Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream






Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Oldalunk videója





Multi kapcsoló:





Walkie Talkie


Statisztika
Fajok
Túlélők
6
4
Tudósok
3
1
Metamorfok
1
7
Katonák
1
0
Fertőzöttek /Inaktívak/
5
2



Fontosabb hírek
Oldalunk 2018 június első napján megnyitotta kapuit.




Itt tartózkodnak

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (12 fő) Vas. Jún. 03, 2018 11:07 pm-kor volt itt.



Utolsó bejegyzések
Írta  Vendég
Hétf. Szept. 10, 2018 9:20 pm

Írta  Dr. Shazan O'Berin
Szomb. Szept. 08, 2018 3:49 pm

Írta  Skylar Brooks
Pént. Aug. 24, 2018 10:59 pm

Írta  Vendég
Szer. Júl. 11, 2018 12:21 pm

Írta  Seth O'Brien
Hétf. Júl. 09, 2018 8:27 pm

Írta  Vendég
Hétf. Júl. 09, 2018 9:19 am

Írta  Ethan Palmer
Vas. Júl. 08, 2018 10:02 pm

Írta  Asha Devereux
Vas. Júl. 08, 2018 9:17 pm

Írta  Nathan Crane
Vas. Júl. 08, 2018 8:07 pm

Az oldal kinézete és tartalma az adminok önálló szellemi értékét képviselik. Az oldal design-ját a specto kódok közreműködésével készítették el. Mivel rengeteg időbe és erőfeszítésbe került létrehozni az oldalt kérjük ne lopj el semmi. Ha mégis megtetszene valami vedd fel a kapcsolatot az oldal adminjaival.

Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream

Témanyitás₰ Tárgy: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Pént. Júl. 06, 2018 7:41 pm
Dommiel & Shazan

"A gonosz gondolatok kérlelhetetlenek, és tetté akarnak válni."

Nyugodt esténk van. Mikor kiléptem a motel halkan nyikorgó ajtaján, úgy sejtettem, hogy az esti utcákat el fogják lepni a fiatalok, kik alkohol s drog befolyása alatt magukévá teszik ilyenkor szombatonként az egész várost. Valami különös hangulata ugyan akad ennek az egésznek, így mikor becsukom magam után a taxi ajtaját, már lelkiekben felkészítem magam a tömegre. Az utóbbi időben leginkább civilizálatlan civilizációkban tengettem a napjaim, s ahogy elhaladunk a pislákoló neonlámpák és az azokat vadul visszatükröző kirakatok mellett, rá kell döbbennem, hogy mennyire elszoktam ettől a modern, züllött társadalomtól. Nem vágyom a bulizó fiatalok közé, sem a kocsmába társasággal, sem semmi olyasféle helyre vagy helyzetbe, mely erre a világra emlékeztet.
Kiábrándultan nyúlok végül a zsebembe, hogy előkapjam a telefonom, s mielőtt még teljes letargiába esnék, bepötyögök egy üzenetet: "Tíz perc, és ott vagyok! Benéztem kicsit az időt, úgyhogy korán érkezem, szóval ha egy fura alakot látsz döglődni a bárpult előtt, az én leszek! Very Happy" Arcomra egy halovány mosoly ül ki, mikor elküldöm az üzenetet Dommielnek. Nagy sóhajjal rakom el a telefont, bár a kezem a zsebemen pihen, s őszintén szólva kicsit izgatottan várom, hogy mikor rezzen meg a telefonom. A találkozóról pedig ne is beszéljünk... Talán egy kicsit ideges vagyok, bár erre nem igazán találok megfelelő magyarázatot. Már a helyzet abszurditása is "ront" az egészen, hiszen Dommiellel egy társkeresőn ismerkedtünk meg. Na, persze, nem "úgy"... És nem "abból" a célból. Egyszerűen csak felregisztráltam poénból, gondoltam kicsit körülnézek Washington környékén, hogy mi a helyzet a nők terén. Legalább fél évet itt fogok tölteni, s ez bizony nem a dzsungel, ahol könnyedén megismerkedek egy zárt csoportban a hölgy tagokkal. Ha itt nőt akarok fogni, akkor azt leginkább az interneten tudom a leggyorsabban elintézni. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy Vele fog összefújni a szél. Dommiel... Aki annyira nem hölgy, mint én. S igazából nem is azért írtam rá, mert ferde hajlamaim lennének, hanem mert érdekesnek találtam az adatlapját, és egyszerűen késztetést éreztem arra, hogy ennek hangot is adjak. Volt a képeiben valami különös hangulat, ami egyből megragadott. Nem, nincsenek ferde hajlamaim, egyszerűen csak elismerem azt, ami jó, nem töltöm magam túl férfiúi büszkeséggel. Az idézetei, az írásai, s a magáról alkotott kis olvasmánya pedig egyszerűen zseniális volt. Úgyhogy írtam neki egy pár mondatból álló elismerő üzenetet, persze úgy, hogy nincsenek ferde hajlamaim. Meglepő módon rettentően élveztem minden beszélgetésünket, hiszen annyira más világban él, mint a mai fiatalok, hogy felüdülés volt ilyen emberrel eszmecserét folytatni. Ő olyan személyiség, aki mellett nehezen megyek el. Pszichológus vagyok, s egyszerűen sóvárgok a különleges személyek iránt. Dommiel pedig egy felettébb különleges és titokzatos férfi. A mai estén pedig végre élőben is láthatom. Valójában a gyomrom felcsúszott a tüdőmbe és a szívem a torkomban dobog... Persze, nem azért, mert ferde hajlamaim lennének, csak egyszerűen... Épp most esek át éppen a tagadási fázison. Teljesen mindegy, hányszor ismételgetem magamban, hogy nincsenek ferde hajlamaim, a valóság akkor is az, hogy egy társkeresőn ismerkedtem meg vele, még pedig úgy, hogy én kerestem meg. Valójában igen csak el kellene ezen gondolkodnom, ám mikor megpróbálom saját magam analizálni, mindig gyorsan elkergetem a szakmai énem. Most is ezt teszem, s így, hogy végiggondoltam az egészet az elejétől eddig a pontig, hogy kiszállok az autóból, egy percét sem csinálnám vissza...
Egy külvárosi, öreg kis bár lesz a mai este színhelye, mely a város peremén helyezkedik el. Mikor cipőm halkan koppan a járdán, meglepődve tapasztalom, hogy alig lézengenek páran az utcákon. Sőt, egyenesen kihaltnak tűnik az egész, s mikor a fekete öltözékemben - mely kimerül egy nadrágban, egy ingben, és egy kalapban - elhaladok a kéken pislákoló "Barney's Pub & Grill" tábla alatt, majd belépek az épületbe, hasonló kihaltság fogad. Ez viszont nem baj. Egyáltalán nem baj! Halk sóhajjal lépek hát tovább a pulthoz, ahol már le is telepedek az egyik bárszékre.
- Egy Casablanca lesz. Mi ez a kihaltság amúgy ma? - kérem ki a koktélt, s értetlenül pillantok körbe, mire a csapos a helyiség túlsó végében levő kis tévé felé bök, ami előtt ketten ücsörögnek egy pofa sör társaságában.
- Ma játsszik a Yankees és a White Sox. Hülye baseball buzik, inkább tespednek a tévék előtt, mint hogy növelnék a kasszám. Ki fizeti meg nekem ezt a "pangást"? - itt pedig jobbnak is látom, ha nem kérdezek többet. Helyette inkább lassan kezdem kortyolgatni az időközben elkészült koktélt, miközben halkan dobolok ujjammal az asztalon. A bejárat felé direkt nem nézek, hiszen akkor valószínűleg még idegesebb lennék, ha hirtelen megpillantanám Dommielt... Ha hatásos belépőt tervez, akkor jobb terepet nem is biztosíthatnék számára!

Let Me Dreamseth
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Szomb. Júl. 07, 2018 12:55 pm

Shazan & Dommiel

You And Me


A házban kellemes hangulat él, ahogy a klasszikusok egyszerűen csodálatos légkört teremtenek e késői órákban is. Még a résnyire nyitva hagyott fürdőszoba ajtaján is bejut a muzsika, hogy mindenki élvezhesse őt. A zuhanyzáson már túl vagyok, hajam még vizes. A tükör előtt állva óvatosan használok egy picit az arcszeszből. Csak annyit, ami még éppen nem ront az összképen majd, de mégis ad a férfias megjelenéshez. Talán kissé komolyan veszem e találkát, de ha már megismerem, adok a pillanatra.
Ő talált rám, ehhez kétség sem fér, de én engedtem, hogy megismerhessen, ha nem is teljes valóm. Ezt azért tettem, mert Ő is felkeltette érdeklődésem. Nem áldozatként, mind inkább egy lehetséges jó barátként tekintek Shazan O'berinre. Beszélgetéseink alatt közelebbinek éreztem magamhoz, mint bárki mást, s ez egyfajta ösztönző ok volt, hogy jobban megismerjem valódi énjét. Személyisége a kezdetektől fogva őszinte volt és kellemes. Hamar szimpatikussá vált stílusa, melynek nevet nehéz lenne adnom. Különlegessé tette munkája, ha nem különlegesebbé, de emellett rengeteg olyan érdekes dolgot ismerhettem meg, mely által én is közelebb engedtem magamhoz. Ha eleinte szánalmasnak is találtam ezt az internet által nyújtott mocskot, azt hiszem, ezúttal szemet hunyhatok felette, mert aligha találkozhattam volna Ő vele.
Hajamat hamar megszárítom, s egy kevéske kis zselével fél oldalra igazítom. Szeretem, ha egy aprócska hajszál sem rakoncátlankodik, ha csak nem adtam okát. Ezt követően megszabadultam a nedves, derekamon pihenő törölközőtől, s átsétáltam a hálóba, ahol az ágyamon már a korábban általam kikészített öltöny várt. Nem hordok mindig ennyire elegáns darabokat, de könnyebben viselem magamon, mint akár egy sötét farmert, valami nevetséges vagy bugyuta feliratos pólóval.

Nagy reményeket fűzök ehhez a találkához. Általában távol állnak tőlem az effajta külön ismerkedések, s nem csak férfiakkal, de nőkkel is, ám Shazan kivételes személy. Nincsenek kételyeim, hogy az a kisugárzása, mely a monitoron keresztül is megfogott, a valóságban is figyelemreméltó, szinte már-már csalogató. A mai napot kivételesen nem is tervezem el előre. Azt akarom, hogy Ő vezessen vagy épp a sors. Természetesen az itallal majd igyekszem csínján bánni, ugyanis manapság túl sokszor kapom magam rajta, hogy egynél jóval több üveg bor fogy el, vagy esetenként gyakrabban töltöm meg a whiskys poharam. Vannak problémáim, de küzdök ellene. Nem lenne jó, ha e hibám miatt oda volna a kellemesnek ígérkező találkozás.
Az utolsó simítások a tükör előtt, még egy kis szorítás a vörös nyakkendőn, de a zakót nem gombolom be. Órámra pillantok, időm van, de ideje lassan elindulni. Nem szeretek sietni, a kényelmes tempó a nekem való. S bár talán elég meggondolatlan, de úgy döntöttem autóval megyek. Egyrészről, mert gyalog kissé távol volna a megbeszélt hely, taxival pedig nem szeretek járni a sokszor unszimpatikus sofőr végett. A túlzsúfolt buszokról nem is beszélve. Na meg... öltönyben, egy buszon? Ugyan. Így hát a fekete bmw-mel indulok el.
Az első piros lámpánál kezd el zümmögni a telefonom, ami a műszerfalon pihen, s a képernyője is világít. Hirtelen aggodalom tölt el. Abban biztos vagyok, hogy ő az, no de miért most? Korán van még. Valahogy nem rá vallana, ha lemondaná. Kipillantva gyorsan a még piros lámpára fölöttem, kissé kapkodva nyúlok a telefon után, hogy gyorsan megnézhessem. Nagy megkönnyebbülés látni a végén a nevetős sárga kis fejet. Én ugyan nem szívesen használom ezeket az apróbb jelzéseket, de bizony sokat elárulhat a szöveg hangulatából. Megnyugodva olvasom el a rövidke üzenetet, hogy ne hagyjam kétségek közt, visszaírtam:
"Tudtam én, hogy nem bírsz magaddal. Na se baj, csak ne idd le magad, míg oda nem érek. Smile"
Bevallom nem voltam biztos a pont utáni dologban, de mégsem hagyhattam le. Ha ritkábban is  de használom, s miért is fosztanám meg ilyesmitől akár Shazant.
Szerencsém, hogy egy kevésbé forgalmas úton voltam, mert az üzenetváltás végett lemaradtam a zöld lámpáról, a sárgánál meg nem szívesen taposok már a gázra. S bár a megbeszéltek alapján nem voltam késésben, a tudat, mi szerint Ő már ott van, arra ösztönzött, hogy igyekezzek. Amikor pedig megérkeztem, s leparkoltam, egy utolsót igazítva magamon, kiléptem az utcára. Jó döntés volt ez a bár. Nem szeretem a tömeget. Bár meg lehet ez egy kivételes alkalom, s ezúttal a szerencse nekünk kedvez. Izgatott mosollyal léptem be a nem kissé kihalt bárba. Nem járok gyakran ilyen helyekre, de furcsa volt, hogy belépésem nem követte a már jól ismert csilingelő hang. Egy gyors terepszemle a pultnál, s már indulok is a kiszemeltem felé talán még szélesebb mosollyal, mint előzőleg, ahogy beléptem. Öltözékéből ítélve ő sem hány fittyet az illemre, noha látott képein is leginkább ezt a stílust részesíti előnybe. Enyhít az izgatottság a komolyságomon, így odalépve majdnem mögé, egy röpke mozdulattal leloptam kalapját kobakjáról, s óvatosan a sajátoméra helyeztem, miközben beültem mellé a bár székre. Végig felé fordulva vigyorodtam el, ha csak le nem csapott rám előbb, s gonosz tervem így csupán fejben vázolódott fel.
- Üdv! A nevem Bond! James Bond! - viccelődtem, s ha ő nem lopta vissza, úgy én szolgáltattam vissza kalapját, vissza a helyére.
- Jó végre találkozni. Egy percig sem kételkedtem, hogy pontosan olyan leszel, mint amilyennek ott megismertelek. - mosolyogtam, nehéz volt megállni, hogy ne tegyem. Még el sem kezdtük igazán, de már most remekül érzem magam, mert tudom, mit várhatok ettől az estétől. Persze, hogy legyen mivel nyitni, nem feledkeztem meg a bár lételeméről sem.
- Két Whisky Sourt! - intettem a pultosnak. Csak így kezdőnek, aztán majd belejövünk. Igen, látom, hogy Ő most sem szomjazik, de csak nem zavarja az utánpótlás.


| music: Don't Stop The Devil |Imádom a reagod  dilis | seth


I can and I will

watch me
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Hétf. Júl. 09, 2018 8:55 pm
Dommiel & Shazan

"A gonosz gondolatok kérlelhetetlenek, és tetté akarnak válni."


A bár monoton zöngése, a koktél hirtelen bódító hatása, a halkan nótázó jazz és a képernyőn levő heves drukkerek együttes moraja kicsit elkábítja elmém, miközben magamat fürkészem a koktélos pohár falán. Nem is baj talán, legalább lenyugszom némileg, s nem fogok úgy viselkedni, mint valami ostoba tini. Ez mondjuk nem változtat azon, mennyire izgatott vagyok. Az egész helyzet új számomra, így még nem ismerkedtem össze férfival, sőt, sehogy sem. A személyisége ugyanakkor teljesen megbabonázott, persze nem csak szakmai értelemben. Tanulmányaim folyamán lehet kegyetlenül hangzik, de meg kellett tanulnom a közömbösséget, hogy pártatlan maradhassak. Sok érzelmet ki kellett ölnöm magamból azért, hogy tényleg a pszichológiának élhessek, s hogy objektíven álljak az emberekhez, ne szubjektíven. Meglepő módon ez hamar sikerült, pedig nem mondanám magam embergyűlölőnek. Ha az lennék, akkor nem is ez után a pálya után sóvárogtam volna. Talán van valami rejtett sötétség a pszichológusokban. Az, hogy úgy tudnak veled kommunikálni s elhitetni, hogy együtt éreznek veled, mintha ez valóban így lenne, holott emögött csupán a kőkemény manipuláció bújik meg, és vágyódás az emberi elme rejtelmei után. Dommielre azonban képtelen voltam közömbösen tekinteni. Eleinte természetesen a kíváncsiságom vezetett, azonban ez nagyon hamar átfordult valami egészen másba. Észrevettem, hogy bizony a szakmai lepel kikövezett útján túl vannak különleges, rejtett ösvények is, melyekre csak akkor térhetünk rá, ha elhagyjuk a kitaposott utat...
Ábrándozásaimból felébredek, mikor a kalapom útra kel a fejem tetejéről. Mit sem sejtve pillantok oldalra, de kis híján megakad a korty a torkomban, mikor megpillantom magam mellett Dommielt. Annyira különös és megmagyarázhatatlan, hogy egyes embereknek hogy lehet ilyen magával ragadó a kisugárzása! Az első apró pillantásból tökéletesen tudatosul, hogy valóban, Ő teljesen más, mint a többi.
- Ez esetben megtiszteltetés ilyen híres emberrel találkozni. - mondom színpadias éllel, ám annál szélesebb mosollyal. Akaratlanul is végigmérem tetőtől talpig, de hát kérem, ez az elegancia olyannyira szembetűnő, hogy muszáj megjutalmazom legalább pár kósza pillantással.
- Nos, én csalódtam. - közlöm rettentő komolysággal, s bár a mosolyt megpróbálom visszafojtani, a forrón perszelő sivatagi lejtőket idéző csillogó szempár mégis másról árulkodik.
- Annyira, hogy ilyen kellemes csalódásban talán még sosem volt részem. Elvből s szakmai okokból sem vagyok híve az internetes ismerkedésnek, de meg kell hagyni, a kivételek erősítik a szabályt. - mondom ezt olyan könnyedséggel, hogy még magam is meglepődök rajta. Ahogy azon is, hogy az idegességem mintha a másodperc töredéke alatt válna semmissé.
- Kettőnkre? - na, ez most tényleg váratlanul jött. Valami frappáns köszöntőt terveztem ugyan, mikor megragadtam a kikapott italt s a magasba emeltem, de ez lett belőle. Széles vigyorommal próbálom meghinteni némi humorral, ám jobban belegondolva... Miért ne? Miért ne ihatnánk kettőnkre s erre a különleges találkozóra?
- Előreláthatólag akaratlanul is elemezni foglak, de nézd el nekem, kérlek, szakmai ártalom. Nem ülünk odébb? - biccentek az egyik füstös kis sarokban levő boksz felé, s ha nincs ellene, akkor megindulok afelé, de ha inkább ücsörögne a pultnál, számomra az is tökéletes.
- Először is kezdeném élőben is egy vallomással. Te vagy az első férfi, akire társkeresőn írtam rá, sőt, valójában te vagy az első, akit eleve ilyen oldalon megkerestem. Volt valami különleges kisugárzása az adatlapodnak, ami nem csak a képekben, de a remekül időzített idézetekben is megmutatkozott. Nagyon megragadó volt, hogy egy-egy súlyos mondatot teljes józansággal és higgadtan kezeltél, nem pedig vakon illesztetted hozzá minden képhez vagy csak úgy egyszerűen a nagyvilágba. Már a virtuális világban is látszott, hogy a tökéletességre törekszel, ám így élőben ez még jobban tükröződik. Valójában te voltál az egyedüli, akinek az adatlapján egy percnél többet időztem, s nem görgettem azonnal tovább. Bár eleinte szokatlan volt számomra is, hogy már csupán a puszta jelenléteddel kiváltottál belőlem valamit, ugyanakkor nem mehettem el szó nélkül emellett az érzés mellett. Így nagyon örülök, hogy végül tényleg sikerült találkoznunk. - az őszinteség számomra fontos, pontosabban az én részemről. Egyenes ember voltam mindig is, s szeretném, ha Dommiel nem csak olvasná e szavakat, hanem hallaná is a számból. Kész vagyok az összes beszélgetésünket újra átbeszélni, hiszen az csak egy leírt sablon, a valós énünk úgyis a spontán helyzetekben mutatkozik meg...

Let Me Dreamseth
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Kedd Júl. 10, 2018 12:56 am

Shazan & Dommiel

You And Me


Őszintén szólva megmerném kockáztatni, hogy jobban vártam ezt a találkozást, mint Shazan. Bár beszélgetéseink alatt, amikor is a találkozót tervezgettük, éreztem rajta a kíváncsiságot, s egy fajta különös izgalmat. A kíváncsiság meg lehet puszta szakmai ártalom is, ó, Ő ezt nem is titkolta előttem, már a kezdetekben közölt minden számára, számunkra fontos dolgot. De az a furcsa izgatottság az én elmémben is megült. Nem tartom magam az elme orvosának, de Ő rettentően elkezdte izgatni a fantáziám, egy szóval kölcsönös volt a "vonzalom". Mikor pedig végre elérkezett a várva várt pillanat, már a beléptemkor szorongatta mellkasom a mérhetetlen öröm, hát még mikor megláttam. Szokásom társaságban lenni, de manapság ismerőseim is túlzott sznobizmus jeleit mutatják, üres beszélgetéseik képtelenek voltak már elvonni figyelmem, s az egész oly hamar szürkévé s unalmassá vált, hogyha lett is volna merszem az effajta szemtelenségre, ott hagytam volna őket. Ám Ő szinte bevonzott. Kisugárzásáról már a képernyőn keresztül leli, hogy mindenki szívesen ismerné meg. Nem tudta letörni lelkesedésem az a tudat sem, ha végig az elemzése lenne egyetlen célja, ha rútul múltamba próbálna taposni. Sőt! Állok elébe, s magam szolgálom fel életem bármelyik részletét. Mert ő kíváncsi a válaszaimra, én pedig az erre adott visszajelzéseire, ami lehet akár egy szemrebbenés, egy aprócska, ám de annál inkább figyelemre méltóbb vonás arcán. Hamar leolvasnám ajkairól, mire gondol, noha Ő koránt sem az az egyszerű férfi, érzem én. Nem véletlen, hogy ekkora lelkesedéssel vártam már a mai estét. Nem is gondolná, mennyire várom már, hogy beszéljen magáról, a szakmája alatt szerzett tapasztalatairól, mindenről, amit épp a fejébe vesz. Legyen szó esetleg már kibeszélt témáról vagy teljesen újról.
Mikor odalépek, s játékosságra invitálom, mosolyogva fogadom viszont válaszát. Nem akarom ezt egyhamar túl fűszerezni, mert nem tartanám helyénvalónak. Ám akaratlanul is feltűnik tekintete alapos vizslatása, ami alól, ha akarnám se lenne kibúvó, mosolyom csak szélesedik, tekintetem az övéit követi. Ám egy röpke pillanatra mégis csak megfagynak vonásaim, talán csak a játék végett vagy épp valóban sikerült megijesztenie. Pedig tudhatnám már, akár a ezernyi szóval tiltakozó barnán csillogó lélektükrei, melyek elárulják gazdái pajkos énjét. De lássuk be, remekül adja a komoly ifjút, így helyén való, ha néha rám ijeszt. Megbocsájtható, mert mi sem szórakoztatóbb egy csintalan mégis szívből őszinte személynél? Ritkaságnak számít, akár az amuri leopárd, azt hiszem leginkább hozzájuk tudnám hasonlítani. Pillanatnyi bizonytalanságom kárpótolja minden egyes szava. Bolond lennék, ha nem venném magamra, noha mindezt akár én is mondhattam volna részére.

 - Hasonlóképp, nem is, pontosan így érzek. Nem bántam meg, hogy végül, a regisztrációra adtam fejem. - somolyogtam, egy röpke pillanatra sem levéve tekintetem az Ő étcsokoládé árnyalatú ékköveiről. Vajon édesszájú? Meg lehet...
Közben végre valahára ránk is szakított időt a százszor letörölt pult mellett a pultos, aki minden bizonnyal nem az elegánsakra neheztel, csupán a bárjában lévő nagy pangásra. Örömmel emelem poharam magunk tiszteletére avagy örömére a mai estét tekintve. Tréfálkozása ellenére, kiérzem hangjából, hogy maga is alig hinné, hogy ez akár még komoly kinyilvánitás is lehet részéről. Ezen gondolaton, majd nem elnevetem magam, ám ez meg marad egy halk és rövidke nevetéshez hasonlatos hümmentésnek, na meg a széles vigyornak, amit most biztosan nem lehetne levakarni rólam. Sőt, ha most lehetne, még szélesebbé válna.
 - Ne szabadkozz, Shazan. Egy jó pszichológus nem enged szakmaiságából, ha csak a helyzet meg nem kívánja. De ez nem az a helyzet. Sőt örömmel hallgatlak, ha így teszel. Még szép, más ember, ezért még fizetne is. Én jobbára csak közelebbi megismerésedre fogok törekedni, amihez jó alapot ad, a rólam alkotott véleményed. Már csak abból a szempontból is, mert tudom, hogy őszinte vagy. Ha bántó is lesz, te akkor sem rejted véka alá. Persze, ha mind ezt megakarnád tartani magadnak, azért sem bántódom meg, de készülj fel, hogy meg lehet én is faggatni foglak. - somolygok, majd jelezvén teljes őszinteségem, a következő korty közben egy pillanatra megemelem egyik szemöldököm újabb huncut jelzést küldve felé. Természetesen, ha nem is köt a titoktartás, semmiképp sem élek vissza ily módon a megszerzett információkkal. Maximum, ha nagyon szükségessé válik. Nem bántam meg, hogy másik helyet kerestünk. Talán jobb is, mert kissé intimebb így a beszélgetés, na meg nyilván más nem kíváncsi a beszélgetéseink témáira, avagy ránk. Nem vagyok paranoiás, de akárhogy tagadhatjuk, a legtöbb ember, ha helyesli, ha nem, zavarba jön, ha két azonos nemű személyt lát olyan szituációban, mely nem megszokott számukra. Azért reméltem a pultos sem lesz rest a szép borravaló reményében néha észrevenni, ha kifogytunk az italokból.
Újabb vallomása ismét csak mosolyra fakasztott. Enyhén oldalra döntött fejjel, lassan szélesedő mosollyal hallgattam kincset érő szavait, s zavarbaejtő bókjait. Valahol nagyon is édesnek találom, hogy ezt hozta fel elsőként, már ami az azonos neműek ismerkedésére vonatkozik. Legszívesebben már most egy teszt alá vetném. Az őszinte vállomásába taposva hajolnék közelebb egy ajkait édesgető csókra. Nem ez volna az első, de reakciójára roppant kíváncsi volnék. Megszeppenne? Elhúzódna? Talán egyhamar tönkre tenném az estét? Vagy puszta kíváncsiságból visszacsókolna? Félreértené? Ki tudja... Ehhez még nem ismerhettem meg eléggé. Szavaiból meríteni lehet, mennyire odáig van a különös, új dolgokért. Szinte kimeríthetetlenül keresi az újabbnál újabb kalandokat, örömöket, ezidáig ismeretlen tapasztalásokat.
 - Le sem tagadhatnád, hogy komoly szerelmet érzel e különös tudomány iránt. - jegyeztem meg finoman elnevetve magam, de tény, hogy mondatainak minden cseppjéből érezni lehet a szakmaiság iránti kötődést, annak megbecsülését.
 - Eddig nem éreztem vallomásnak, ám most úgy érzem, helyesebb, ha így nevezem mostani őszinteségem, így nem is tagadom, én már belekóstoltam egy s másba, bár az elektronikai kütyüket ezidáig igyekeztem mellőzni. Szeretek felfedezni új és jó dolgokat. Ne is tagadd, a szemeid rajongó csillogásából bizton állíthatom, hogy te sem érzel másképp. Örülök, hogy szebbé tetted számomra ezt az amúgy igen abszurd ötletet. Kezdetektől fogva, minden beszélgetésünkor tudtam, hogy jó döntés volt. Minden, amit mondtál, mutattál magadból, a tiszta őszinteséget tükrözi. Ez pedig szent dolog ebben a világban. Ha akartam volna sem tudtam volna meggyőzni magam, hogy hagyjam ott az ismerkedésünk bizonyitékait, hogy engedjelek el. - mosolyogtam ezúttal nem oly szélesen, mint egy tréfánál, inkább őszintén boldogan, hogy ezt élő szavakba öntve is elmondhattam neki. Óriási hiba lett volna, ha nem adok eme gyümölcsöző kapcsolatnak esélyt.


| music: Don't Stop The Devil |Még mindig nagyon-nagyon  nyal  | seth


I can and I will

watch me
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Kedd Júl. 10, 2018 9:01 pm
Dommiel & Shazan

"A gonosz gondolatok kérlelhetetlenek, és tetté akarnak válni."


Dommiel számomra olyan, mintha egy másik dimenzióból lépett volna elő. Egy olyanból, ahol még számítanak valamit az emberi értékek, s ahol még ezernyi titkot rejt a lélek. Hiszen annyira szürke ez a világ! Még ha tovább is görgettem volna az adatlapján akaratlanul is, akkor is szöget ütött volna a fejembe az a különös összkép, ami belőle árad. Talán kicsit a filmek egy gonosz, titokzatos, s szenvedélyes hőséhez tudnám hasonlítani, aki már csupán a puszta megjelenésével megfagyasztja a levegőt, s egyben lángra lobbantja a szíveket. Csillogó szemeim mélyén talán valami rajongást is felfedezhet, miközben hosszasan fonódnak össze lélektükreink. Hiába, valaki a fociért rajong, valaki az autókért, nos, én az ilyen furcsa elmékért epedezem, mint Dommiel.
- Nagyon jól látod a dolgokat. Pszichológusként lételemem az őszinteség, hiszen nélküle mit érne egy terápia? A lélek nem léphet a fejlődés útjára, ha csak az erényeivel és az abból fakadó hazugságokkal tápláljuk. Úgy érzem, Neked képtelen lennék hazudni bármiről is, különösen ha a rólad alkotott véleményemről van szó. Viszont megnyugtatlak... Eddig különös módon számomra semmilyen negatív rezzenést nem mutattál még. Ami azért is furcsa, mert hamar észreveszem a tűt a szénakazalban. Ezt azzal magyarázom a saját szemszögemből, hogy Rád képtelen vagyok csupán objektív szemmel tekinteni, így ha akad is negatív, az egy szép ködfátyol mögött pihen. - egy újabb őszinte hullám részemről, megtűzdelve költői s szakmai mondandókkal. Érezhetően nagyon könnyedén szöknek elő belőlem a szavak, hiszen tudom, hogy Dommiel megérti, amit mondok. Ő nem az az átlagos férfi, akiből kettőt minden utcasarkon fel lehet fedezni, s akinél az autókon, a nőkön, s a munkán kívül szinte nincs is más beszéd téma. Megmondom őszintén néha hiányzik az efféle csevej. Igen, bármilyen furcsa, egy pszichológusnak is szüksége van néha beszélgetésre, hiszen mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint a pácienseink. Számomra a helyzet ugyanakkor kicsit bonyolultabb, hiszen nagyon sokat utazok, így a régi barátnak vagy havernak nevezhető emberek is szép lassan lemorzsolódtak. Hiába, valamit valamiért. Mindent vállaltam, mikor nem is annyira régen odavéstem a nevem a Horizon szerződésének aljára.
Nagyot kortyolok az italból, mielőtt mindketten felállnánk, s kicsit odébb ballagva folytatnánk a beszélgetésünket. Én magam becsusszanok Dommiellel szembe a bőr ülésre, s a köztünk levő asztalkára helyezem az italt. A kalapomat magam mellé vetem, majd egy ujjal közelebb húzom magunkhoz a hamutartót.
- Nem bánod? - húzok elő a zsebemből egy igazán különleges cigarettát, amit még Szingapúrból szereztem nem is olyan rég. Enyhe bódító hatása van, s az átlagos cigarettákkal ellentétben ezt édeskés illat lengi körbe. Megkínálom Dommielt is, ám ha ő ellenzi, akkor inkább elteszem. Nem vagyok láncdohányos, inkább a hangulat vezérli nálam, s ebben a bágyadt félhomályban most különösen jól esne egy kis kábító füst az alkohol mellé.
- Igen, teljesen jogosan nevezhetjük szerelemnek. Ez egy olyan tudomány, ami mindig tud újat mutatni, s a mélységei határtalanok. Ugyanakkor sok mindenről le kellett mondanom, hogy ennek szentelhessem az életem. Család, barátok, otthon... Ez mind-mind olyan dolog, ami mögöttem kullog valahol. Ugyanakkor te sem tűnsz olyan férfinek, aki minden percét szíve szerint társaságban töltené el. Inkább olyannak, aki jobban díjaz egy magányos, elmélkedős éjszakát egy üveg alkohol társaságában. Ám javíts ki, ha nagyot tévednék. - húzom félmosolyra ajkaim, miközben egyre csak Őt fürkészem. Nehezen tudom levenni róla a tekintetem. Mindig is keresem a szemkontaktust, hiszen az íriszekből rengeteg mindent ki lehet olvasni. Dommielben azonban nagyon nehezen tudok olvasni. Számomra Ő kész rejtély, egy olyan titkos könyv, aminek innám minden egyes betűjét.
- Örülök, hogy egy véleményen vagyunk. Néha ahhoz, hogy előrébb lépjünk, fel kell rúgnunk az elveket és bele kell kóstolnunk az ismeretlenbe... - s mintegy megpecsételve szavaimat, szinte alig észrevehetően megérintem a kezét (ha csak nem húzza el). Nem tart tovább pár pillanatnál, s mikor visszahúzom a kezem, akkor sem a zavartságom miatt teszem. Nem, ez teljesen átgondolt érintés volt, mondhatni amolyan "teszt" önmagam s Dommiel számára. Nos, én átmentem, nagyon is, hiszen egy pillanatra újra felcsúszott a szívem a torkomba, amit egy nagy korttyal gyorsan vissza is lökök a helyére, s mintha mi sem történt volna, újra szóra nyitom ajkaim.
- Ha jól emlékszek, arra nem tértünk ki konkrétan, hogy merre is élsz pontosan. Nem vagyok rest kimondani, de minden érdekel, ami Veled kapcsolatos, így szólj bátran, ha túl sokat kérdezek. - morzsolok el egy sejtelmes mosolyt, s egy újabb korty után hamar következnek az újabb kérdések.
- Egyedül tengeted a mindennapjaid, vagy esetleg egy családtagod, barátod társaságában? - átlagosnak ható kérdések, számomra mégis nagyon fontosak, hiszen ezek az információk mind-mind mélyítik a róla alkotott képet, amely egyre inkább megbabonáz.

Let Me Dreamseth
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Csüt. Júl. 12, 2018 9:29 pm

Shazan & Dommiel

You And Me


Elhallgatva mondandóját, melyben a pszichológiát és az őszinteséget ötvözi, minden szavában ott van, mennyire szenvedélyesen is űzi eme tudományt, avagy számára művészetet. Bár megannyi hozzá hasonló munkáját szerelemmel végző, őszinte ember élne e földön. Egészen más világban élnénk. Nem csupán a jutalom bezsebelésén múlna minden. Persze ki mit ért a jutalom szó alatt, ám manapság ez sokszor egyenlő a pénzzel s hatalommal. Az sem elhagyható, amiképp feltárja előttem rólam alkotott képét. Aprócska, ám de annál huncutabb mosoly ül ki ajkaimra. Ha úgy veszük, e jellem, egy pszichopatáé is lehetett volna. Persze csak szélsőségesen foglalkozva vele. De nem pont ezt látják áldozatai is? Minden bizonnyal nem véletlen, hogy így érez, hogy ennyire vakon ragaszkodik hozzám. Ám ez valahol kölcsönös, mégha kissé különös is ez így. Vágyom a megismerésére, a kiismerésére, hogy élete része lehessek, ha csak egy-egy alkalom adtán is. Tudom, mit várhatok tőle, és élvezni akarom mind ezt. Ahogy teszem most is. Azt hiszem szerencsésen kiszúrtuk egymást. Ő is hasonlóképp vonzódhat hozzám, mint jómagam Ő hozzá.

- Ki kell, hogy ábrándítsalak, én sem vagyok tökéletes. Meg lehet idővel, ahogy lehull a ködfátyol, kevésbé lesz szép a látnivaló. Ugyanakkor annak is meg kell adni az esélyt, hogy ami nekem talán csúf bűn, te alig-alig élnéd meg negatív dologként. S ebben bízom a legjobban. Rettentő sokat veszítenék az életben, ha egy kicsit is alább hagyna érdeklődésed irántam, s már nem élveznéd olyan őszintén és fesztelenül jól magad beszélgetéseink pillanatában, előtte s utána is. - kortyoltam az italba.
Ám ez nem holmi önsajnálat áradat vagy siránkozás felé, valóban a mélybe zuhanék egy időre, ha hirtelen elillana ez a remekül alakuló kapcsolat, melynek légköre azt hiszem már most is ízzik körülöttünk. De tudom, hogy csak miattam sem maradhatna. Ő egy szabadlelkű madár, kit nem lehet rabul ejteni, különben ki tudja mivé válik, meddig létezik. Ki veszne belőle e fantasztikus életmód, a felfedezők kíváncsisága, a boldogság szabadsága, mely jelenthet számára akár egy szép reggelt, egy virágot vagy dalt. Tönkretenné az aranykalitka.
Most azonban élek a pillanattal, hogy közelebbről is megismerhessem. A pulttól kissé távolabb foglalunk helyett, kevésbé vagyunk szemelőtt, senkit sem zavar már talán jelenlétünk.
 - Ugyan... - válaszoltam minek után én is elhelyezkedtem az ülésen. Nincs okom tiltani, jómagam is dohányzom, ha nagy ritkán is. Úgy vallom, amit csak lehet, ki kell próbálni, mert ezek teszik izgalmassá az életet. S bár nem terveztem füst szagúvá tenni öltönyöm, ez egy ilyen helyen amúgyis szinte lehetetlen, így elfogadok egy szálat, amit meg is köszönök, úgy ahogy illendő. Mikor elveszem még nem is sejtem, milyen ínyencséggel állok szemben, de amint a lángok megperzselik az illatra is különleges cigaretta végét, rá kell döbbenem, hogy ez is vele jár. Nem is tudom, ez is olyan, dolog, amit kinézhetek belőle. Hogy vannak még trükkök a tarsolyában, titkok a zsebeiben. Csodálom, hogy nem keresik folyton a társalgását. Még egy férfinek is kész főnyeremény, de egy nőnek meg pláne. Én is szívesen kisajátítanám magamnak.
 - Ó, Shazan, te túl jól ismersz. Lassan már nem lesz mit lepleznem. De nem is akarok. Szeretem a jó társaságot, ám manapság abból már aligha jut egy magamfajtának. Éppen ezért, nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy én kellő tempóban haladhatok melletted, nehogy a végén én is a mögötted kullogók csoportját bővítsem.  - egyszerűem képtelen vagyok ellenállni a szépségnek, s meg kell hagyni Shazan férfiasan bájos félmosolyától végigfut a hideg a hátamon, természetesen a szó legeslegjobb értelmében. Egy pillanatra akaratlan is elképzelem, ahogy ajkaink óvatosan ismerkedve súrolják egymást, ám forró csókban nem olvadnak, ellenben hajt a vágy, hogy finoman fogaim közé foghassam alsó ajkát, óvatosan harapva rá, miközben vágyakozva tekintünk egymásra, magunkévá téve a másikat. Mindössze néhány pillanat, míg ez a szép kép lefut a lelkiszemeim előtt, harapni és csókolni való ajkait figyelve. Mosolyom szüntelen, s e fantáziálgatás is csak fokozza örömöm és vágyaim iránta. Ajkairól lassan ismét felkalandoznak szemeim övéihez.
Hallgatva őt, nem győzöm ismételgetni, mennyire boldog vagyok, hogy magaménak tudhatom Őt, figyelmét, reakcióit, mindenét. Egyre inkább erősödik bennem a késztetés, hogy akarjam Őt, hogy önző módon valamiképp magamhoz láncolhassam. Mikor megérint, akaratlan is nyelek egy nagyot, követve kézfejének minden mozdulatát, majd mikor elhúzza, már-már egy tetszetőségemet, nagyon is kifejező vigyorral és huncut szemekkel pillantok fel ismét érdekes íriszeibe. Mintha csak játékot kezdeményezne, én pedig alig látok az örömtől. Ezt a játékot sokan játszák, ám elég változatos kimenetele szokott lenni, ami talán még különlegesebbé teszi. Őszintén szólva noha én romantikus személynem tarto magam, nem vagyok az a sokat randizós típus. Ha akarok valamit, azt bizony jó előre a másik tudtára adom, többnyire jelekkel. Ezeket a jeleket pedig - ahogy Shazan nem is olyan apró játékát tekintve - félreérthetetlenek. Nem tehetek róla, egyszerűen imádom az efféle kis játékokat, s a sietős korty is alá támasztani látszik, hogy Shazan is épp annyira élvezi. Hát még, hogy ez az első, hogy így ismerkedhet, férfival. Szeretném, ha nem bánná meg döntését, sőt jó emlékek fűznék majd hozzá, mikor hasonló helyzetbe kerül.
 - Nem? Igaz, erre én sem emlékszem már. Nos a városi zsivaj sosem állt közel hozzám, így egy csendesebb s talán kevésbé lakott részen lakom, a város végén. Nagyon szép hely, s annyira ismeretlen rész, hogy egy részén már csak földút visz hazáig. Ha gondolod, eljöhetnél. Már csak a táj képe miatt is. Nem számít milyen évszak van, az erdő, a mező, a nap, de még a folyó is lélegzetelállító. És ne aggódj, szívesen tárom fel előtted, bármilyen nemű kérdéssel is állíts szembe. Cserébe én sem leszek rest olykor ezt azt megérdeklődni. Meg lehet semmiségeknek tűnnek majd, de ahogy neked én, úgy nekem te is épp annyit számítasz. Nem hiszem, hogy egy alkalommal megtudlak teljesen ismerni, de egy igazán jó könyvet sem tud az ember egy nap alatt kiolvasni, hiszen át kell élnie minden percét, élveznie oldalait. Nem szabad elsietni, így jobb ha nem is tesszük. - szívok bele újfent a cigarettába, s csak most érzem, hogy nem csupán zamatában van a rejtély, de a hatása is lassan ellepi amúgyis már túlon-túl ködös elmém. Igaz, így a whiskyt kissé elhanyagoltam, de igyekszem behozni lemaradásom.
 - Ismerős zamat, de nem tudom hová tenni. Meg kell valljam, a dohány fajtáknak nem vagyok nagy ismerője, de bizton állíthatom hogy ez nem itteni darab, nemde? Mi volt eddig a legcsodálatosabb dolog, amit a világon láthattál utazásaid alkalmával? - csillantak fel szemeim, várva, hogy egy még egy kissé közelebb érezhessem magamat hozzá, a válasza által. Cserébe - s persze örömmel - válaszolok én is minden kérdésére.
 - Nem, nem. Egyedül. Barátaim, melyek sokkalta inkább csupán ismerőseim, nem illenének bele az én világomba, se én az övéjükbe. Szívesen hívom meg őket alkalom adtán vacsorára vagy egy-egy különleges alkalomra, de hogy túl sokáig elviseljen a fáradalmasan sznob jelenlétüket... nem. Ami a családom illeti, egy kis család voltunk, szokatlan életformával.  - beszélgetéseink során talán most először hanyatlik jó kedvem, mely a család szó kiejtése közben eddigis játékos mosolyomnak is végett vet. Nem haragszom, nem tudhatta, sőt én erről is szívesen beszélek neki, csak épp nehezebb a múlt eme sötét oldalát is pozitívként említeni.
 - Apámnak súlyos pszichés problémái voltak, amik miatt édesanyám és én igen korlátolt életet élhetünk. Ő mind ezt nem is igazán tudta megemészteni sohasem, súlyos terheket cipelt a hátán, amiket idősen már képtelen volt egymaga feldolgozni, néhány évvel ezelőtt hunyt el. Apám... nos ő rá gyerekkorom óta idegenként nézek, nem is tudnék másképp. Nem tudom él-e még egyáltalán. - lötyögtettem a maradék whiskyt a poharamban, amit a mondat végén le is húztam a cigaretta mellett. Tudom, hogy kíváncsi, s nem is fosztanám meg a múltam ezen részétől sem, ám egy pillanatra elkapott az érzés, hogy ez talán korai. Nem nekem, neki. Talán tönkretenném a köztünk lévő csodálatos kapcsolatot, amit most mindennél jobban féltek. De hogy félre ne értsen, megadom a lehetőséget, ha hallani szeretné, szívesen mesélek.
 - Nem a titkolózás a szándékom, csupán az örömteli légkört nem rontanám csúnya emlékek feltárásával. Én túl jutottam rajta, de tartok tőle, hogy neked még friss lenne. De ha megígéred, hogy a történet nem is olyan szörnyű végén, ugyanilyen mosollyal folytatjuk tovább az estét, mint amilyet eddig ki csalhattam belőled, nem akadékoskodom.  - mosolyodtam el immáron újfent jókedvűen. Nem tudok nem boldog lenni, mikor elmosolyodik, olyankor elkap egy kellemesen melengető érzés, ami által valahogy a szürke napjaim is csodálatosabbá válnak.


| music: Don't Stop The Devil |Még mindig nagyon-nagyon  nyal  | seth


I can and I will

watch me
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Szomb. Júl. 14, 2018 10:50 pm
Dommiel & Shazan

"A gonosz gondolatok kérlelhetetlenek, és tetté akarnak válni."

Akaratlanul is elkapom olykor a tekintetem, hiszen miközben szemeink egyre mélyebben fonódnak össze, néha úgy érzem, hogy ha egy pillanattal is tovább hagynám, akkor belelátna a lelkembe is. Vagy éppen úgy elvörösödnék, mint valami első szerelmes kis tini. Nem akarok gátat szabni az érzéseimnek, de amikor mosolyog, úgy érzem, hogy minden egyes porcikám beleremeg. Ilyen még nem igazán történt meg velem, hogy egy ember ennyire hatott volna rám, s ennyire megfogott volna, ennek pedig azt hiszem, nem leszek rest a végére járni. Nem igazán tudom még, hogy mi ez az egész különös szikra, ami kettőnk közt akar hatalmas tüzet gyújtani, de az biztos, hogy én nem fogom eloltani.
- Mondták már, mennyire titokzatos vagy? - minden egyes szava után egy kicsiny űr keletkezik bennem, hiszen annyi kérdést vet fel bennem, ami megválaszolatlanul marad a tudatalattim mélyén, hogy ennek összessége ad valami szokatlan, sötét aurát Dommiel köré, mely mögé oly' nehezen látok csak be. Engem sokszor vezet kegyetlenül a kíváncsiságom, ami majdnem olyan, mint egy drog, hiszen a végletekig képes vagyok elmenni, hogy kielégítsem... Úgy tűnik egészen odáig, hogy férfiakkal találkozgatom. S hogy bánom-e? Igen. Azt bánom, hogy Dommielre nem előbb akadtam rá...
- Ezt is remekül látod. Az én értékrendem, hogy is fogalmazzak... Egy kicsit más. Én nem húztam fel falakat magam köré a világ megszokott normáiból. Hiszen Te is tudod, mennyire szabad elvű vagyok és nyitott, ebből kifolyólag pedig úgy tartom, hogy az egyensúlynak meg kell lennie mind a világban, mind bennünk. Nem csak a jó épít fel minket. Nem csak fény árad belőlünk. Hanem ott lappang bennünk a sötétség is, mely sokkal meghatározóbb, mint azt gondolnánk. - sejtelmes félmosoly telepedik ajkaimra, miközben azok elvesznek a pohár takarásában. Még az is különleges, ahogy mozgatja száját, s ahogy ily' megragadó hanglejtéssel ejti ki a szavakat. Őszintén bevallom, nem találkoztam még ilyen emberrel. Pedig aztán rengeteg elmével volt már dolgom életem során, akiket különböző kis halmazokba helyeztem. Lényegében mindenki hasonlított. Ő azonban egy teljesen külön csoportot alkot, melynek egy tagja van csupán. Ő maga. Azért szárnyaltam eddig szabadon, azért röppentem egyik ágról a másikra, mert sosem találtam meg azt a tökéletes személyt, kinek összetettsége s kémiája elérné azokat a magasabb szinteket, ahol én járok, a felhők között. Igen, bevallom, nálam nagyon magasan van az a bizonyos mérce. Az én érdeklődésem könnyű felkelteni, s még könnyebb azt elveszíteni, így hát nem is pocsékolom az időmet az adott személyre, hiszen tudom, hogy talán épp attól veszem el az időt, aki valahol ott bujkál a félhomályban. Dommiel pedig maga megtestesíti ezt az egész homályt, amelyet egész életemben kerülgettem, de sosem tudtam belesni alá. Most pedig itt vagyunk, Ő és én, s bár az elején - még az internetes ismerkedés kezdetén - tán akadtak kétségeim afelől, hogy vajon mi lesz a vége annak, ha két férfi kezd el találkozgatni. Próbáltak megkörnyékezni azok a bizonyos társadalmi normák, de ezeket hamar sikerült elűznöm, így semmi sem mocskolhatja be azt a varázslatos képet, melyet Dommielről alkottam.
- Felettébb kíváncsi vagyok, mire gondolhatsz csúf bűn alatt. - mosolyom még inkább szélesedik, miközben enyhe kétértelműséget is csempészek szavaim mélyére. Ezzel párhuzamosan pedig érdekes jeleket fedezek fel magamon, mely valószínűleg annak köszönhető, hogy sikerült teljesen behálóznia. Az ilyen jellemek, akik ennyire képesek beférkőzni egy másik ember lelkébe, legtöbb esetben pár beszélgetés végére megkapják a "pszichopata" jelzőt. Dommiel is mutat jeleket, de Ő ennél sokkal, de sokkal összetettebb, s már-már olyan magaslatokat ér el, hogy szinte még a kútba is utána ugranék, ha arra kérne. Remélem nem hiszi, hogy minden második embernél hasonló érdeklődést mutatok, hiszen ez nem így van. De úgy érzem, ezt hamarosan bizonyítani is fogom...
- Reménykedem abban, hogy a csúf bűnök Téged sem taszítanak majd el. Nem vagyok az a sztereotip orvos, aki csak a jónak él. Nagyon sok hibám és bűnöm van, s bevallom férfiasan, a diplomám és a szakmai elismerésem is egy hajszálon múlott, amit az édes hazugságok, a manipuláció, és a jó emberismerő képességem lendítettek előrébb. Mielőtt egy pszichológust a nagyvilágba engednek, azelőtt számtalan teszten kell átmennie, amin ha elbukik és alkalmatlannak nyilvánítják, akkor mit sem ért az a sok elvesztegetett év. Az én legnagyobb hibám a "közönség" szerint az, hogy túlságosan is megélem az érzéseket, amiket túlságosan magamba építek. Legyen szó akár egy gyönyörű tájról, egy dallamról, vagy... Egy olyan férfiről, mint amilyen Te vagy. Pszichológusként az az elvárt, hogy ráhangolódjak a világ rezgéseire, s annak alapján ítéljek. Én azonban a saját rezgéseim alapján ítélek. - utolsó mondatom az enyhe füstfelhőbe veszik, mely időközben körénk telepedett a cigarettától. A nyelvem pedig kissé megeredt, hiszen tudom, hogy Dommielben nem süket fülekre találok, s megérti, amit mondok. Másokkal nem igazán szoktam a saját dolgaimról őszintén beszélni, hiszen az üres bólogatásokra nekem nincs szükségem, ám most úgy érzem, hogy ahhoz, hogy jobban megismerjem Őt, magamból is kell adnom. Nem is keveset...
- Az képtelenség lenne, Te sosem fogsz mögöttem kullogni. Hiába találkoztunk most először, tudom, hogy amit az interneten mutattál magadból, az csak egy kicsiny töredéke annak, ami valójában vagy. S ha már eddig ennyire megragadtál, kész vagyok elmenni bármeddig azért, hogy közelebb férkőzhessek a lelkedhez. Bármeddig... - nyomatékosítom még egyszer a szócskát, ám ez már társul egy kis játékkal is, miközben felvonom a szemöldököm, s eltűnik ajkaim közt az utolsó korty is. A pohár immáron üresen koccan az asztalon, én pedig abban a pillanatban intek is a pultos felé.
- Jól tükrözi a stílusod és a megjelenésed, hogy nem vagy társasági ember. Túlságosan is kifinomult vagy a többiekhez képest, ezt pedig a szó legjobb értelmében mondom. Nehéz lehet egy magadfajta különlegességnek megfelelő hallgatóságot találni. Olyasvalakit, aki értékeli azt, ami vagy, ott legbelül. - időközben a pultos is megjelenik, s bár kissé furcsán pillant kettőnkre, én mintha ebből mit sem vennék észre, készségesen berendelem a következő kört. Ez már valószínűleg a fejembe fog szállni, hiszen nem szoktam minden nap alkoholizálni, de kérem, az alkohol bátrabbá tesz. Nem mintha szükség lenne lökésre, de egyáltalán nem zárkózom el egy kellemesen mámoros estétől.
- Ezt vehetem egy hivatalos meghívásnak? Mert ez esetben örömmel meglátogatnálak bármikor. Nagyon is érdekel, hol tengeted a mindennapjaid. - mondom ezt mind őrülten csillogó szemekkel, s közben akaratlanul is végigfut a gondolat agyamon, hogy milyen tökéletes lenne a pillanat, amikor csak ketten vagyunk. Nincsenek kíváncsi szemek, csak Ő és én. S a pillanat, mikor...
- Az italok. - zökkent ki feltörő vágyaimból a pultos, aki gyorsan lehelyezi a két martinit az asztalra, majd sietősen odébb áll. A levegő közben szinte bent marad a tüdőmben, s halványan beharapom az alsó ajkam, majd egy halk, vágyakozó sóhajtás kíséretében eresztem ki a levegőt, miközben vigyorogva pillantok végig Dommielen. Milyen különleges vonásai vannak! Ezekkel az igéző szemekkel pedig szinte ölni tudna... Szép halál lenne, meg kell hagyni.
- Egy szingapúri, öreg kis faluból származik. Ha jól sejtem, érzed már a jótékony hatását. Őszintén szólva nem vetem meg az efféle cigarettákat és egyéb szereket, hiszen az emberi elmére annyi mocsok telepedett, hogy elismerem, sokszor segítség kell ahhoz, hogy ezt mind-mind levesse magáról. Szeretek szárnyalni... Minden értelemben. - nem, nem vagyok drogos, sem függő, csupán alkalomadtán szeretem feszegetni a határaimat. Ez is olyan dolog, ami nem túl méltó egy olyanhoz, akinek ott függ a neve előtt a "doktor" szócska. Hiába, nem szeretem a lemondásokat, s igyekszek úgy megoldani az életem, hogy erre ne is legyen szükség. Egyértelműen nem megyek be dolgozni úgy, hogy közben a szervezetemben túlteng a drog, de egy-egy hétvégén igazán kellemes tud lenni, mikor teljesen magamba fordulok. Vajon Ő is hasonlóan vélekedik? Vagy épp ellenkezőleg?
- Rajtad kívül? - jegyzem meg kacérkodva széles vigyorral, majd a magasba emelem a poharat, s nagyot kortyolok belőle. Láthatóan bátrabban húzom meg, már nem csak ízlelgetem, hanem mohón veszejtem el magamban szinte a negyedét, miközben kivéve a kis fogpiszkálóra függesztett olívabogyót, játszadozni kezdek vele ujjaim közt.
- Nem tudnék egy konkrét dolgot kiragadni. Inkább az érzések azok, amik megragadtak igazán bennem, de ha nagyon gondolkozok, akkor talán az Elbrusz magasba nyúló csúcsai voltak azok, melyek nagyon mély nyomot hagytak bennem. Másfél éve egy ahhoz közeli kis törzsnél töltöttem pár hetet, s az utolsón megmásztam a nagy Elbruszt. Nem jutottam el ugyan a csúcsig, hiszen ahhoz tapasztalt hegymászónak kellene lennem, de olyan magaslatokba értem el, mint még soha. S onnan letekinteni a világra, melynek mintha a peremén álltam volna teljesen egyedül... Felemelő volt az érzés. S neked mi volt a legcsodálatosabb dolog, amit újraélnél, ha tehetnéd? - újabb korty, a martini fele pedig ezennel el is tűnik. Másra sem tudok gondolni, csak Dommiel közelségére, így "véletlenül" még a lábát is megrúgom az asztal alatt, csak hogy hozzáérhessek bűntelenül. Ajkait vizslatva akaratlanul is kiráz tőle a hideg, hiszen lelki szemeim előtt már hajolok is át az asztal felett, hogy halk csókot leheljek rájuk. Ebbe az érzésbe bele is borzongok, s zavartan kapom el róla a tekintetem, mielőtt még azt gondolná, hogy illetlen vagyok. Nos, néha talán az vagyok, s ha majd elfogy ez a pohárka is, már nem biztos, hogy a józan eszem fog győzedelmeskedni a vágyaim felett.
- Reménykedem abban, hogy mire reggel kinyitod a szemeid, még azt gondolod, hogy én illek a világodba. - mosolygok felé bizakodva, miközben elnyomom a cigaretta utolsó kis maradékát. Nem szeretném, hogy ez az este véget érjen, s ha most kellene választanom, talán ez lenne az, amit újraélnék akár ezerszer is.
- Ne, ne, kérlek, ha ez a téma levarázsolja rólad a mosolyt, akkor nem kell róla beszélned. Nem kell itt beszélned róla... Ugyanakkor tudd, hogy én tényleg mindent tudni akarok rólad. Nem szeretnék, hanem akarok. A múltad a tiéd, a sajátod, s bármi is történt a családodban, ha úgy érzed, hogy nekem képes vagy elmondani, akkor egy percig se gondolkozz azon, hogy mi fog utána következni. Amíg Te itt vagy, addig az én arcomon mindig jut helye egy mosolynak, ami csak a Tiéd. - ezt nyomatékosítva pedig újra megérintem a kezét, négy ujjamat haloványan ráfonva kézfejére, mely talán csak pár másodpercig tarthat csupán, de az élesen világító íriszeim, melyeket olyan mélyen fúrok bele Dommiel tekintetébe, amennyire csak tudok, nagyon is arról árulkodnak, hogy ha rajtam múlna, akkor órákig így maradnánk. Vagy még közelebb egymáshoz...

Kill4Me ▲ Ejj, te kis huncut Razzseth
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Csüt. Júl. 19, 2018 4:42 pm

Shazan & Dommiel

You And Me

Újabb széles mosoly kúszik arcomra. Fárasztónak gondolnánk, de ha egyszer okot ad rá, nehéz megállni. Nem tudom nem észrevenni, ahogy mintha már zavarában kapná el tekintetét olykor-olykor. Nagyon aranyosnak s egyben roppant érdekesnek találom ezt a megnyilvánulását. Mintha csupán rejtegetné előlem gyermeteg énjét, pedig tudom, hogy nem. Vajon valóban a zavar a közelségem oka mind ez? Vagy ennél sokkalta mélyebb félelem tán oka? Nem látom rajta a félelem legapróbb jeleit sem, de pszichológusként talán még jobban képes elrejteni mind ezt. Még ha emiatt orroltak is rá más elmegyógyászok. Nehéz nem eljátszani a tudattal, milyenné is válhat ez a pajkos, ám de nagyon is komoly kapcsolat köztünk. Azt hiszem már most ezerévnyire távol vagyunk a barátság szótól, ez annál sokkal mélyebb, s mélyebbé fog válni a későbbiek folyamán. Egy nap majd annyira egymásra hangolódik testünk s lelkünk, hogy nem lesz olyan, mit ne tudnánk a másikról. Ez némileg akár aggaszthatna is tudván, mit tudok, de valahogy mégsem érzem hátránynak megosztani Shazannal, s tudom, hogy Ő is így fog tenni.

 - Ha hiszed, ha nem, te vagy az első, aki ilyen szép bókkal illet. Ám még ebben is hasonlóak vagyunk, ugyanis még ha tudok is egy s mást rólad, még mindig kész rejtély vagy a számomra. És ez annyira felcsigáz, hogy nehezemre esne, nem érdeklődni irántad, ha most finomkodva is teszem. Szóval a későbbiekben se orrolj meg rám. – mosolyogtam rá, még mindig dagadó májjal, hogy ilyen szép szavakkal illet. Ő bizony tudja, hogyan vegyen le a lábamról.
Tökéletes leírása valós önmagának. Szabad elvű mégis törődő. Ilyen ember nem sok létezik a földön, sőt, van egy olyan sejtésem, hogy Ő az egyetlen. Sokan azon a véleményén sem osztoznának, mi szerint nem csupán a jó, de a rossz is jó tanítója lehet az embernek. Épp úgy szükségünk van rá is, mint ellentettjére. Hisz ezek a dolgok formálnak minket igazán emberré, ez különböztet meg minket. Elmosolyodva figyelem, tekintetem egy pillanatra sem veszem le róla. Nem is tudnám. Szinte sóvárgok, hogy ismét megszólaljon, hogy figyelmem újabb érdekességekkel foglalja le, hogy elmém csak rá koncentrálhasson. Nem érthet véget ez az éjszaka, az nem lehet. Én már-már el is feledkeztem az asztalon pihenő rám váró italról, noha egyszerűen nem is tudtam most az ivászatra gondolni.
Mosolyom csak hamar széles vigyorrá válik, olykor nem tudom megállni, hogy a félreérthető szavait, ne értsem félre játékosságból.
- Nem is hinnéd mifélékre vagyok képes alkalomadtán... - emelem ajkaimhoz végül poharam, s továbbra is fent tartva a jókedvű pillantásom felé, belekortyolok, hogy azért ne maradjak le, míg már-már vágyom rá, hogy megjegyzéseimmel zavarba hozhassam. Nem tudom miért, bár nem is ártó a szándék, egyszerűen élvezném ezt a játékot vele.
- Reméltem, hogy vannak hibáid, bűneid, hiszen ettől vagyunk mi emberek, olyan érdekesek. Kiben több kiben kevesebb a rossz s a jó. - somolyogtam még mindig immáron a pohárral az asztalon, de még a kezeim közt tartva.
Noha őszinte embernek ismerem, tudom, s érzem, hogy valóban van benne hajlam az "édes hazugságokra", de kinek nincs? S valahogy emiatt sem tudnám elítélni. Szükség van erre az aprócska ecsetvonásra is a festményen, hogy teljes lehessen.
- A "közönség" a maga formájára szereti alkotni az embert, ezt követelik ebben a világban. Sajnálom, hogy ennyire kötve vannak a törvények, maguk szabályai által, s kicsit sem vagy tán aligha nyitottak új dolgokra, még ha ismeretlen is. - fejtettem ki meglátásom, nem szándékosan, ám kiemelve kiemelkedő meglátásait. A világunk manapság talán még inkább a pénz után sóvárog, éppen ezért ezek a "rezgések" már nem az emberek jólétét szolgálják. Már csak emiatt is kiemelkedik a pszichológusok közül. Számára teljesen más értékek az értékek. Csodálom, hogy eme társadalomban így elnyomták, pedig ha híre menne milyen remek ember is, csak hamar világhírűvé válna, s bizony a talán nem vágyott jutalom is az ölébe pottyanna. De pont emiatt megeshet, nem is hiányzik neki ez a hamis fény.
Újabb játéka, újabb pajkos mosolyt csal arcomra, s jól esik felőle, hogy nem engedné lemaradásom. Ez kölcsönös, sőt, azt hiszem nagyon is ragaszkodóvá válok a közelében.
- Vigyázz, hajlamos vagyok túlontúl feszegetni azokat a bizonyos határokat. Ha bár ez ugyanúgy vonatkozik arra is, hogy én sem hagynálak csak úgy "elfutni". A számomra nagyon is különlegességekhez nagyon tudok ragaszkodni. - mélyítek a szemkontaktusban, miközben sunyi széles mosollyal tetézve az ő szédítően játékos szemöldök felvonását, jómagam néhányszor mindkettőt felvonogatom. Ezek az aprócska kis jelezései talán még izgalmasabbá és forróbbá teszik az egészet, mintha nyilvánvalóan utalna eme dologra. Nem kell hozzá egy csepp alkohol sem, hogy már most érezzem, ahogy nem csupán a körülöttünk levegő izzott fel, de a bensőmben is érzem azt kellemesen bizsergető meleg érzést s hátamon a izgalom és vágyakozás által nyújtott cirógatást, mely talán már az első percektől fogva bennem volt. Nem is talán, biztos. Noha be kell valljam e különleges dohány is adhat némi okot, de sosem tartottam magam túlzottan visszafogott embernek.
Még azelőtt letudom az utolsó nagy kortyot, hogy megjelenne a pultos, aki minden bizonnyal előbb ítélkezne semmint örülne a majd szép borravalónak.
- Ez minden bizonnyal az én bűnöm is. Nem tudok, s nem is akarok túlzottan alkalmazkodni. Nem érezném őszintének s ez kényelmetlenséget okozna. Nem csupán nekem, de mindenkinek. Veled azonban úgy érzem, s tudom is, hogy nincsenek korlátok, szabályok, ostoba törvények. Egyikünk se várja el a másiktól, hogy ne önmaga legyen, még tudat alatt sem. Sőt, követeljük a másiktól, hogy legyen az aki... Ó, igen, azt hiszem van okod aggódni a zaklatásaimat illetően. - nevetem el magam a végére, s ezt követően szívok csak újra a cigibe, hogy annak füstjét lassan engedjem csak ki.
Lassan kitértünk a lakhelyemre, aminél nem féltem felvetni az ötletet, hogy eljöjjön és maga is láthassa milyen festői táj az, ahol élek.
Ó, igen. Nagyon is. Persze jöhetsz bármikor is, dee... ahhoz előbb ma mindenképp meg kell ismertetnem veled az odavezető utat, ha netán egyszer csak úgy meglepnél. - forgatom meg szemeim mintha nem épp ki követelném, hogy már pedig a mai este folyamán bizony elvárom, hogy együtt menjünk haza. Nem félek eljátszani a gondolattal, miféléket művelhetnénk abban a házban, távol mindentől. Ha nem is azonnal, de beengedné az igazi sötétségbe, hogy érintkezhessen mind azzal, ami valójában vagyok, s hogy ezáltal én is megismerhessem őt. Eme gondolat menet által még a pultos se zökkent ki, észre sem veszem jelenlétét, ellenben Shazanét nagyon is. Minden más valahogy teljesen elveszik. Hallom sóhaját, ami csak fokozza bennem a vágyaktól túl fűtött gondolatokat. Csak egy kis idő elteltével, s a pultos távoztával térek vissza a jelenbe.
- Na és te? A városban laksz? Vagy az utazás végett csak kisebb időkre szállsz meg valahol? - érdeklődtem meg, noha még annál is jobban érdekelt. Nem azért, mert szándékomban áll betörni hozzá, bár képes lennék ily módon "meglepni", de az elképzeléseim róla sokkal inkább beigazolódnak, ha ismerhetem környezetét.
- Noha jómagam nem szoktam ilyesmikkel megbékéltetni testem s lelkem, valójában igazad van. Nagyon is jó módja az elménk ellazításához. Sajnálom, hogy sokakban felmerül a függőség, vagy épp azzá válnak, mert remek gyógyszer lehet nehezebb időszakokban, ha az ember mértékkel fogyasztja. Esküszöm, megfogadom meglátásod. - nevetem el magam, már talán másodjára vagy harmadjára. A cigaretta, igen biztosan annak hatása, hogy ennyit poénkodok, de a jó társaság sem utolsó és hát maga Shazan. Azonban komolyra fordítva a szót, tényleg ki kell próbálnom. Ezidáig másféle módszerekkel csitítgattam olykor túlságosan is háborgó lelkem, s bevallom csúnya dolgokat tettem, amikre ugyan büszke vagyok, tudom, elítélnék. Jobban is, mint a kábítószereket.
Kérdésemre adott kérdése újfent elvigyorodtam. Nem, ezúttal nem fogok megtagadni magunktól, amit egyértelműen mindketten vágyunk. A legelső adandó alkalomkor lépni fogok. Az ujjai közt táncoló olívabogyóra pillantok néhány momentum erejéig, majd vissza tekintek fel rá.
Élőben még sosem láttam a hegycsúcsot, ám ahogy elmeséli, teljesen beleborzongok, s magam elé képzelem az éghajlat adta kemény hideget, a szelet és azt a lélekemelő érzést, ahogy eltekintet a mindenségre. Irigykedve s mégis örömmel hallgatom, ahogy beszél róla. Annyira lefoglal a havas táj képe, hogy nehezen szabadulok meg tőle, s kérdését hallva be kell lássam, aligha akadhatna ehhez fogható. Noha tudom, ez nem verseny.
- Nos... ami azt illeti, az a pillanat még nem ért véget. - somolygok, ó nagyon is sokat mondóan, miközben ezúttal én rejtőzöm pár pillanat erejéig a martinis pohár mögé. Ezúttal azonban gyorsabban ürül a pohár, mint előtte a másik. És nem, nem hagyom figyelmen kívül az asztal alatti kísérletet sem. Azt hiszem több jelzés nem is kell. Biztos vagyok benne, hogy hasonlóan csintalan gondolatok képeit látja ő is lelki szemei előtt. Amikor pedig elpillant, már nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam ismét, noha eleinte azt is csukott szájjal teszem annak érdekében, hogy megpróbáljam elrejteni mosolyommal, de a fenébe is! A végére kicsit hátra hajtott fejjel nevetem el magam, nem hangosan, de immáron nem rejtegetve, sőt talán még utalva is, mire fel ez a hirtelen kacaj. S bár ez sem megy könnyen, azért egy idő után sikerül megállni.
- Mire felébredek, már a világom közepén leszel, néhány milliméterre tőlem. - húzom le az utolsó nagy kortyot is, most már minden szavammal egyre jobban utalva egy s másra. Ami talán egy csöppet ront az összhangon az a családom, avagy a múltam kevésbé szebb része. De ő biztosít róla, hogy mind ez nem ronthatja el az estét. Hát nem is. Mondatai alatt lepillantok kezére, mely az enyémen pihen, s ujjaira, ahogy rajta táncolnak, finoman érintve bőröm. Visszapillantok lélektükreibe, melyek ezúttal is teljesen megbabonáznak. Nyelek egy nagyot, ezzel megerősítve magamban, hogy nem állok ellent annak, minek nem lehet. A csikk már fel nem használható részét elnyomom, majd kissé fájó szívvel, de annál inkább izgatottan, húzom ki kezem az övé alól, hogy felkelhessek, s így mielőbb mellé léphessek. Kezem felé nyújtom, hogy akár a hirtelen felkelésben is segíthessem, ha netán gondjai lennének az egyensúlyérzékével, bár talán még nem ittunk annyit, hogy ez ténylegesen hátráltató legyen.
- Gyere... - szólaltam meg, de csak ezt követően vigyorodtam el szélesen. Azt hiszem elérkezett ez a pillanat is...


| music: Don't Stop The Devil |Bocsánat a lassúságomért  angel   | seth


I can and I will

watch me
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Pént. Júl. 20, 2018 11:42 pm
Dommiel & Shazan

"A gonosz gondolatok kérlelhetetlenek, és tetté akarnak válni."

- A többség nehezen érti meg a magunk fajtákat. Talán túl sokat gondolkodunk, túl sokat érzünk, s ezt mind máshogy tesszük, mint az átlag. S mint tudjuk, az ismeretlen inkább taszítja az embereket, mint vonzza. A Te különleges kisugárzásod sokkal magasabb szintekre helyez téged igazából bárkinél, akivel egy légtérbe kerülsz, így megmerném kockáztatni azt az állítást is, hogy egyesek még kellemetlenül is érezhetik magukat a társaságodban. Pont ezért, mert érzik, hogy felettük állsz, s tudják, hogy nem érhetnek el téged. Nem vetted még észre, hogy kicsit megváltozik a hangulat a jelenlétedben? - filozofálgatok kicsit Dommielről, s titkon próbálom felfedezni, honnan eredhet ez a különleges aura. Ám bárhogy is töröm a fejem, egyre inkább rá kell jönnöm, hogy ez nagyon mélyen gyökerezik benne, s ahogy telik-múlik az idő, ez még inkább csak mélyül számomra.
- Bármit kérdezhetsz tőlem, nincs olyan, amit titkolnom kellene előtted, vagy épp kellemetlen lenne. A múltam, a jelenem, a jövőm... Abba adok betekintést, amibe csak szeretnél. - zúgom felé sejtelmesen, miközben a sokadik kortyot veszejtem el ajkaim között. Az alkohol és a cigaretta kicsit felszabadít, s néhol bizsergést is érzek magamban, de ennyi. Nem száll a fejembe egyik sem, csupán kellemesen mámoros érzést kölcsönöz.
- Most még kíváncsibbá tettél, már ha ilyen egyáltalán lehetséges. Majd hamarosan letesztelem a szavaid. - válaszolom vissza széles mosollyal, kivillantva fehér fogaimat. Nehezen állom meg, hogy ne olvadjak itt le helyben a székről, de azért igyekszek tartani magam, ami nagyon nehéz. A hideg futkos végig minden porcikámon, amikor megszólal, különösen az ilyen kis kétértelmű elszólásai hallatán. Érezhetően benne vagyok a játékban, nagyon is, s ezt már nem csupán a kíváncsiságom vezérli, hanem annál sokkal több. Meg akarom ismerni Őt, bele akarok látni a gondolataiba, érezni akarom azt, ami Ő érez... Halk, vágyakozó sóhaj szökik ki számon, miközben egyre csak a pohár szélén pihenő ajkait figyelem. Lehet, hogy csak rájátszik a dologra, de annyira vonzónak találom ezt a mozdulatot, hogy még a szívem is kihagy egy ütemet.
- S Te hogy érzed? A jó vagy a rossz dominál inkább benned ott legbelül? Most vonatkoztassunk el csak a matériától, s értsük ezt átfogóan mindenre. Cselekedetek, gondolatok összességére. - kissé paradoxon azt gondolni, hogy szerintem a rossz dominál benne, ezt pedig a lehető legjobb értelemben gondolom. Annyira sötét a kisugárzása, hogy kétlem, hogy ez a jóból eredne. Valószínűleg ez is szempont, amiért ennyire vonzónak találom. Sötét titokzatosság, melynek én is a részese akarok lenni, azt akarom, hogy bekebelezzen az ő kis világába, mely kívülről egy kísérteties kastélynak tűnik, pont olyannak, amiben egy magamfajta lélek nyugovóra térhet, s örök álmát aludhatja békében.
- A határok úgyis azért vannak, hogy feszegessük őket, nem igaz? Ha már a világ ennyire gátlásos és félénk, valakiknek meg kell ezt cáfolniuk. - felhívás egy keringőre rejtetten? Igen, annak szántam. Nem véletlenül vallom magam szabadelvűnek, és olyannak, aki nyitott minden jóra. Nem tartanak vissza a társadalmi normák, csupán az ösztöneimnek engedelmeskedek. Az, hogy eddig nem találkoztam még férfival, valószínűleg nem azért volt, mert elzárkóztam a lehetőség elől, hanem mert nem találtam számomra érdekes egyént. Az, hogy nőkkel létesítettem eddig szexuális kapcsolatot, inkább az ösztönök vezérelték, semmint az érzelmek. A helyzet pedig most ezért is annyira különleges, hiszen most nem csupán az ösztönök dolgoznak bennem, hanem ezek kézen ragadják az érzéseket is, s együttes erővel próbálnak engem egyre lejjebb taszítani a valóság határán.
- Az alkalmazkodó készségem bizonyos értelemben nálam sem a legmagasabb. Ha egy civilizálatlan környezetről van szó, vegyünk példának egy erdei törzset, akik nem ismerik az áram, az internet, vagy a bolt fogalmát, akkor az ő szokásukat hamar be tudom fogadni. Ellenben egy konkrét emberével, akivel például egy fedél alatt kellene élnem huzamosabb ideig. Ez ugye kompromisszumokból áll, s én magam híres vagyok arról, hogy ami első pár alkalommal nem igazán megy, azt nem is szeretem erőltetni. Jobb szeretem, ha úszok az árral kellemesen, mint hogy kellemetlenül akadályokba ütközzek. Ezért is bánom azt, hogy nem előbb ismertelek meg. Talán bizonyos dolgok máshogy alakultak volna, ugyanakkor szentül hiszem, hogy oka volt annak, hogy épp most találtunk egymásra. - ezek nem üres szavak, s bár furcsa lehet ennyi idő után azt érezni, hogy benne tényleg lelki társra találtam, mégis ez a nagy helyzet. Különleges és új számomra ez az érzés, mely egyre inkább csak fokozódik, ahogy telnek a percek, ahogy egyre mélyebben merülnek el egymásban a tekinteteink, ahogy egyre sejtelmesebb mosolyok szöknek a világra... Kíváncsi vagyok, mikre képes a négy fal között, hogy viselkedik, mikor nem öveznek minket kíváncsi, bíráskodó tekintetek. Nem mintha különösebben számítana valamit, mégis számolni kell azzal, hogy ha én most engedek a vágyaimnak, s áthajolva az asztalon megízlelem ajkait, akkor az a bizonyos közönség talán tettekben is kifejezi nemtetszését. Dommiel testi és lelki épségét pedig semmi pénzért nem tenném kockára.
- Azt hiszem, neked nagyon tetszene egy ilyen kirándulás. Körülbelül fél évig maradok itt, utána a dzsungelbe szólít az élet. Milyen csodálatos lenne Veled átélni ezeket a kalandokat... Tudom, hogy te igazán tudnád értékelni az ilyesmit. - mosolygok felé, s akaratlanul is a jövőt tervezgetem, melynek Ő is a részese lesz. Ám nem akarok ennyire elrugaszkodni a valóságtól, így gondolataimat újra visszairányítom a jelenbe, s egyre szélesebb vigyorral hallgatom szavait.
- Persze, haza is akartalak kísérni, nehogy véletlenül rosszul legyél az úton, vagy elraboljanak, ilyesmi, tudod. - forgatom meg én is színpadiasan a szemeim, s egy sunyi mosollyal újra felvonom a szemöldököm, miközben a poharat a negyedéig iszom le. Kellemes ez a martini, bár ezt is minden bizonnyal Dommiel jelenléte teszi csak széppé. A cigaretta és az alkohol mind-mind hangulatfokozó, de nem mintha erre szükség lenne, mégis ezek teszik teljesebbé az esténket, ami ha rajtam múlik, tényleg nem mostanság fog véget érni.
- Én inkább szállásokon húzom meg magam, most is egy városszéli kis motelben lakom. Texasból származom amúgy, de már nagyon régen voltam otthon. Mióta meghaltak a szüleim, azóta mindig úton vagyok. A házat úgy hagytam, ahogy volt minden, talán mára már kipakolták az egészet. A bőröndjeimben van az életem, ezt biztosan állíthatom. Egyre inkább kezd elveszni számomra az otthon fogalma, ugyanakkor igazán hangulatos, ha mindig máshol hajtja álomra a fejét az ember. Kicsit eltűnik a megszokás fogalma, s az adott környezet ringat álomba. Persze, néha szükségem lenne valami állandóra is, amibe megkapaszkodhatok, de ez jelenleg kimerül a személyes holmimban, mint a fogkefe, vagy az alsógatya. - nevetek fel, s csak gondolatban teszem hozzá, hogy utóbbihoz talán annyira nem is ragaszkodnék, ha Ő sem... De erre a kacér gondolatra már csupán enyhén beharapott alsó ajkam az, ami halványan utalhat. Vajon minden helyzetben ilyen titokzatosan elegáns? Vagy tényleg ott lapul valahol az a bűnös oldal is? Ennek azt hiszem, utána kell járnom.
- Szívesen segítek, ha kicsit ki szeretnéd majd tisztítani az elméd. Nem, nem vagyok díler, vagy ilyesmi, de azért nem vagyok rest felkarolni a kellemes kis szereket az utam során. - a szavaiba s édes nevetésébe teljesen beleborzongok, s úgy érzem, hogy a vágyakozás iránta lassan felemészt, s ha nem elégítem ki hamarosan, akkor itt nagy bajok lesznek. A pillanat számomra sem fog véget érni, de ezt hangosan hallva az ő szájából teljesen elönt a forróság. A martini utolsó kortyait is mohón iszom ki, nem mintha sietnék valahova, tán csak tudat alatt próbálok eltüntetni minden olyan dolgot, mely itt tart még minket, s nem enged el.
- Néhány milliméter? Azt hiszem, sokat mondasz... - sóhajtom felé vágyakozva, miközben végigpillantok rajta. Ajkaimon félmosoly ül, egyik szemöldököm pedig célzóan felvonom, miközben hátam a támlának vetem. Pár milliméter sem fog minket hamarosan elválasztani, ebben biztos vagyok. S ahogy tűnik, Dommiel is. Miközben lefejti magáról a kezem, kicsit megszorítom a csuklóját vágyakozva, de végül hagyom, hogy finoman csusszanjon ki ujjaim alól. Minden mozdulatát úgy figyelem, mintha egy vad lesné az áldozatát, s mikor nyújtja felém kezét, én gondolkodás nélkül ragadom meg. Később ugyan lehet, hogy majd jobban a fejembe száll az alkohol, de most még teljesen biztos lábakon állok. Nem is ezért fogadtam el a kezét. Ahogy kelek fel a székről, mindvégig mélyen a szemébe nézek, s mikor megállok előtte, ugyan leeresztem a kezem a csípőm mellé, ám az övét nem engedem el.
- Bárhova... - súgom felé, s olyan közel állok meg, hogy orrunk közt talán egy ujjnyi távolság lehet. Messziről úgy tűnhet akár, hogy épp kakaskodni próbálunk egymással talán az alkohol hatására, de azok bizony nem látják, ahogy szorítom magam mellett Dommiel kezét. Nem annyira erősen, de remek jelét mutatva annak, mennyire nagyon vágyom az érintésére. Egyre csak fürkészem íriszeit, egy ponton azonban tekintetem hirtelen a pultos felé szökik, aki inkább hátat fordít nekünk s pár poharat kezd el törölgetni, majd a tévé előtt ülő két sörözgető tagot kezdem figyelni, akik nekünk háttal vannak. Ekkor azonban tekintetem újra visszasiklik azokba az igéző szemekbe, s mire megszólalhatna, már hajolok is közel hozzá. Ajkunk halványan épp hogy csak összeér egy másodperc töredékéig, szinte érezheti magán forró, vágytól fűtött leheletem. A szívem közben úgy kalapál, mintha ki akarna szakadni helyéről, hogy átszökelljen Dommielre, feltépje a mellkasát, s összefonódjon az Ő szívével. Mélységes űr marad bennem, miután elhajolok, de ahogy fejembe vettem, nem tenném kockára ezt a gyönyörű estét pár korlátolt bunkó miatt. Csak egy lopott, édes kis érintés az, mely marad utánunk, s mely tökéletes híd lesz az elkövetkezendő este folytatásához...

Kill4Me ▲ Shammiel  *-*  ▲seth
[/i]
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Szomb. Júl. 21, 2018 8:30 pm

Shazan & Dommiel

You And Me

Teljesen odáig vagyok érte, ahogy olyasmiket is feltár előttem, amit egyébként magamtól nem valószínű, hogy észreveszek. Tehát külső szemmel látja azt, amit én belülről nem igazán. Legközelebb pedig erre is oda figyelhetek.
- Hm, én meg még azt hittem a frizurám az oka mindennek. Komolyra fordítva a szót, megvallom, nem gondoltam volna, hogy ekkora mértékben képes volnék változtatni mások hangulatán pusztán a kisugárzásommal. Érdekes, hogy ha bár a te kisugárzásod is felettébb különös, mégsem ugyanaz, s mégis... nem is tudom... Nos élő példa rá, hogy még az interneten keresztül is ilyen mértékben vonzasz. Mondanám, hogy az ellentétek már pedig vonzzák egymást, de az olyan csúnyán hangzana. Ráadásul... bizton állítom, hogy te akárkit képes vagy bevonzani. Te ebben a világban az a személy vagy, akit az emberek jó nagy része szeretne maga mellé. Aki mellett a gyenge erősnek érezheti magát, az erős pedig gyengédnek. Csupán azok fordítanának hátat neked, akik képtelenek megérteni, hogy ők nem lehetnek Te. Féltékenyek lesznek és ez az, ami feszültséget szít. Nagyon szerencsés vagyok, hogy most itt lehetek veled, hogy kaptam lehetőséget erre a pillanatra. - biccentettem oldalra fejem kissé, ahogy mosolyra fakadok a mondat végével, mivel ezalatt az őszinteségem megkövetelte, hogy komoly hangszínnel közöljem a valóságot. Roppant kíváncsivá tett, miképp is képes erre. Honnan jön mind ez?

Legszívesebben szaván fognám, de nem tehetem. itt nem, s így nem. Megkérdezném tett e vagy tenni fog e olyasmit, mit nem csinálhat vissza, mi komoly változást hoz mások életében? S ha nem, vajon ítélkezne e azok fölött, akik így tesznek? Ítélkezne e fölöttem, az eddigiek tudatában is, hogy a sötétség nem csupán egy fátyol, mely különlegességet ad, de bizony nehéz teher vagy épp megbélyegzés is akár, mit én valamiért képtelen vagyok negatívként megélni. Cseppet sem tartom magam rossznak, noha a társadalom mélyen elítélne. De bár a kérdést most nem teszem fel, valahogy... megbízom benne. Úgy érzem Ő az, aki nem tenné, egy cseppet sem, akiben megtalálnám azt, amit mindig is kerestem. Nem fordulna ellenem, nem csalódna, meg sem próbálna megváltoztatni, talán csak megérteni, és Ő értené. Megértene. Jaj Shazan, bolond lennék, ha hagynám, hogy elmenj. Az arany lánc, mely köztünk van, s összeköt, talán már a kezdetektől fogva erősödik. A cigaretta füstje már letelepedett elmémen, érzem, hogy miként fejti ki hatását, de nem ez az, s nem is a martini, ami ragaszkodóbbá tesz. Az Ő maga. És erre nincs kijózanító szer. De nem is kell.
Megjegyzése és széles mosolya visszatérít és szinte átragad rám az ő csintalansága. Lelkesen vetem majd bele magam azokba a bizonyos tesztekbe. Ó, panaszra nem lesz oka. Talán azért is ez a nagy ragaszkodás, mert tudom, hogy Ő jóval fölöttem áll, s ennek módját magaménak akarom tudni. Hm, de nem csupán a tudását, de ő magát is, mindenféle értelemben. Ha tehetném, már most önző mód kisajátítanám magamnak.
Kérdésére újfent elvigyorodok. Nem tagadnám meg előtte valódi énem.
- Nem is tudom. Azt hiszem, erre még jómagam sem találtam meg az igaz választ. Talán elfogult is volnék, akárki szavára pedig nem adnék. Sőt, az igazat megvallva, Dr.O'berinnén kívül senki máséra... - mosolyodtam el, ennek tetejébe pedig újabb kortyot tudok le ajkaim mögött. Nem, nem kerülte el figyelmem, hogy miképp küzd a dolog ellen, mit egyenlőre én is próbálok elnyomni magamban. Még ha csak arcának legapróbb mozzanatiban is vagy mellkasának olykor szaporább emelkedése, még mindig mókásnak és kedvesnek találom.
- Adj valami támpontot, kérlek. Te miképp érzel a benned élő jó és rossz iránt? - kérdezek vissza, még ha kissé burkoltan is. Tudom, Ő nem túlozna, így amit mond, az teljesen valós. És így magaménak tudhatnám egy kis részét.
- Pontosan így van. - értek egyet, ezzel elfogadva a játék szabályokat, amik valójában nem léteznek. Jó lesz végre igazán élni.
Újfent csak egyet tudok érteni. Ha nem is ismerjük valós okát, én sem hiszen, hogy a véletlen egybeesések eredménye, hogy itt vagyunk. Nem, biztosan nem. Már csak azért sem, mert a napokban terveztem jelentkezni egy még számomra is különös projektre. Eddig kissé unalmas életem, s múltam szándékoztam vele lezárni, s ha lehet újat kezdeni. A levélben nem tájékoztattak kellően, sok kérdésem lenne, de ezáltal is szépen feltárják, hogy amiről szó esik a levél tartalmában, vagy nem legális vagy túlon-túl veszélyes. Nincsenek fenntartásaim ilyen téren, így már majdnem bele is vágtam volna, s akkor... akkor lépett elő Shazan. Mint egy lehetőség, egy cél, egy út, mely számomra még ismeretlen, de nagyon is kedvemre való. Mintha a sors, nem is a projektre szánt volna, vagy csupán újabb tapasztalatokkal próbálna meg érvelni, mintha a halálos ítéletem felett agyalnék. Talán van benne valami. Talán a projekt halálos kimenetelű is lehet, s előtte mindenképp szeretném magaménak tudni Őt. Sőt általa talán, le is mondanék mind erről, még ha roppant mód piszkálja is a tudatom, miféle program ez.
Széles mosollyal, már-már ábrándozgatva hallgatom, a negatív részét egyenlőre figyelmen kívül hagyva.
- Egy percig sem agyalnék, már maga az oda út is bizonyosan óriási élmény lenne Veled, hát még az ott lét. Ami azt illeti eltudnálak képzelni kalandor ruhában, hát még a nélkül... - vigyorodtam el szélesen végére.
- De tényleg. Nagyon is szép volna. Éppen ezért, el is várom, hogy minden élményt megossz majd velem, hogy nekem is jusson a jóból. - somolygok.
Annak ellenére, hogy egyre jobban küzd, s ő sem rest kétértelmű mondatokkal forrósítani a helyzetet, én sem tudom megállni, hogy ne játsszak vele. A meghívásom ezek után már nem is tűnik olyan tolakodónak.
- Ó, milyen figyelmes! Ha én ezt tudom, még rá is játszok a rosszullétre, hogy az ágyig kísérhess...S aztán ki tudja... - emelem poharam, hogy közben angyali tekintettel - mint aki nem tett volna elég egyértelmű utalást a virgonckodásra - beleihassak.
- Texasból? Sejthettem volna... Nem véletlen, hogy ilyen piszkosul jól áll rajtad az ing, és a kalap... figyelmetlen voltam, pedig nagyon is árulkodó jel. - csóváltam meg kissé fejem még mindig mosolyogva. Egyedül a következő téma kapcsán halványult el kissé, bár úgy tűnt valamilyen szinten már képes volt feldolgozni szülei elvesztését, ám az mindig mély pontja az embereknek. Legalábbis sokuknak.
- Részvétem a szüleid miatt. Szavaidból úgy veszem ki, nagyon is közel állták hozzájuk. Talán... pont emiatt mentél el onnan? - kérdem, s bár talán ez most nagyon nem ide vágó és személyes, de figyelmeztettem, illetve hát, valóban tudnom kell minden apróságot róla. Meg lehet teljesen alaptalan a felvetésem, csupán így hozta az élet és mennie kellett, ám akadhat e mögött valami sokkal mélyebb történet is. Megértően hozzá tenném, hogy ha nem akar ne beszéljen róla, de a lelkem mélyén így is követelem tőle, hogy beszéljen.
Még ha el is vicceli, átérzem szavaiból, hogy ez valóban nem egy kellemes érzés. Mindenkinek kell egy biztos pont, egy hely, ahová bármikor visszamehet, ahol tudja mi vár rá, s ahol igazán biztonságban érezheti magát.
- Tudod... Bár még nem láttad hol élek, de én szívesen lennék biztos pont az életedben. Ugyan nem cipelhetnél zsebben, még ha legszívesebben minden percben melletted is lennék, de tudd, hogy ha elmész majd, akár a világ végére is, én várni fogok rád. Ha bármikor úgy érzed, én szívesen látlak.Ha segítségre lesz szükséged, én akarok lenni az első, aki felé a kezed nyújtod. - néztem egyenesen a szemeibe, egy percig sem kételkedve abban, amit mondtam.Egyből lepillantok ajkára, mire finoman ráharap, s egy huncut mosoly jelenik meg arcomon, ahogy visszatekintek sokkalta vágyakozóbb íriszeibe. Na jó, talán mégsem téptem fel vele túl nagy sebet. Jól láthatóan nagyon nem a szülei járnak a fejében. Bár belelátnék a fejébe. Na akkor játszanék csak rá még inkább.
- Igen? Nos, akkor mindenképp meg kell ejtenünk egy ilyen alkalmat is. - válaszolom, mert bár ha nem Shazan ajánlotta volna föl, nyilván nem mennék bele, de előtte úgy érzem, bármi bűnöm is vallanám, nem járnék rosszul. Túlságosan bízom benne.
S hogy innentől miképp is alakultak a dolgok... Azt hiszem mindkettőnkön úrrá lettek a vágyak és ösztönök, amiknek már nem tudtunk határt szabni.
Sajnáltam, hogy én vetek véget - ha csak egy pillanatra is - az ilyen közeli érintkezésnek, de nem bántam meg, mert tudtam, hogy messze nincs vége, ó és ennél jóval többet kapunk majd egymástól. Tekintete megragad, ajkai vonzanak, az idő immáron megállt, más sem létezik körülöttünk. Nem hittem, hogy Ő lesz az, aki meglépi ezt a lépést, de megtette. Nem eresztett, s én sem vágytam, hogy elengedjen. Végig csillogó íriszeiben kalandoztam, s ahogy közelebb lépett a szívem szaporábban kezdett verni. Ajkaim résnyire nyíltak, hirtelenjében talán ki is száradtak, ahogy szuszogtam, de csak halkan, nehogy elriasszam magamtól. Egy pillanatra elveszítem Őt, ajkaim összecsukom, kizökkenve a kellemesen izzasztó helyzetből, hogy jómagam is elpillanthassak. Szinte már gyűlölködöm, hogy itt vannak, de tudom, hogy türelmesnek kell lennem, s meg lesz a jutalmam, a jutalmunk. Én előbb tekintek vissza rá, szinte már követelve a figyelmét. Éppen megnyalnám alsó ajkaim, ezzel is kissé benedvesítve őket, de ő megelőz. Eddig szapora szívem most majd kiugrik helyéről. Lehunyom arra a kevéske kis időre szemeim, mert így talán még inkább kiélvezhetem. Érzem forró leheletét, ajkai puha cirógatását, de csak éppen, mintha csak szándékosan kínozna vele. Szabad kezem éppen csak eléri derekát, hogy óvatosan rá simíthassam, ám bár közben véget is ér. Némileg csalódottan nyitom fel szemeim, mert többet akarok, sokkal többet. De megértem. Kellemetlenségeket okoznának a körülöttünk lévők, ezért itt az ideje, hogy a zsenge kis nászunk füllesztő éjszakába torkolljon. Derekáról lassan lehúzom kezem, hogy zsebembe nyúlhassak, kifizetve szép kis borravalóval az elfogyasztott italokat. A pénzt a poharak közé az asztalon hagyom. A pultos is láthatja, hogy nem e nélkül távozunk. Másik kezemmel ezúttal finoman ráfogok az övére, nehogy eleressze. Még elhajolok a kalapjáért, hogy szerelemittas mosollyal a fejére tehessem, majd elindulok vele a kijárat felé. Általában nem, most azonban mégis úgy érzem, majd kiugrok a bőrömből. Izgatott vagyok, pedig nem ez az első. Leakarom nyűgözni Shazant, nem csupán a szeretkezéssel, de minden mással is, de közben magamat akarom adni. Kilépve már sietősebben lépkedek vele a kocsimhoz, ahol aztán meg is állok, hogy szembe fordulhassak vele. Ha vannak is az utcán, elvétve, észre sem venni őket, ezért is adom át magam a fellobbant tűznek, mely kiérve csapott csak fel hatalmas lángokba. Szabad kezemmel finoman álla alányúlok gyengéden megtartva, s talán egy csöppet emelve rajta, hogy aztán odahajolhassak és kissé oldalra döntve fejem megcsókolhassam. Rövid, finomkodó, amolyan ismerkedő csóknak szántam, tiszteletben tartva, hogy valószínűleg neki ez lesz az első, amit férfitól kaphat, de mint mondtam a lángok megfékezhetetlenné váltak, így a kezdetben finoman ízlelgető csók enyhén vaddá vált és pár pillanatig csak mohón faltam ajkait. A levegő mennyiséggel én sem számoltam, így aztán volt is egy-két nagy szusszanás közben, de a világért sem eresztettem volna. Ha azonban számára már érezhetően nehezebb volt, nem erőszakoskodtam sokáig. Ráadásul észben kell tartanom, hogy még haza is kell érnünk. Így tetszik vagy sem, nagy szív fájdalommal de végül csak elengedtem, kelletlenül, de kezét is.
- Kösd be magad... Reméljük minden rendőr a meccsen van... - duruzsolom ajkainak, amibe legszívesebben beleharapnék, de akkor már tutira nem tudnék megálljt parancsolni, és a kocsiban, itt helyben magamévá teszem. Ha még az ő elméjét sem ködösítette el túlzottan a rózsaszín sűrű köd fátyol, kinyitottam az ajtót neki, hogy beülhessen, majd hamar én is beszálltam. Nem, nem szokásom a gyors hajtás, noha kevésbé túl zsúfolt utakon remekül kerülgetem ki az akadályokat, azonban ez most... vészhelyzet. Ha úgy érezném, hogy fejbe vághatott az ital, nem tenném, egy pillanatig sem kockáztatnám, hogy baja essen. de most teljesen biztos vagyok benne. Szóval a gázra léptem és lehetőleg hazáig meg sem álltam. Esetleg a kissé zötyögős föld úton lassítottam le, hogy azért még se ott ragadjunk el. Bár sötétben talán még sem mutathatja meg magát az amúgy szép táj, a hold így is mesésen világít odafent. Zene nem szól, lehalkítottam mikor odaértem. A házhoz érve leparkoltam. Talán nem egy kastély, de úgy igazából sosem akartam fényűző kastélyt. Ebben a házban pedig akad minden, amire szükségem lehet, még egy plusz helyiség is a bűnös élvezeteimnek. Leállítva a motort, kihúzom a kulcsot és az övem is kikapcsolom, aztán rá nézek.
- Nos, készen állsz? - mosolyodtam el szélesen, egyik szemöldököm felvonva.


| music: Don't Stop The Devil |Shazzy  aww   | seth


I can and I will

watch me
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Kedd Júl. 24, 2018 7:07 pm
Dommiel & Shazan

"A gonosz gondolatok kérlelhetetlenek, és tetté akarnak válni."

Ahogy telnek az édesen nyomasztó percek, egyre inkább azt érzem, hogy egyre mélyebbre zuhanok egy feneketlen szakadékban, mely ugyan elsőre ijesztőnek és másnak tűnt, mégis tudom, hogy ha majd leérek az aljára, akkor egy puha felhőre érkezem, mely egy teljesen más, egy csodálatosan új világba repít majd el.
- A frizurád nagyon is tökéletes. Nagy hangsúlyt fektetsz az összképre és a részletekre, ez már a képekről is leszűrődött. - nem véletlenül varázsolt el ennyire Dommiel, hiszen én nem csupán a belső alapján ítélek, hanem a külső is ugyanolyan fontos számomra, s a tapasztalat azt mondja, hogy aki ennek az ellenkezőjét állítja, az hazudik. Vagy annyira kétségbeesett, hogy már annak is örül, hogy valaki kedvesen bánik vele, így beadja a derekát, még ha az a bizonyos kémia  nem is létezik, vagy éppen egyszerűen annyira a sznobizmus vermében él, hogy alantasnak tartaná bevallani nem csak a világnak, de önmagának is, ha valaki iránt fellángol szexuálisan. A betegeim részéről ezeknek számos fajtájával találkoztam már, s néhányukat rettentő nehéz volt más belátásra bírni. Miért annyira nehéz szabadon, gátlások nélkül gondolkodni és érezni? Sosem értettem. Hiába volt számomra új férfivel találkozni, már az elején sem próbáltam elrejteni magam elől, hogy mennyire vonzónak találom Dommielt külsőre is. Az arcának kemény ívei a lágy tónusokkal, igéző szemei s ahogy velük szinte a húsom mélyéig tud hatolni, ajkainak szenvedélyes vonalai, melyektől a vér is megfagy az ereimben, a magassága, az alakja, a haja... Igazából minden porcikáját imádom, s még mindig úgy tartom, hogy talán korai még így érezni, de hát ha egyszer nem tudok, s nem is akarok tenni ellene? Nem tolok gátat a vágyaim elé, így pedig sokkal intenzívebben érkeznek át hozzám a rezgései.
- Köszönöm ezeket a kedves szavakat. Te és én valóban különbözünk, de ez csak a múltunk miatt van. Más történések, más családi háttér, más hatások... Mégis nagyon közel állunk egymáshoz, ez tagadhatatlan, megmagyarázhatatlan, s egyben csodálatos. - pillantok felé csillogó szemekkel, mint aki éppen a fanatizmusának tárgyával került szembe, s hirtelen azt sem tudja, mit csináljon. Ugorjon a nyakába, vagy egyszerűen csak bámulja addig, amíg ki nem száradnak a szemei? A bámulással úgy érzem, jó úton haladok, de ahogy észreveszem, ez kölcsönös. A tekintete teljesen megbabonáz, s szinte látom magunk körül az apró kis szikrákat, melyeket mi ketten gerjesztünk.
- Te pedig olyan, akire titkon minden férfi és nő vágyik. A legsötétebb, legszenvedélyesebb álmokban bujkálsz, akinek az arca édes, vágytól fűtött álomba ringatja az embereket. Lehet ott van a szerető család, a gyermekek, vagy éppen egy fogadalom istenhez, mégis mindenhol a bűnös gondolatok mélyén ott ülsz Te. Az enyéimen legalábbis biztosan... - az utolsó mondatot szinte a levegőbe lehelem, hogy egy kis szellőcsónakon át jusson el Dommielhez. Tekintetem csak ezután emelem rá sóvárgón, bár arcomon most nem mosoly ül, hanem ajkaim enyhén, épp hogy csak eltávolodnak egymástól, s mögöttük látszik, ahogy nyelvem hegyével végigsimítom fogaimat. Ugyan a szavak még nem öltöttek testet, mégsem tudok másra gondolni, csak a közelségére.
- Hogy őszinte legyek, nálam nagy az egyensúly, ám mivel semmi sem tökéletes, így ez sem, ezért néha elbillen a mérleg nyelve, s ekkor inkább a rossz oldal felé húzok. Tettem olyan dolgokat, amik nem feltétlenül a többi ember egészségét, testi vagy éppen lelki épségét szolgálták. Hanem az enyémet. - szúrósan csattannak szavaim, s talán valami sötétség egy pillanatra elburjánzik a sivatagi íriszekben, de végül visszahúzódik, ahogy Dommielre pillantok. Valóban, nagyon különbözünk, de annál inkább hasonlítunk. Csupa paradoxon ez az egész különös kapcsolat s mélyről eredő kötődés. Ha azon az elven lennék, hogy a matériába öntöm az előző életet, akkor Dommiel teljesen biztosan egy király lett volna, s nem feltétlenül a "jobbik" fajtából. Olyan lehetett, aki szerette a vért, a kegyetlenséget, az erőszakot, s mindezt oly' letisztult s magasztos módon művelte, hogy már ezt művészi szintre volt képes emeli, s mégis szerették az emberek. Mit szerették, imádták! Én pedig alatta szolgálhattam, duruzsoltam a fülébe nappal, duruzsoltam a fülébe éjjel... Kicsit el is kalandozok időközben, így a cigaretta utolsó füstjéből hamar visszahozom magam a jelenbe. Újra.
- Ha egy civilizálatlanabb törzsnél vagyok, akkor az öltözködési szokásaikat is igyekszek elsajátítani, ami itt ki is merül az indákból és levelekből szőtt alsó öltözékben. Meglepő tapasztalat, hogy a mi világunkban sokkal inkább él a szexualitás a vágyakkal és maga a szenvedély fogalmával, míg ott inkább az ösztönök azok, amik vezérlik az embereket e téren. Még sehol sem tapasztaltam ilyen körülmények között olyat, hogy két nő, vagy akár két férfi vonzódna egymáshoz. Valószínűleg igen csak furcsán tekintenének ránk, ha rajtakapnának minket a kunyhóban... - húzom félmosolyra ajkaim, s lassan már olyan szinten hálózza be az elmém, hogy nem tudom, képes leszek-e várni addig, amíg kiszabadulunk innen. Pedig türelmes vagyok, de tényleg, viszont Dommiel jelenlétében minden eddigi felfogásom vagy épp tulajdonságom megdőlni látszik.
- Nem lenne lehetőség arra, hogy... Velem tarts olykor? Vagy mindig? - s ezt már halálosan komolyan kérdezem. Egyszerre az elmúlt s leendő utazásaim üresnek látszanak úgy, hogy Dommiel nem volt, s nem lehet a részük. Mi értelme így bármit is tenni, ha közben hozzá vágyom?
- Így is ott fogok kikötni. Már ha egyáltalán eljutunk odáig... - egyelőre csak arra vágyom, hogy végre kijussunk innen, s az éj leple alatt érinthessem meg úgy, hogy közben nem bámul minket senki. Hogy a pillanat csak a miénk legyen, s ne lophassa el senki más.
- Igen, jól sejted, közel álltunk egymáshoz. Nem volt testvérem, sem nagyszülő, vagy unokatestvér, csak ők. Szokatlan volt, mikor tudatosult bennem, hogy egyedül maradtam. Sosem voltam az a nagy barátkozós típus, mindig inkább magányos farkasként éltem, így még inkább nehéz volt feldolgozni, hiszen elfojtottam magamban a gyászt. Viszont így lassacskán mégis sikerült feldolgozni. Egyedül. Ám ennek már sok éve. És igen, ez is közrejátszott abban, hogy ott hagytam Texast. Ha nincs kihez hazamenni, miért menjek haza? Hogy leporoljam a tárgyakat? - mosolyodom el, ám emögött nem lapul a fájdalom, vagy a gyász maradéka. Már leülepedett bennem minden, s bár a múltban nehéz volt, mára sikerült túllépnem a dolgokon. Talán a sok utazás, az új környezet, az emberek, s ha visszagondolok, még idegesítő is lett volna hallgatni a sok vigasztalást a rokonoktól. Ennek így kellett történnie, s annak örülök, hogy nem szenvedtek. Úgy haltak meg, ahogy arra minden ember vágyik. Álmukban, békésen.
- Olvasol tán a gondolataimban? Kimondtad, amire ebben a pillanatban igazán vágyom. Te leszel az első és egyetlen, akinek majd nyújtom a kezem... - beleborzongok szavainak mélységébe, melyet annyira természetesen, annyira őszintén közöl, hogy újabb ütemeket hagy ki a szívem, csak hogy összhangba kerüljön Dommielével. Még inkább keservesnek tűnik a gondolat, hogy egyszer el kell(ene) mennem, de erre igyekszek nem gondolni, hiszen sosem tudhatjuk, mit hoz majd a jövő. Talán Dommiel sokkal inkább részese lesz, mint azt gondolnám...
Ahogy ajkaink összeérnek egy kicsiny pillanatra, olyan, mintha megállna körülöttünk az idő. Szinte levegőt sem veszek, alig hallok, s csak Ő az, aki kitölti a látóterem. Olyan ez az egész, mintha csak egy apró morzsát hintenénk el egy hatalmas kenyérből. Halk sóhaj hagyja el szám, mikor keze a derekamra simul, s azt akarom, hogy tovább menjen. Képzeletben már máshol jár a keze s az enyém is, ám mielőtt még totálisan kifordulnék magamból, elhajolok tőle, édes pecsétet hagyva ajkain. A kezünk azonban még mindig összeolvadva, pont úgy, hogy ha elengednénk, akkor talán elveszne a másik, így muszáj szorosan magunk mellett tartani. A kalap pedig a fejemre kerül, s nem hazudtolva meg a texasi származásom, azzal együtt biccentek széles vigyorral a pultos felé, aki lefagyva figyeli, ahogy kéz a kézben távozunk a bárból. Ahogy Dommiel, úgy én is sietősre veszem a lépteim. Nem érdekel sem a kellemes éjszaka, sem a belváros, csak Ő, a négy fal közt... A kocsihoz érve enyhén végigsimítom ajtaját, majd megállok előtte, kicsit nekidöntöm a hátam, mintha csak azt sugallnám ezzel, hogy akkor szállhat be, ha megadja nekem a jelszót. A jelszó pedig vészesen közeleg, s én csak lélegzetvisszafojtva figyelem mozdulatait, nyelnem is muszáj egyet, mikor ujjai az államra simulnak. Ajkaink pedig újra összeérnek, ám most már engedünk kicsit a vágyaknak, s nem múlik el a pillanat egy röpke másodperc múlva, hanem csókunk hosszúra nyúlik el. Eleinte ugyan édesen simulok rá ajkaira, ám hamarosan már képtelen vagyok finomkodni, így kezem felsiklik karján, majd átkúszik hátára, s erősen magamhoz húzom Őt, miközben másik kezemmel vadul túrok bele hajába. Nem is gondoltam volna, hogy ekkora vágy rejtőzik bennem, hiszen még egy nőnél sem tapasztaltam ilyen mindent elsöprő élvezetet egy csók közben. Annyira új, annyira más... S el sem tudom mondani, mennyire füllesztőbb, szenvedélyesebb, és vadabb. Nem véletlenül húzom magamhoz egyre erősebben, miközben a mohó csókok alól olykor felbukik egy kéjes sóhaj, ám mielőtt még okot adnánk egy feljelentésre, jobb abbahagyni. Így ugyanakkor még inkább csak nehezebb elviselni a köztünk levő távolságot... Mikor elhajol tőlem s megindul a másik ajtó felé, én képtelen vagyok beszállni, muszáj utána lépnem, hogy megragadjam kezénél, visszahúzzam magamhoz, s a motorháztető felé toljam, hogy aztán újra egy szenvedélyes csókba torkoljon a pillanat. Nem tudom, meddig falhatom ajkait, de végül én parancsolok megálljt magamnak, s a vágyakat lassan fojtom le egy szájának szegletébe lopott csókkal, mely arcán siklik át, majd állán állapodik meg. Végül elhajolok tőle, végigsimítok mellkasán, s most már tényleg hagyom, hogy beszálljon az autóba. Bár még ötször utána mennék, de nem teszem, hiszen tudom, hogy a türelmünk jutalma hamarosan úgyis beér majd... A kocsiba ülve egyből megérzem édes illatát, s bár nem akarom megzavarni, mégis néha kénytelen vagyok végigsimítani kezén, mellyel a váltót kezeli. Tekintetem pedig ritkán szökik az ablakon túlra, hiszen egyszerűen képtelen vagyok levenni róla a szemem. Figyelem, ahogy kormányoz, ahogy az utat kémleli, s ugyan legurítottunk pár pohárkát, mégsem érzem feszélyezve magam, sőt, titkon azt akarom, hogy még gyorsabban hajtson. A percek pedig repülnek, ahogy mi is az éjjeli utakon, s én közben egyre csak hergelem magam, de végül megérkezünk a házikóhoz. Rettentően kíváncsi vagyok, milyen környezetet tett magáévá, így én is kikötöm magam, de még nem szállok ki.
- Rád egyáltalán készen lehet állni? - vigyorodom el én is, s váratlanul megragadom öltönyét, majd magamhoz húzom, de megállok, mikor ajkainkat épp hogy csak egy hajszál választja el egymástól. Jobb kezem közben észrevétlenül, lassan siklik a combjára.
- Annyira könnyen azért nem adom magam... - mosolyom még szélesebb lesz és még aljasabb, hiszen játszadozva kicsit Dommiellel, váratlanul elengedem Őt, s ha nem tesz semmit ellene, akkor szinte rögtön ki is szállok az autóból. Már nem sietek sehova. Ketten vagyunk, a kíváncsi szemeket magunk mögött hagytuk, s most már csak át kell adnom magam neki, hogy beszippantson a környezete, beszippantson Ő maga, s elemésszenek minket az élvezetek...

Kill4Me ▲ Forrósodik a hangulat!  wiggle  ▲seth
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Csüt. Júl. 26, 2018 3:16 pm

Shazan & Dommiel

You And Me

Bókja figyelmes s őszinte, mely széles mosolyt csal arcomra. Túl sokat bókol, túl kedvesen, esküszöm lassan, de biztosan zavarba hozza arrogáns énem. Ugyanakkor én sem tudnám megállni mindig, hogy ne fejezzem ki mennyire csodálom. Kezdve azoktól a titokzatos mély kávé barna íriszeitől, melyekből nem csupán a sok bölcsesség és élet útján szerzett tapasztalat kavarog, de egyfajta különös titokzatosságot is ad teljes egészének. És akkor csókra termett ajkairól nem is beszélve, melyektől a hideg futkos a hátamon, ahogy félmosolyra húzza őket. Nehéz ellenállni, hogy ne nyaljam meg ilyenkor az ajkaim arra gondolva, hogy bizony-bizony, már másképp is megismerkednék vele. Mikor az egyensúly néhai kibillenéséről és az egyenlőre nem részletezett bűneiről beszél, nagyon is felkelti érdeklődésem válasza. Érdekelne mit rejt múltjában még. Tudni akarom mitől is mocskos a keze, mi az, miről másnak tán sosem beszélt. Éppen csak megállom, hogy ne kíváncsiskodjak. Mindkettőnk érdekében. Mert ha valóban olyan negatív, jobb ha más nem lesz fül tanúja. Semmiképp nem hoznám kellemetlen helyzetbe. Már csak emiatt is örülnék, ha egyszer kettesben beszélgethetnénk.
- Akkor én kapnék az alkalmon, s szívesen megismerném bűnös gondolataidat. - mosolygom huncutul, s roppant mód vágyva azokat a gondolatokat. S az a szavaihoz társuló tekintet... meg lehet, ez a rejtett sötétség az, ami igazán vonz. Tudni akarom, ismerni akarom ezen oldalát is. Igazságtalannak érzem, hogy a körülöttünk lévők miatt megálljt kell parancsolnom kíváncsiságomnak s vágyaimnak is. S látom olykor Ő is ábrándokba menekül, mely csak az övé, senki másé, hiába is akarnám magamnak.
- Ezek a törzsek szigorú szabályok szerint élnek, még ha mi nem is látjuk ezt. Törvényeiket velünk ellentétben sosem szegik meg, mert a büntetés ott súlyosabb némi pénzbírságnál. Bár arról én sem tudok, hogy az azonos neműek létesíthetnek e szexuális kapcsolatot. Vagy egyáltalán akarnak e... Maximum meggyalázásból. - állapítom meg, noha tudom, Ő ebben sokkal szakavatottabb. Utolsó megjegyzését sem tudom figyelmen kívül hagyni, s nem is akarom. Mosolyom széles vigyorrá válik, ami csak akkor válik viszont mosollyá, mikor szemeim lesiklanak arra a döglesztő mosolyára. Szándékosan csinálja, tudom én. Nyelek is egyet, noha az italomért nem nyúlok, túlzottan lefoglal mosolyával. Egy kicsit fészkelődöm is miatta. Nem szokásom, de úgy érzem kényszerítenem kell magam, hogy csináljak valamit, amivel egy parányit is képes vagyok elterelni figyelmem. De nem tudom. Zavartan vallom, még sosem hozott senki ilyen helyzetbe, hát még a puszta mosolyával, most pedig alig bírok szilárd állapotú maradni.

Boldogan emlékeznék vissza arra a pillanatra, mikor ily módon is kiélveznénk egymás társaságát. - tettem hozzá valahol a mosolyától való melengető érzés és a lassan lenyugodott szapora szívverésem között. Nem nehéz észrevenni, hogy már Ő benne is rég felébredtek a vágyak az ismeretlen tapasztalások iránt. Minden vágyakkal teli mondata után, egy újabb pillangó száll alá bensőmben, hogy fokozzák bennem az érzést, melyet ez idáig senki és semmi iránt nem éreztem ilyen mértékben. Kérdése egyszerre ér meglepetésként és jóleső, ám talán kissé keserűséges kérdésképp. Szívesen láncolnám magam Ő hozzá, míg csak élek, ám tudom, hogy nem lehet. Most talán még nem, de tudom, hogy eljön majd az az idő, mikor már nem számít ez a világ és az igazságtalan törvényei.
- Bár mehetnék veled... Még egy aprócska üres sziget is maga lenne a Menny, ha kettesben lennénk, távol mind ettől. Én lennék a legboldogabb ember... - sóhajtottam egyet fájó szívvel, hiába háborog a lelkem, hogy elutasítom. Ám következő kijelentése visszahozza jó kedvem, mert a jelent övezi.
- Miért ne jutnánk...? Rajtam ne múljon... - vigyorogtam halkabban elnevetve magam türelmetlenségén, ezzel is talán kissé véka alá rejtve, hogy bizony én sem érzem magam már olyan türelmesnek. Talán előbb meg is török, mint Ő.
Irigylem Őt és családját. El sem tudom képzelni, milyen érzés is lehet ilyen közegben felnőni. De az elvesztés fájdalma is ezerszer mélyebb lehet. Most mégis úgy érzem, már megbékélt vele, elfogadta és nincsenek tüskék benne vagy feldolgozatlan pillanatai, melyek ehhez köthetőek. Mégis... megsajnálom... vagy talán a kisajátítása és önzőségem játszik közre, hogy végül őszinte gondolataim iránta ismét felszínre törnek. Válasza pedig utat enged vágyaimnak. Mennünk kell.
Kilépve a levegőre elszabadulnak vágyaink. Alig érünk el a kocsihoz, én már ajkainak esek. Nem akarok túl vad lenni, de nem bírom sokáig megállni, hogy csak finom ízlelgetésbe bonyolódjunk. Épp elég hergelő volt az odabenti játéka. Mikor elengedi kezem, s a hajamba túr, halk ám de férfias morgással jelzem, hogy kedvemre van az érzés. Felszabadult kezemmel nem kell már vigyáznom, hozzásimulva simítom kezem előbb derekára, majd onnan hamarosan hátrébb a hátsójára, amit nem félek megmarkolni, ha nem is túl erősen. Alig várom már, hogy meztelenül is játszhassak már vele, hogy hatalmam alá kényszerítsem minden porcikáját, s közben vágyja, sőt könyörögjön minél többért. Odáig azonban nem jutunk el, hogy nyelvét igazán táncra hívhassam. Legalábbis még nem. Volt egy pinduri maradék akarat erőm, hogy beszálljak a kocsiba, minek után elengedtem, ám most Ő volt képtelen megálljt parancsolni. És én egy percig sem bántam. Legszívesebben ráfektettem volna a kocsi motorháztetőjére, hogy ott tehessem magamévá. Így azonban nem féltem bevetni magam, hogy átvándorolhassak ajkai mögé, már ha engedte, de miért ne tette volna? Ám ez a pillanat sokkal rövidebb volt, mint az előző. Mikor elhajolt, én még utána hajoltam. Talán sikerült még egy aprócska csókot lopnom, talán már nem. Mindenképp fájt utána a szívem. De tudtam, hamarosan eggyé válhatunk, s nem csupán hamis képzelgés lesz a jutalmunk, hanem az igazi gyönyör. Így hát nehezen elszakadva tőle - még ha csak pár pillanat erejéig is, beszálltunk a kocsiba. Ha akartam volna sem tudtam volna lassabban menni, nem volt mi megállítson. De figyeltem, nagyon figyeltem, hogy Ő se érezze magát veszélyben mellettem. Széles mosoly kúszott arcomra, mikor kezemre simította övét, s az egyik stoptáblánál rá is tudtam pillantani. Az út során szinte végig magamon éreztem tekintetét, ami csak szította bennem a vágyakat. Mikor pedig odaértünk végre, leparkoltam a ház mellett, nagyjából a fészer előtt, mely lakatra volt zárva, hogy senkit se kísértsen meg a lopás vagy esetleg a kíváncsiság. Az nagyon nagy hiba volna, még a tolvaj részéről is. A Hold ugyan adott némi fényt, a ház nagy része mégis sötétben aludt. A motort leállítom, az övem kikapcsolom és rápillantok.
- Zavarba hozol... - nevettem el magam finoman s éppen csak befejezem rövidke mondatom, mikor váratlan lépésre szánja el magát. Ajkaim már résnyire nyílnak, hogy a kocsit is felavathassuk ily mód, ám nagy meglepetésemre Shazan megáll. Akkor tudatosul bennem, hogy újfent pajkos játékra adta fejét. Játszon csak, tetszik, amit csinál, legfőképp azért, mert tudom, hogy nem sokára rajtam a sor. Egy pillanatra lélegzetem visszafojtva, s epekedve ajkai után nézek fel megbabonázó íriszeibe ajkairól, ahogy megérzem kezét egy érzékenyebb részen.
 - Ne is... Nagyobb s becsesebb jutalom, amiért küzdeni kell. - búgom halkan ajkainak, nem tudva megállni, hogy gyakorta le ne nézzek rájuk, s ne kívánjam további felfedező útra kezét. Most nem kapok utána, nem, ám amint belép a biradalmam kapuján, csak is a sajátoménak kiáltom ki. Önző vagyok? Meg lehet... De Shazanról sosem fogok lemondani. Némán nézek utána a kocsiból ugyanabban a kissé felé közel hajolt pózban, de hamar követem én is a házhoz, melynek szegleteiben pihen egy-két fa, bokor, s melynek teraszra lépésekor automatikusan felkapcsol a villanykörtéje. Nem egy biztonsági rendszer, de észreveszi, ha betolakodó ólálkodik az elülső vagy akár a hátsó ajtónál. A terasz részen jelenleg nincs semmi, néhány apró fűszernövényen kívűl. A kert rengeteg munka, s túl sok hely lenne, de szeretem, ha az én kezem által terem, amit később felhasználhatok. Az ablakokon pusztán a sötétség miatt nem látni be teljesen, bár olykor a függönyt is behúzom. Az ajtóhoz lépve már kezemben a kulcs, ajtót nyitok, hogy aztán előre engedhessem. A belépésekor pedig meg lehet valamivel alább hagy szexuális éhségem, de csak egy cseppet, ugyanis hirtelen ismét megszáll a kíváncsiság, vajon miképp vélekedik. Jobbra számított e? Vagy érte e egyáltalán meglepetés? Belépve, nem sokkal a bejárati ajtó mellett bal oldalt, néhány méterre arrább akad egy újabb zárt ajtó, mely rengeteg mindent rejt a kíváncsi szemek elől, ám épp úgy létszüksége a háznak, mint akármelyik része. Eggyel odébb egy újabb ajtó, egy a vendégek számára is érthető rövidített felírással, misszerint emögött az ajtó mögött rejlik a földszinti fürdőszoba. Jobb oldalt nincs fal, a nappali egybe van kötve az előszobával. Semmi különös, tévé, egy kisebb rádió, kanapé és fotelek ízlésesen elhelyezve a nappali közepén, egy szélesebb könyves polc, melyen sokféle könyv sorakozik a pszichológiától elkezdve a művészeteket magába foglaló könyveket át az orvosi, anatómiai könyvekig. Illetve akad még egy kisebb kandalló is. A falakon ismeretlen, vagy épp ismerős festmények, családi fotó egy sincs, hisz honnan is lenne. A kávézó asztalon pihenget néhány szikével hegyezett graffit ceruza, pár üres lap, s egy elkezdett női akt. Kissé rendetlen, de mentségemre szolgáljon, ezeket az apróságokat gyakorta hagyom elő, mintha attól tartanék, hogy eltevésükkor odaveszne az ihlet is. A nappalit követi a konyha, mely egyben az étkező is. Nem egy nagy ház, ez külsőre is látszik, s bár ízlésemnek megfelelne egy hatalmas kastély, túl nagy volna, s túl nyüzsgő. Már pedig egymagam biztos nem végeznék sosem a rendberakásával. A konyha számomra külön szentélyt foglal magába. Itt külön kis szekrénye van a jobbnál jobb receptkönyveknek, szakácskönyveknek. Van egy magasított pultom is két bár székkel az amúgy nappalihoz képest modern konyhában, de akad egy kisebb étkezőasztal is négy székkel. Szeretek főzni, s ami azt illeti enni is, ám szinte sosem fogadok vendégeket, ezért sem láttam szükségét kétszer ekkora konyhának. Apropó, a lakattal elzárt ajtó mögötti titok is a konyhához köthető, de ezzel most nem rontanám el az izgalmas esténk. A ház hátsó részében van egy lejáró a pincébe, s egy lépcső ami felvezet az emeletre. Az emeleten van a hálószobám, külön fürdőszobával, s egy vendégszoba hasonlóan. A vendég szobával szemben pedig egy egykoron dolgozó szobának nevezett mára festőszobává alakított helyiség, mely elsőre talán kissé szétszórt s rendezetlen, ugyanakkor egy festő számára nem is létezik katonás rend a festményei közt. Az újabb alkotásom, még elkészületlenül pihen letakarva az állványon, míg az üres vászonok egy erre készített tartóban pihennek, várva végzetük beteljesülését. Ugyanígy a már elkészült remekek is egy külön erre fenntartott tartóban száradnak már hetek óta... Feleslegesnek találtam volna tapétázni, a fehér fal, a plafon és a régi fapadlón is felelelhetőek a napokban festet művek nyomai. Ha bár a falakon akadnak vázlat szerű rajzok illetve kész portrék, csendéletek. A hálóm ajtaja csukva, ám mögötte már inkább a piros és arany színek uralkodnak, akár egy királyi hálószobában, ízlésesen, rendezetten elhelyezve benne mindennel, ami egy hálóban megtalálható.
Nem vezetem, hagyom, hogy Ő ismerkedjen meg mindennel, amivel csak szeretne, maximum árnyékaként követtem, hogyha már készenáll, akár fent, akár idelent de egymásnak eshessünk. Vagy ha későbbre tartogatná nézelődését, az sem zavar, felmehetünk egyenesen a hálóba is, hogy végre ledönthessem és korlátok nélkül egymáséi lehessünk.




I can and I will

watch me
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Pént. Júl. 27, 2018 12:16 pm
Dommiel & Shazan

"A gonosz gondolatok kérlelhetetlenek, és tetté akarnak válni."


+18

- Most is rengeteg bűnös gondolat kavarog a fejemben, és ha ebben a tempóban folytatódik az este, hamarosan megismerhetsz párat. - pedig próbálom visszafogni magam s a kis játszadozásom, de egyszerűen nem megy, hiszen látva Dommiel mosolyát, egyszerűen vágyom arra, hogy visszavágjon, hogy még inkább felperzselje az amúgy is lángokban álló fantáziám.
- Remekül látod a dolgokat. Sokkal szigorúbb szabályaik vannak. Míg a mi világunkban megölsz egy embert, azután börtönbe kerülsz, ahol majdnem jobb az ellátás, mint egy kórházban, majd öt év múlva szabadulsz, mintha mi sem történt volna... Addig egyes törzseknél még a házasságtörésnek is nagyon súlyos következményei lehetnek, mint például a halál. Az ilyen zártabb közösségekben mindenkinek meg van a maga helye és szerepe, valószínűleg ezért sem tapasztaltam még semmiféle szikrát azonos neműek között. Pedig megmondom őszintén, miközben tanulmányoztam az embereket, ezt is figyeltem. Vagy nagyon jól elrejtik az érzelmeiket, vagy pont olyan közösségekben voltam, ahol nem volt ez jelen. Amúgy ha belegondolsz, nálunk rettentően sokat számít a média. Igazából már gyermekként is belefuthatsz szexuális tartalmú dolgokba az interneten, aztán ha anyuci nem figyel, mert éppen körmöt lakkoz, akkor ott tartunk, hogy tizenkét évesen már azt nézi a gyerek, ahogy hárman körbeállnak egy nőt... Egyszóval, nagyon más világot élnek, s bár mikor ott vagyok közöttük, szívesen maradnék, de tudom, hogy így nagyon sok más élményről maradnék le, amit viszont csak a modern társadalom tud nyújtani. Nem, nem csak a pornóra értem. - viccelem el a végét, még ha nem is élek ilyesmivel. Az én fantáziám sokkal kielégítőbb, mint pár ziháló senkiházi a pixelek mögött. Különösen akkor, ha ilyen emberekkel találkozok, mint Dommiel, aki a képzeletem egy rejtett kis fiókját nyitotta ki, ami egy külön, felfedezni való világot rejt. S mondhatjuk tisztán, hogy az csak az Övé. Ő fogja megtölteni tartalommal, s érzem, ahogy telnek a percek, egyre jobban telepedik rá különleges személye az elmémre. Ha létezik bűbáj és varázslat ebben a világban, hát akkor ezt biztosan annak nevezném.
- Csodás gondolatok ezek, kár, hogy a világ nem működik ilyen egyszerűen... - keserves sóhajjal repülök vissza a csodás ábrándból, melyben Dommiel örökké közelebb lesz hozzám, mint az a bizonyos pár milliméter. De tudom, hogy ha tovább folytatom ezt a szálat, még a végén elronthatom az estét, így szavaim után egy mosolyt villantok, mellyel talán újra visszahozhatom az eddigi édes légkört, ami szinte kérnem sem kell, hamar visszajön. Elég csak mélyen belemerülnöm Dommiel íriszeibe, melyekkel folyamatosan hatalmasakat facsar a szívemen. Ha ténylegesen létezne olyan, hogy szemmel verés, akkor Ő bizony már az egész világot megsemmisíthette volna, ha akarta volna. Különösen engem...
Az indulás előtti kis közjátékunknál is szívesen megállítanám az időt, hogy addig csókolhassam, míg erőm bírja. S mikor keze vadul mar belém, hirtelen minden, ami körülöttünk van, túlságosan is csábító lesz. A föld, az autó, a fa, a bár fala... Ha épp nem lehunyt szemmel lejtek vad táncot Dommiel nyelvével, akkor azon fantáziálok, hogy hol szedjem szét a nadrágját azonnal. Tényleg alig bírok már magammal, s ezt mohó és türelmetlen mozdulataim is nagyon jól mutatják. Hogy én ne engednék neki valamit? Jelenleg bármit megtehetne velem, amit csak kívánna, hiszen már a jelenléte is szinte olyan számomra, mint a drog. Ha pedig majd engedünk az élvezetnek, s már semmi sem fog visszatartani, akkor tudom, hogy igazán euforikus pillanatokban lesz majd részünk... Addig is vágyakozva simulok le utolsó csókjáról, s miközben távolodik tőlem, még utoljára végigsimítom állát, hogy megtarthassam magamnak ezt a pillanatot addig legalább, míg visszaszáll az autóba. Már ez a kis szűk tér is csodálatos, s el sem tudom mondani, mennyire megtisztelő, hogy betekintést enged a kis kuckójába, mely előtt hamarosan le is parkolunk. Szinte alig látni valamit belőle, de én már ámulva figyelem a falait, s azt az érdekes félhomályt, mely ebből a szögből még titokzatosabbá teszi. Akárcsak a gazdáját.
- Ettől a beszédstílustól teljesen kiráz a hideg... - lehelem ajkaira vágyakozva, s már-már kezdem azt hinni, hogy direkt csinálja. Vagy egyszerűen csak én gerjedek minden apró kis mozzanatra? Tény, hogy ezzel a nagyon is jó értelemben vett arrogáns stílussal teljesen levesz a lábamról. Uralkodó jellem, ez pedig az első percekben feltűnt már, de most már ebben teljesen biztos vagyok. Ha akarná, a kezében tarthatná az egész világot, de először is rajtam gyakorolhatná, mennyire megy neki az uralkodás...
Mikor kiszállok, nagyot szippantok a friss levegőből, s pár pillanatig nem is szólalok meg, csupán élvezem a csendet, melybe olykor beleszökik a város hangulatos kis moraja. Így, hogy nincs telebombázva a vidék utcai lámpákkal, még a csillagok is szebben rajzolódnak ki az égbolton.
- Igazán magadévá tetted a magányt. Kinek hiányzik egy éjjel s nappal ugató kutya a szomszédból, vagy a nyugdíjas öregember, aki az első napsugarakkal kezdi nyírni a füvet? Ennél remekebb helyet aligha választhattál volna. Az emberek lassan elfelejtik, milyen magasztos is a csend... - mikor csak interneten beszéltünk, már akkor erről a helyről álmodoztam, s most itt a kapujában állva olyan, mintha valami mesébe csöppentem volna. Titkon ugyanakkor tudtam már a kezdetektől, hogy egyszer biztosan itt fogok kikötni. Ha valamit igazán akarok, akkor azt előbb vagy utóbb, de úgyis megszerzem magamnak.
- Bár a mai éjjel nem hiszem, hogy túlságosan csendes lesz... - s tessék, ahogy közelebb ér hozzám, egyszerűen úgy ömlenek ki belőlem a kétes eredetű szavak, hogy ha nem lennének, ki kéne őket találni. Különös dolgokat vált ki belőlem Dommiel, s nem csak szexuális téren, hanem mintha a lelkemben szunnyadó számomra eddig ismeretlen valamit szólongatná. Valamit, ami eddig ott csücsült a mélyebb érzelmek és vágyak előtt arra várva, hogy végre valaki képes legyen onnan elszólítani. A veranda előtt visszapillantok rá, s ahogy elhaladok a mellettem levő fa mellett, két ujjammal óvatosan végigsimítom törzsét. Egyre izgatottabb vagyok, miközben közeledek ajtaja felé, s ezt ha akarnám se tudnám titkolni. Amint pedig feltárja előttem kis birodalmát, úgy lépem át küszöbét, mintha egy elátkozott kastély vaskos, lezárt kapuja nyílt volna meg előttem. Magam mögé pillantok újra szótlanul egy különös félmosoly kíséretében, s miközben beljebb lépek, végighúzom kezem a kilincsen, majd megállok a bejárattól nem messze. Lehunyom a szemeim, a tüdőm lassan emelkedik, s mikor újra kifújom a levegőt, szinte meg is szédülök a gyönyörtől. Nem csak ez a mennyei illat, mely átjárja az egész helyet, de ez a furcsa és vonzó atmoszféra is teljesen megbabonáz. Valami különös illatot is megérzek a mellettem levő ajtó felől, de ezt egyenlőre nem tudom hova tenni, s szinte csak egy másodperc kicsiny töredékéig él a gondolataimban, utána rögtön ismét Dommiel közelsége az, mely megbabonáz.
- Ha egy ősöreg boszorkány vagy véletlenül, aki épp most csalta be áldozatát, hogy aztán megegye a húsát és tovább fiatalodjon... Tedd meg! - vigyorodom el szélesen, s bár talán kicsit furcsán bókolok, mégis teljes mértékben annak szántam. Nehezen találom a megfelelő szavakat, bár láthatja rajtam, hogy nehezen térek magamhoz. A cipőmet közben leveszem, s ha van kialakítva hely valahol az előszobában, akkor odateszem, ha nincs, akkor az ajtó mellett rakom le gondosan a falnál. A kalapomtól is megválok, melyet ha van fogas arra, ha nincs, akkor a kanapéra helyezek. Azért némi illem még belém is szorult talán, bár messze Dommiel mögött kullogok e téren.
- Kellemesen csalódtam. Már nem azért, mert rosszabbra számítottam, hanem mert minden képzeletem felülmúltad, amit nem hittem, hogy lehetséges. Rengetegszer végigfutott már a gondolataimon ez a hely. Vajon hogyan is nézhet ki, milyen az összkép, s milyenek a részletek... Mintha a személyiségedből egy apró darabka mindenhol ott élne. - szólalok fel elvarázsoltan, s mikor tovább lépek a nappali felé, halványan megérintem a falat, majd megállok a kanapé mögött. Tekintetem ide-oda cikázik, mintha csak fejben próbálnám összerakni a részleteket, hogy ezzel is analizáljam Dommielt, ami részben igaz is, részben nem, hiszen annyira a hely hatása alá kerültem, hogy szinte képtelen vagyok kikeveredni ebből az állapotból.
- Te magad építtetted, vagy ez a kis házikó eleve itt állt? Ha egy ősi indián temetőre épült volna, az mindent megmagyarázna Veled kapcsolatban. - pillantok magam mögé vigyorogva, azzal lassú léptekkel megindulok a könyvespolc felé, miközben végigsimítok a kanapén. Kíváncsian állok meg előtte, s ugyanilyen pillantásokkal próbálom szuggerálni Dommielt.
- Nem is tudtam, hogy érdekel az anatómia. - bólintok felé elismerően, majd ujjam óvatosan végighúzom az egyik könyvön, s odébb lépek a kandalló felé. Kellemes hangulatot kölcsönöz a nappalinak, s bár épp a nyarat éljük, nem leszek rest télen is kiélvezni lágy melegségét, különösen akkor, ha ruha nélkül leszünk Dommiellel. Egy halk hümmögést hallatva pillantok ismét magam mögé sejtelmes mosollyal, majd a kis asztalka mellé sétálok, ahol újra bűbájjal átitatott tekintettel figyelem a rajzot.
- Sejtettem, hogy erős művészi hajlam él benned. Valahogy a személyiséged a kezdetektől fogva erre hajazott. Túl sok a különleges és rejtett dolog az elmédben, de ahogy látom, sikerül kifejezned magad. Ilyen kifinomult ember nem létezhet kreativitás nélkül. Szabad? - mutatok a rajz felé engedélyt kérve, hiszen tudom, hogy egyes művészek nem szeretik, ha idegenek hozzáérnek az alkotásaikhoz, mert olyan, mintha ezzel magával ragadná az ihletet is. Így csak akkor érek hozzá a rajhoz, ha engedélyt kapok hozzá, ám ha nem, úgy sem orrolok meg érte egyáltalán. Bárhogy is legyen, kis ideig még csodálom a vonalvezetést, majd egy pillantásnyi időre újra a könyvespolcra szegezem a tekintetem, s lassan kezd kicsit összeállni a kép.
- Tán festeni is szoktál, vagy csak rajzolni? - egy igazi művésszel van dolgom, efelől nincs kétségem. A tekintetem közben tovább siklik a konyha felé, s magára hagyva a varázslatos aktot, a pulton végigsimítva megállok a közepén. Újra gyűjtöm az információkat, miközben szemem ide-oda cikázik, a legvégén pedig megállapodik Dommielen.
- Jól sejtem, hogy nem vagy híve az állandó ételrendelésnek? Ez a konyha túlságosan is tökéletes ahhoz, hogy ne legyen rendeltetése s csak tárolásra szolgáljon. - szemeim nem mennek sehova, egyre csak rajta tartom, s lassú léptekkel megindulok felé. Néha ajkát figyelem vágyakozva, s mikor elé érek, nem engedem tekintetét. Megragadom kezét, majd arcomhoz simítom, s lehunyom szemeim, mintha csak érezni akarnám illatát. Számomra nagyon fontosak az érintések, ezért is érintettem meg sok mindent a házban, hogy ezzel is magamba szívhassam Őt, s ott hagyhassam magam a tárgyakon.
- Nem csak a száddal, de már a kezeddel is varázsolni tudsz, hmm? - nyitom ki szemeim, s kétértelmű szavaim sejtelmes mosolyt szülnek arcomra, miközben lágy csókot hintek csuklójára, de pillantását még mindig nem eresztem. Kezét ezután mellkasomra simítom, ahol érezheti, hogy szívem majd' kiszakad helyéről, de itt nem állok meg, egyre lejjebb viszem kezét.
- Azt hiszem, ezt tesztelnem kell. - átsiklik hasamon, s megállítom odalent, igen, pontosan ott, ahol Ő azt szeretné. A nadrágon keresztül sok mindent megérezhet, s miközben közelebb hajolok hozzá, halk sóhajom ajkain foszlik szét.
- Úgy tűnik, tényleg tudsz varázsolni... - suttogom felé, s szavaim után szenvedélyesen végignyalom alsó ajkát, de mikor elhajolok tőle s elengedem kezét, újra gonosz vigyor ül ki arcomra. Szeretem húzni a dolgokat, különösen ha ilyen mérhetetlen vágy gerjed bennem, hiszen tudom, hogy a robbanás is még tökéletesebb lesz. S hogy megpróbálom-e felhergelni Őt? Úgy érzem, egyre inkább ez is az egyik célom...

Extravaganza ▲  muhaha  ▲seth
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Pént. Júl. 27, 2018 10:41 pm

Shazan & Dommiel

You And Me

Megvallom életem során még sosem találkoztam hozzá hasonló emberrel. Különös s egyben roppant vonzó kisugárzása olyasmi érzéseket keltett bennem, mint amiket ez idáig nem éreztem soha, bár létezésükről tudtam. Aggódtam is, hogy eme érzések elsajátítása majd nehéz tanulmány lesz, s tessék, elém lépett, rám szegezte igéző gyémántjátjait, ajkaival, mosolyával megmérgezte elmémet, és láss csodát, fellángoltak bennem az eddig ismeretlen érzések tengere. Ő nem is ember, tán egy égifény, mely bármelyik halandót képes megvezetni. Vagy tán maga az Ördög ki elegánsan, s mind ezt vágyakkal gazdagítva ejt rabul, s én megyek, önszántamból engedem, hogy vérem, lelkem ontsa, s taszítsa a mélybe. Ajkain minden lecsorduló szó többet ér az aranynál, elméletei igazabbak az igaznál. Gyűlölöm magam, hogy ennyire sebezhetővé tettem magam, de képtelen vagyok ezeket a lelkemet perzselő érzéseket elfojtani iránta. Eddig tán semmit sem éreztem gyengémnek, céljaim érdekében nem is engedhettem meg. Most azonban elkap a rettegés. Félév... semmi idő, már holnap eljő. Itt fog hagyni, én pedig sóvárogni fogok utána minduntalan, szenvedni fogok, mert tudom, hogy Ő létezik, s még sem velem van. Aljas gondolatok uralkodnak el elmém sötét szegletében, noha tudom, képtelenségekről fantáziálok. Féltékeny vagyok, bár én magam sem tudom mire is pontosan, ám olyan erősen mardossa a lelkem, hogy sebezhetőbbé nem is válhatnék. Halálos kór melyben most szenvedek, a szerelem, s nincs ellene szer, mert csak Ő az, aki kell nekem.

Az autóból kiszállva úgy követem, mintha csak Ő volna ki csalogatna.
 - Lássuk be, itt valóban egymagam lehetek, nem úgy, mint egy agyon hajszolt férj, aki hol a munkájába menekül a hangos család elől, hol a nyüzsgő lakásába a kiállhatatlan főnöke és hamis képet mutató, sznob munkatársak elől. Az nem magány, ha tudom, nem vagyok teljesen egyedül, hogy a városi zajok az ablakon keresztül is a nyomomban vannak. - válaszoltam mosolyogva, ahogy mellé léptem a teraszhoz érve. S ez a mosolyom szélesedni látszik, ahogy rápillantok, de a kulcs is elfordul a zárban egy időben.
 - Már most alig várom, hogy hallhassam, milyen is vagy akkor...  - nyalom meg lassan szám szélét, belökve az ajtót, s ezáltal a kulcsot is kihúzva, s odébb állva, ám a szemkontaktussal nem hagyok fel egy percig sem. Sötét kíváncsisággal és forró vágyakkal teli íriszeim végig követik óvatos mozdulatait, lassú lépteit, s nem utolsó sorban a házzal ismerkedő tekintetét. Magam mögött lassan becsukom az ajtót, be is zárom biztosítva magunk mögött a világ kint tartását. Ő visszapillant rám azzal a mindent elsöprő, játékos félmosolyával, én pedig ajkaim résnyire sem nyitva váltok huncut vigyorra.
Ahogy lehunyja szemeit, alább hagy az én vigyorom is, helyette vágyakozva figyelem tovább. Óvatos, már-már macska lépésekkel közelebb megyek kicsit, mert ugyan nem szakítanám félbe a fészkem megismerkedésével, de immáron nincs senki és semmi, ami megálljt parancsolhatna. Éppen ezért kihasználva, hogy háta mögött lehetek, kezeimmel lassan átkarolom derék tájban, hogy ha nem is szorosan, de hozzá simulhassak. Válla fölé hajolok, egyenesen a füléhez, hogy nem is olyan komolytalan tréfájára válaszolhassak.
 - Ne légy türelmetlen, még a macska is kiélvezi a játékot, mielőtt felfalja az áldozatát. Hadd játszhassak veled én is. Hadd ízlelhesselek meg. Hadd uralkodhassak egy kicsit a tested felett.  - búgtam fülébe, miközben hasán melegedő egyik kezemmel elindulok lejjeb. Csupán néhány centivel, s csak az övéig, hogy hergelhessem, s talán akaratlan is sietessem vele. S ha tudná, ó ha tudná, mennyire közel járt az előbb. Na nem pont a boszorkányos résszel, de nagyon is rá tappintott arra, miféle helyként funkcionál a mellettünk lévő zárt ajtó mögötti kis helyiség. De nem kérdi, s én sem világosítom fel. Félek, hogy rontana a mai estén. Esetleg majd máskor... De semmiképp sem titkolnám előle, még szörnyetegnek tartott oldalam se. Végül aztán elengedem, hogy tovább járhassa felfedező útját, mert nekem se lenne jó, ha fenntartanám. Sose érnénk fel, én pedig már majd meghalok, hogy végre leteperhessem. Somolyogva figyelem, ahogy lábbelijét az én cipőim mellé teszi az arra szánt kis szőnyegre az ajtó mellett, s kalapját a falba szerelt kis fogasok egyikére. Talán csak nálam fél ennyire a rendetlenségtől, de belőle kifejezetten kinézem, hogy mondjuk egy fárasztó nap után, minden ruhájától megválva egy helyre szórja őket. Ó, igen, minden ruhájától megválva...
 - Örülök, hogy tetszik. Bevallom kissé tartottam tőle, hogy tán mégsem leszel elragadtatva, igaz, ez még csak a nappali, de akkor... mostmár cseppet sem aggódom afelől, hogy itt jól éreznéd magad.  - mosolyodtam el, s bár talán egyesek korainak tartanák, én már az együttélésről fantáziálgatok. Más társasága roppant mód zavarna, éppen ezért sincs még állatom se, de Shazant... őszintén mondhatom a tenyeremen hordoznám, akár egy ifjú herceget.
Kérdését követő megjegyzésén felnevettem, még a fejem is kissé hátra döntve.
 - Nem, semmi ilyesmi. Mármint nem tudom róla. A ház valójában már itt állt, s ha hiszed, ha nem nagyon jó áron. Gondolom a várostól való távolság és a föld út végett, de akkor is. Én mondjuk örülök neki, de másrészről szomorú, hogy a gyönyörű táj még másodrangú szereplője sem volt a leírásnak. - csóváltam fejem mosolyogva, így belegondolva nagyon is szerencsésnek tartva magam. Persze nem csak a táj szépsége volt az első cél, mert jó, ha egy magamfajta ilyen lakatlan helyen él, akár a horror filmekben, de természetesen jobb hely aligha eshetett volna az ölembe ilyen nevetséges áron.
 - Nem csupán az emberi elme, de a test működése is igazán érdekfeszítő dolog tud lenni. Jó pár évvel ezelőtt orvosnak tanultam, de félbehagytam a gyakorlatot. Valahogy nem éreztem magaménak ezt az egészet. Vagy inkább az egész egészségügy sötét oldala váltott ki belőlem undort. Nem tudom. - válaszolom a végén enyhe vállvonással s kicsit oldalra biccentett fejjel, hisz ez a múlt, ami már jóval mögöttem van. Az ajtó félfának dőlve figyeltem lassú lépteit, kezeinek finom mozdulatát. Nem tagadom, közben eljátszottam a gondolattal, hogy a kanapéra teperem, vagy épp a kandalló előtt szeretkezünk, amiben akkor már vad táncot lejtenének a lángok. Kérésére aprót bólintok, miközben zsebre teszem kezeim, s úgy figyelem tovább. Ő az, aki tudatalatt manipulálja gondolataim.
 - Egyszer... szívesen papírra vetnélek Téged, mondjuk egy szép akt formájában. Az ágyon... - somolygok magam előtt már egészben felvázolna a képet. Ám kérdése újabb remek ötletet ad.
 - Rajzolni, festeni és manapság a szobrászat egy tán igen egyedi fajtájával próbálkozom. De most, hogy így említed, egy portrét is eltudnék képzelni. Egy korábbi korból. Nem tagadom, nem csupán a kalap, de egy arany korona is pompásan állna rajtad. Ki tudja, meg lehet előző életedben valóban egy szabadelvű király voltál. És a különös, ám nagyon is erős egymásiránti vonzalmunkat tekintve, szerintem én lehettem a titkos szeretőd.  - vigyorodtam el, egyik szemöldököm egyszer felvonva. Muszájnak éreztem, ha ki is zökkentem vele a gondolatait. A nappaliból a konyhába követem, bár onnan is csak az ajtóig.
 - Ha tehetem mindig főzök magamra. Szeretek figyelni arra mit eszek, így arra is már-már kényesen ügyelek, honnan szerzem. Ha nem lennék rest, s nem kéne belerondítanom a táj festőiségébe, lenne kertem is, ám mivel erre felé ha ember nem is, de állat jócskán akad, így kénytelen vagyok piacon beszerezni mindent.  - válaszoltam ismét mosolyogva. Mindent, a húson kívül. Persze nincs ellenemre az állati eredetű, de ha tehetem okkal választok másikat.
 - Szerintem a szakács is van akkora művész, mint egy festő. Csak az ő vászna a tányér. És csak úgy mellékesen megjegyzem, van hozzá érzékem, szóval ha esetleg... talán... nem csak éjszakára maradnál...  - tettem ezúttal karba kezeim a félfának dőlve, lassan forgatva szemeim, erősen célozva arra, hogy nem lenne ellenemre, ha nem szökne meg reggel. Tekintetem végül újfent rajta állapodik meg, szinte látva azokban a szemekben, hogy tervez valamit. Leengedem karjaim, s kiegyenesedve figyelem, ahogy hozzám lép. Mikor kézen ragad szívem szaporábban kezd verni, s én lélegzet visszafojtva figyelem milyen szándék vezérli. Hagyom neki, mindent hagyok. Éppen csak saját lábaimon állok, de minden más tettem rá van bízva. A bőre puha érintése ismét forró ám inkább romantikusabb pillanatokat ébreszt elmémben. Lassú csókokat, finom vonaglást, ujjbegyeim siklását csupasz bőrén. Bedobnék egy vicces mondatot, ám jelenleg képtelen vagyok ilyesmikre gondolni. Képtelen vagyok akár a szemkontaktust megállni, hogy kalandozó kezemre pillanthassak, mely érzem, egyre vadabb vizekre evez. Csupán egy vékony anyag választ el felsőtestétől, s mégsem hagyja, hogy kibontsam azokat a fránya gombokat. Ám ahogy egyre lejjebb és lejjebb haladunk, nem érzem akkora csalódásnak. Az öve tájékán már tudom, hogy mit vett a fejébe, legalábbis akkor abban a pillanatban meggyőződésem volt. Nagyot nyeltem, ahogy saját kezemmel érezhettem, mire is képesek ezek az őrült vágyak. Nem tagadom az én nadrágom is kezd kényelmetlenné válni, hát még ettől a finom ismerkedéstől. Már ígyis épp eléggé éhezem rá, Ő pedig még tetézi is. Behunyom szemeim, ahogy megérzem nyelvét ajkamon, s érzem, ahogy újfent egy különös bizsergés fut végig minden porcikámon. És ismét ugratott. El se hiszem, hogy képes ilyen arcátlanságra. Na de megállj, az ágyban már nem lesz merszed kiállni ellenem. Erre bizony el is mosolyodom.
 - Úgy érzem lassan kijár neked a bünti. Csak érjünk fel s meglásd, megkapod a magadét. - somolyogtam egy percig sem megszakítva a szemkontaktust.


| music: Toxic | cometopapa | seth


I can and I will

watch me
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Szomb. Júl. 28, 2018 10:28 pm
Dommiel & Shazan

"A gonosz gondolatok kérlelhetetlenek, és tetté akarnak válni."


+18

Néha úgy érzem, hogy Dommiel talán nem is valós személy. Annyira tökéletes számomra, hogy olykor magamban megkérdőjelezem létét, s a tudatalatti vágyaim kivetülését élem meg igazán intenzíven, eközben pedig ott fekszek a poros hotelszoba egy sarkában, összekuporodva s remegve a drogtól. Talán megbomlott az elmém, s a hosszú évek alatt mégis vágytam valakire, aki pontosan olyan, mint Ő. Lehet, hogy elterelte a figyelmem a sok utazás, s eléldegéltem a tagadási fázis hazug leple alatt, most mégis úgy érzem, hogy eddig nem is éltem igazán. Társas lényeknek születtünk, s ezt mindig is hangoztattam a betegeimnek, holott én magam voltam az, aki képtelen volt ezt elfogadni. S tessék, ahogy mélyen elmerülök lélektükreiben, olyan, mintha magamat látnám odabentről visszapislogni.
- Megmondom őszintén, lassan már én magam is kezdtem elfelejteni, milyen különleges is a csend. Már teljesen hozzászoktam a nyüzsgő repülőterekhez, a zajos motelszobákhoz, a hangos rendelőkhöz... Úgy tűnik, ezt is sikerült visszahoznod az életembe. Ám ha jobban belegondolok, nem sok esély lett volna arra, hogy mi megismerkedünk. Állandóan úton vagyok, s társkeresőre is most először regisztráltam be, ez pedig csak az én oldalam, ott van még a tiéd is. Hiszem, hogy a Sors vezetett hozzád. - szólalok fel elmerengve, s egy pillanat erejéig még a Holdra pillantok, végül hagyom, hogy elnyeljen a bűvös házikó, melynek belseje mintha maga lenne a Mennyország. Biztosan meghaltam. Más magyarázat nem lehet erre az egészre.
- Nem esik ki túlságosan ez a hely a várostól s a munkahelyedtől? Csak azt ne mondd, hogy itthon végzed a munkád, mert akkor kénytelen leszek azonnal ideköltözni, és megnyitni a kis magánrendelőm a hátsókertben. - vigyorgom felé költői túlzással, amit ugyan viccnek szánok, mégis becsúszik a szavak mögé némi valóság is részemről. Csodás ábrándok ezek, de hát mi nem az, melyben Dommiel a főszereplő? Egyre több vágykép kúszik elő, miközben lehunyt szemmel szívom magamba ezt a titokzatos atmoszférát, ám ezt édesen szakítja félbe egy váratlan érintés. Szavaitól szó szerint megborzongok, s érezheti, ahogy lélegzetem egy pillanatra megáll, majd szinte remegve fújom ki a levegőt.
- Már csak az a kérdés, hogy tulajdonképpen melyikünk is a macska... - biccentem oldalra fejem, és sejtelmesen súgok magam mögé, miközben kezem az Ő kezére simítom rá. Hátsó felem kicsit hátrébb tolom, s lágy, lassú ringásba kezd csípőm. Semmi vad mozdulat, egyszerűen csak érezni akarom közelségét, bőrét, illatát, s azt kívánom, hogy beszéljen még hozzám, hiszen a hangja olyan magasztos és rejtélyes, hogy órákig el tudnám hallgatni egyhuzamban. Már csak a hangja is tökéletes előjáték számomra...
- Azon uralkodsz, amin csak szeretnél. - szavaimat pedig megpecsételem egy érzéki, pár másodpercig tartó csókkal, s miközben enyhén hátrafordítom fejem, kezem akaratlanul is újra megszorítja Dommielét. Remek jele ez nálam annak, mikor kezdek közeledni afelé, hogy elpattanjon a húr, s mikor ellép tőlem, csupán egy széles vigyorral nyugtázom a győzelmét. Igen, ez a kör a Tiéd volt, de hamarosan én következem! A feszültség szinte tapintható a levegőben, ahogy tovább haladok, de ez amolyan vihar előtti csend. Erő gyűjtés, vágy fokozás...
- Én ott érzem magam jól, ahol Te vagy. Bár tényleg el kell ismernem, nagyon is a saját képedre formáltad a helyet. Szinte alig merek hozzáérni bármihez is, mert félek, hogy eltörik. Mióta is élsz itt? - szólok a hátam mögé, mikor megállok az egyik falon lógó festmény előtt. Arisztokratikus. Igen, ezt a szót kerestem. Arisztokratikus. Dommielben különleges vér csörgedezik, s nem lennék meglepődve, ha az ősei dúsgazdag nemesi család sarjai lettek volna. Olyan értékeket hordoz magában, melyek számomra a legdrágább kincseket jelentik. Nekem nem számít a pénz, a luxus, engem maga az ember tud levenni a lábamról, s ha sikerült a varázs, onnantól bizony nagyon kitartó tudok lenni. Talán túlságosan is...
- Kellemes lehet úgy sétálni a környéken és élvezni a természetet, hogy nem igazán botlasz bele még itt sem másokba. Ugyanakkor meg van a veszélye is, hiszen ha történik valami baj... Senkiért sem tudsz kiáltani. - a rideg valóság, mégis mélyen magamban alaptalannak tartom, hiszen Dommiel rettentően higgadtnak tűnik számomra, aki egy ilyen helyzetet megfelelően tudna kezelni, s meg tudná védeni magát. Bár, ellenem nem olyan biztos...
- Ha titkon még sorozatgyilkos is vagy, akkor el kell ismernem, tényleg kitűnő volt a választás. - aggasztok rá egy újabb jelzőt, amit megint csak bóknak szánok. Hiába, kicsit furcsa a fantáziám, s nem is kell mondani, hogy még magát a gondolatot is izgatónak találom. Hivatalos, orvosi személyzet vagyok, s bizony pontosan az ilyeneket kellett elrejtenem azon a temérdek teszten, amin át kellett esnem a diplomám és a szakmai elismerésem előtt. Még "szerencse", hogy akkor nem volt képben Ő, hiszen teljesen biztosan nem tudtam volna ép ésszel gondolkodni és manipulálni.
- Teljesen megértelek. Engem is taszított az egészségügy ezen oldala, bár valamilyen szinten meg tudtam kerülni. Mire szakosodtál volna? - kérdem kíváncsian, miközben pár könyvcímen még végigfutok, mielőtt továbblépnék. Intelligens, jóképű, művész, titokzatos... Létezhet egyáltalán ilyen tökéletes ember? Ekkor egy pillanatra valami eszembe ötlik. Még pedig az én szavaim. Egyensúly. Minden csodásnak van sötét oldala is. Dommielben számomra minden tökéletes, s ha ez így van, akkor valami kegyetlenül sötét dolognak kell léteznie a háttérben. Miért érzem úgy, hogy ennek ellenére is egyre kíváncsibbá tesz?
- Kihasználnád a szabadelvűségem, igaz? Szívesen állnék neked modellt, bár valószínűleg a jelenlétedben úgysem tudnék sokáig egy helyben feküdni. - bököm oda kacéran, felperzselve kicsit a levegőt. Irigylem Őt a kreatívsága miatt. Én is megpróbálkoztam már zenével, festéssel, és hasonló dolgokkal, ám mindnek kudarc lett a vége. Az elmém sokkal kuszább, mint az Övé, s nagyon is látszik, hogy kettőnk közül én vagyok a szétszórtabb. Bár abban is biztos vagyok, hogy fülledt romantikába csapna át az egész, mégis olyan festmény születne a kezei alatt, mely szinte életre kelne.
- Kíváncsi vagyok a többi művedre is. Remélem készen állnak, hogy elemezzem őket. - mosolyodom el sejtelmesen, s ilyenkor vágyom arra, hogy a fejembe lásson. Olyan, mintha egy hatalmas számítógép lapulna odabent, melyben számrendszerek peregnek le egymás után gyűjtve a kicsiny adatokat, hogy abból egy egészet alkossanak.
- Szobrászat? Tán mutatni is tudsz nekem egy alkotást? - pillantok magam mögé ámulva s rajongva. Ezek után hogy várhatja el tőlem bárki, hogy itt hagyjam Őt? Hogy elengedjem a tökéletességet egy más világért? Megtestesíti mindazt, amire világéletemben vágytam, s egyre önzőbb pillantásokat vetek rá. Birtokolni akarom, s uralkodni felette... Ahogy Ő tenné ugyanezt velem. Kellemes lesz ez a macska-egér játék, már most érzem.
- Fáraóként könnyebben képzelem el magam, még a bőröm színe is meg lenne hozzá. Viszont ebben a világban Te nem lennél "titkos" szerető, hiszen a nép előtt tennélek magamévá, ott helyben a téren, hadd lássa csak mindenki! - harapom be alsó ajkam, ahogy a konyhából visszanézek felé, szemeimet kéjesen legeltetve rajta végig. Tetszenek a kis ábrándjai, bár ezzel azt érte el, hogy megint egyre jobban lobban fel bennem a vágy, hiába próbálom türtőztetni magam s terelni a figyelmem a hely szépségével. Az Ő jelenlétében egyszerűen képtelen vagyok másra gondolni az élvezetek kívül, amit nyújthat számomra...
- Létezik egyáltalán rossz tulajdonságod? - lehelem értetlenül a levegőbe, végül én is elkezdem színpadiasan forgatni a szemeim.
- Busz úgysem jár erre, a telefonomban nincs benne egy taxinak sem a száma, Téged pedig nem lenne szívem megkérni, hogy furikázz vissza kora reggel, így hát kénytelen leszek maradni még egy ideig. Nincs mit tenni. - vonom meg a vállam, de közben hosszasan elvigyorodom. Még szép, hogy maradok! Maradok örökké! Örökké csak Vele és a piszkos kis titkaival...
Az érintése majdnem elszakítja nálam a cérnát, de nem, még kitartok, még fokozni akarom a játékot, ameddig csak tudom. Halk sóhaj hagyja el számat érintése után, s kénytelen vagyok nyelni, hiszen mintha a testem minden funkciója le akarna állni, csak hogy teret engedjenek a vágyaknak, melyek úgy dübörögnek bennem, hogy ha csendben maradok, szinte még hallom is őket.
- A ház legérdekesebb része még hátra van ezek szerint, ne várassuk hát meg... - nyelvem vágyakozva kúszik le ajkairól, s mikor ellépek tőle, egyből megfordulok, majd lassú tempóban az emelet felé veszem az irányt. Eközben alig észrevehetően kezdem kigombolni az ingem, s mire talán a lépcsősor közepéig érek, már az összes kis gomb magányosan lóg rajtam. Én pedig mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, úgy hajítom magam mögé a ruhát. Ám még mindig nem fordulok meg. Napbarnított bőröm tényleg az egyiptomiak hangulatát idézi, annyi különbséggel, hogy az összképet elrontja pár hosszabb heg, melyek mélyen szövik át hátam, s baljósan figyelnek ki a világ felé. Mire felérek a lépcső tetejére, addigra már övem is kicsusszan a helyéről, s ekkor fordulok meg, majd Dommiel kezébe nyomom azt sejtelmes mosollyal, ám nem szólok egy szót se, csupán hátrálok még pár lépést, hogy felérjen. Ekkor megragadom öltönyét, s lassú, vontatott tempóban fosztom meg tőle, közben persze ügyelve arra, hogy minden porcikáját megérinthessem. Édesen simítom végig vállát, ahogy hátratolom az öltönyt rajta, s nagyon közel férkőzök hozzá, mikor végleg megszabadítom tőle. Ekkor nyelvemmel vadul nyalom végig nyakát, kicsiny harapással fűszerezve meg a mozdulat végét, miközben kezem megint szinte észrevétlenül kúszik övére, hogy kicsatolja azt, s megfosszam tőle. Ajkaim közben loholva másznak az övéi felé, s mohón marok bele fogaimmal, hogy a fájdalom fátylán át nyelvem vad táncot lejtsen az övével. Ujjaim is hamarosan vándorútra kelnek, s először kigombolom a saját nadrágom, hogy egy kis lökést adva neki az is a földön landoljon, s immáron már csak egy fekete alsónadrág takarjon. Egy kicsiny szövet rajtam, túl sok rajta... Ez így nem lesz jó, sürgősen orvosolni kell a problémát, így ha csak nem előzött meg, elkezdem kigombolni az ingét, amiben ugyan nem szeretnék kárt tenni, de egyre nehezebb tartani a finom mozdulatokat, hiszen ha rajtam múlna, azonnal letépnék róla mindent kegyetlenül. Ám nem teszem, ráhagyom a feszültségkeltést a lassúságra, mely bennem még inkább csak fokozza a vágyakat, s jobban felhergel. Ajkai közé sóhajtva karolom át végül nyakát s túrok bele hajába, s csak ekkor fog igazán utálni, hiszen aljas vigyor ül ki arcomra váratlanul, majd újra ellépek tőle magára hagyva Őt, mintegy időt nyerve az erőgyűjtésre, ne én törjek meg először...

Enjoy the Silenceshipitseth
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Kedd Júl. 31, 2018 9:43 pm

Shazan & Dommiel

You And Me


  Én is éppen így érzek. Minden ember életében vannak fel-felbukkanó jelek, melyek azért vannak, hogy letérítsenek egy megkezdett rossz útról, vagy éppen, hogy a jóra vigyenek rá.   - mosolyodtam el szélesen egy apró bölcseletet idézve. Valóban hiszem, hogy ez nem a véletlen, s hogy Shazannal egy új kapu nyílik meg előttem, melynek nem vagyok rest átlépni küszöbét nagyon is csalogató szavaira. Bár megvallom, nem is tudnám elképzelni, hogy ennyiben hagynám életem ezidáig titkolt "hobbijaim", noha érte azt hiszem mindenről lemondanék.
  - S nem utolsó sorban egy újabb ok, miért is tölthetnéd itt napjaid, velem.   - somolyogtam nem sokkal később még hozzáfűzve. Igaz, a teljes csendet nem garantálnám a számára, nehéz lenne nyugton maradni a közelében, ám a városi léthez képest egészen csendes közegben élhetne. Ugyan már Shazan, kell ennél több?
Kérdésére ha tudnék még szélesebben mosolyognék.
- Akkor most hazudjak? Élvezném a világod, ezt biztosan tudom. Bár minden bizonnyal gyakorta féltékenykednék, mikor épp a betegeiddel múlatod az időd, de vigaszul szolgálna, hogy este jól elfenekelhetnélek. - vigyorodtam el.
- Valóban messze van, de nagyobb értéke van ennek az egész tájnak és a csendnek, mint sem, hogy a városban éljek, feláldozva mind ezt. Nincs problémám a korán keléssel. - adtam végül tényleges választ.

Képtelen vagyok, hogy nem arról fantáziáljak milyen izgalmas közös jövőnk lenne, lesz. Rengeteg közös időtöltésünk volna, akár kint, akár idebent. Modellt állhatna, együtt főznénk, a kandalló előtt drága borokat fogyaszthatnánk és persze... minden este, olykor napközben is szeretkezhetnénk. Igen, tökéletes életünk lenne, míg más csak epekedhetne e fajta szerelem után. Megérdemelnénk mindketten. Alig egy-két méter, mely távolságban tart tőle, mégis eme gondolatokra hiány érzetem van. Szerencsére ezúttal nincsenek kíváncsi vagy lesújtó tekintetek, így nem félek odalépni, hogy magamhoz ölelhessem, s alaposan beszívhassam illatát. S Ő ennél jóval tovább megy. Meg kell mondjam nem kicsit érint izgatóan hátsófele finom ringása az én ágyékomnál. Le is hunyom szemeim egy pillanatra, ahogy elmerülök az érzésben, a kezei óvatos érintésében, finom illatában, és kellemes hangjában. Éppen csak felnyitom szemeim, s már újból csukom is vissza őket, ahogy finom csókkal ajándékoz, s ajkaink lassú, s igencsak rövid táncba kezdenek. Ezúttal azonban én adok sakkot a számára, borzolva kedélyeket, melyet jobbára én is megszenvedek, míg késlekedünk.
- Nos akkor ez nem is kérdés. Ott leszek, ahová Te mész. Ki vagyok én, hogy a boldogságunk útjába álljak? - mosolyogtam figyelve, ahogy tovább ismerkedik a helyiségekkel. Én sem hagyom magam lehagyni, valahol mindig ott vagyok a közelében, ha csak mögötte is.
- Jó néhány éve... De még annál is több lenne, ha korábban bukkanok eme festői tájra. - somolygok, szinte kiéhezve figyelve minden aprócska mozdulatát.
- Valóban magamra maradnék. De úgy gondolom inkább válok egy vadonélő állat áldozatává, semmint egy máját nem féltő alkoholistáévá. Ha a sors lesújtana, azt úgysem tudom kivédeni. De úgy érzem... Ó, nagyon is érzem, hogy még messze nincs vége, tervei vannak, ahogy Veled is. - dőltem a falnak karbatett kezekkel figyelve, lassan beharapva alsó ajkam. Meglepő megjegyzésére azonban elnevettem magam. Ó, ha tudná! Vajon miképp állna hozzám, ha tudná? Nem ítélne el, ezt biztosan tudom, de vajon, vajon elfogadná vagy lelkemélyén megpróbálna menekülni tőlem? Valójában egyiket sem nézném ki belőle. De mást sem. Érdekelne miképp tenne, ám úgy érzem ezzel bőven ráérünk. Előbb magamnak akarok.
A nappaliba érve úgy éreztem ha lassan is, közeledünk a cél felé. Legszívesebben sürgettem volna, vagy karjaimba vettem volna és az ágyba kényszerítettem volna. De csak volna... Egyenlőre a türelem, aztán majd letépem azt a rózsát magam.
- A sebészet állt hozzám legközelebb, ám bár a plasztikai sebészet sosem vonzott igazán. - dőltem ugye az ajtófélfának nyomon követve minden mozdulatát. Érintéseit már-már a bőrömön éreztem. Valahol pedig a sebészetet is művészetinek érzem. A precíz mozdulatok, melyekkel vágást ejtünk, az odafigyelés, mivel elvégezhetjük azt, mire csak mi lehetünk képesek. Nem bántam meg a gyakorlatot, mit ott tanultam, de nem kívántam már tovább ily mód menteni az embereket, hát még ha rá se szolgált.
- Se baj, a látvány és az általa nyújtott érzések a fontos a festő számára, és abban pedig igazán nincs hiány. Nincs mit rejtegetnem előled, de tudd, a háló közelebb van a lépcsőhöz, mint a "műtermem". Ha már odafent leszünk, már nem biztos, hogy el is jutunk odáig. - vigyorodtam el megemelve egy pillanatra szemöldökeim, utalva rá finoman, hogy kevés rá az esély, hogy ne essünk egymásnak a háló közelében. Már felébresztette az oroszlánt, küzdjön csak vele. Széles vigyorom pedig csak sötétebbé vált a következő kérdést hallva.
- Hát hogy a fenébe ne? De nem ma. Messzebb van, egy külön helyszínre volt rá szükségem. Szóval tetszik vagy sem, itt kell töltened a holnapi napodat is. De ígérem a mű, mégha nem is teljes, biztosan... megérint majd. - döntöttem fejem a fának és úgy mosolyogtam vissza rá. Fel ismerem ezt a tekintetet, ó, de még mennyire. Pontosan így érzek iránta én is. Vajon... ki adja be előbb derekát? Kitartó és ez nagyon fel tud hergelni a szó legpozitívabb értelmében.
S milyen igaza van! Ifjú fáraóként én is eltudom képzelni. Egyiptom leféltettebb kincse, egy istenség lenne. Testét alig takarná valami, éppen csak a fejdísz, korona, mely hatalmát mutatná mindenek felett. Senki sem merne ellenszegülni, hisz súlyos veszedelmet uszítana a pornépre.
- Valóban? Nos... odafent megmutathatod majd elképzelésed, csak vigyázz... nehogy a szolgád aljasul becsapjom és kemény mód elvegye az ifjú herceg ártatlanságát... - villantom meg huncut szemeim, de én sem bírom megállni, hogy ne nyeljek közben nagyot, majd a mondat végén, ne nyaljam meg felső ajkam izgatóan lassú tempóban. Szeretném megismerni ezt az oldalát is, noha mindig is hatalom éhesnek gondoltam magam, de most felizgatta fantáziám, milyen lenne, ha hagynám irányítani, persze csak... utánam. Ah, nem tudom meddig vagyok képes megállni. Talán az előbbi izgató kis fantázia jelenet is közre játszik, de most legszívesebben nekiesnék és akár az étkezőn magamévá tenném. Nem tudnék uralkodni magam, nem finomkodnék, jó pár helyen megízlelném, harapnám bőrét. És Ő még most is játszik és tartja magát.
Kérdésére finoman ismét felnevetek, bár ezt leginkább aprócska színjátékának köszönheti.
- Ki tudja... Meg lehet több van, mint hinnéd. - mosolyogtam tartva a szemkontaktust, míg lehet.
- Ó, dehogy, hát hová gondolsz? Kihasználom itt léted, és az a reggel sem ágyban pihengetéssel fog telni, hanem ott folytatjuk, ahol a ma éjszakát félbehagyjuk. Már ha így lesz, de remélem bírni fogod szusszal. - jelenik meg egy pajkos vigyor arcomon, s hogy tetézzem ördögi pillantásom, még kacsintok is mellé. Ám hiába a csalogatásom, olyannyira nem válik be, hogy még én esem kísértésbe, Ő pedig szépen féken tartja vágyait. Hogy csinálja? Mivel parancsol ösztöneinek? Noha azt hiszem innentől vége a játéknak, a vadász halk léptekkel indul a prédája felé. A fa lépcsők deszkái vágyakozva nyikorogtak lépteink után, melyek közt alig volt egy kis távolság. Mint egy ragadozó, úgy kapom fel fejem az inge hátra szállására, mely előtte hullik földre feláldozva magát. De pillantásom nem tart tovább rajta néhány momentum erejéig, ismét visszaszegezem az előttem lépkedőre. Szemöldökeim összevonva tapasztalom, mikor nem vár látvány tárulkozik elém. Hogy érdekel e ezeknek a hegeknek történetei? Hát hogy a fenébe ne? Ki tette ezt vele s milyen okból? Vajon beszélne róla, ha cserébe eljutatnám a gyönyörkapujába? Vagy túlon-túl illetlen lenne. Ha az is lenne, minden bizonnyal hatásos. Noha vágyaim erőteljesek maradnak, gondolataim lefoglalják a bőrébe vésett múlt sebei, ezért is kapom tekintetem váratlan a kezembe nyomott övre, mely egyből perverz gomdolatokat ébreszt bennem. Mosolyát látva pedig úgy érzem, hasonló gondolatok lebegnek szemei előtt. Ahogy felérek megragadja öltönyöm, s vele együtt a már fékezhetetlen vágyaim. Hagyom neki, ellenben mindkét kezemmel - igen az övvel az egyikben - átkarolom derekát, óvatosam lépkedve arra, amerre irányít. Szívem szaporábban dübörög mellkasom mélyén. És ami a lenti dolgokat illeti, nos... azt hiszem mindenre készenállnék. Ajkaim folyton folyvást kiszáradtak, többre vágytam, mégsem akartam neki segíteni.
 - Csóhkolj meg... - suttogom kiéhezve ajkaira, forrót lehelve. Ha csókot nem is kapok, azt hiszem megbocsájtható azok után, amit kapok. Halkan felsóhajtok, és mint valami kényeztetésre váró kis macska, oldalra döntöm fejem, hogy Shazannak adhassam magam. A nyelve csiklandós érzete és a fogai finom karcolgatása teljesen megőrjít. Telhetetlenül nyögök fel, ahogy bőröm a kényeztetés mentén libabőrössé válik. Kezeim újfent hátrébb kalandoznak és mindkét oldalt belemarkolok hátsójába, hogy aztán finoman játszhassam velük. Már most a paradicsomban érzem magam, s hallva s érezve miként lassan megszabadít az övemtől mindezt tetézi. Ajkaim már-már lemondtak az élvezetről, melyet kaphattak volna, mikor végre beteljesülni látszik a vágy. Nincs is pikánsabb íz a fájdalom és gyönyör érzetének keverékénél. Nem vagyok rest viszonozni a vad játékot, ha behunyt szemmek is falom ajkait, nyelvét. Hevességét egy pillanatra sem tartom vissza, amint meghallom, hogy kezeivel odalent játszik, lepillantok ha tudok, hogy lássam miként türelmetlenül szabadul meg a nadrágjától. Nekem is tennem kéne, tudom, de képtelen vagyok elengedni. Hát hogy mostmár már egy alsónadrág mi elválaszt tőle. Ugyan szemrevételezni most nincs lehetőségem, azért körmeim hegyével végig siklok oldalán, hátán, míg megszabadul a nadrágtól, majd visszahelyezem őket a vágyott helyre és újfent rámarkolok. Az ingem a soros, de nem siet vele, mégsincs rossz előérzetem, túlon-túl heves. A játék immáron vadabbá vált, s érzem, hogy Ő sem bírja már. Mégis, mégis képes tőrbe csalni! Teljesen megőrjít. Nem kicsit vágyakozva hajolok utána ajkaimmal, ám Ő távolságot akar tartani. Ezúttal nem hagyom ezt annyiban. Most én közeledem hozzá, s ha nem menekül elé is lépek, hogy ajkaira forrót leheljek, teljesen a vágyak hatalmába kerülve.
 - Ezéhrt... jár...ah... büntetés... - búgtam neki, majd egy könnyed mozdulattal - ha csak ki nem tért belőle - átkarolva nyakát, beletettem az övet, melyből pórázt csináltam a nyaka köré, lerövidítve menekülési lehetőségeit.
 - Sajnálom, Hercegem. Az első kör az enyém.  - mosolyodtam el az égő vágyaktól tán kissé kipirulva, s ha nem állt ellent, finoman húzni kezdtem a háló felé, ügyelve rá, hogy sose szoruljon túlzottan a nyakára. Meglepően jól áll neki a bőrnyakörv is, de meg lehet hamarosan a csuklóira szorul, hogy biztosan képtelen legyen ellenkezni.


| music: Toxic | bed | seth


I can and I will

watch me
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Csüt. Aug. 02, 2018 9:36 pm
Dommiel & Shazan

"A gonosz gondolatok kérlelhetetlenek, és tetté akarnak válni."


+18

- Holnap délután fogok találkozni az első páciensemmel, addig maradhatok. Talán még utána is... - mosolyodom el szélesen, s megmondom őszintén, ezek után a motel szoba egy szürke, magányos lyuknak tűnik csupán, ahova nem szívesen térek vissza. Már az első pillanatban, mikor beléptem ide, tudtam, hogy itt a helyem. Hiszen mi mást jelenthetne ez a különös varázs, mely az első másodpercben a hatalmába kerített? Még sosem szerettem senkit. Volt, hogy azt hittem, de nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy az ösztöneim játszottak velem csupán. Dommiel iránt viszont olyan elsöprő szenvedélyt érzek, hogy ezt nehéz lenne az ösztönökre fogni, főleg azért, mert azok a nők felé húznának alap esetben. Iránta pedig nem csupán szexuális vágyaim vannak, hanem igazából minden más is. Azt akarom, hogy beszéljen hozzám, hogy együtt főzzünk, fessünk, sétáljunk, s minden, ami egy igazi élethez kell.
- Tudod, eddig senkivel sem osztottam meg a pácienseimről részleteket, hiszen köt az orvosi titoktartás. Viszont... Téged biztosan érdekelne pár ember a maguk különös mentális zavaraival. A holnapi vendégem sem lesz könnyű eset, már most tudom. Én vagyok a hetedik pszichiáter, akihez beajánlották. Viszont ő még mindig a jobbak közé sorolható, hiszen az itt tartózkodásom idején leginkább kriminális esetekkel fogok foglalkozni. - ered meg kicsit a nyelvem, érezhetően nagyon sok mindent fojtok el magamban, hiszen határozottan állíthatom, hogy nincsenek barátaim. Ha voltak is, azok Texasban maradtak, de én képtelen voltam eleve kialakítani szorosabb érzelmi vagy kommunikációs csatornákra alapuló kapcsolatot. Ahol épp vagyok, ott megesik, hogy egy-egy kollégával ugyan beülök valahova, de az ilyen találkozások talán öt percig kötnek le. Jobb esetben. S az ilyeneket sem saját szórakozásból ejtem meg, hanem mert kell az összképhez. Normálisnak kell, hogy tűnjek, különben hamar a nyakamba varrnak egy belső vizsgálatot. Dommiellel jó beszélgetni. Jó hallgatóság, s érdekes előadó. Hasonlítunk, de különbözünk. Az elméje számomra pedig kész rejtély, melyet meg akarok fejteni, minden apró kis titkát tudni akarom. Nem úgy, mint az orvosa, hanem mint a társa.
- A szívem a tiéd, még így pár órácska után is. - vigyorodom el szélesen, talán egy kicsit kipirult arccal. Tudom jól, hogy ez nem rózsaszín köd. Inkább feketének mondanám. Fekete, amely mindent elnyel és magába szív...
- Ha egy mentális betegségből az ötvenedikkel találkozol, már nem annyira izgalmas, hidd el. A léleknek mindig vannak apró, elrejtett kis töredékei, de sajnos az emberek rettentően átlagosak. Átlagosak, korlátoltak, és szürkék. Kutatom a különlegességet, az ismeretlent, de be kell látni, ez nem olyan egyszerű. Legalábbis eddig nem volt az. Aztán... Felbukkantál Te. Ha nem ilyen körülmények között találkoztunk volna, akkor ugyan Te lettél volna számomra a tökéletes páciens, de sajnos túl sok alkalmat nem értünk volna meg együtt. Nem lehet érzelmeket táplálni a beteg iránt szinte semmilyen formában, s miközben ültél volna velem szembe, s arról fantáziáltam volna, hogy mikor vetem magam rád... Nos, az valószínűleg igen csak befolyásolta volna a terápiát. - pillantok végig rajta halk sóhajjal, bár az agyamon átfut ez a kis szerepjáték s a végkimenetel, igyekszem elhessegetni a gondolatot, mielőtt még túlságosan is izgatott állapotba jövök.
- Viszont Te pont olyannak tűnsz, aki nagyon is tudatosan csinálja azt, amit csinál. Minden mozzanatod, minden tulajdonságod, minden egyes szavad számomra teljes mértékben irányítottnak és tudatosnak tűnik. Lehet a büszkeség is vezérelne, de talán emiatt sem fordulnál olyan emberhez, aki megfejthet téged. Vagy tán tévedek, s már jártál esetleg pszichiáternél? - a szavaimból ömlik az elismerés és kíváncsiság, s akaratlanul is próbálom Őt elemezni, ami egyáltalán nem egyszerű. Hiszen Ő nem tűnik spontán embernek. Olyannyira nem, hogy megkockáztatnám, hogy egy váratlan helyzetet akár egy másodperc alatt képes feldolgozni.
- Ezt remekül látod, én magam is így tartom. Aminek meg kell történnie, az úgyis meg fog, nem állhatunk a Sorsunk útjába... - lépek el előtte a sétám közepette, s szinte ajkaira lehelem a sejtelmes köntösbe bújt szavakat. Hamarosan a sorsunk édesen fog összeolvadni, ebben biztos vagyok.
- Sebészet? Majd ha meguntam a vesém, akkor tudom, kihez fordulhatok. - kacagok fel, bár szavaim mélyén egyre inkább erősödik az a bizonyos rajongás. Sebészet... Te jó ég, hogy lehet valaki ennyire sok oldalú?
- Talán megvárnak azok a festmények. Mert a vágyaim bizony már nagyon türelmetlenek. - kacsintok felé könnyedén, s ugyan tényleg nagyon érdekel, hogy vetül ki az elméje erre a világra, mégis úgy érzem, hogy minél hamarabb magaménak akarom már tudni, nehogy véletlenül a paletták és festékek közt essek neki, belerondítva a műveibe.
- Egyre kíváncsibbá teszel. - sejtelmes beszéde azonnal megérint, s ekkor bánom, hogy nem tudok sok felé szakadni, ahogy Ő sem. Mindent azonnal magamba szívnék, de jelenleg leginkább Őt magát...
- Nos, ha úgy vesszük, akkor Tiéd az ártatlanságom... - pillantok végig rajta kacéran, nehezen megállva, hogy az újabb gondolatfoszlányt ne valósítsam meg, de végül nagyot nyelve szinte lenyelem a feltörő erős vágyakat. Hogy áradhat valakiből ilyen mindent elsöprő szexuális energia? Rémisztő, mennyire a lábai elé tud kényszeríteni.
- Feltáraztam magam mára, akad itt pár töltény... - mosolyom egy halk sóhajba fullad, mikor ellépek előtte, s finoman végigsimítok hasán. A ruhák lassacskán a földre kerülnek, miközben egyre közelebb jutunk a vágyainknak beteljesülésének helyszínéhez. Ugyan még kicsit szórakozok vele, de rettentően nehezen bírom már, s ezt az egyre vadabb mozdulataim is nagyon jól tükrözik. Mikor ingének harmadik gombjához érek, már türelmetlenül szedem ki helyéről, ahogy innentől a többit is. Mikor végre lekerül a ruha, mellkasán lehunyt szemmel, lassan simítok végig, kiélvezve bőrének tapintását, kezem aztán mohón nyakán keresztül hátára szökik. Mellkasunk vadul simul egymáshoz, s ahogy hátrébb lépek, megakadok a falnál, de nem is baj, innen legalább tényleg nem tudok tovább szökni. Bal lábam enyhén megemelem, s kicsit közelebb húzom magamhoz Dommielt, miközben halkan felszisszenek a hátamat érő édes karmolások miatt. Arra vágyom, hogy marjon belém mélyebben, s e gondolatra még szenvedélyesebben és gyorsabban csókolom Őt, nem kímélve ajkainak épségét. A nadrágom végül lekerül, s ekkor feltűnhet egy újabb különös heg, mely a bal combomat öleli körbe talán két ujjnyi vastagságban. Nos igen, ezekre is tökéletes magyarázatot kellett adnom anno... Ki hinné egyáltalán, hogy a kedves és életvidám mosolyom mögött valami önmarcangoló vadállat lakozhat? Bizony, senki...
Nagyot sóhajtva simítok végig karján, mikor a nyakamra helyezi az övet, s lehajtott fejjel pillantok vissza rá széles vigyorral, ám mielőtt még megindulnék utána, váratlanul én magam húzom szorosabbra az övet egy sejtelmes mosoly kíséretében. Egészen az ajtóig követem Őt hűségesen, ám mikor átlépjük a hálószoba bejáratát, az eltűntet belőlem minden eddigi játékosságot, hiszen már képtelen vagyok várni, képtelen vagyok váratni Őt, így hátulról hozzásimulok, s erősen harapok bele nyakába. Ezt követően mintegy enyhítve fájdalmát csókot lehelek rá, de egy újabb helyen fogaim ismét bőrébe marnak. Kezeim vándorútra kelnek közben, mindkettővel simítok végig egész mellkasán, hogy aztán hasán keresztül haladva megállapodjak nadrágjánál, melyet kigombolok, s a föld felé taszítok. Érezheti magán férfiasságom, mely egyre csak érte sóvárog, s már nagyon nehezen tudom kordában tartani, ezt pedig bizonyítja az is, hogy miután állát megragadva fordítom hátra fejét, hogy újra falni tudjam ajkait, kezeim csípőjére szorítanak rá, s szorosan magamhoz húzva simulok hozzá lágy, ám egyre vadabb keringőt járva mögötte. Sóhajaim mélyebbek, s egyre forróbban lehelem ajkai közé, s már képtelen vagyok elviselni, hogy akár egy kicsiny szövet is elválaszthat Tőle, így ujjaim oldalt szép lassan kúsznak be alsónadrágjába, s ha csak nem tesz ellene, akkor bizony az is földön fog landolni...

Extravaganza ▲   nsfw   ▲seth
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Kedd Aug. 07, 2018 7:07 pm

Shazan & Dommiel

You And Me


Őszintén bevallom, féltékennyé tett a tudat, hogy másra is kénytelen időt szakítani, még ha munkája révén is történik mind ez. Magamnak akarom, s nem szívesen osztanám meg mással lényét, de semmijét sem. Nem tennék neki rosszat, de megeshet, hogy holnap nem ébreszti majd időben az óra, s remélhetőleg a mai éjszaka kifulladásig szól a hajnalba nyúlva, hogy esze ágában se legyen korán kelni. Amivel csak lehet visszafogom tartani. Ez egy idővel biztosan érezhető lesz, de talán így is maradásra bírom majd. Eddig mindig türtőztettem magam, ám a közelében nehéz megállni, hogy ne érezzek borzasztó féltékenységet egy harmadik iránt vagy kellemetlen feszültséget, hogy mondjuk holnap a nap egy kis részében, ha csak pár órára is, de nélküle kell lennem. Túlzottan ragaszkodóvá váltam, s erről csak is ő tehet.
 - Ó, nos akkor majd kénytelen leszek bűntudatot ébreszteni benned, hogy marasztalhassalak, hogy az a néhány óra ne csak nekem legyen kínszenvedés, míg távol leszel. - vontam fel egy pillanatra az egyik szemöldököm, majd széles mosollyal zártam mondatom. Ugyanakkor ide féltékenység, oda bosszantás, Shazannak sikerült ismét felkeltenie figyelmem, pedig most egy harmadik kívülállóról vagyon szó.

- Valóban? Szóval veszélyes emberekkel veszed körbe magad. Nem mondom, tényleg érdekesen és izgalmasan hangzik. Esetleg, amennyiben mondjuk ha a páciens is beleegyezik, megfigyelhetnék egy ilyen terápiát? Nem pusztán maga a páciens és annak romlott elméje izgatja a fantáziám, de szívesen megismerném, azon oldaladat is, mikor orvosként vagy jelen, és csak is akként. Hogy vajon egy igazán veszélyes alakkal miképp bánsz? - lépek közelebb, kihívóan fúrva sötét titkokat rejtő zöld tekintetem övébe. Szívesen megízlelném milyen is egy átlagos pácienseként, de semmi pénzért nem adnám fel a mostani kivételes helyzetem.
Széles mosollyal hallgatom a meg nem történt terápiánk eseményeinek végét.
 - Én biztosan kihasználtam volna, hogy csupán egy páciensed vagyok. Nem kellet volna fantáziálgatnod. Ha mást nem, erőszakosan vettelek volna rá, hogy később azt mondhasd majd, te végig ellenkeztél, ám mind hiába. - somolyogtam részletbemenően elképzelve azon pillanatokat, mikor kezeit hátra feszítem, hogy egy övvel kordában tarthassam mocorgását, és ahogy behatolás előtt, lassan sötét fürtjei közé fúrom ujjaim, hogy aztán rámarkolhassak és hátra húzva, átkarolhassam kívánatos testét. Mélyről jövő sóhajjal ébredek ábrándjaimból, sajnálva kissé, hogy még nem jött el ez az idő, bár élvezem a türelem játékunk.
 - Önszántamból nem, mert még nem kerültem olyan mélyre, amiből egymagam ne tudnék kimászni. - válaszoltam. Avagy még mindig zuhanok, s valahogy nem is akarok kikerülni belőle. Nem tudom. Nem érzem, hogy "beteg" lennék. Az, hogy sok dolgot másképp látok, mint sokan mások, egy dolog, hisz mind különbözünk.
 - Kíváncsivá tettél. Ha jól tudom, egy pszichiáternek is lehet saját pszichiátere, nemde? Neked van, akihez manapság is visszajársz? - kérdeztem vissza, noha nem tudnám elképzelni róla. Túlságosan más, túlságosan különbözik a többi orvostól. Félő, ha megmutatná valóját, csak egy pillanatra is, a korlátolt nép elvenné nehezen megszerzett gyümölcsét. Azonban ha a saját pszichiáteréhez sem őszinte, mi értelme a terápiának?
A sorsunkat illetően sem voltak kétségeim afelől, hogy mondhatni egymásnak teremtettek minket. Én legalábbis tökéletes társként tekintek rá, nem véletlen a túlzott ragaszkodásom iránta. Tekintetem követi Őt teljesen megbabonázva, mintha csupán tündérporral édesgetne magához. Felnevetek.
 - Még mit nem! Ha bár azon részét roppant mód élvezném, ahogy meztelenül, kiszolgáltatva feküdnél előttem. Azt hiszem, lenne merszem ezt kihasználni. - vonogattam fel szemöldökeim kacéran. Ó de még hogy! Persze nem pótolná, ha ébrenlétekor játszhatnék vele, de nem tudnám megállni, hogy ne akarjam magamnak, ha alszik is.
 - Meg ám... Szóval Doktor kérem, csipkedje magát, mert a páciense már nehezen bír magával. Súlyos önkontroll zavara van. Ne várassa meg és ígérem, nem fog ráunni. - fordultam ki a helyiségből egyre inkább türelmetlenkedve.
Akaratlan is megnyalom ajkaim, mikor az ártatlanságáról beszél. Szinte biztos, hogy én adom meg magam előbb, képtelen vagyok tovább játszani. A lépcsőnél pedig már úgy érzem nincs is megállj. Ha lehet még fokozni a vágyaim, akkor neki sikerült. Sóvárogva követem és türelmetlenül figyelem, ahogy lassan megszabadul néhány ruhadarabtól. A játéknak vége, s korlátok sem szabnak nekünk határt. Odafent immáron csak a forró vad szenvedélyeknek élünk, ami egyre inkább kibontakozik, ahogy közeledünk a háló felé.Nem félek kicsit a falhoz nyomni, s Ő sem rest közelebb vonni magához, mire én engedelmesen simulok hozzá, többet akarva, ajkait folyamatosan ostromolva, mikor csak tehetem. Nem kerüli el figyelmem az újabb heg sem, melyet akkor érzek meg, mikor kezeimmel a forró csók közepette végig simítok meztelen combjának belső részén. Nem hunyok szemet felette, ki fogom faggatni és tudtára fogom adni, hogy érdekel, miképp jutott ezekhez a bélyegekhez.
Hirtelen ötlettől vezérelve teszem nyakába az övet, játékosan vezetve rajta. Arra azonban nem számítok, hogy Ő fogja szorosabbra venni, de be kell lássam, ez roppant mód fel tud izgatni. Eddig sem hittem, hogy a fájdalom ellen lenne, de hogy még szeresse is azt. Nos, akkor én nem fogok az öröme útjába állni, tőlem sem áll távol az effajta izgalmi játék.
Éppen csak átlépjük a háló ajtaját, s Ő támadásba lendül. Én akartam váratlan támadást indítani, de ismét megtudott előzni. A szíjat nem eresztem, ellenben morranok egy hallhatóbbat, mikor megérzem nyakamon forró leheletét és bőrömbe mélyedt fogait. Az utána következő csóktól pedig egyből libabőrössé válok. S aztán ismét kezdődik elölről. Az öv kicsúszik a kezemből, ahogy lehunyt szemmel fel hümmentek az újabb harapásra, helyette azonban felnyúlok hozzá és ujjaimat a sötét tincseibe fúrva markolom meg finoman húzva rajta, mint egy követelve a továbbiakat.A simításra olykor behúzom hasam, élvezve kezeinek gyengéd érintéseit. Mikor azonban kezei újabb útra indulnak, elengedtem és kezeim rá simítottam övéire. Na nem azért, hogy leállítsam, hanem, hogy így is követhessem. Éreztem, ahogy játszott mögöttem, ahogy hergelt odalent, ahogy éreztette velem, hogy Ő már készenáll. Nem tudtam megállni, hogy ne nyúljak hátra egyik kezemmel. Keresnem nem kellett, tudtam hova nyúljak, óvatosan és lassan, eleinte csak ujjaimmal cirógattam meg merevségét, de késő volt már játszani, körbe táncolva, lassan meg is markoltam. Éppen csak belekezdhettem az ismerkedésbe, mikor ismét fordulnom kellett. Elengedtem, s bár ezen részét bántam, a hosszas, szenvedélyes csók kárpótolt. Boldoggá tett, mert tudtam, addig tart a keringő, míg mi akarjuk. Ha éppen nem Ő, én táncoltattam át nyelvem, egy percig sem hagyva pihenni övét. Néhány apróbb szusszanás, semmi több, nem akartam, hogy vége szakadjon ennek a forróságnak. Mikor végre megérezhetem odalent csupasz bőrömön kezét, halk, morgó hangott hallatok, türelmetleségem jelezve. Pillanatokon belül pedig megszabadít az alsótól, én pedig lassan megállok a csókban. Elhajolok ajkaitól, s ismét ráfogok ideiglenes nyakörvére, mellyel az ágyig vezetem, ott pedig egy finomabb lökéssel rá utasítom. Időt sem hagyva mászok fölé, de már a két lába közé fészkelődve, hajolok újfent ajkaihoz, hogy egy nedvesebb csókot nyomhassak talán már kipirult ajkaira. Nem tart ez tovább néhány másodpercnél, s ezúttal én indulok kalandútra, ha csak nem áll ellent. Az első pár csókocskát kulcscsontjai közé kapja, onnan pedig haladok lejjebb. Nem állok meg míg el nem érek az egyik mellbimbójához, amire kezdetben szintén nyomok egy aprócska csókot, majd fogaim közé veszem, kisebb nyomást fejtve ki rá, ami érezhető, talán kissé fájdalmas is, de ebben az állapotban talán pont, hogy így az izgatóbb. Ahogy pedig finoman rá harapok, meghúzom, majd kicsit meg is szivogatom. S hogy enyhìtsek az eddigi durvaságon, lassan elengedem és nyelvemmel körkörösen majd párszor kereszte is végig szántok rajta.


| music: Toxic | nyál | seth


I can and I will

watch me
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Vas. Aug. 12, 2018 11:21 am
Dommiel & Shazan

"A gonosz gondolatok kérlelhetetlenek, és tetté akarnak válni."


+18

- Kínozni szeretnél? Csak mert sikerül... - vigyorodom el, de nem hazudtam, semmi kedvem sincs elmenni holnap a pszichiátriára, örökké itt maradnék Dommiellel a négy fal közt. Ha nem az első napom lenne, akkor valószínűleg kihagynám az egészet betegségre hivatkozva, de így, hogy holnap kezdek, már csak a sok papírmunka miatt is be kell mennem. Berendezni a kis szobámat, aláírni minden felesleges marhaságot, s fogadni az első betegem. Alap esetben izgatott lennék, de most egyáltalán nem érdekel a holnapi nap azon része, melyet nélküle kell eltöltenem.
- Ha este hatkor ott fog várni a Horizon előtt egy kocsi, hogy hazavigyen, talán még el is megyek vele. - súgom felé kacéran felvont szemöldökkel, s bár nem mondom ki hangosan, hogy én lennék a világ legboldogabb embere, ha onnan a motelhez hajtanánk, ahol felpakolnánk a holmijaim, leadnám a szobát, és meg sem állnánk eddig a házig... Mégis tudom, hogy Ő is pontosan ugyanezt gondolja. Bennem nincs kétely, hiszen tudom, hogy Dommiel nem tudna olyat tenni vagy mondani, ami számomra negatívként hatna. Ő tökéletes, én magam pedig fel sem érhetek hozzá.
- Mindig is vonzottam a veszélyes alakokat. Nagy hírem van a bűnözők körében, hiszen én egy kicsit máshogy állok az elméjükhöz. Nem vagyok elfogult, kicsit sem, s nem érdekel, hogy melyik ölte meg az anyját, vagy éppen melyik erőszakolt halálra egy gyereket. Én nem ítélkezek. Lehet szörnyen hangzik, de e téren is hiszem, hogy mindennek oka van. Mikor egy bűnöző a páciensem, én nem mondok felette ítéletet. Nem azért beszélek vele, mert "kötelező". Hanem mert érdekel az agyának a működése, hiszen ezáltal a tudat, melyről oly keveset tudunk, jobban kitárul előttem. - egy "beteg" elme számomra mindig is érdekesebb volt, mint egy átlagos ember, akinek csupán annyi a baja, hogy figyelem- és szeretethiányban szenved. Jó emberismerő vagyok. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy máshogy látom őket. Nem feltétlenül tartok gonosznak egy gyilkost. Nehéz megmagyarázni, de mintha mindig is ráéreztem volna az eredendő gonoszságra. Ez pedig oly' ritka, mint a fehér holló, mely nyári jégben szeli keresztül a levegőt. Ritka, de nem lehetetlen. Számtalan ember más külső behatások miatt cselekszik. A gyilkosok többsége valami gyermekkori, elfojtott trauma áldozata, melyekről hiszem, hogy ha máshogy alakult volna az élete, nem tette volna azt, amit. S vannak azok, akiket körbevesz a fekete aura. Akik lényegtelen, milyen társadalmi szerepbe, helyzetbe csöppennek bele, lényegtelen, kikkel kerülnek kapcsoltba, vagy kik próbálnak hatást gyakorolni rájuk, a végeredmény mindig ugyanaz. Az eredendő sötétség... Ami már a születés pillanatában is jelen volt. Már csak az a kérdés, hogy Dommielnél azért kezdem egyre inkább ezt érezni, mert érzelmileg teljesen felborultam, vagy mert a rózsaszín köd, mely behálózta mindenem, valójában ebből a sötétségből ered? S ha így van, miért vonzz engem ennyire? Számtalan rejtély és titok övez minket, s megmondom őszintén, ettől egyre jobban lázba jövök...
- Hivatalosan nem lehetnél jelen a kriminális pácienseknél, akiket állami börtönökből szállítanak hozzám, mert az együtt töltött idő úgymond az államé, így nem csak orvosi, de állami titoktartás is érvényben van. Nem hivatalosan viszont talán megoldható lenne... Bár már maga a tény, hogy engem figyelnél, igazán izgató lenne... - képtelen vagyok megállni, hogy ne töltsek fel mindent szexuális tartalommal, hiszen Dommiel vonzereje olyan elsöprő, hogy magamhoz sem tudok térni belőle. A következő szavai viszont újra sejtelmes mosolyt csalnak az arcomra, egy halk sóhaj el is hagyja ajkaim.
- Lassan kezdem azt hinni, hogy még ha ellenkeztem volna, akkor is itt kötöttem volna ki... - ez a gondolat pedig megint csak megmozgat bennem valamit, hiszen nagyon is tetszik, hogy Ő mindig megszerzi, amit akar. Talán egy kicsit kíváncsi is vagyok jelenleg is, hogy mit tenne, ha ellenkeznék majd, úgyhogy ezt meg is jegyzem magamnak előre.
- Ez nagyon tisztelendő. Az emberek többségének valójában nem is lenne szüksége pszichológusra, vagy pszichiáterre. Csak az a fránya figyelemhiány... Képesek azért fizetni, hogy egy idegen egy-két óráig csak velük foglalkozzon. Na ez a beteges, nem a kriminális esetek... - forgatom szemeim, mikor eszembe jut az a sok szánalmas ember, mely a világra született, s kiket a magány sötét szemű szörnye úgy kebelez be, ahogy csak akar. Ahelyett, hogy meglovagolnák a szörnyeteget, inkább önként és dalolva vesznek el fogai között.
- Igen, van. Nem is egy. Viszont az már más kérdés, hogy önszántamból megyek-e... Tudod, aki nem átlagos pszichiáter, hanem sok kényes esettel van dolga, s rengeteg szélsőséget vállal el, annak kötelezően előírnak évente vizsgálatokat. Engem valamiért gyakran szeretnek küldözgetni, három havonta biztosan, ha épp nem vagyok úton. Ellenkezni sajnos nem tudok, kötelezőek az ilyenek számomra. Előtte még tükör előtt is szoktam gyakorolni, hogy hihetőbbek legyenek a meséim. - nevetek fel, bár kicsit meglep az őszinteségem. Ennek hatalmas titoknak kellene lennie, amit ez idáig tökéletesen magamban tartottam, de Dommiel úgy húzza ki belőlem a szavakat, hogy szinte észre sem veszem, ha kikotyogok valami szigorúan őrzött, hét pecsétes titkot. Be kell látnom, hogy Ő már a puszta nézésével is feltöri ezeket a pecséteket... Én azonban nem bánom. Sőt, nagyon is kedvemre van az őszinteségi hullám, mely talán igazán hiányzott eddig az életemből. A titkok nem olyan jók, ha csak én tudok róluk, nem igaz?
- És mit szólna hozzá a páciens, ha ez a doktor egy igazán aljas ember lenne, és ahelyett, hogy kielégítené az akaratát, inkább kitolja a határait? - fogaim gonoszan villannak fel mosolyom mögött, semmi jót nem sejtetve. Talán még fel is akarom kicsit hergelni. Nem, inkább nagyon...
A szoba félhomálya, és a levegőben úszó parányi személyiségtöredékek még inkább elködösítik az elmém, így mohón harapom meg s nyalom végig nyakát, mintha minden egyes mozdulatommal be akarnám Őt kebelezni. Érintésére megfagy a vér az ereimben, egy hangosabb nyögés el is hagyja a szám, s úgy kapaszkodok bele csípőjébe, hogy ujjaimnak a nyoma egy kis ideig biztosan ott marad. Végül mielőtt megfordulna, végigsimítom a hátát, s az utolsó harapásomat az oldalába ejtem meg. Nem tétovázok, igazán fájdalmasra sikerül...
Legszívesebben belefulladnék a csókjaiba, s mikor elhajol tőlem, én csak vágyakozva hajolok utána, de engedelmeskedve a póráznak megindulok az ágy felé. Szemeim le sem veszem róla, azokkal is minden porcikáját felfalom, s már nézem is a következő kis pontokat, amiket majd megharaphatok. Újra nyúlnék felé, ám Ő beelőz, én pedig megadóan esek hátra. Erős sóhaj száll fel belőlem, mikor a lábaim közé furakodik, s akaratlanul is rászorítok combommal, hogy aztán bokájánál köré fonjam a lábam. Nem igazán akarom elengedni, sőt, mikor lejjebb halad, s megérzem magamon a fogait, még erősebben kezdem szorítani, s még hajába is belemarkolok. Mellkasom hevesen emelkedik és süllyed, de már egyszerűen nem bírok magammal, így ha csak nem áll ellen, úgy lelököm magamról, s fölé magasodok. Kezem szinte azonnal a maradék kis szövet felé nyúl, mely még utoljára elválaszt kettőnket, így szinte leszakítom magamról az alsónadrágot, amit valahova lerúgok a földre. Ezt követően egész testemben simulok rá, hogy újabb csókviharba keveredjünk. Két ujjam nyakára szökik rá lágyan, onnan állára, onnan pedig ajkai közé nyelvemmel együtt. Egy ideig még csókolom Őt hevesen, aztán kicsit eltávolodok tőle, s az ujjaim immáron vándorútra kelnek, épp hogy csak körmömmel karcolom végig oldalát, majd hasát, s egy erős mozdulattal ragadom meg férfiasságát. Fel-le mozgó kezem eleinte nagyon érzéki és lassú, aztán egyre gyorsabb és vadabb lesz, míg nem a sajátom is becsatlakozik a piszkos kis játékba, és szorosan simul hozzá az Ő merevségéhez. De ez még mindig nem elég... Az agyamat egyre jobban önti el a vöröslő vágy, s miközben az övét elengedem, a sajátom ragadom meg teljes egészében. Egyre csak távolodok tőle, miközben kezemmel mellkasán simítok végig, s mikor térdre kerülök, férfiasságom lassú és vontatott játékba kezd combjánál, elidőzve hátsó felénél, majd átszökve hasára. A sóhajoktól terhes ajkaimra közben egy szélesebb és gonoszabb vigyor ül ki, miközben szabad kezemmel halványan végigsimítok a nyakamból lógó övön. Végül mindent elengedek, helyettük pedig két csuklóját szorítom meg, melyeket erősen az ágyra szegezek, s újra visszasimulok rá.
- Azt hiszem lassan tisztáznunk kéne, ki a macska, és ki az egér... - lehelem ajkai közé, utolsó szavam végén pedig szenvedélyesen végignyalom ajkait.

Extravaganza shipit ▲seth
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Hétf. Aug. 13, 2018 1:48 pm

Shazan & Dommiel

You And Me


Általában nem találom örömöm, az ilyesfajta kínzásokban, de nálad kifejezetten élvezem. Mert tudom, hogy cseppet sem alaptalan. De hidd el, a távolságod épp úgy megszenvedem én is, szóval ne érezd egyedülinek magad ebben. - somolyogtam egy percig sem elképzelve, milyen is lesz a holnapi nap ezen része, hiszen úgyis csak mélységesen letörne, ha csak egy rövidke pillanatig is. Nem az a fontos, mi lesz holnap, hanem amit ma teszünk. Holnapi dolgok végett, elég lesz csak holnap aggódni. Noha eljátszok a gondolattal, hogy valamiképp belopom magam a páciensei közé, ezzel is kisajátítva néhány órácskát magunknak.
Célzó megjegyzésére széles mosoly ül ki arcomra ismét. Tetszenek ezen gondolatai.
- Igen? Akkor mindenképp intézkedem, de tudnod kell, nagyon heves természetű a sofőr, lehet még célba se értek, lekanyarodik egy sötét és elhagyatott helyre és ott magáévá tesz. Még így is vállalod a kockázatot? - búgtam oda neki halkabban, mintha ez olyan váratlan nagy titok lenne. Persze eszem ágában sincs lebeszélni. Sőt, ha valami elképzelhetetlen történés végett vissza is mondaná, elképzelhető, hogy akkor is odamennék és elrabolnám, nem törődve a következményekkel. Nem mintha, amúgy nagyon törődnék ilyesmivel. A következmények a túlon-túl szabályevő személyek hátráltató sorompója. Ám aztán bevillan egy kép, nem tudom figyelmen kívül hagyni, valóban Horizontot mondott volna. Rosszul emlékszem, vagy tényleg ez a név áll az íróasztalon lévő borítékon is? Véletlen volna vagy mégsem? Ez is a sors keze, hogy végülis együtt maradhassunk? Kellemes melegség tölt el örömömben, de úgy érzem, nem szabadna még lelepleznem előtte miképp is látom a helyzetet. Talán gonoszság, hogy így teszem, de annál nagyobb öröm lesz, ha ott találkozunk. Most már egy percig sem kételkedem, hogy jelentkezzem e az amúgy kétes leírású kísérletekre. Ha Ő ott lesz, nekem az is a Mennyek lesz.

Ó, ebben nem kételkedem. - emeltem magasba szemöldökeim lassan rátekintve egy lassú pislantás végett, természetesen mosolyogva. Egyet kell értsek vele. Olyan szinten bevonzott, hogy képtelen vagyok lemondani róla. Pedig volt már áldozatom, aki akarata ellenére vonzott be, ám szinte abban a pillanatba alább is hagyott érdeklődésem, míg nem a műveim részeivé nem vált, de Ő más. Nála az élete az, amit minél tovább magaménak akarnék, s ha egy haja szála is görbülne, nos az nem csupán az én fizikai fájdalmamat jelentené, de azét is, akit bántani próbálta. Pedig sosem tartottam magam hűséges őrző-védőnek, előtte mégis térdre ereszkedem, és egy pillanatra sem vonnám kétségbe Őt.
- Nem, ez... szerintem nagyon is csodálatos dolog. Te a rejtelmek mögé láthatsz ezáltal, míg mások csak a lefestett szörnyeteget maszkját figyelhetik meg. Te akár a gyógymódot adhatod neki, míg mások csak kezelni próbálják őket, vagy még rosszabb, elzárni a világ elől. - ráztam meg kissé a fejem eme  gondolatra, de valahol ismét csak mérhetetlen boldogság lesz úrrá rajtam, hiszen tudom, s most már teljesen biztossá vált, hogy Ő nem tenne kárt a szemléletemben, nem okozna csalódást. Talán még... megépíteni is segítene. Pillanatról pillanatra jobban ragaszkodom hozzá, s ez nem feltétlen jó az Ő számára. Tudom, hogy a túlzott ragaszkodás vége nagy veszteségekkel jár, de ha egyszer ennyire körbe ölel különlegessége, amitől nem tudok s nem is akarok szabadulni.
- Nos, nem tagadom, szándékosan tennélek próbára a háttérből. És roppant mód élvezném, ahogy kényelmetlen helyzetbe hoználak, bár... tudom, Te erősen küzdenél ellenem. De talán pont emiatt válna igazán izgalmassá... - nyalom meg lassan ajkaim tekintetemmel egy pillanatra sem eresztve a mondat végéig, s még kicsit utána sem.
- Biztosíthatlak róla, hogy ez teljességgel nem képtelenség. Ugyan zsákot nem tudtam volna a fejedre húzni, de mindenképp beerőszakoltalak volna az autómba. Maximum félúton megálltunk volna, hogy a sötétben tapogatózva ismerhesselek meg, mielőtt idehoználak, hogy Te ismerj meg előbb engem. Kissé ugyan kényelmetlenül lettünk volna a kocsiban, de... ott is megtaláltam volna a módját, hogy kikötözhesselek és magamévá tehesselek. - somolyogtam hosszasan, ismét csak elveszve lélektükreiben, melyekben már sokkalta inkább a sötét vágyak domináltak, semmint a szelídség. S nem tagadom, ez igazán lázba hozott.
Meglátása az "átlagos" emberekről megnevettetett, hiába igaz. Az bizonyos, hogy különös egy lények vagyunk. Csak azt látjuk rossznak, melyek nem vagyunk, s mi magunk sem tudjuk, mi is az igazán rossz. Ellentétben, Shazan képes erre a különleges látásra, s talán pont emiatt fordítják el fejüket az emberek tőle - mert úgy hiszem így lehet - félnek tőle, szégyellik magukat, hogy belássák, nincs igazuk.
Hallgatva miképp küzdi le a kellemetlenségeket más orvosokkal, ismét mosolyt csal arcomra, alsó ajkam kissé be is harapom, milyen könnyedséggel beszél olyasmiről, amit másnak biztosan nem mondana el. Mondanám, hogy talán az alkohol okozta könnyedség, de nem, tudat alatt nem érezte veszélyként, ha elmondja.
- Valahogy nem is ért meglepetésként. Odafigyelsz a részletekre, ha kell, ez is teljesen Téged tükröz. Vajon előttem is gyakoroltál tükör előtt? Csak mert... akkor csúnyán elbuktál. Ha bár... ki tudja... Lehet ez is csak a színjáték része. De... ezt is csak egy féleképp tudhatom meg... Ha végre teljes egészében enyém lehetsz. - ejtettem felé egy kacér mosolyt, nem tagadva, hogy bizony-bizony alaposan kifogom faggatni, amint lehetőségem lesz rá. Sok minden van a mélyben, mit még nem tudok róla, s azt hiszem ez is egy jó alkalom a faggatásra. Az ember a túl fűtött érzések végett amúgy is nehezebben tartja magát, akármilyen erős is legyen érzelmileg. Élni fogok a lehetőséggel.
Aljas játékára hasonló mosoly ül arcomra, nehéz megállni, hogy ne mutassam ki, mennyire kedvemre van a csibészsége.
- Akkor? Nos akkor, a páciens... megtagadja az együttműködést és saját szabályai szerint jár el. Még az orvosa felett is... - csillannak meg szemeim, nem tagadva elmémben a forróbbnál forróbb pillanatképeket, ahol Shazan, mint pszichiáter a páciense uralma alá kerül, az ágyhoz kötve, meztelenül, kiszolgáltatottan és nagyon vágyva rá.
Az érintése nyomán libabőrössé válok, s közben mintha forrón perzselné végig testem harapásaival, csókjaival. Nehéz ilyenkor szemkontaktust tartani, nem egyszer lehunyom szemeim, ahogy a bizsergető érzés, tetőtől talpig átjárja testem, nem kis hangsúlyt fektetve ágyékomra. Fájdalmas harapásait is kényeztetésnek élem, még ha egy aprócska grimasz is jelenik meg arcomon, de semmiképp sem nevezném negatívnak. Alig bírjuk megvárni a másikat, mindig belepofátlankodunk egymás játékába. A türelmetlenségünk a tetőfokára lép, a vad tánccá válik. Nem tagadom a bőr póráz is piszkosul jól állt rajta, eszem ágában sem volt levenni róla, míg ténylegesen nem okoz kényelmetlenséget. Felváltva uralkodunk, de mindvégig küzdve a hatalomért. Az ágyra kerülve sem hagyom egy pillanatig sem, hogy nyugta lehessen, nem is akarhatja. Nem kímélem testét, ahol tudom, ostromlom. S a hajam markolásából tudom, hogy jó helyen járok. Húzni akarom kicsit, de nem tudom, már vége a türelmi játéknak. Túl messzire mégsem jutok, ugyanis újfent maga alá kényszerít - bár meg kell hagyni, egy pillanatig sem ellenkezem. Érezni akarom mire képes, ha egy kis ideig is, de kezében érezheti az irányítást. Teljesen feltüzel, már a látvány is, mennyire kibírhatatlan számára is, hogy a boxer még útban volt. El is mosolyodom, de csak pár pillanatra, míg ismét vissza nem térünk az igazán forró szenvedélyekhez. Halk sóhaj szökik ki ajkaim közül, még mielőtt aztán vad táncba kezd övéivel. Akaratlan is nagyot kell nyelnem, mikor megérzem két ujját nyakamon, s onnan felfelé indulva. Ha tehetem, nem félek fogaimmal olykor ujjaira harapni, hol akár erősebben is, illetve nyelvével incselkedni. Olykor halkan belenyögök, szuszogok, behunyt szemmel élvezem a szerelmes háborút, melyet mi magunk szítottunk. Mikor eltávolodik némi űrt hagyva maga után pillantok fel rá, szám szélét megnyalva, még inkább vágyva az ajkaira. Csókjai függőséget okoznak. Körmei útját újfent libabőr kíséri, s a csiklandós, mégis kellemes érzésre férfiasan hümmentek fel. Vagy talán morgás volt? Ki tudja, lehet mindezeknek keveréke. Ám szinte bennem akad a vége, mikor váratlan fordulat veszi kezdetét, s megérzem ez idáig kíváncsiskodó markát merev részemen. Csak a határozott markolása ad okot a meglepettségre, aztán újfent ellazulok és követelve a csókokat, ismét pórázára fogok, hogy közelebb húzhassam. A csókig azonban nem jutunk el, főleg ha nem is enged a húzásnak, s inkább hagyja, hogy lassan nyakára feszüljön kicsit a szíj. Ugyanis perzselő kényeztetése végett már csak annyi lélekjelenlétem marad, hogyha el is érem, alsó ajkát nyaljam meg, illetve sajátomét simíthassam hozzá. Ezt is meg meg akad, ahogy a lassú mozgatásnál, elnyújtva nyögök bele olykor, máskor a gyorsabbnál, egy jóval kéjesebbet, ahogy fokozza odalent az élvezeteket. Hát még mikor megérzem sajátját. Erőlködésemmel is felhagyok, eleresztem pórázát és kissé hátra hajtott fejjel, a párnába nyomva kobakom, nyögök újabbat a plafon felé. Nehéz is lenne nem észrevenni, ahogy mind ez megszűnik, s kinyitva szemeim nézek le rá, mert hallom, hogy még mindig játszik. Nem mondom, a látvány is fel ér az izgatással, ahogy a saját keze által tüzeli magát. Újfent beharapom ajkaim, ahogy legfőképp a kezének heves mozdulatát és az épp megmunkálandó merevségét figyelem. Fontos a szemkontaktus, de egy ilyet, sose hagynék ki, főleg annak reményében, hogy majd megcsillannak rajta az első cseppek. Vágyakozó tekintettel pillantok fel rá, nyelvem is talán éppen, de kilóg, mert valahol az ajkaim végignyalásának közepénél elakadtam a cselekedetben. Csak akkor pillantok le rá ismételten, mikor újfent belelendül, és keménységnek minden útját végig követem, már amennyire így fekvő helyzetben tudom. Mellkasom nagyokat emelkedik, a bizsergető érzés sokkal intenzívebb, mint ezidáig. A tudat, hogy ő akar hatalmába keríteni, teljesen megőrjít, de persze a szó legjobb értelmében. izgalmamban talán kissé remegőssé is válik a levegő kifújása, vagy épp beszívása, de félreértés ne essék, nem félelemből. Kiéhezve figyelem, ahogy ujjai végig táncolnak a nyakában lógó bőr szíjon. Tudja mivel kell hergelni a másikat. Túlságosan könnyen tereli el most már a figyelmem. Még észbe sem kapok igazán, s már a csuklóimat ejti csapdába. Erre pedig igazán számíthattam volna. Ezúttal azonban olyan közel van, hogy lehetőségem van ismét csak vad barna szemeit fürkészni, bár jelenleg annyira ködös az elmém, hogy képtelen vagyok kiolvasni következő lépését. Felvetése nyomán hunyom le ismét szemeim, ahogy kiélvezem eme röpke pillanatot, mikor benedvesíti ajkaim.
- Csak az egér akarna alkut kötni a macskával. A macska mindvégig tisztában van vele, hogy akárhogy is tesznek, ő lesz a győztes. - nyitottam fel lassan újból szemeim, hogy ránézhessek. Jelenleg talán nem tudom mozgatni kezeim, de tudom, hogy Ő sincs teljesen olyan helyzetben. Kihasználva arcának közelségét finoman állába harapok, majd ha elérek odáig, lassan a nyakába mélyesztem a fogaim.


| music: It's a Sin | dilis | seth


I can and I will

watch me
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Szer. Aug. 15, 2018 7:15 pm
Dommiel & Shazan

"A gonosz gondolatok kérlelhetetlenek, és tetté akarnak válni."


+18

- Érdekes, de ez alatt a pár óra alatt is már halványodtak azok az idők, amikor még nem ismertelek. Olyan, mintha ezek az évek csak felkészítést jelentettek volna, ami annyira elenyésző így, hogy bele robbantál az életembe, hogy egyre csak távolodnak, míg egyszer már nem fog olyan létezni, hogy múlt... - s ezt mind valami őrülten lobogó szenvedéllyel mondom, még a mondatom végén vett levegő is szinte a tüdőmben ragad az átéléstől. Lehet egyáltalán már bárminek értelme, aminek Ő nem része? Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy létezhet egyáltalán ilyen? Megvetette magát az elmémben, s érzem, ahogy a sötétség egyre csak terjed, mindent magába szippant, a felesleges dolgokat pedig eltünteti. S hogy ez mennyire csodálatos! Mikor egy tudat ekkora befolyással van egy másik felett. Mi ez, ha nem maga az isteni tökéletesség?
- Ha nem tudnám, hogy komolyan gondolod, nem is célozgattam volna. Lehet egyszer majd ellenkezni fogok, csak hogy lássam, mit teszel akkor... - eléggé nagy dobbanásokat eredményez a szívemben ez a különös ragaszkodás, ez a mindent félresöprő erő, mellyel engem akar megkaparintani. Én pedig úgy adom magam neki mindenemmel együtt, hogy szinte kérnie sem kell. Látom az Ő szemeiben is a vad lángokat, s egyre csak az jár a fejemben, hogy vajon meddig érhetnek el a határai? Meddig lenne képes elmenni azért, hogy megszerezze, amit akar? Jóleső borzongás fut rajtam végig e gondolat hatására, s izgatottan harapom be ajkam.
- El sem hiszem, hogy létezhet rajtam kívül még olyan ember, aki így gondolkodik. Hát nem csodálatos, ha egy romlott elmét nem elítélünk, hanem megpróbálunk megfejteni? Mennyi mindenre lennénk képesek együtt, ha Te is erre a szakmára adtad volna a fejed... Bár van egy olyan sejtésem, hogy a háttérből is remekül fogsz irányítani még így is, hogy nem dolgozol mellettem. Legalábbis, hivatalosan... - kicsit talán elképedve állok előtte, hiszen az Ő elméjével tudom, hogy mindenre képes lenne, még a lehetetlent is könnyedén megcáfolná. Nem látok benne semmiféle kételyt, ez a határozottság számomra pedig nagyon imponáló. Annyi gyenge emberrel volt dolgom az évek során, hogy már lassan elfelejtettem, milyen egy igazi Alfával kommunikálni. Bár lehet nem is volt mit elfelednem, hiszen hozzá még hasonlóval sem volt dolgom. Ezért is találom annyira izgatónak minden mozdulatát és szavát, mert egy rejtélyes újdonság Ő, aki bármikor a földre tudna kényszeríteni.
- Az ilyen elszólásaiddal annyira felizgatsz, hogy még a végén előbb kell elmennem... - pillantok felé vágyakozva, nem rejtegetve azt az apró kis tényt, hogy ezekkel az erőszakos képekkel mennyire lázba tud hozni. Nagyon is ráérez arra, hogy mit akarok, s mi lobbantja hatalmas lángra a tudatalattimban rejlő vágyakat. Eddig nagyon a felszínt kapargattam előtte, ám most érzem, hogy egyre mélyebbre haladunk, s vágyom rá, hogy Dommiel elérje a legmélyebb pontomat...
- Ha színészkednék, szerintem könnyedén átlátnál azon is. Bár meg kell valljam, a társaságodban igazán nehezen tudom tartani magam, de majd ha mindent beterít a gyönyörünk, akkor újra visszatérünk erre. - súgom felé, s kacéran végigpillantok rajta. Várom már a pillanatot, az élvezetek csúcsát, s minél többet agyalok ezen, annál türelmetlenebb és vadabb leszek. Ezt pedig a mozdulataim is remekül tükrözik. Ki akarom rajta élvezni a legapróbb kis pontot is, ajkaim merítkezni akarnak bőréből, beterítve csókommal egész testét. Szívem szerint kiharapnék belőle kicsiny darabokat, hogy még jobban magamban és a testem részeként érezhessem, persze az édes fájdalmon túl nem akarok neki szenvedést okozni. Legalábbis, olyan hatalmasat nem...
Kicsit megfeszülök, mikor rám fekszik, a tűz pedig egyre hevesebb lánggal ég bennem, ahogy megérzem magamon ajkainak édes csókját. Bódító illata átjárja mindenem, s ez a veszedelmes vágy arra ösztönöz, hogy én uralkodjak. Hogy én kerüljek felülre, s leláncoljam a testét, és minden szegletét megérinthessem, hogy lássam a szemeiben a kiszolgáltatottságot. Kéjes nyögés zúg fel belőlem, s mikor fogai enyhén az ujjaimra feszülnek, a sóhajaim még hangosabbá válnak. Hát még mikor kezembe foghatom férfiasságát... Szinte csípőm is belemozdul a kettős kis játékba, a póráz húzását pedig kicsit visszatartom, de csak azért, hogy még erősebben feszüljön a nyakamon. Mikor sajátomat mohón húzom rajta végig, combját is erősen megszorítom izgalmam jeleként, ami aztán tovább szökik csuklójára is. Vadul tolom le az ágyra, miközben ajkai közé suttogok, válasza azonban újra rettentően felperzsel.
- Azt majd meglátjuk... - lehelem vissza, s mikor fogait megérzem államon s nyakamon, megadóan simulok el rajta, talán a szorításom is enyhül. Csípőm közben megmozdul, csak hogy merevségem párszor az övén simítsam végig. Ám az már többet akar... Szám hamarosan újra az övén csattan szenvedélyesen, óvatosan meg is harapom mintegy búcsúcsók gyanánt, hiszen innentől átkúszik nyakára, ahol fogaimat is bevetve záporoznak édes csókjaim. Lágyan vállába is beleharapok, utána viszont ajkaim tovább siklanak mellkasa felé, vad körkörös mozdulatokat hagyva maguk mögött. Talán ekkor engedhetem el végleg csuklóját, de csak azért, hogy mellkasán ott hagyhassak pár karmolást, hiszen a szám már a hasánál és oldalánál jár. Nyelvemmel és csókjaimmal enyhítem olykor a harapás okozta fájdalmat, hiszen képtelen vagyok már lágy és romantikus módon viselkedni. A vad szenvedély átvette felettem az uralmat, s Dommiel is érezheti, mennyire a vágyak uralják ködösen a mozdulataim. A vágy arra, hogy mindenét magamban érezhessem... A köldökénél apró kört írok le nyelvemmel, onnan viszont egyenesen lefelé haladok már megállás nélkül, míg nem szám férfiasságát érinti. Kéjesen sóhajtok bele a mozdulatba, mikor amaz elveszik bennem. Eleinte megint lassabb és érzékibb vagyok, lágyan csúsznak végig rajta ajkaim, apró kis nyelvmozdulatokkal megtűzdelve a játékot, de ez csak amolyan előjáték, s nem is tart túl sokáig, hiszen hamarosan gyorsabb tempóra váltok, de már egyik kezem is becsatlakozik, míg másikkal magammal játszadozom odalent. Olykor fogaimat is megérezheti, persze nem fájóan, épp csak édes kis kiegészítésként. Jó ideig élvezem egyre feszülőbb merevségének kívánatos társaságát, majd végül végignyalom annak oldalát, s újra egész testemben ráfekszek. Arcát kezembe fogom, s egy igazán szenvedélyes csókot hagyok ott. Az elmém egyre csak gyengül, s nem bírom tovább... Ujjaim ismét óvatosan ajkai közé kúsznak, onnan a sajátomba, majd végigsimítok magamon odalent, csak hogy ne legyen számára olyan kellemetlen, mikor megteszem az első lépést. Újra végighúzom combján, s ha csak nem tesz ellene, úgy végleg a kezembe veszem a uralmat, s kegyetlenül behatolok...

Devil's Gonna Come ▲  Twisted Evil   ▲seth
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Vas. Aug. 19, 2018 5:07 pm

Shazan & Dommiel

You And Me


Széles mosollyal hallgattam meglátását a jelenlétemről, őszinte áradozását, mit jelent ez neki. Hasonlóképp érzem magam a közelében, illetve mégsem. A múlt elég mély nyomott hagyott, ezt nehéz lenne elfeledni, de általa egy teljesen új világ nyílt a szemem elé. Egy olyan világ mely eltér az eddigitől, egy világ, ahol nagyon is van helye mindkettőnknek, s ez az, ami csábít, akár a méhet a virág mező.
 - Elég legyen, kezdesz zavarba hozni, túlzottan szép bókjaidtól. Még a végén elérzékenyülök miattad. - somolyogtam, ám már sokkalta, mint egy cserkésző szörnyeteg, ki alig bíra türelemmel, hogy aztán az áldozatába marhasson. De kétségtelen, hogy most is dagad a májam, hogy egy ilyen különleges emberrel gyakorolhattam hatást. Egy olyasvalakire, aki kölcsönösen tesz rabjává, akárhogy is küzdenék ellen. Csak épp nem akarok.
 - Tedd csak, s meglátod a jussod. Odafent is ellenkezhetsz, csak rajta, de akkor... a következményekkel is számolnod kell. - vigyorodtam el, nem tudva megállni magam elé képzelve, ahogy szándékosan játszanék lassan bőrén, édesgetném számmal centiről centire, míg Ő ki van kötve s ezzel szolgáltatva nekem, amiért megpróbált ellenszegülni. Szép ábrándok... melyek akár valósággá is válhatna.

 - Egy romlott elmét? Ki szerint mi a romlás... Egy orvos, aki szemet huny betegei valós problémái felett, csak mert a zsebe pénztől dagad, nem romlott? Ezek az elmék, csodákat rejtenek, és Te... Te vagy, aki megváltásban részesítheti őket. Szükségük is van Rád, csak éppen, én most magaménak akarlak. - emeltem meg csöppet fejem, elmosolyodva, kissé talán alfa pozícióm előrébb helyezve. Nem tagadom, van bennem egy fajta féltékenység, és ténylegesen akarom minden figyelmét.
 - Tudod mit? Holnap, esetleg holnap után, meghívom egy barátom, hogy te is megismerhesd. Csak néhány órára, de garantálom, hogy nem fog untatni. Nyugodtan vizsgálgasd majd, elemezd, ahogy majd az intézményben tennéd. Nem lesz hivatalos és én is láthatlak munka közben. Persze... csak ha neked is megfelel. Utána ismét csak az enyém leszel s éna tied. - mosolyodtam el felajánlva egy jó lehetőséget, egy ajándékot a részemről, melyet nem biztos, hogy a munkájában meglelhet, ugyanis az ilyen ritka és értékes darabok sosem jutnak szakemberek kezére. Ám ha amellett döntene, hogy elutasítja ajándékom, akkor sem leszek csalódott, hisz akárhogy is nézem, számomra minden Vele töltött pillanat maga a Mennyország. Darren, a mondhatni fiatal ember egy igen különleges adottsággal rendelkezik, olyas valamivel, amivel, ha a világ tudná is befogadóan tudná kezelni, nem kizárt, hogy sokak előnyére, értékére válhatna. Ám meg nem értettsége ezidáig a mélybe taszította, s menekülőre fogta. Nem mondom, hogy a szárnyaim alá vettem, mert sajnos ezt nem tehetem, ugyanakkor meghallgatom, ha szüksége van rá, hogy saját értékemmé tehessem.
 - Már csak emiatt sem fogom vissza magam akkor... sőt, szándékosan hergellek, hogy mielőbb átad magad nekem. - húztam fél mosolyra ajkaim, végig táncolva tekintetem rajta oda vissza, míg végül ismét csak tekintetébe nem fúrhattam sajátomét.
 - Nos ennek örülök, noha élvezettel próbáltalak volna sarokba szorítani, akár fizikailag is. - emeltem meg egy parányit egyik szemöldököm, nyomatékosítva szavaim egy lépést is felé téve.
Az édes érzések, a vad táncunk, a vágyott fájdalmak erősen hullámzó tengerébe veszünk, s süllyedünk egyre távolab a felszíntől. Bőrének illata, csókjainak íze és testének minden apró porcikája is éppen elég ahhoz, hogy teljesen megőrüljek. Nem kegyelmezve a másiknak, egymás után kényszerítjük a másikat az ágyra, vad játékba kezdve, mintha éppen csak egy állatias élet-halál játszmát folytatnánk le. Néha lustaságra kényszerülök, hogy teljességében átadhassam magamnak a már oly régóta vágyott szenvedélynek. Tekintetem, hol övébe fúrom, hol halkan szuszogva, néha belenyögve figyelem játékát, mellyel engem, késő aztán magát kényezteti. Mohón vágyom vissza kezét a merevségemre, de csak egy kérlelő pillantást vetek fel rá, semmi több. Az áldozatból hamar válok ragadozóvá, mit talán a nyakán feszülő bőrszíj szít bennem, illetve a maga, türelmetlen és forró mozdulatai. Mikor csuklóimra fog, egyszerre érzem magam kiszolgáltatottnak és egy sarokba szorított kutyának, kiben a csapdába esés által ébrednek a vad ösztönök. Nem kímélem állát s nyakát, amiképp elérem, akár csókokkal is kínzom. Mikor megérzem odalent türelmetlenségét, halk morgással jelzem, hogy már én is készenállok. Az már csupán részlet kérdés, hogy pontosan mire is. Vad és lassú kalandozása által, mellkasom szaporán jár fel és le, talán az első izzadság cseppek is megjelennek. Keménységem immáron érezhetőbben lüktet, bőröm ajkai nyomán egyszerre ég és válik libabőrössé. Túlfűtött testemen az erősebb harapásoknak enyhe, piros kis nyoma marad, karcolása végetg apró kis csíkokat hagyva. Beharapott ajakkal figyelem, már amennyire ilyenkor tudom. Felszabadult kezemmel újfent hajába marok, hogy tincsei közt játszhassak közben, néhol kicsit erősebben húzva. Ahogy pedig halad lefelé, elengedésére kényszerülök, ám eme érzékny részemet ért kényeztetés kárpótol. Hátra nyomon a fejem a párnába, behunyt szemekkel, beharapott alsó ajakkal, miközben jól esőt nyögök, majd sóhajtok egyet. Akár egy harapás, akár a nyelve csiklandós érintése, sokszor megremeg a hasam, vagy épp feszülnek meg izmaim. Mit mondhatnék, gyengeponton ért vele... Ezt már csak fokozza, mikor forró ajkaival megérinti férfiasságom. Nem tagadom, egész testemen átfut a egy különös érzés, fejem oldalra döntöm, szemeim még mimdig becsukva, ajkam erősebben harapom. Nem időzik, s ettől talán egy pillanatra a szívem is kihagy egy ütemet. Hallhatóbb nyögés hagyja el ajkaim, kezeimmel a lepedőbe marok, izmaim megfeszűlnek, ahogy érzem elmerülni magam benne. Egyszerre forró, puha és nedves, ugyanakkor csiklandoz.
 - Ahh... Shahz... - nyögtem elhalkulva, mert ez idáig bent tartottam a levegőt, de a nevét így sem sikerült kiejtenem. Újból felnyögök ajkain finom szorító mozdulataira, nyelve és fogai játékára. Meg is lesz az eredménye, a vad előjáték előcsal belőlem némi jutalmat, pár cseppet, de az igazi vége még remélhetőleg messze van. Komoly űrt is hagy magaután, mikor megválik merevségemtől, mikor már olyan jól elmerülhettem benne. Csak lassan sikerült felé fordítanom fejem, melyben ő is segédkezett. Szemeim kinyitottam, de csak pár pillanatra, ugyanis a csók hevében ismét visszahunytam. Elmerültem a csókban, később talán nyelvem is betudtam vetni, attól függően meddig húztuk. Egyik kezemmel hátát kezdtem cirógatni, később körmeimmel finoman végig is szántottam rajta. Míg másikkal vad a hátsójába markoltam. Míg tehetem, nem is szívesen engedném el, még akkor sem mikor ujjai elmerülnek ajkaim mögött. Újfent csak finoman rájuk harapok, majd figyelem, ahogy Ő veszi a szájába. Még azt is nagyot nyelve figyelem, ahogy nedves ujjai végigszántanak merevségén, amit már én is szívesen megkóstolnék. Hagyom, hogy játszon, ám az utolsó pillanatban, széles mosolyra húzom ajkaim, megcsillan egy pillanatra a szemem, s felülve sorompóként teszem útjába kezem az ágyra, végig éhes lélektükreit kémlelve felváltva.
 - Sajnálom, ifjú fáraóm, de itt az ideje, hogy átvegyem hatalmát. - somolyogtam talán túlságosan is sötétségbe burkolva szavaim. Szabad kezemmel, mellyel nem épp lábaim közt támaszkodtam, megfogta a szíjat a nyakán, ezúttal közel a csathoz, hogy én magam szoríthassak rá, éppen csak annyira, hogy nehezebbé tegyem a nyelést. Lenti kezem lassan immáron nedves lüktetésére simítottam, akár a saját kezére, akár elterelve onnan övét, majd finom kényeztetésbe kezdtem. Ha nem volt ellenvetése - de még ha volt is - elengedtem és egyszerűen átfordulva vele, vadul az ágyra küldtem, lehetőleg háttal. Én már nem éreztem elég türelmesnek magam, hogy csókkal indítsak. Egyből a lábai közé vetettem magam. Először határozottan markomba vettem Őt, majd nyelvemmel körkörös cirógatásba kezdtem makkján, míg végül csiga vonalban nem értem el a kis rést. Nyomtam rá egy hosszú csókot, majd ismét bevetve nyelvem, a kis lyukat megcélozva kezdtem ostromolni, néha finoman behatolva, amennyire tudtam. Egy időre aztán felhagytam vele és felnéztem rá.
 - Előre szólók, csak a könyörgésed hat rám... - vigyorodtam el, s csak eztán ostromoltam tovább egy pillanatig sem kémlelve. Előbb a kínzás, s utána jöhet a vallatás. Ismét csókkal hintettem be az izgatott kis barlangot, majd finoman rá haraptam makkjára. Legszívesebben alaposabban megkínoztam volna, de egyenlőre nem mertem bevetni akár ujjam, bár minden bizonnyal remekül tűrné a fájdalmat. A harapdálás után, lassan teljes egészében ajkaim mögé tudtam, melyekkel közre fogtam és kényeztetni kezdtem, esetekben meg is szivogattam, míg immáron felszabadult kezemmel kissé alányúltam, hogy ne csupán merevségével játszhassak, de gyémánt ékszereit is kezembe vehessem egy kis masszázsra, cirógatásra.


| music: It's a Sin | dilis | seth


I can and I will

watch me
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Vas. Aug. 26, 2018 12:19 am
Dommiel & Shazan

"A gonosz gondolatok kérlelhetetlenek, és tetté akarnak válni."


+18

Dommiel összetettsége egy kincs számomra. Álmodozónak tűnik, ugyanakkor mégis két lábbal jár a földön, s úgy ragadja és éli meg a pillanatot, ahogy én soha nem tudtam. Ezért pedig csodálom Őt. Imádatom tárgya persze nem merül ki ennyiben, hiszen közvetetten már olyan dolgok is elkezdtek érdekelni, amik eddig nem foglalkoztattak. Ilyen a gasztronómia. Ezidáig nem fektettem nagy hangsúlyt sem arra, hogy egészségesen étkezzen, sem arra, hogy rendszert vigyek ebbe, s az élvezet sem volt éppen a fő szempont. Csak annyi, hogy ne haljak meg. Ám mióta Ő megemlítette, azóta gyökeret vetett az egész téma a képzeletemben, s alig várom, hogy ezt is megtöltse számomra színnel. Mint egy istenség, ki szivárványt hordoz, s amihez csak hozzáér, onnan eltűnik a magányos, szürke üresség.
- Sajnos a "romlás" szócska a legtöbb fülnek negatívan hat. Pedig a mai világban pont, hogy a másik oldalt is kellene látniuk az embereknek. "Ahogy fent, úgy lent." Pár szócska, mégis mennyi minden rejtőzik a szavak mögött! Sajnálom, hogy mára kialakult egy séma, ami alapján élniük és gondolkodniuk kell az embereknek. Ha egy kicsit is eltérsz, már elítélnek, s hátránnyal indulsz. Ha egy kicsit is más vágyaid vannak, mint az átlagnak... Nos, akkor annak általában sok esetben börtön a vége. Hiába is hisszük azt, hogy szabadok vagyunk, ebben a világban ez sosem adatik meg igazán. Ahhoz pusztulnia kellene az egésznek, hogy újrakezdhessük... - kicsit talán filozofikusabb gondolatok törnek fel belőlem, a szavaim mögött persze ott lapulok én magam is. Titkos és sötét vágyak, melyek minden széppel és jóval szemben állnak. Dommielnél viszont érzem, hogy ezekre nyitott lenne. Nyitott lenne az én beteg képzelgéseimre, sőt, teljesen újat alkotnánk az Ő elméjével karöltve.
- Ha túlságosan féltékeny leszek, akkor lehet, hogy bántani fogom. - mondom komolyan, de végül szélesen elvigyorodok. Hirtelen feltör bennem valami kisajátítási hajlam, mikor Dommiel barátjára gondolok. Együtt vacsorázni hármasban? Az ötlet egyáltalán nem rossz, sőt, kitűnő, de valami kellemetlen érzés akkor is ott motoszkál bennem. Dommiel csak az enyém. És nem akarom, hogy bárki a közelébe menjen...
- Ha előtte és utána is az enyém vagy, akkor benne vagyok... Viccet félretéve, remek ötletnek tartom. Kíváncsi vagyok az ismerőseidre, sokat elárul az is, kiket vagyunk hajlandóak közel engedni magunkhoz. - kacsintok felé sejtelmesen. Ez az illető is felkeltette az érdeklődésem már most, persze csak Dommiel miatt. Mit láthat benne, mit értékelhet benne? Vajon én is ugyanazt fogom látni, amit Ő?
- Tudnom kellene róla valamit, vagy érjen inkább meglepetésként? - a gondolattól kicsit görcsbe rándul a gyomrom, hogy valaki más is átlépheti rajtam kívül a ház küszöbét, ezt persze próbálom elfojtani magamban, s félretolni minden uralkodási és önző vágyamat. Ez persze nem igazán sikerül. Ő már az enyém, s nem eresztem soha...
Eltekintve attól az aprócska ténytől, hogy még nem érintkeztem férfival semmilyen körülmények között, mégis a cselekedeteim oly' csodásan ösztönösek, hogy szinte gondolkodnom sem kell, mi lesz a következő lépés. Csak belemerülök az élvezetbe, s olyan mélyre süllyedek Dommiel karjaiban, amennyire csak lehetséges. Azt akarom, hogy ezek a pillanatok soha ne érjenek véget, ezért olyan erősen kapaszkodok belé, mintha csak magamba akarnám olvasztani. Nos, mondhatjuk, hogy ez így is van...
Ha rajtam múlt volna, akkor megtörtségem bizonyítékaként átadtam volna magam a fülledt vágyaknak, ám Dommielt nagyon alábecsültem. Én kis naiv azt hittem, hogy az én kezemben van a póráz vége, amivel lassan cirógatom Őt odalent, mégis mikor felül, s meglátom szemeiben azt a különös sötétséget, egy pillanatra bent ragad a levegő, amit még az egyre jobban szoruló öv is csak tetéz. Egy erőtlen "Ahh" hagyja el ajkaimat, én pedig kérlelően simítok végig karján, mintha csak azt akarnám sugallni, hogy "Még erősebben!". Annyira hirtelen jön a mozdulata, hogy a vágyak vörös ködéből ki sem tudok még mászni, így ellenkezés nélkül dőlök a hátamra, lágyan belesimulva a paplanba. A levegő kicsit akadozva érkezik belőlem, hiszen mikor ajkait s nyelvét szinte egyből megérzem odalent, a tüdőm kénytelen nagyokat és szaporákat emelkedni. Próbálom visszafogni erős nyögéseimet, ám mikor fogainak édes szorítását is megérzem, egy kicsit hangosabb és elnyújtott sóhaj szökik fel belőlem egy halk szisszenéssel kísérve.
- Ki kell erőszakolnod belőlem a könyörgést... - szinte már zihálom a szavakat, s akaratlanul is beletúrok hajába, egy kicsit belekapaszkodok, mire csípőm könnyed ringása is becsatlakozik a kis játékba. Érezheti már odalent kicsiny cseppek képében, mennyire kikészít, s én már nem győzöm hogy gyűrni a paplant szabad kezemmel, csak hogy levezessem valahogy a feszültséget. Azért a nyakamat szorongató öv segít benne, ám azt sem bánnám, ha valami egészen más feszítené ki belőlem a levegőt... S csak hogy ne érjem el olyan gyorsan a határaimat, mint szeretném, elengedem haját, majd két kezemmel kitámasztom magam, felülök, s egy szenvedélyes csókra magamhoz húzom Őt, lehetőleg úgy, hogy térdeljen a lábaim közt. Ujjaim vadul siklanak végig felsőtestén, melyeket hamarosan fogaim is követnek, s kicsit erősebben harapok bele jobb mellbimbójába, ám ezt nem enyhítem, haladok tovább oldala felé, miközben lüktető merevségét szabad kezembe fogom, s gyorsabb mozdulatokkal kezdem kényeztetni. Érezheti egyre inkább elburjánzó vadságom mögött, hogy már egyáltalán nem bírok magammal, már benne akarok lenni, s ismét át akarom venni az irányítást...


Extravaganza ▲  muhaha  ▲seth
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Szomb. Szept. 01, 2018 12:41 pm

Shazan & Dommiel

You And Me


Eddig még soha, de soha nem éreztem kényszert, vágyat, hogy megismertessem bárkivel is életem legsötétebb momentumait, ám Shazannak sikerült előcsalogatnia belőlem a vörös sárkányt, és bevallom már alig várom, hogy az eddig magányos élményeimet mostantól együtt végezhessük. Nem csupán a titkokat rejtő ajtók mögött, de a konyha színterén vagy akár a városban. Szeretném ha valóban részem lehetne, ha az eddigi magányos emlékeim felváltanák a közösen eltöltöttek. Ha visszaemlékezve, őt láthatom magam mellett, s nem hol mi délibáb, hanem Őt.
Ha én vagyok az éhes démon Ő a bekebelezni való immáron tisztátalan lélek, melyet saját ízlésemre érlelek, formálok, s bár tovább tart, végül mennyei ét lesz belőle.

Kincset érő, bölcs szavait már-már kiéhezve figyelem le ajkairól vagy épp őszinte tekintetéről. Hiába is, ebbe nem tudok belekötni. Teljes mértékben igazat kell adjak. Kissé talán el is szomorít őszintesége nyomán. Az olyanoknak, mint neki, az olyanoknak, mint én, nekünk, bújkálnunk kell, álcázni valódi kilétünk, mert a világ írtózik tőlünk.
 - Sosem... - ismétlem el halkan, noha megvillan egy aprócska lelkesedés, hogy valamiképp ellenkezőjét bizonygassam, ám lássuk be, erőlködhetünk, de ez is csak megerősítene abban, hogy a lyuk már túl mély, falai túl simák, nem jutunk ki többé.
Következő megjegyzése azonban engem is vigyorra fakaszt. Elképzelve miként előtör belőle a ritkán látott fekete párduc.
 - Azt sem bánnám... S bár nem az ő védelmére, de meg lehet kapnék az alkalmon, hogy megfékezhesselek és a hálóban... khm... folytassuk a küzdelmet. Hátha ilyen módon is megismerhetem a benned lakozó szörnyeteget, hogy aztán őt is... uralmam alá hajtsam. - suttogom végét ajkaira, mintha csupán neki szánnám e tervet, s nem annak a sötétségnek ki még alszik benne. Ám e parázsló válaszok végett vigyorom mosollyá alakul.
 - Nem kell félned. Én sem gondoltam másképp. Még akár a főzéshez is befoglak, hogy addigis a konyhában hergelhesselek, mire eljön az éjszaka és a vendégünk odébb áll, ne félj mindent bevetni a megtorlásra. - haraptam be alsó ajkam, itt még koránt sem befejezve.
 - Ó, nos olyan sok bemutatnivaló ismerősöm nincs. De vajon... az mit árul el, hogy téged ért az igazán nagy megtiszteltetés, hogy magaménak tudhatlak immáron, míg csak élsz? Az nem kérdéses, hogy egy igazán izgalmas kaland egy kezdete, és nem kevés kihívásé sem. De talán... akad egyéb oka is? Vajon melyikünk az igazi showman ebben a történetben? - kérdem én, s közben mindvégig sötét íriszében keresem a választ széles mosollyal az arcomon. Ajkaimmal is közelebb hajolok, de csak annyira, hogy még éppen ne érjen összeajkunk. Aztán visszább léptem kissé.
 - Nos... talán csak annyit, hogy ez az ember egy igazán... hogy is mondjam, színes egyéniség, sokoldalú, nem is hinnéd mennyire. - somolyogtam sejtelmesen, ám remélve, hogy nem árultam el őt, meghagyom a többit meglepetésnek.
Bekell lássam, őszintén bevallott tapasztalatlanságából semmit sem érzek. Nagyon is tudja, mivel okozzon örömöt. Ez érthető is lenne, hiszen férfi, ám ha kiábrándító is, bizony-bizony sokuk ígyis tapasztalatlanabb, mint egy szűz lány.
Még mindig tart a küzdelem, pedig már rég egymásé lehetünk. Itt már azonban a dominancia a fő tét, amit nem adhatok elsőként kezébe. Rossz szokásom másokon uralkodni, de főleg ilyen pillanatokban, képtelen vagyok megállni. Egy pillanatra sem álltam meg hezitálni, magaménak akartam. Kényeztetésem minden apró cseppjét kiélveztem, mintha ezek volnának az utolsók, amit érezhetek. Nem bántam, sőt még jobban feltüzelt, mikor hajamba markolt. A csóknál sem ellenkeztem, egy pár percre jómagam is elengedtem Őt, hogy egyik kezemmel a nyakára foghassak, másikkal a hajába túrhassak, viszonozva ezt a váratlan ám nagyon is vágyott csókot. Haját nem engedtem, éppen csak követtem kezemmel Őt, mikre gyakorta felnyögtem, sóhajtottam, volt, hogy fájdalmam kimutatván, enyhe grimaszt vágtam, de roppant mód élveztem, fájdalom ide vagy oda. Nem kímélt és ettől én is majd megőrültem.
Feltérdelve kissé fölé hajolva, karját megfogva hasra fordítottam, majd úgy deréktájban alá nyúlva felhúztam, hogyha lábait maga aláhúzza, tökéletesen hozzáférhessek a kincses barlanghoz. Ha ez így történt, nem haboztam két oldalt rámarkolni és széthúzni, hogy végignyalhassak a rózsaszín egyenlőre szűk barlangján, de arra már nem volt türelmem, hogy ujjaimmal játszhassak benne. Majd kiengesztelem, ha nagyony fájna. Saját nyálammal még benedvesítettem magam is, ezzel is könnyítve a dolgon majd, aztán egyik kezem a derekára simítottam, míg másikkal fogtam lüktető merevségem és egyenlőre finom nyomásokat fejtve makkommal, megpróbáltam legalább egy centire bejutni. Csak az első mozdulatok nehezek, utána már könnyen megy. Mikor már nem kellett hozzá a kezem, a felszabadulttal előrébb nyúltam, hogy vállába kapaszkodhassak, majd biztosítva így, hogy ne menekülhessen, egy lendületes mozdulattal ha nem is pillanatok alatt, de beléhatoltam. Talán még vállánál fogva is hátra húztam kicsit, hogy teljesen elmerülhessek benne. A váratlan szűkös, nedves és forró hely jóleső hangos nyögést csalt ki belőle. Behunytam szemeim és hátradöntött fejjel, beharapott ajakkal lazítottam benne kicsit. Addigra vállát is elengedtem, szép lassan végigsimítva gerince mentén, míg fenekére nem ért kezem, amire aztán rácsaptam és egyből meg is markoltam.
 - Már most mehnnyei vahgy... - nyögtem elnyújtva a kellemes érzések tengerén ringva. Ám nem akartam őt sem megváratni, illetve elég időt kapott, hogy megszokja a bizonyára nem kicsit feszülő érzést. Fenekéről visszasiklott kezem, cirógatva bőrét derekáig, majd mindkét oldalt magabiztosan fogva elkezdtem a testét ostromló mozgás. Az első pár lökés meg lehet kissé lassúra sikerült, kellett a tapasztalás, miképp tudok majd gyorsabban mozogni benne, de minek után magabiztossá váltam ebben is, nem kímélve a szapora tempótól mozogtam benne, kezeimmel is hátra-hátra húzkodva, hogy erőlteljesebben mozoghassak benne. Nyögéseim most váltak csak igazán hangossá és erőteljesebbé, talán vele együtt engedtük szabadjára hangunk. Előfordult, hogy türelmetlenségemben túl hátra húzódtam, emiatt kicsúsztam belőle, de minden gond nélkül hatoltam belé újra s újra.


| music: It's a Sin | bed | seth


I can and I will

watch me
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   ₰ Szomb. Szept. 08, 2018 3:49 pm
Dommiel & Shazan

"A gonosz gondolatok kérlelhetetlenek, és tetté akarnak válni."


+18

- Nem mondanám magam egy haragos embernek, dühös se igazán szoktam lenni. Ám ha igen, ha véletlenül valaki olyan erősen kísért meg, akkor szívem szerint a szívét tépném ki a helyéről. Úgy gondolod, hogy e felett is képes lennél uralkodni? - lehelem ajkai közé a szavakat sejtelmesen. Már csak magától a gondolattól is megmozdul bennem valami, hogy itt egyáltalán nem csak szexuális vágyakról van szó, hiszen annál sokkal összetettebb a történet. Mintha mindkettőnk fejében ott motoszkálna az a kis plusz, mellyel teljesíteni tudjuk a másik legbetegebb vágyait is. Ezt pedig hamarosan én magam is tesztelni fogom...
- Na és a Te esetedben mi az, amitől az egész tested lángokban áll, és csak tombolnál órákon át? - kérdem kacéran megemelt szemöldökkel, miközben halványan végigsimítok mellkasán. Dommiel még annyira sem tűnik idegesebb típusnak, mint én magam. Vajon mivel lehet Őt az őrületbe kergetni? Mi lehet az, aminek a hatására elpattannak nála az utolsó húrok? Ha már tombolásról beszélünk, még azt is szívesen megnézném, milyen, amikor szétveti a düh.
- A hergelésből nem biztos, hogy tökéletes vacsora fog születni... Mit szólna a kedves vendég, ha meztelenül találna minket a sok étel közt? - mosolyodok el szélesen, kivillantva résnyire fogaim. Sosem éreztem még ennyire elsöprő vágyat valaki iránt, melynek során nincs olyan momentum, amikor ne akarnám magamévá tenni. Részemről már lassan kezd betegessé válni a dolog, hiszen minél több idő telik el, annál fanatikusabban akarom megszerezni Dommielt.
- Elemezzem ki a rám irányuló cselekedeteid? Nos, rendben. - mosolygom felé, azzal enyhén megemelem az állam kissé tudálékosan, s úgy kezdek bele mondandómba.
- Elsőként a magányt hoznám fel. Te túlságosan is egyedi vagy, túlságosan is különbözöl a többi embertől, s olyan gondolatok vannak benned ott mélyen, melyeken a nagy világ nem feltétlenül osztozna. Ugyanakkor vágysz egy olyanra, aki megért, és elfogad olyannak, amilyen vagy teljes egészében. Tudod, hogy én mivel foglalkozom, így azt is tudhatod, hogy előbb vagy utóbb, de minden kis titkodra rá fogok jönni úgyis, ha nem beszélsz róla konkrétan. Legyen az bármennyire is sötét... Talán titkon azt akarod, hogy megfejtselek, hogy beléd lássak, de mindezt úgy, hogy megküzdök érte. Vagy inkább kiérdemlem? Igazán bonyolult vagy, s ezt iszonyatosan imádom... - a szavaimat oly' átéléssel mondom, hogy szinte egész testemben megremegek az utolsó szócska végére, hiszen csak akkor tudatosulnak bennem igazán a saját szavaim. Tényleg minden ennyire tudatos lenne köztünk? Dommiel ennyire tökéletesen csavarja a szálakat? Még a gondolatára is jól eső borzongás fut végig rajtam...
- Akkor hát, állok elébe ennek a színes egyéniségnek! Mit gondolsz, a holnap este megfelelne? - kérdem izgatottan. Valójában nem is maga a konkrét személy érdekel, hanem az Ő kivetülése erre az emberre. Jelenleg úgy érzem, hogy már mindent Ő tud csak feltölteni tartalommal, s aminek nem része, az számomra nem is létezik. Emberek, tárgyak, érzések... Olyan, mintha mindent áthatott volna ez a sötét bűbáj, mellyel teljesen elcsavarta a fejem. Ilyen az édes bűnbeesés, s én meg akarom ismerni a legmélyebb bugyrait is...
A fogaim vadul szorítják össze bőrét, s úgy falom minden porcikáját, mint valami kiéhezett vad, akinek nem elég egy csepp, hanem mindent magának akar azonnal. Még érzem a számban merevségének édes ízét, de annyira telhetetlen vagyok, hogy mikor fölém magasodik, nyelvem hegyével végignyalom oldalát, ám időm már nincs egy újabb mélyebb csókra, hiszen a karomnál fogva fektet hasra. Annyira hirtelen ér, hogy még ellenkezni is képtelen vagyok, így megadóan emelem feljebb hátsó felem. Már akkor kezdem a levegőt kapkodni, mikor nyelvét megérzem hátul, ám mikor férfiassága próbál behatolni... Egy erősebb, hangosabb, elnyújtott nyögés tör fel belőlem, s kicsit lefelé döntve a fejem markolok rá mindkét kezemmel a paplanra. Az enyhe fájdalom túlvilági gyönyörrel párosul, s ha azt nézzük, hogy számomra a fájdalom igazán izgató ilyen esetben, úgy jelenleg szinte az eszemet vesztem, mikor egyre gyorsabban kezd mozogni bennem. Minden pillanatban érzem, ahogy vadul lüktet bennem, s ez még kéjesebb sóhajokat lök ki belőlem, különösen akkor, mikor kicsit jobban szétteszem lábaim, s szorosabban lököm magam hátra, hogy még mélyebbre tudjon hatolni.
- Erőshebben... - súgom a sóhajoktól terhes levegőbe, vágyva arra, hogy még jobban szorítson, még jobban markoljon, hogy szinte széttépjen. Kezem olykor a saját férfiasságomra kúszik, de az minden pillanatban egyre hevesebben lüktet, minél többet játszadozik bennem Dommiel.
Egy ponton azonban felemelkedek, pár lökésig még lábaimon támasztom meg magam, aztán kitolva hátsó felem hajolok feljebb, hogy oldalra fordítva a fejem erősen haraphassam meg Dommiel ajkait. Ez immáron tényleg erősebbre sikerül, hiszen az ilyen mindent felemésztő vágyaktól könnyen bedurvulok, így mikor elhajolok tőle - már ha sikerült az akcióm -, akkor a nyelvem hegyén megérzem az enyhe fémes ízt, s mikor a félhomályból kiszűrődik ködös szemeim előtt az arca, akkor meg is látom, hogy egy apró vérpetty indul útnak szája szegletében. A szívem hirtelen olyan hatalmasat dobban, hogy még meg is szédülök tőle, de következő mozdulatomban már vadul nyalom végig a vér útját, hogy aztán egy szenvedélyes csókba forduljanak ajkaim. Titkon remélem, hogy ezzel még inkább felhergelem, de talán nem is ez a kis közjáték teheti az i-re pontot, hanem mikor újra előrébb hajolok, s kezeimet a paplanra simítom rá, úgy jóval előrébb mászok épp úgy, hogy Dommiel kicsússzon belőlem, s ha csak nem tart magánál erővel, úgy megfordulok, s térdre ereszkedve simulok hozzá közel. Halk nyögés hagyja el ajkaim, mikor férfiasságunk összesimul, ám ekkor azonban váratlanul erősen szorítok rá mindkét csuklójára.
- Csak ennyit tudsz? - lihegem egy igazán aljas mosoly kíséretében, miközben nagyon közel hajolok hozzá, ám ajkaink épp hogy csak nem érnek össze. Jobb kezem közben merevségére téved, s talán kicsit vadabbul szorítok rá, mint eddig, s úgy kezdem fel-le mozgatni a kezem; a másik azonban egyre erősebben feszül rá csuklójára. Látom a szemében a sötétséget, mely egyre jobban borítja be az én elmémet is, s tudom, hogy ezt könnyed romantikával úgysem fogom tudni kihozni belőle. Így hát taktikát váltva próbálom húzni az agyát, sőt, ha kell, még nehezen ugyan, de ellenkezni is fogok, hogy még inkább eluralkodjon rajta ez a csábító sötétség, melynek minden cseppjét magamban akarom érezni...

Nem kell más ▲  nsfw  ▲seth
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Dommiel & Shazan ''' Let Me Dream   
Ugrás: