Mavis "Little" Pepper






Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Oldalunk videója





Multi kapcsoló:





Walkie Talkie


Statisztika
Fajok
Túlélők
7
5
Tudósok
3
1
Metamorfok
1
6
Katonák
2
0
Fertőzöttek /Inaktívak/
0
0



Fontosabb hírek
Oldalunk 2018 június első napján megnyitotta kapuit.




Itt tartózkodnak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nicol Mia Jones






A legtöbb felhasználó (12 fő) Vas. Jún. 03, 2018 11:07 pm-kor volt itt.



Utolsó bejegyzések
Írta  Vendég
Today at 3:59 pm

Írta  Nathan Crane
Today at 3:28 pm

Írta  Callum Devereux
Today at 3:15 pm

Írta  Dommiel Robert Tillman
Yesterday at 10:46 pm

Írta  Asha Devereux
Yesterday at 8:39 pm

Írta  Mavis Pepper
Yesterday at 1:11 am

Írta  Skylar Brooks
Yesterday at 12:18 am

Írta  Skylar Brooks
Yesterday at 12:07 am

Írta  Prof. Arthur Collins
Szomb. Jún. 23, 2018 11:03 pm

Az oldal kinézete és tartalma az adminok önálló szellemi értékét képviselik. Az oldal design-ját a specto kódok közreműködésével készítették el. Mivel rengeteg időbe és erőfeszítésbe került létrehozni az oldalt kérjük ne lopj el semmi. Ha mégis megtetszene valami vedd fel a kapcsolatot az oldal adminjaival.

Mavis "Little" Pepper

Túlélő
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Mavis "Little" Pepper   ₰ Kedd Jún. 12, 2018 10:00 pm


Mavis Pepper


Csoport:  Túlélő  Kor: 6   Képesség: Perfekt cipőfűző kötő  Pb alany: Nikola Szafeczka




Két évvel a fertőzés kitörése után...
 - Mavis gyere le, kész a vacsora! - szólt fel a ház emeletére az anya.
Összesen hatan lakták az amúgy 2 szobás házat, de még ígyis, hónapokra összezárva, mondhatni remekül meg voltak. Mavisen és anyján kívül ott élt még egy arab férfi, egy memphis-i kamasz lány és egy öreg házaspár, akiké valójában a családi ház. A ház ablakai és ajtaja is be volt deszkázva, de amúgy is tilos volt a kijárás, s ez valahogy senkit sem zavart. Szerencsére az idős pár készült a nehezebb napokra, s rengeteg tartós élelmiszerük volt a pincében. Azonban így is csínyán kellett bánni az étellel, mert ugyan többen voltak, egyikőjük sem mert volna kilépni élelem gyűjtés szempontjából, mégha tudták is, hogy egyszer eljön majd az idő, hogy kimenjenek.

