a fejünket." (Paulo Coelho)
Az ember sosem tudhatja, hogy mit hordoz számára a sors. A fakó szőke, kék szemű lány útja kalandokkal teli volt, most azonban leginkább a félelem, a rettegés vette át mindennek a helyét. Már csak nővérének, Camille-nek számítana, ha ő is olyanná válna, mint a többi élőhalott, de ez a fertőzés előtt sem volt másképpen.
Egyiptom. A hölgy távolról szemléli a gyönyörű, hőségtől hullámzó gigantikus négyoldalú gúla alakú építményeket A túlontúl csendes sivatag némaságát csak két teve hangja zavarja meg, ezért Elizabeth, vagy ahogy a többiek szólítani szokták, Beth, hangtalanul rájuk sandít, majd megtörli izzadtságtól gyöngyöző homlokát, és eddigi munkájára összpontosít. Nem nyaralni jött, mint a többi ember, aki errefele jár. Sokkal inkább dolgozni. A főnöke, Mr Bexter nem könnyítette meg a dolgát. Eleinte kedves, és jó embernek tűnt Beth szemében, azonban egy áprilisi napon minden megváltozott egy ajánlat tétel után. Beth teljességgel elképedt, amikor főnöke azon a bizonyos napon behívta őt az irodájába, és elhívta őt vacsorázni. Ha ez nem lenne elég, még molesztálta is a tengerkék szemű hölgyet, majd mikor nemet mondott neki, megfenyegette, hogy ha bárkinek is elmondja, hogy mi történt, azonnal kirúgja, és tönkreteszi jó úton haladó karrierjét.
Ő nem szólt senkinek. Egyetlen hang sem hagyta el apró, nem túl telt, cseresznye piros ajkait. Ő nem akart rosszat senkinek, most mégis itt van a homokdűnék között, pedig egy ennél sokkal jobb helyen is lehetne. Legalább is ezt mondta neki a paprika vörös képű fönök, és csak úgy köpte a szavakat Beth felé.
Leült a téplalap alakú kiásott gödör széléhez, majd lemászott a falnak támasztott hosszú létrán. Itt nedvesebb volt a talaj, s a mély gödör fala árnyékot vetett a lent guggoló két személyre, akikhez Beth sétált oda.
-Találtatok valamit? -kérdezte az összefogott hajú lány a két tőle magasabb férfitől. Az egyik, egy sötétebb bőrű, egy érmét mutatott fel.
-Ez minden. -feleltem, de a másik szemüveges, akinek lágy hullámokkal keretezett arca figyelmesen hallgatta a lányt, és a férfit, közbeszólt.
-Viszont arrafelé még nem néztük át a terepet. Talán ott is keresgélhetnénk. -tette hozzá, és el is indult egy nagyobb ecsettel, és a kütyüjével a kezében.
Egy ideje már keresgéltek, amikor hirtelen Beth törte meg az unott szótlanságot.
-Hé, gyertek ide. Azt hiszem, találtam valamit. -kiabált a másik kettőnek, majd az ecsettel kezdett el dolgozni. A homokszemek közül egy váza türemkedett ki.
Beth mindig is jó volt a munkájában, és a főnökén kívül mindenki egy bűbájos, kedves lánynak tartotta.
Egy nap azonban Elizabeth az egyik újság hirdetésére lett figyelmes, amelyet a Horizon nevű cég hirdetett meg, és amelyre önkéntesen jelentkezett nagy pénzösszeg reményében, nem számítva arra, hogy mik lesznek ennek a következményei.
Eleinte megnyugtatták, és elhitették vele, hogy nem fájdalmas a kísérlet, amelyet végeznek majd rajta, de ez nem volt igaz. A szertől, amit beadtak neki,erős fizikai fájdalmai voltak, és végül menekült volna onnan. Csakhogy aláírta a szerződést, melyben kikötötték, hogy a kísérletet nem lehet megszakítani. Nem engedték tehát őt sem ki.
Egy ideig a doktorok semmi változást nem láttak, Beth viszont furcsa dolgokat észlelt. Amikor az orvosok bejöttek a szobájába, mindig fejfájásra vagy bármi nemű fájdalomra panaszkodtak. Mígnem egy nap, amikor az egyik katona ki akarta rángatni őt a szobából, hogy további kisérleteket és vizsgálatokat végezzenek rajta, egyre jobban fájlalta a gyomrát, majd a szívét, míg végül így meg nem ölte.
Az apokalipszis kitörésével neki is sikerült kirohannia a Horizon-ból, és azóta rájött, hogy az élőhalottak nem szenvednek az erejétől.
) hasznos erő tud lenni, kár, hogy a fertőzötteken ez nem hat. Bár a halott agyukat úgysem lehetne irányítani.