Mikor végre mindenki asztalhoz ült, nekiláttak a szegényes zacskós levesnek.
 - Szerintetek mikor lesz vége? - vetette fel a nagy kérdést a férfi, miközben idegesen dőlt hátra néhány kanál után.
 - Mégis mikor lenne? Soha. Te nem láttál még egy z kategóriájú filmet se? - förmedt rá a tizenéves lány, de talán ő sem bántásból, mind inkább az örökkétartó apokalipszis gondolatától.
Mavis is érezte az asztalnál lévő feszültséget, de anyja mindenkit csendre intett. Pár percig ismét csak a kanalak csengéseit lehetett hallani, ahogy a tányér széléhez ütköztek. Most azonban a kis Pepper nem bírta a síri csendet.
 - Apa mikor jön, anya? - nézett fel a levesről anyukájára, akiről szentül hiszi, hogy neki sosem hazudna, és ha néha bármilyen rosszul is hangzik amiket mond, tudja, hogy csak is, de csak is a jót akarja vele. Például, hogy mosson fogat, mert a fogtündér nem hoz pénzt a lyukas fogakért. Vagy hogy egyen sok gyümölcsöt, mert akkor nagy és erős lesz. De most egyik sem tűnt fontosnak. Mavis nem is értette mi változott hirtelen.
 - Nem sokára, angyalom. - mosolygott, de harmat gyöngén az anya. Hiába akar erősnek tűnni előtte, férje hiánya s az egész helyzet kezdi őt is felemészteni. Mostanában nem sokat alszik, ha sikerül is, csak néhány órácskára, azok is csak rémálmok. Érzi a közeledő vesztük, de fogalma sincs, hogyan is védhetné meg kislányát. Pepperke csalódott arcát és mamája erőtlenségét látva, ezúttal a nagypapi szólalt meg.
 - Az apukád egy csodálatos ember, Mavis. Sokat kell dolgoznia, azért nem lehet most velünk. De biztos vagyok benne, hogy hamar eljön majd. - bíztatta a csöpséget, aki láthatóan jobb kedvre derült, hallva, hogy van oka büszkének lenni az apukájára. Az öreg nem is mondta rosszul, Mavis apja valóban dolgozott, csak távolabb tőlük egy Horizon nevű kísérleti projektben. Bizonyára aggódott ő is a családjáért, de tudta jól, hogy ellenszer nélkül nincs esélyük, bár ez talán egyre kevésbé érdekelte, mind ahányszor az asztalán lévő családi fotóra nézett, ahol Mavis még cumival a szájában és pelenkával a hátsóján bolondozott.
 - Tudod mit, édesem? Vacsi után rajzolunk egyet, hogy legyen mivel várnod majd az apát, jó? - szólalt meg végül az öreg hölgy is.
Vacsora után pedig a kislány és a néni fel is mentek rajzolni, míg a többiek is lefoglalták magukat valamivel. Éppen csak a kamasz lány nem bírt ellenállni a friss levegőnek, s bár ki tenni nem merte a lábát, arra gondolt, elég régóta vannak már bezárva, talán a környéken már nincsenek is holtak. Ezen felbuzdulásában, mikor épp senki sem volt a földszinti nappaliban, az egyik ablakhoz lépve, megpróbált ki lesni két deszka között, ehhez pedig elhúzta a függönyt is. A nap elvakította, talán már nem is emlékszik rá, mikor érezhette annak melegét. De eme apró öröm is rémálommá vált, mikor pont elé lépett a semmiből egy fertőzött, aki nem féltette foszlott bőrét, hogy áttörje ha csak egy kis részen is az ablakot, ami bizony betört, s azzal a lendülettel a lány karját is elkapta, hogy belekóstolhasson, aki erre kínjában felsikoltott. Az arab férfi épp kezet mosott, mikor meghallotta a nagy ricsajt, de közben már az öreg úr is a lány segítségére sietett. Ketten próbálták kitépni a fertőzött karmai közül, de már túl későn. A lány karja kishíján oda lett, s ahogy sikerült megszabadulnia a szörnytől, estében az arab férfin landolt. A rémület csak hamar úrrá lett a ház lakóin, az anyának meg sem fordult a fejében lemenni, helyette a szobába rohant a már ijedt, síró Mavishez, hogy ölébe vehesse és bezárkózhassanak a fenti fürdőbe. A nagyi azonban férje segítségére sietett, ám mire nagy nehezen leért, döbbenten látta, hogy a kiéhezett fenevadak áttörték a betört ablak felöli részt, s a hangokra csak egyre többen lettek. A három szerencsétlennek esélye sem volt menekülni. A lány túl sok vért vesztett, az alatta lévő férfi már nem tudta letolni magáról, egyedül az idős férfinek sikerült volna legalább a földszinti wc ajtajáig eljutni, ám a cibálás végett ő is hanyatt vágódott, s emiatt úgy beütötte hátát, hogy nem hogy felállni, de levegőt venni sem igazán tudott. Mindhármójuk áldozatul esett. S az élő nagyit látva, néhány éhes kannibál neki támadt. Mondani sem kell, egy lépést sem tudott tenni, de látva férje elvesztését, talán már nem is akart. Így már csak anya és lánya maradtak.
 - Most mi lesz, mami? Most mi lesz?! Bántani fognak, mami? Bántani?? - zokogta a kislány kétségbeesve, könny áztatta, piros arccal. Látta anyukáján a kétségbeesett levegő vételeket, a rettegés szülte könnyeket, s hogy anyja próbálkozik, de képtelen bármi tervvel szolgálni. S valóban. Az anyának már rég nem a menekülésen járt az esze, hisz tudta jól, hogy az teljességgel lehetetlen. A házat körbe vették, s mostanra teljesen elözönlötték a fertőzöttek. Valójában csak győzködte magát. S hogy mivel kapcsolatosan? Azon kínlódott, hogy miképp mentse meg a lányát attól, ami odakint várna rá. Fegyvere nem volt, a pirulák ugyan fájdalommentesen vinnék el a  pici lányt, ám az emeleti fürdőben abból sem volt és lassan hatottak volna, túl lassan. Szörnyen hangzott, de melyik szülő tenné ki 6 éves kislányát egy ilyen hosszú, és fájdalmas halálnak?
 - Anyu...? - hüppögte a kislány, mire az anyja felé fordult és leguggolt elé.
 - Nagyon szeretlek angyalom, nagyon szeretlek. - zokogta a nő, s már nem is számított más. Aligha hallotta, hogy felértek a zajra a húsevők és elkezdtek dörömbölni az ajtón. Pillanatok kérdése volt, az anya is tudta, hogy nem tehet már semmit.
 - Mami...? - nyelte könnyeit a kislány, mert úgy érezte, anyukája éppen most búcsúzott el tőle. Már egy rövid ölelésre sem volt idő, anyja egyszerűen torkon ragadta és minden erejét bevettve próbálta megfojtani a lányát. Mavis innentől kezdve egy csepp oxigénhez sem jutott, talán még a könnyei is elapadtak nagy ledöbbenésére. Eleinte próbálta leszedni anyja erős markát aprócska torkáról, de hiába. Arra már nem volt ereje, hogy megérintse anyja arcát, mert érezte, hogy hamarosan túl álmos lesz hozzá, hogy szemeit is nyitva tartsa. Ekkor aztán berontott a vérengző horda, és egyből az anyának ugrottak, aki ösztönösen engedte el a kislányát. Mavis a földre rogyott, de ébren volt. Alig hallott, s alig látott az oxigén hiánytól. Hallotta anyja fájdalmas kiáltásait a távolból, s egyre erősebben érezte azt a kellemetlen fémes illatot. Pár pillanat múlva azonban erőt vett magán, hogy felemelje fejét, s a látványtól le is fagyott egy pillanatra. Anyját a felismerhetetlenségig marcangolták, annyira tolongtak az ajtóban a fertőzöttek, hogy teljesen ellepték a hulláját. Mavis utolsó lélek erejével a mellette lévő kis szellőző rácshoz kúszott, s mivel a csavarok amúgy sem tartottak erősen, ki tudta tépni elsőre. Szerencséjére, ugyanis a zajra, amit ezzel csapott, felkapta fejét az egyik közelebbi lakomázó és megindult négy kéz láb a kislány felé, aki eztán sikítva vágta hasra magát, és próbálta betuszkolni magát az igen kicsit szellőzőbe. Csak is a mázlinak köszönhette, hogy időben betudott mászni, s bár ott alig bírt mozdulni, amilyen mélyre tudott, hernyó mászásban beljebb ment, ugyanis az éhes élőholt megpróbálta elérni. Szegény Mavis percekig csak sikongatott, kis híján oda lett a hangja is. Bepisilt, de ez most teljesen mellékessé vált akkor ott, hiába 6 éves már. Csak is azért nem tette tönkre hangszálait, mert nem jutott elég oxigénhez tőle, s így elájult. A hosszas csend végett lassan a fertőzöttek is felhagytak az evéssel, s tovább álltak. Mavis pedig csak nem két teljes napot töltött abban a parányi szellőzőben.

Mikor magához tért sem mert elsőre kimászni, már csak a zsibbadt végtagjai miatt sem. Retteget tőle, hogy mi várhat odakint rá. Mit fog majd látni a fürdőszoba padlóján. Hogy mit kezd majd mind ezzel? Apára hiába várt eddig, nem jött érte. Anyukája szerette, mégis megakarta ölni. Hát így lett a kis Pepper árva.


Felhasználó profiljának megtekintése
Katona
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mavis "Little" Pepper   ₰ Szer. Jún. 13, 2018 12:36 am


Gratulálok



Üdv nálunk, Mavis!  *-*
Amint már mondtam, imádom a pb-det, irtó aranyos vagy!
Maga az előtörténet tetszetős volt, szeretem az E/3-as mesélést. Sajnálom, hogy ilyen szomorú esetről kellett olvasnom. El sem tudom képzelni mennyire megrázó lehetett ez egy gyereknek. Nem volt szerencséd, nem tudtad ártatlanságban élni a gyerekkorod. Saját szemeid előtt látni, hogyan hagyja el az élet az anyád testét, szörnyűség. Sok-sok ölelésre és nagyon sok szeretetre lesz szükséged ezek után.  hugme
Remélem ezt meg is fogod kapni. Irány az avatar foglaló, hogy senki más ne kapja meg az aranyos pofidat, aztán remélem a jövőben több szerencséd lesz a világban!  *-*


Felhasználó profiljának megtekintése
Ugrás: